A mai bejegyzés tárgyául szintén egy olyan könyv szolgál, amit barátnőm adott kölcsön a nyári szünetre, végül azonban kicsit csúszva, szeptember első hetében került sor az elolvasására. Lássuk, milyen gondolatok fogalmazódtak meg bennem a történetet illetően!
A történetről röviden: Melinda 14 éves, magába zárkózó lány, aki éppen most kezdi a gimnáziumot. Nincsenek barátai, igaz, nem is nagyon igyekszik kapcsolatokat építeni. Ahogy halad előre a sztori, apró elszólásokból értesülünk, hogy a lánnyal történt valami a nyári szünetben...
Alapvetően egy könnyen olvasható, helyenként kifejezetten vicces és ironikus, ugyanakkor egy szempontból megdöbbentő történettel állunk szemben. Nem mondom el, hogy mi okozza Melinda zárkózottságát, de aki már olvasott hasonló témájú ifjúsági irodalmat, annak nem fog különösebb meglepetést okozni. A magam részéről végig pár lépés távolságból figyeltem Melindát, és hiába éreztem együtt vele (ugyanis a gimi elején én se nagyon barátkoztam senkivel, és a lányhoz hasonlóan én is eléggé magamba forduló alkat voltam/vagyok), mégsem tudtam teljesen szimpatizálni vele, mert zavart, hogy még minket, olvasókat se igazán engedett közel magához; valamint én a helyében sokkal korábban próbáltam volna valakivel beszélni a történtekről. Ami viszont rettentően szórakoztatott, azok a lány epés hozzászólásai voltak: tetszett, ahogy a környezetét (és saját magát) is állandóan kritizálta, és mindenkire sajátságos gúnyneveket aggatott (bevallom, ilyet én is csináltam anno). Ezen kívül a művészetórai feladat, illetve a fa motívum végigvonulása a cselekményen is jó ötlet volt, és szépen lett kivitelezve.
A könyv sem volt túl hosszú és összetett, ehhez igazodva ez az értékelés is rövidkére sikeredett, de többet nem is lehet igazán elmondani a könyvről. Nem volt rám lehengerlő hatással, de egyszer érdemes volt elolvasni, főleg a kamaszokkal kapcsolatos érzéseket és problémákat tárgyalta különös érzékenységgel az írónő.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A művészetórákat.
- Melinda elmeséli, mi is történt vele.
- A fa motívumot.
2016. szeptember 13., kedd
2016. szeptember 1., csütörtök
Filmkritika: A barátságos óriás
A második
filmes kritikát egy olyan filmről fogom írni, aminek még tavaly láttam meg az
első teaserét, és abban a pillanatban beleszerettem. Egyszerű mesefilmről van
szó, amiben egy kislány kalandokba keveredik egy óriással: nem hangzik túl
meggyőzőnek, de én az ilyen alkotások iránt is érdeklődöm. Májusban mérgelődtem
egy sort, amikor kiderült, hogy a film magyar bemutatója augusztus 25.-én lesz,
holott Amerikában már július 1.-jén bemutatják. Nem örültem neki, hogy ennyit
kell várnom, de nem tehettem mást, türelmesen vártam. Végül most kedden
sikerült sort kerítenem a mozizásra (múlt hétvégén ugyanis a Haverok fegyverbennel voltam
elfoglalva), most pedig az is megtudhatjátok, mit gondolok a filmről!
A történetről röviden: A tízéves Sophie árvaházban él, esténként alvás helyett állandóan a szobákat járja, és olvas. Egyik este így látja meg a titokzatos óriást, aki magával viszi Óriásországba, hogy a kislány ne fecseghessen róla. Sophie eleinte haza akar menni, de aztán összebarátkozik elrablójával, és hamarosan kitalál egy tervet, hogy hogyan győzhetik le a HABÓ-t zaklató gonosz óriásokat…
Beszéljünk először a film erősségeiről! A látványvilága gyönyörű lett, én csak a számat tátottam a csodálkozástól. Az óriások figurái, Óriásország minden apró részlete szépen kidolgozott és részletes volt, különösen tetszett, ahogy az óriások közti méretbeli különbségeket ábrázolták. HABÓ karaktere is nagyon élethűre sikerült, Mark Rylance alakítása szinte átütött az animáción. Annak is nagyon örültem, hogy nem estek túlzásba az animációt illetően, tudták, hol a határ, és ennek köszönhetően nem vált túl giccsessé az egész film. De ne feledkezzünk meg a valós szereplők közül a Sophie-t játszó Ruby Barnhillről! Egyszerre volt cuki, okos és hihetetlenül cserfes. A történettel kapcsolatban viszont nem voltam ennyire elégedett. Tisztában vagyok vele, hogy egy mesében nem kell feltétlenül minden egyes jelenetben a racionalitást keresni, de itt párszor azért vakartam a fejemet értetlenségemben. A film második felében, amikor Sophie kitalált egy tervet a gonosz óriások ellen, számomra ott megtört a varázs, és onnantól már nem tudtam annyira szeretni a filmet, mint előtte, sőt a befejezéssel sem voltam megelégedve.
