Könyvkritika: Leon Leyson - A lehetetlen valóra vált

Pénteken, január 27.-én volt a holokauszt áldozatainak emléknapja, és ennek alkalmából a moly.hu oldalon minden évben indítanak egy kihívást, ahol egy témába vágó könyvet kell elolvasni. Már negyedik éve, hogy mindig részt veszek a kihíváson, és ebben az évben a ma bemutatandó kötetre esett a választásom.
A történetről röviden: Leon Leyson egy zsidó származású lengyel, aki átélte és túlélte a holokauszt borzalmait. Családjával először a krakkói gettóba zárták be, később több lengyelországi munkatáborba is elszállították őket, de végül Oskar Schindlernek és az ő azóta elhíresült listájának köszönhetően menekültek meg a náci megtorlástól. Leon visszaemlékezésében bemutatja nekünk családját, mesél a gettóban és a munkatáborban töltött éveiről, de a felszabadulás utáni életükbe is betekintést enged...
Olvastam már túlélők által írt visszaemlékezéseket, Leon történetében az volt számomra az újdonság, hogy nemcsak a saját élményeiről számolt be, hanem megismertette velünk Oskar Schindlert is, akiről én korábban csak a méltán híres filmben hallottam. Leon hozzáállásában az tetszett jobban, hogy folyamatosan a családjára gondolt, igyekezett nekik segíteni még a legsötétebb dolgok közepette is, és mindig kitartott, igaz, egy idő után a szenvedések őt is megtörték. A leginkább azonban az fogott meg a könyvben, hogy a felszabadulásuknál nem hagyta abba a történetet, hanem tovább mesélt, és ezáltal azt is megtudhattuk, hogy még a háború után is sokan gyűlölködve fordultak a zsidók felé ahelyett, hogy segítettek volna nekik. A könyvben fotómellékletek is helyet kaptak, valamint Schindler listájának az az oldala is, amelyiken rajta van Leon neve, ezek még egy pluszt adtak a már elmondott történethez. Engem viszont az utószó érintett meg a legjobban, de nem árulom el, mi van benne, ha érdekel titeket, olvassátok el!
Rövid könyvről van szó, ezért sok mindent nem is tudok mondani róla. Aki - hozzám hasonlóan - érdeklődik a holokauszt témájával foglalkozó művek iránt, annak mindenképpen ajánlom, hogy alkalomadtán ismerkedjen meg ezzel a visszaemlékezéssel is. A többieknek is tudom ajánlani, mert abszolút olvasásra érdemes kötetről van szó.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A nácik különféle kegyetlenkedéseit. Borzasztó, hogy emberek képesek voltak ilyeneket tenni más emberekkel.
  - A Leyson-család felszabadulás utáni életét.
  - A mellékleteket és az utószót.

Oscar-jelölések 2017

Tegnap, magyar idő szerint délután fél három után kihirdették az idei Oscar-jelölteket. Sikerült élő streamen keresztül követnem a bejelentést, és tetszett, hogy eltértek az eddigi szokásoktól, és a jelöltek bejelentése során egykori nyertesek, illetve jelöltek (Brie Larson, Guillermo del Toro, Jennifer Hudson, Demián Bichir) nosztalgiáztak egy kicsit arról, milyen érzés volt, amikor megtudták, hogy jelöltek lettek. A lista elég impozáns, bár (szokás szerint) akadtak meglepetések. A Kaliforniai álom rekordot döntött a 14 darab jelölésével, amikből remélem, minél többet sikerül majd díjra váltania. Engem személy szerint meglepett, hogy az Akadémia is mellőzte Martin Scorsese Némaság című filmjét, az idegennyelvű kategóriából kihagyták a Golden Globe-díjas Elle-t, de a film főszereplőnőjét jelölték Legjobb női főszereplőnek... Ebben a kategóriában egyébként voltak más "érdekességek" is: Meryl Streep behúzta a 20 (!). jelölését (amit szerintem már ő is túlzásnak érez), viszont Amy Adams sem az Érkezés, sem az Éjszakai ragadozókban nyújtott alakításáért nem kapott egyetlenegy darab jelölést sem. Ezen filmjeit nem láttam (még) ugyan, de egyrészt az előzetesek és a kritikák alapján hibátlanul teljesít mindkettőben, másrészt pedig láttam már elég filmet tőle, hogy tudjam, milyen tehetséges színésznő. Nem azt mondom, hogy Meryl Streep nem tehetséges, ellenkezőleg, manapság szerintem ő Hollywood egyik állócsillaga, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes szerepéért jelölni kell; különben is, neki már van három Oscar-díja. Aminek viszont nagyon örültem, az a Kaliforniai álom jelöléseinek többsége (főleg a rendezői, a forgatókönyvírói, a zenei és a betétdalok), illetve annak, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is lehet egy magyar jelöltnek szurkolni! Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje a Legjobb rövidfilm kategóriában kapott jelölést, és a külföldi kritikák és visszajelzések alapján nagy esélye van a díj elnyerésére. Még nem láttam a kisfilmet, de ha valamerre fellelhető, akkor az Oscarig mindenképpen meg fogom tekinteni, és valószínűleg írok is majd róla ide a blogra. A történetről annyit tudok, hogy egy gyerekkórus áll a középpontban, akik bosszút állnak a kegyetlen tanárnőjükön.
A bejegyzés végére linkelem a jelöltek teljes listáját. A díjátadó február 26.-án lesz, a műsor házigazdája a népszerű humorista és talkshow-műsorvezető, Jimmy Kimmel lesz. Egyelőre még nem olvastam róla, hogy a Duna televízió idén is közvetíti-e a showt élőben a magyar jelölt miatt, de ha élőben nem is, utólag tuti végignézem, és természetesen blogbejegyzést is írok róla. :)
A jelöltek:
http://www.imdb.com/oscars/nominations/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2791276602&pf_rd_r=19XMQPS5XVW9Z6CD6G3S&pf_rd_s=top-1&pf_rd_t=60601&pf_rd_i=oscars&ref_=fea_acd_nav_i3

