Könyvkritika: Danielle Steel - Johnny Angyal

Három hetes hallgatás után ismét új bejegyzéssel jelentkezem. Beköszöntött a nyár, és úgy döntöttem, ezen a nyáron pár saját könyvemet, amikhez már évek óta nem nyúltam, újraolvasom, majd természetesen véleményezem is. Persze nem csak ezekből fognak összeállni a nyári olvasmányaim, de többségében most ezek a könyvek fognak dominálni. Nem is húzom tovább az időt, lássuk a mára kiválasztott olvasmányt! A Johnny Angyalt még évekkel ezelőtt vettem meg magamnak (akkoriban gyakrabban és bátrabban vásároltam saját részre könyveket, mint manapság), és első olvasás alkalmával nagyon meg is tetszett a történet. A mostani újraolvasás azonban alaposan megváltoztatta a véleményemet, és egyúttal arra is rádöbbentett, hogy anno miért is szemeltem ki ezt a könyvet. Akkoriban történt ugyanis, hogy egy számomra nagyon fontos személyt vesztettem el, s ebből kifolyólag érzelmileg nem voltam éppen a csúcsponton. A könyv alaptörténete is egy szeretett személy elvesztéséből indul ki, és nem mellesleg az a Danielle Steel írta, aki a hozzám közel álló személy kedvenc írónője volt. Akkor úgy éreztem, kell nekem ez a történet ahhoz, hogy emlékezhessek arra, akit elvesztettem. Mostanra már valamennyire elfogadtam a történteket, s valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ezúttal észrevettem a könyv cselekményének hibáit, és nem is nyűgözött le annyira, mint első olvasáskor. Térjünk is rá a könyvre!
A történetről röviden: Johnny Peterson tizenhét éves fiú, akinek életében minden tökéletes: jó tanuló, jó sportoló, szereti a családját, imádja a barátnőjét, és alapvetően boldoggá teszi mindenki életét. A szalagavatója estéjén azonban autóbalesetet szenved, és meghal. A szerettei nem tudják feldolgozni a fiú korai halálát, édesanyja kórházba is kerül, ahol újra elkezdi látni a fiát. Johnny ugyanis átmenetileg visszatér az élők közé, de csak édesanyja és kisöccse láthatják. Johnny csodákat csodákra halmoz, amiknek következtében szerettei szépen lassan elengedik az emlékét, és elkezdik tovább élni az életüket…
Az alaptörténet szép, megható és szívet melengető, de a kivitelezésébe becsúsztak hibák. A karakterek egy-két tulajdonsággal felruházott alakokként jelentek meg, de nem voltak árnyaltak, épp ezért nem is tudtam szimpatizálni senkivel. Johnnynál kifejezetten zavart a könyv elején, hogy annyira tökéletesnek és hibátlannak volt lefestve, amilyen a valóságban nem létezik. A cselekmény is leegyszerűsített volt, különösebb konfliktusok nélkül: jelenetek sorjáztak egymás után, varázsütésre oldódtak meg a dolgok, és hiába volt pont a csoda a kulcsa a sztorinak, én nem tudtam elhinni és elfogadni őket, mivel mindenféle felvezetések nélkül történtek. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy mese, egy fiktív sztori, amiben nem feltétlenül kell keresni a logikát, nekem mégis hiányzott. A mondanivalója persze nagyon szép, de nekem túl sokszor fulladt giccsbe, és túlságosan romantikus volt az én szájízemnek.
Ez a könyv tehát tökéletes példája annak, hogy az ember ízlése (és maga az ember is) mennyit változhat az évek során: amit négy-öt évvel ezelőtt egy nagyon jó könyvnek tartottam, az mostanra egy egyszer olvasható, de túl mély nyomot hagyó könyvvé vált számomra. Könnyed olvasmány, a nagy nyári melegben a házban hűsölve vagy a strandon relaxálva elmegy, de egyébként nem igazán tudnám ajánlani.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Sajnos egy olyan jelenetet sem tudnék kiemelni, ami különösebben megérintett volna.