A vegyes érzéseim ellenére mégis azt mondom, hogy alapvetően egy szerethető filmről beszélhetünk. Egyértelműen a látványvilága a legnagyobb erőssége (de ez egy Spielberg-film esetében nem nagy meglepetés), de vannak benne nagyon vicces jelenetek is, és a két főszereplő is könnyen megkedvelhető. Egyszer mindenképp érdemes megnézni, mert két órára garantáltan magával ragad, és azt kívánod, bár te is csatlakozhatnál HABÓ-hoz, hogy egész nap álmokat gyűjtsetek.
Értékelés: 70%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Hogyan bújik el HABÓ a londoni éjszakában.
- A Ropi-Pukos poént.
- Az álomkészítést. Az egyik legszebb jelenet.
A barátságos óriás (The BFG)
színes, magyarul beszélő, 117 perc
Rendező: Steven Spielberg
Szereplők: Mark Rylance, Ruby Barnhill, Rebecca Hall, Rafe Spall
A történetről röviden: A tízéves Sophie árvaházban él, esténként alvás helyett állandóan a szobákat járja, és olvas. Egyik este így látja meg a titokzatos óriást, aki magával viszi Óriásországba, hogy a kislány ne fecseghessen róla. Sophie eleinte haza akar menni, de aztán összebarátkozik elrablójával, és hamarosan kitalál egy tervet, hogy hogyan győzhetik le a HABÓ-t zaklató gonosz óriásokat…
Beszéljünk először a film erősségeiről! A látványvilága gyönyörű lett, én csak a számat tátottam a csodálkozástól. Az óriások figurái, Óriásország minden apró részlete szépen kidolgozott és részletes volt, különösen tetszett, ahogy az óriások közti méretbeli különbségeket ábrázolták. HABÓ karaktere is nagyon élethűre sikerült, Mark Rylance alakítása szinte átütött az animáción. Annak is nagyon örültem, hogy nem estek túlzásba az animációt illetően, tudták, hol a határ, és ennek köszönhetően nem vált túl giccsessé az egész film. De ne feledkezzünk meg a valós szereplők közül a Sophie-t játszó Ruby Barnhillről! Egyszerre volt cuki, okos és hihetetlenül cserfes. A történettel kapcsolatban viszont nem voltam ennyire elégedett. Tisztában vagyok vele, hogy egy mesében nem kell feltétlenül minden egyes jelenetben a racionalitást keresni, de itt párszor azért vakartam a fejemet értetlenségemben. A film második felében, amikor Sophie kitalált egy tervet a gonosz óriások ellen, számomra ott megtört a varázs, és onnantól már nem tudtam annyira szeretni a filmet, mint előtte, sőt a befejezéssel sem voltam megelégedve.
A vegyes érzéseim ellenére mégis azt mondom, hogy alapvetően egy szerethető filmről beszélhetünk. Egyértelműen a látványvilága a legnagyobb erőssége (de ez egy Spielberg-film esetében nem nagy meglepetés), de vannak benne nagyon vicces jelenetek is, és a két főszereplő is könnyen megkedvelhető. Egyszer mindenképp érdemes megnézni, mert két órára garantáltan magával ragad, és azt kívánod, bár te is csatlakozhatnál HABÓ-hoz, hogy egész nap álmokat gyűjtsetek.
Értékelés: 70%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Hogyan bújik el HABÓ a londoni éjszakában.
- A Ropi-Pukos poént.
- Az álomkészítést. Az egyik legszebb jelenet.