Könyvkritika: Sarah Addison Allen - A csodálatos Waverley-kert

A ma tárgyalt könyv írőnőjétől nem ez az első olvasmányom, korábban már olvastam két másik művét is, amikről itt és itt írtam hosszabban. Történeteiben közös, hogy álmos amerikai kisvárosokban játszódnak, mindig körüllengi őket valami varázslatos és misztikus hangulat, főszereplői pedig általában fiatal nők, akiknek a szerelem épp a cselekmény során kopogtat az ajtajukon - természetesen egy meglehetősen jóképű fiatalember személyében. A fentebb felsoroltak mind megjelennek ebben a könyvében, ami ellen nekem semmi kifogásom nem akad, hiszen a korábbi alkotásai is ezen összetevőik miatt tetszettek annyira. Lássuk közelebbről A csodálatos Waverley-kertet!
A történetről röviden: Bascomban minden családnak megvan a maga különleges története. A Waverleykről például az a legenda kering, hogy a kertjükben növő titokzatos almafa gyümölcse varázserővel bír, valamint ennek köszönhetően a kertben lévő ehető növények is hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Claire, családjának örökségét felhasználva rendszeresen ételeket és italokat készít a kerti növényekből, amiket később a városiak különböző rendezvényein szolgál fel. Egy nap betoppan hozzá tíz éve nem látott húga, Sydney, aki egy kislányt és súlyos titkokat hoz magával. És ha ez nem lenne elég, a szomszédjában lakó festőművész, Tyler is elkezd érdeklődést mutatni iránta...
A rövid összefoglaló persze nem teljes, mivel más történetszálak is felbukkannak, ami számomra újdonságként hatott, ugyanis eddig általában két sztorit mesélt csak el nekünk az írónő. Itt viszont megjelenik még a család egy másik leszármazottja, aki odavan a feszes férfifenekekért, egy homoszexuális bolttulajdonos, aki szerelmi problémákkal küzd, egy magányos tehenészfiú, aki még mindig az első szerelméért van oda és egy csábító és szexi feleség, aki nem biztos benne, hogy férje valóban szerelmes-e belé. A szerelem mellett kapunk egy nagy adag varázslatosságot és miszticizmust a Waverley-család tagjainak köszönhetően, akik mind valamilyen különleges képességgel vannak megáldva, illetve a város további családjairól is derülnek ki érdekes dolgok. Ezek mellett remek az atmoszférateremtés is, én személy szerint többször is eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne egy ilyen kisvárosban élni. A szereplők közül Evanelle-t és Bayt kedveltem meg a legjobban, de a két Waverley-testvér kapcsolatának alakulása is nagyon tetszett, illetve Claire és Tyler macska-egér harca is vicces és aranyos volt. Reménykedtem, hogy Sydney múltja nem tér vissza kísérteni, de végül az a dolog is szerencsésen oldódott meg.
Sarah Addison Allen könyvei általában mindig jókor találnak meg, most kifejezetten jól esett, hogy megismerkedhettem ezzel a kedves, vicces, misztikus és szerelmes történettel. Szívmelengető és szíverősítő hatása van, úgyhogy bátran ajánlom bárkinek, aki szeretne egy kicsit mosolyogni, ábrándozni és jobb kedvre derülni.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Claire növényfelhasználásait az egyes ételekhez.
  - A Waverleyk különleges képességeit.
  - Claire és Tyler szerelmének alakulását.
  - A titokzatos almafát.