Könyvkritika: Tatiana De Rosnay - Sarah kulcsa

Ma tárgyalt könyvem egy ideje már ott csücsült a várólistámon, de végre sikerült sort kerítenem az elolvasására. Amikor először olvastam a tartalmát, és kiderült számomra, hogy a holokauszt témájával foglalkozik, nem volt kérdés, hogy érdekel a könyv. Lássuk, végül beváltotta-e a hozzá fűzött reményeimet!
A történetről röviden: Julia Jarmond amerikai újságíró Párizsban él családjával és itt is dolgozik egy lapnál. Főnöke egyik nap azzal a feladattal bízza meg, hogy az 1942-ben történt párizsi razziáról - melynek során több ezer zsidó családot hurcoltak el koncentrációs táborokba - írjon egy cikket a hatvanadik évforduló alkalmával. Julia hamarosan egy olyan családi titokra bukkan, amire nem számított...
A könyv elején váltott nézőpontban követhetjük végig a jelen és a múlt eseményeit, és a múltas részeknél megismerhetjük a címben jelzett Sarah-t és azt is megtudhatjuk, milyen jelentőséggel bír az a bizonyos kulcs. Nagyon tetszett, ahogy szép lassan kibomlott előttünk a múlt, az, hogy milyen embertelenül bántak a zsidókkal a razzia idején, milyen megpróbáltatásokat kellett átélniük, és hogy ez miként hatott az akkor még csak tízéves Sarah-ra. A jelenben játszódó részekkel már nem voltam ennyire elégedett. Amikor Julia végigjárta a razzia különböző helyeit, ahogy felfedezte, hogy a franciák többsége mennyire nem akar erről a témáról beszélni vagy tudomást venni, azokkal semmi bajom nem volt. Ami igazán zavart (és lehet, hogy ezzel én vagyok egyedül, és más ezt nem tartja furcsának), hogy Julia egyik pillanatban még a razzia szörnyűségein gondolkodott, majd pár perc múlva már azon járt az agya, hogy a férje milyen szenvedélyes szerető az ágyban. Félreértés ne essék, nem vagyok az a típus, aki nem szeret ilyenekről olvasni, egyszerűen csak nem illett bele az adott kontextusba. Juliával kapcsolatban más problémáim is voltak: legszívesebben odamentem és jól megcsapkodtam volna, valahányszor a férjéről meg a kapcsolatukról beszélt. Tisztán látszott, hogy már nem érzi jól magát a férje társaságában, de azért mellette maradt és mindent úgy csinált, ahogy Bertrand mondta. A könyv végére hála az égnek kicsit megváltozott a nő hozzáállása, de szerintem így is túl későn. A könyv második felével egyébként sem vagyok kibékülve. Az írónő szépen felépítette a cselekményt, aztán egy idő után azt kezdtem érezni, hogy feleslegesen túlnyújtja. A könyv végi időbeli ugrásnak se láttam sok értelmét.
Ha egy könyv (nem tudományos módon) a holokausztot választja témájának, vagy valamilyen szinten beledolgozza azt a sztoriba, nagy a valószínűsége, hogy én arra a könyvre felfigyelek, elolvasom és az esetek nagy többségében meg is tetszik. A Sarah kulcsa azonban csalódást keltett bennem és elszomorított. A történelmi rész ugyan érdekes, és örülök, hogy újfent tanultam valamit a történelemnek erről a sötét korszakáról, de Julia személyisége és a történet túlnyújtása miatt sajnos azt kell mondanom, hogy nem igazán tetszett a könyv. Nem ez az első holokauszttal foglalkozó könyv, ami nem nyerte el a tetszésemet, mert véleményem szerint nem megfelelően nyúlt a témához, de nagyon remélem, hogy a jövőben sikerül majd jobban választanom.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A múlt és a jelen váltakozását.
  - A razzia részletes leírásait.
  - Julia számára kiderül a nagy családi titok.
  - Sarah noteszét és a benne leírtakat.