A barátságos óriás (The BFG)
színes, magyarul beszélő, 117 perc
Rendező: Steven Spielberg
Szereplők: Mark Rylance, Ruby Barnhill, Rebecca Hall, Rafe Spall
Könyvkritika: Rebecca Donovan - Elakadó lélegzet
A filmes
kritika után jöjjön egy könyves értékelés! Ezt a könyvet még a nyár elején
kaptam kölcsöntől egy barátnőmtől, és sikerült addig húznom az időt, hogy csak
a nyár végére került sorra. Nézzük, mennyire akadt el a lélegzetem Rebecca
Donovan írásától! Spoilerek
előfordulhatnak!
A történetről röviden: Emma Thomas csendes, magába forduló lány. Egyetlen barátnője van, Sara, de rajta kívül senkivel nem beszélget a suliban, nem él különösebb társasági életet. A lánynak van ugyanis egy titka: otthon nem bánnak vele épp kesztyűs kézzel. A suliba hamarosan érkezik egy új fiú, Evan Mathews, aki fenekestül felforgatja Emma pontosan megtervezett mindennapjait, és egy új érzést, a szerelmet is fellobbantja a lányban…
Nagyon széles érzelmi skálát jártam be, miközben ezt a kötetet olvastam. Az elején sokszor felváltva féltettem Emmát az újabb bántalmazásoktól, és dühösen szitkozódtam Carol miatt. Amikor Emma tilosban járt, és jól érezte magát, én helyette is rettegtem, hogy mi lesz vele, ha véletlenül lebukik. Ugyanakkor imádtam figyelni Emma és Evan kapcsolatának alakulását, legtöbbször a könyvvel a kezemben sipítoztam, hogy: „Könyörgöm, jöjjetek már össze, olyan cukik vagytok!” Sarát is a szívembe zártam, mert igazi barátként viselkedett, folyamatosan ott volt, ha Emmának szükség volt rá akár egy beszélgetésről, akár egy öltöztetésről volt szó :) Evanbe pedig az első (na jó, talán második) pillanatban belezúgtam, úgyhogy fiktív szerelmeim sora egy újabb taggal bővült. Annyira tetszett minden megmozdulása: állandóan nevetett, érdekes programokat talált ki, és még meglepetés-vacsorát is csinált… Ilyen férfi kéne az én életembe is… Ami pedig Carolt illeti, hát mondtam rá egy-két olyan szót, amiket ő is használt Emmára, és végig azon tűnődtem, hogy ha talán valaki hátba csapná egy hólapáttal, akkor talán lenyugodna, és nem lenne olyan stresszes. Utálatos, paranoiás hisztérika. A cselekményvezetés az elejétől a végéig tökéletesen felépített volt, egyetlenegyszer akadtam csak ki, mégpedig amikor Emma Drew-val próbált vigasztalódni Evan elutazása miatt. Na, akkor a határán voltam, hogy szétcincálom a könyvet idegességemben (de ugye könyvet nem bántunk, és különben sem az én példányom, úgy meg pláne nem erőszakoskodok vele), sőt már olyanon is gondolkodtam, hogy belemászom a könyvbe, és elrángatom Emmát Drew mellől. Szerencsére végül helyreállt a rend, de aztán jött az utolsó két fejezet, amiktől megint sokkot kaptam, ugyanis eléggé a homályban hagyták a történet további alakulását, de amit leírtak, az alapján nem volt túl rózsás a helyzet. Szóval, az lesz a legjobb, ha minél hamarabb kikönyörgöm barátnőmtől a következő kötetet :)
Összefoglalva tehát a gondolataimat, ez egy megdöbbentő és helyenként kifejezetten dühítő könyv, de ugyanakkor csodálatos is, hiszen a szerelem gyógyító és minden nehézséget legyűrő erejéről szól. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom!
Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Emma és Evan összes közös jelenetét.
- Sara és Emma békülését.
- Emma Evannek készített ajándékát.