Golden Globe 2017

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Golden Globe-díjakat. Damien Chazelle filmje, a Kaliforniai álom rekordot döntött a hét darab bezsebelt díjjal, de meglepetések is akadtak a nyertesek között. Rövid összefoglalóm a díjátadóról.
Amikor megtudtam, hogy Jimmy Fallon lesz a show műsorvezetője, nagyon megörültem neki, mert a talk showjában is állandóan poénkodik és különböző kreatív rovatokat talál ki, amiken keresztül szórakoztathatja a közönségét. Ehhez képest csalódottan vettem tudomásul, hogy a remekbe szabott és a Kaliforniai álom első jelenetére hajazó nyitány után eléggé elsikkadt a műsorvezető jelenléte: néha bedobott egy-két gyors poént, de alig volt a színpadon. Nagyon remélem, hogy az Oscaron nem fog ugyanez megismétlődni Jimmy Kimmellel is, akinek szintén imádom a stílusát. Térjünk is át a díjazottakra! A Kaliforniai álom díjai közül egyedül a színészi alakítás elismerésével nem értek egyet, számomra Ryan Gosling semmi kiemelkedőt nem nyújtott a film során. A további kategóriáknál (ahol nem ez a film nyert), volt pár meglepetés. Isabelle Huppert és az Elle díjazása váratlan fordulat volt, szinte biztos voltam benne, hogy Natalie Portman lesz a befutó. A férfi mellékszereplő kategóriánál is egyértelműnek tűnt Mahershala Ali (Moonlight) győzelme, ehhez képest Aaron Taylor-Johnson (Éjszakai ragadozók) kapta az elismerést, akinek dicsérték ugyan a filmben nyújtott alakítását, de azért nem ennyire. Televíziós fronton nem sokat tudok hozzászólni a nyertesekhez, mivel nagyon kevés jelölt tv-sorozatot követek, de számomra a lényeg, hogy az American Crime Story és Sarah Paulson is kaptak egy-egy díjat, amit abszolút megérdemeltek. A színésznőt ismerem már az American Horror Storyból, ott is folyamatosan izgalmasabbnál izgalmasabb karaktereket játszott el, de Marcia Clark eljátszásával nyűgözött le engem a leginkább. Egyszerre volt törékeny, határozott, eltökélt, s azt is megtudhattuk, hogy mi mindenen kellett keresztülmennie a tárgyalás során, hogy hányszor hurcolta meg a bulvársajtó az öltözéke és a hajstílusa miatt.
Összefoglalva tehát, az idei Golden Globe hordozott magában meglepetéseket, de ami a műsort illeti, semmi újat vagy egyedit nem kínált fel. Kíváncsian várom, ezek után hogyan alakulnak az Oscar-jelölések, amiket egyébként január 24.-én hirdetnek majd ki.


Úgy döntöttem, rendhagyó módon ennek a bejegyzésnek a végén is kiemelek olyan momentumokat a gáláról, amiknek szerintem érdemes utánanéznetek vagy ha csak ezután nézitek meg, akkor mindenképpen figyeljetek oda rájuk:
  - A nyitójelenet, ami legalább annyira varázslatos, mint az őt ihlető eredeti jelenet a Kaliforniai álomból.
  - Kristen Wiig és Steve Carrell felkonferálja az animációs kategóriát. Szem nem marad szárazon... a röhögéstől.
  - Meryl Streep beszédét a Cecil B. DeMille életműdíj átvételekor.
  - Jimmy Fallon felkonferálja Eddie Redmayne-t és Jessica Chastaint az "Insane in the Membrane" című szám dallamára. Garantált a dallamtapadás.

Filmkritika: Kaliforniai álom

Hát akkor indítsuk a 2017-es évet egy filmes kritikával! :) A Golden Globe-jelöltekről szóló bejegyzésemben tettem már rá utalást, hogy a Kaliforniai álom című filmet nagyon várom, és tuti, hogy moziban nézem meg. Nos, a mai délután folyamán megtekintettem az alkotást, most pedig igyekszem a legjobb tudásom szerint megírni róla a véleményemet.
A történetről röviden: Sebastian, egy tehetséges jazz-zongorista és Mia, egy színésznői álmokat dédelgető barista útjai keresztezik egymást, s hamarosan egymásba szeretnek. Egy idő után azonban nehéz döntéseket kell meghozniuk azzal kapcsolatban, hogy mi a fontosabb: az álmaik elérése vagy az egymás iránt érzett szerelmük?
Amikor még csak a film címét és a rendező személyét lehetett tudni, én már tűkön ülve vártam a mozis bemutatót, lévén az a Damien Chazelle írta és rendezte ezt a filmet, akinek a kedvenc filmemet, a Whiplasht köszönhetem. Áradoztam róla sokszor, hogy miért imádom a filmet (és a benne szereplő Miles Tellert), úgyhogy erre nem térnék ki ismét. A lényeg, hogy izgatottan vártam, ezúttal mivel fog elkápráztatni. Az előzetesek, a zajos kritikai sikerek, a folyamatos dicsérő kommentek is kellően megalapozták a hangulatomat... hogy végül egy kicsit keserű szájízzel jöjjek ki a vetítésről. Félreértés ne essék, egyáltalán nem lett rossz a film, sőt: a zenei betétek, a tánckoreográfiák magukkal ragadóak, a látványvilág gyönyörű, a jazz, mint alapzene tökéletesen passzol az egész történethez, a klasszikus hollywoodi musicalek, filmek iránti tisztelet és szeretet is sugárzik a vászonról. Az első jelenetből talán ha két perc eltelt, és már megvett magának a film, a későbbiekben, amikor a két főszereplő ismerkedett egymással, már ott tartottam, hogy mondatokat fogalmaztam arról, miért is adok majd tíz csillagot ennek a lehengerlően zseniális mozgóképnek. Aztán valahogy szétesett az addig tökéletesnek tűnő film. Tetszett ugyan a koncepció, hogy a szerelmespár sorsának alakulása eltért a megszokottól, illetve hogy a történetük magában hordozta a film egyik központi konfliktusát, miszerint éljünk az álmainknak, és áldozzunk fel mindent ennek érdekében, vagy pedig próbáljunk meg az álmaink és a mindennapi életünk között lavírozni, de nekem ettől függetlenül belesajdult a szívem az "Öt évvel később" felirat után látottakba. Színészi fronton is voltak fenntartásaim: Emma Stone varázslatosan hozta a szerepét, annál a jeleneténél, ahol a "The Fools Who Dream" című dalt énekelte, libabőrös lettem és elsírtam magam, annyira gyönyörű és hiteles volt; Ryan Goslingtól viszont egyáltalán nem voltam elájulva. Alapvetően azt tartom róla, hogy nincs nagy színészi eszköztára és mimikája, ami olyan filmeknél, mint a Drive - Gázt! nagy előny, itt viszont elég személytelenné tette a figuráját azzal, hogy állandóan ugyanolyan arcot vágott minden egyes jelenetben.
Én sajnálom a legjobban, de a Kaliforniai álom nem ért el nálam akkora katarzist, mint anno a Whiplash. Kétség nem fér hozzá, nagyon jó film, remek jelenetekkel, fülbemászó soundtrackkel (most is épp azt hallgatom), de mégsem vonzott magához annyira, hogy hibátlan remekműnek kiáltsam ki. Ennek ellenére szurkolok neki a díjátadókon, és mindenkit buzdítok arra, hogy menjen el és nézze meg, mert értékes és érzelmekre ható alkotásról van szó.


Értékelés: 85%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A legelső jelenetet az autópályán. Garantáltan beszippant.
  - Az összes dalt és tánckoreográfiát.
  - Az utalásokat, tisztelgéseket a klasszikus hollywoodi filmek, musicalek előtt.
  - J. K. Simmons rövidke szerepét.
  - Emma Stone dalát a meghallgatáson. Az a jelenet önmagában megérne egy Oscar-díjat.
  - Az utolsó jelenetet, avagy Mi lett volna, ha...?


Kaliforniai álom (La La Land)
színes, magyarul beszélő, 128 perc
Rendező: Damien Chazelle
Szereplők: Emma Stone, Ryan Gosling, J. K. Simmons, John Legend, Rosemarie DeWitt, Finn Wittrock