A történetről röviden: Emma Thomas csendes, magába forduló lány. Egyetlen barátnője van, Sara, de rajta kívül senkivel nem beszélget a suliban, nem él különösebb társasági életet. A lánynak van ugyanis egy titka: otthon nem bánnak vele épp kesztyűs kézzel. A suliba hamarosan érkezik egy új fiú, Evan Mathews, aki fenekestül felforgatja Emma pontosan megtervezett mindennapjait, és egy új érzést, a szerelmet is fellobbantja a lányban…
Nagyon széles érzelmi skálát jártam be, miközben ezt a kötetet olvastam. Az elején sokszor felváltva féltettem Emmát az újabb bántalmazásoktól, és dühösen szitkozódtam Carol miatt. Amikor Emma tilosban járt, és jól érezte magát, én helyette is rettegtem, hogy mi lesz vele, ha véletlenül lebukik. Ugyanakkor imádtam figyelni Emma és Evan kapcsolatának alakulását, legtöbbször a könyvvel a kezemben sipítoztam, hogy: „Könyörgöm, jöjjetek már össze, olyan cukik vagytok!” Sarát is a szívembe zártam, mert igazi barátként viselkedett, folyamatosan ott volt, ha Emmának szükség volt rá akár egy beszélgetésről, akár egy öltöztetésről volt szó :) Evanbe pedig az első (na jó, talán második) pillanatban belezúgtam, úgyhogy fiktív szerelmeim sora egy újabb taggal bővült. Annyira tetszett minden megmozdulása: állandóan nevetett, érdekes programokat talált ki, és még meglepetés-vacsorát is csinált… Ilyen férfi kéne az én életembe is… Ami pedig Carolt illeti, hát mondtam rá egy-két olyan szót, amiket ő is használt Emmára, és végig azon tűnődtem, hogy ha talán valaki hátba csapná egy hólapáttal, akkor talán lenyugodna, és nem lenne olyan stresszes. Utálatos, paranoiás hisztérika. A cselekményvezetés az elejétől a végéig tökéletesen felépített volt, egyetlenegyszer akadtam csak ki, mégpedig amikor Emma Drew-val próbált vigasztalódni Evan elutazása miatt. Na, akkor a határán voltam, hogy szétcincálom a könyvet idegességemben (de ugye könyvet nem bántunk, és különben sem az én példányom, úgy meg pláne nem erőszakoskodok vele), sőt már olyanon is gondolkodtam, hogy belemászom a könyvbe, és elrángatom Emmát Drew mellől. Szerencsére végül helyreállt a rend, de aztán jött az utolsó két fejezet, amiktől megint sokkot kaptam, ugyanis eléggé a homályban hagyták a történet további alakulását, de amit leírtak, az alapján nem volt túl rózsás a helyzet. Szóval, az lesz a legjobb, ha minél hamarabb kikönyörgöm barátnőmtől a következő kötetet :)
Összefoglalva tehát a gondolataimat, ez egy megdöbbentő és helyenként kifejezetten dühítő könyv, de ugyanakkor csodálatos is, hiszen a szerelem gyógyító és minden nehézséget legyűrő erejéről szól. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom!
Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Emma és Evan összes közös jelenetét.
- Sara és Emma békülését.
- Emma Evannek készített ajándékát.
Filmkritika: Haverok fegyverben
Egy ideje nem jelentkeztem, de most pótolom a
lemaradást, sőt egyszerre több bejegyzéssel is megörvendeztetem olvasóimat.
Elsőként egy filmes kritika érkezik, ami már nagyon hiányzott, mivel május óta,
amikor ugye az X-Men:
Apokalipszist tekintettem meg, nem voltam moziban. Ahogy annak a
bejegyzésnek a végén is megemlítettem, ez a nyár nem sok olyan filmet hozott,
ami engem érdekelt volna, csak most, augusztusban érkezett két olyan mozgókép
is, amit vártam. Az első filmre elsősorban azért voltam kíváncsi, mert a
kedvenc színészem játszott benne, plusz az előzetese alapján egy jó kis
vígjátéknak nézett ki. Vágjunk is bele!
A történetről röviden: Két egykori iskolatárs, David Packouz és Efraim Diveroli a könnyű pénzszerzés érdekében fegyverkereskedéssel kezdenek el foglalkozni, méghozzá az amerikai hadseregnek szállítanak. A szekér lassan, de biztosan beindul, ám amikor egy nagyobb volumenű megrendelést kell teljesíteniük, akkor jönnek csak a komplikációk…
A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, a főszereplők valóban létező személyek, akik a 2000-es évek második felében fegyverkereskedéssel kerestek egy rakás pénzt, de aztán végül csúnyán belebuktak. A film elején kicsit elbizonytalanodtam, mert alig volt egy-két értékelhető poén, leginkább csak azon lehetett nevetni, hogy a szereplők káromkodtak, sőt néha azt éreztem, inkább egy drámára ültem be, mivel a háború visszásságairól is bőven esett szó. Aztán jött a bagdadi meló, ami végre meghozta magával a vicceket is. Azonban ez a kettős érzés végig megmaradt: nem tudtam eldönteni, hogy a rendező komolyabb vagy könnyedebb hangvételt szeretett volna megpendíteni, mert ha a kettőnek a keverése volt a célja, nos, az nem sikerült túl jól. Ennek ellenére abszolút élvezhető volt a film, de ez leginkább a két főszereplőnek köszönhető. Működött köztük a kémia, és ennek eredményeképpen születtek kifejezetten jó jelenetek (mint például a fentebb említett bagdadi rész). Ugyanakkor számomra mindketten eltértek attól, amit eddig megszoktam tőlük: Miles Teller most először volt a komolyabb, józanabbul gondolkodó fél, nem pedig az állandóan bulizó partiállat vagy a komolytalan, felnőni képtelen fiatal srác, Jonah Hillnek pedig jól állt ugyan ez az unszimpatikus szerep, de szerintem tudta volna ő ezt sokkal viccesebben is. A történetre nem térnék ki különösebben, semmi olyan különleges nem volt a történetvezetésben, amit érdemes lenne megemlíteni. Nem olvastam utána, hogy pontosan mi történt a két fiatallal a lebukásuk után, úgyhogy nem tudom, ebben is követte-e a valóságot a sztori vagy sem, de ha esetleg a rendező megváltoztatta kicsit a valóságot, az nem befolyásolta túlságosan a filmet.
És akkor most jöjjön egy kis fangirlködés, szóval az, aki nem kíváncsi a nyávogásomra vagy esetleg nem kedveli Miles Tellert, az ugorjon egy bekezdést! Ugyanakkor arra is felhívom a figyelmet, hogy a karakterével kapcsolatban spoilerezek egy kicsit; nem nagy dolog, de emlékeim szerint a trailerekben nem utalnak rá, és hátha valaki szeretne meglepődni rajta a moziban (ahogy én is meglepődtem, olyannyira, hogy majdnem leestem a székről). Szóval innentől SPOILER!!! Hát annyi történt, hogy a filmben Miles Teller apuka lett! Én meg azt se tudtam, hogyan fogjam vissza magam, és ne álljak neki hangosan nyüszíteni, amikor az egyik jelenetben felvette a kiságyból a babát… aztán a következő jelenetben, miközben a laptopon keresgélte a legújabb fegyverszerződéseket, egyik kezével a kurzort irányítva, a másikkal pedig a babát fogta oda a vállához… Atyaúristen, miután kijöttem a moziból, onnantól lefekvésig nem is voltam magamnál, folyamatosan ez a jelenet lebegett a szemem előtt. Nem hiába igaz a mondás, hogy a jó pasik akkor néznek ki a legjobban, ha kisbaba van a karjukban :) Készülőben van még pár filmje, és reménykedem benne, hogy legalább egyben hasonló szituációba kerül majd, mert én szeretném még őt látni nagyon sok ilyen jelenetben!!! Meg persze ha a való életben is megtörténne vele ez az örömteli esemény, azt se bánnám, sőt ha alkalomadtán fotók is készülnének, azoktól valószínűleg egy évig visítoznék.
SPOILER (ÉS NYÁVOGÁS) VÉGE. Összefoglalva tehát a filmmel kapcsolatos gondolataimat, azt tudom mondani, hogy nem lett nagy csalódás, mivel alapvetően vicces volt, és végig le tudta kötni a figyelmemet. Egyedül tényleg csak a hangvételek keverése nem tetszett, meg szerintem elbírt volna több poént is a cselekmény, de ezektől függetlenül egy meleg nyári délutánon egy hűvös moziteremben ülve nekem pont megfelelt.
Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A bagdadi kalandot. A film egyik legjobb része.
- Jonah Hill nevetését.
- Las Vegasban a rendező a Másnaposok vonatkozó jelenetét - kicsit másképp.
Haverok fegyverben (War Dogs)
Színes, magyarul beszélő, 114 perc
Rendező: Todd Phillips
Szereplők: Miles Teller, Jonah Hill, Ana de Armas, Bradley Cooper
A történetről röviden: Két egykori iskolatárs, David Packouz és Efraim Diveroli a könnyű pénzszerzés érdekében fegyverkereskedéssel kezdenek el foglalkozni, méghozzá az amerikai hadseregnek szállítanak. A szekér lassan, de biztosan beindul, ám amikor egy nagyobb volumenű megrendelést kell teljesíteniük, akkor jönnek csak a komplikációk…
A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, a főszereplők valóban létező személyek, akik a 2000-es évek második felében fegyverkereskedéssel kerestek egy rakás pénzt, de aztán végül csúnyán belebuktak. A film elején kicsit elbizonytalanodtam, mert alig volt egy-két értékelhető poén, leginkább csak azon lehetett nevetni, hogy a szereplők káromkodtak, sőt néha azt éreztem, inkább egy drámára ültem be, mivel a háború visszásságairól is bőven esett szó. Aztán jött a bagdadi meló, ami végre meghozta magával a vicceket is. Azonban ez a kettős érzés végig megmaradt: nem tudtam eldönteni, hogy a rendező komolyabb vagy könnyedebb hangvételt szeretett volna megpendíteni, mert ha a kettőnek a keverése volt a célja, nos, az nem sikerült túl jól. Ennek ellenére abszolút élvezhető volt a film, de ez leginkább a két főszereplőnek köszönhető. Működött köztük a kémia, és ennek eredményeképpen születtek kifejezetten jó jelenetek (mint például a fentebb említett bagdadi rész). Ugyanakkor számomra mindketten eltértek attól, amit eddig megszoktam tőlük: Miles Teller most először volt a komolyabb, józanabbul gondolkodó fél, nem pedig az állandóan bulizó partiállat vagy a komolytalan, felnőni képtelen fiatal srác, Jonah Hillnek pedig jól állt ugyan ez az unszimpatikus szerep, de szerintem tudta volna ő ezt sokkal viccesebben is. A történetre nem térnék ki különösebben, semmi olyan különleges nem volt a történetvezetésben, amit érdemes lenne megemlíteni. Nem olvastam utána, hogy pontosan mi történt a két fiatallal a lebukásuk után, úgyhogy nem tudom, ebben is követte-e a valóságot a sztori vagy sem, de ha esetleg a rendező megváltoztatta kicsit a valóságot, az nem befolyásolta túlságosan a filmet.
És akkor most jöjjön egy kis fangirlködés, szóval az, aki nem kíváncsi a nyávogásomra vagy esetleg nem kedveli Miles Tellert, az ugorjon egy bekezdést! Ugyanakkor arra is felhívom a figyelmet, hogy a karakterével kapcsolatban spoilerezek egy kicsit; nem nagy dolog, de emlékeim szerint a trailerekben nem utalnak rá, és hátha valaki szeretne meglepődni rajta a moziban (ahogy én is meglepődtem, olyannyira, hogy majdnem leestem a székről). Szóval innentől SPOILER!!! Hát annyi történt, hogy a filmben Miles Teller apuka lett! Én meg azt se tudtam, hogyan fogjam vissza magam, és ne álljak neki hangosan nyüszíteni, amikor az egyik jelenetben felvette a kiságyból a babát… aztán a következő jelenetben, miközben a laptopon keresgélte a legújabb fegyverszerződéseket, egyik kezével a kurzort irányítva, a másikkal pedig a babát fogta oda a vállához… Atyaúristen, miután kijöttem a moziból, onnantól lefekvésig nem is voltam magamnál, folyamatosan ez a jelenet lebegett a szemem előtt. Nem hiába igaz a mondás, hogy a jó pasik akkor néznek ki a legjobban, ha kisbaba van a karjukban :) Készülőben van még pár filmje, és reménykedem benne, hogy legalább egyben hasonló szituációba kerül majd, mert én szeretném még őt látni nagyon sok ilyen jelenetben!!! Meg persze ha a való életben is megtörténne vele ez az örömteli esemény, azt se bánnám, sőt ha alkalomadtán fotók is készülnének, azoktól valószínűleg egy évig visítoznék.
SPOILER (ÉS NYÁVOGÁS) VÉGE. Összefoglalva tehát a filmmel kapcsolatos gondolataimat, azt tudom mondani, hogy nem lett nagy csalódás, mivel alapvetően vicces volt, és végig le tudta kötni a figyelmemet. Egyedül tényleg csak a hangvételek keverése nem tetszett, meg szerintem elbírt volna több poént is a cselekmény, de ezektől függetlenül egy meleg nyári délutánon egy hűvös moziteremben ülve nekem pont megfelelt.
Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A bagdadi kalandot. A film egyik legjobb része.
- Jonah Hill nevetését.
- Las Vegasban a rendező a Másnaposok vonatkozó jelenetét - kicsit másképp.
Haverok fegyverben (War Dogs)
Színes, magyarul beszélő, 114 perc
Rendező: Todd Phillips
Szereplők: Miles Teller, Jonah Hill, Ana de Armas, Bradley Cooper
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)