Filmkritika: Az útvesztő - Tűzpróba

Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy egy éve, Az útvesztő stáblistájának legördülése óta vártam ezt a második részt. A könyvverziót is olvastam már (igaz, kiderült, hogy a film szempontjából teljesen mindegy volt), úgyhogy már tűkön ültem az izgalomtól, és tegnap végre megtekinthettem a folytatást.
Lássuk, milyen érzéseket váltott ki belőlem a film! Spoilerek előfordulhatnak!
A történet röviden: Thomas és barátai kiszabadultak az Útvesztőből, de a VESZETT továbbra sem engedi el őket, mivel további kísérleteket terveznek végrahajtani rajtuk. Thomas azonban a lázadás mellett dönt, néhány tisztárssal az oldalán megszökik a szigorúan őrzött épületből, és az ismeretlen Perzseltföldön keresztül elindul, hogy megtalálja a Jobb Kart, azt a rejtélyes társaságot, ami a VESZETT elpusztítását tűzte ki célul...
Előre szólok, ez nem egy szép és kellemes bejegyzés lesz, mert rettentően felidegesített a film, és a könysorozat, valamint a színészek iránti tiszteletem sem fog megakadályozni benne, hogy kíméletlen legyek. Kezdjük az egészet azzal a problémával, ami igazából nem a készítők hibája, de muszáj megemlítenem. Szinkronos volt a film. Szinkronos. Feliratos verzió sehol a környéken, eredeti nyelvű, felirat nélküli verziót pedig csak Budapesten lehetett megtekinteni. Hát kösz a nagy semmit, innen a Dunántúlról, "kedves" Cinema City! Tavaly, amikor még alig volt ismert széles körben a film, akkor bezzeg képesek voltatok feliratosan vetíteni! Most, amikor hirtelen tömegek kezdenek el érdeklődni iránta, egyből leszinkronizáltatjátok, amivel nincs gond, ha legalább egy vagy két hétig, egyetlen időpontban műsorra tűztétek volna feliratosan is, azon emberek kedvéért, akik (egyébként információim szerint nincsenek olyan kevesen) szívesen nézték volna felirattal a filmet. Nagyon nem szeretném, ha ez lenne az új módi, hogy a sikeres, nagy bevételt hozó filmek ezentúl csak szinkronosan lesznek láthatóak a mozikban, mert akkor bármennyire is szeretek moziba járni, nem fogok elmenni, hanem majd az interneten keresem meg a filmeket (és szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki ezen elgondolkodott vagy már talán évek óta ezt csinálja).
De csak ezután jött az igazi nagy baj. Ezt a filmet bűn lenne "könyvhű filmadaptáció"-nak nevezni, mert a közelében sincs annak, ami a könyvváltozatban van leírva. Alapvetően nem zavar, ha egy könyvet nem szóról szóra, hanem némi változtatásokat eszközölve adaptálnak szélesvászonra, hiszen a változatosság gyönyörködtet, de amit itt műveltek, azt nem tudom megbocsátani a készítőknek. Nagyjából három vagy négy olyan jelenet volt, amit felismertem a könyv cselekményéből, de azon kívül teljesen átírták (és szerintem elszúrták) a sztorit. Vegyük például Winston halálát! A könyvben meglehetősen csúnya véget ér, itt pedig megkarmolja egy Buggyant, és ámen. Emlékszem, a könyv olvasásakor pont azon gondolkodtam, hogy az ő halálát hogyan valósítják meg filmen, mert már olvasni is ijesztő volt. Hát nem lett belőle semmi... Aztán Teresa árulását ugyan benne hagyták, de abszolút más (teszem hozzá, buta) motivációból kifolyólag tette azt, amit tett. Olyanokra már nem is fecsérlem a karakterszámokat, hogy ki a jó ég volt az a Marcus és Mary, mi a franc volt az értelme annak, hogy ők belekerültek a sztoriba. Nem értem, mi volt a baj az eredeti alapanyaggal, miért kellett ennyire belenyúlni.
Ha megpróbálok elvonatkoztatni a változtatásoktól, sajnos akkor sem tudok túl sok pozitívummal szolgálni. A cselekmény nagyon lassan halad előre, sőt igazából semmi érdemleges dolog nem történik hőseinkkel. A korábbi kritikáimban is kitértem már párszor a klisék rossz használatára, és ezúttal is előrerángatom, mert ez a film hemzsegett az ordító és rosszul elhelyezett kliséktől. A zombis támadások mind kiszámíthatóak voltak, mert előtte rengeteget időzött a rendező azzal, hogy a csendet, a sötétet és a rémült szereplőket mutogassa. A nagy és hatásosnak szánt fordulatok borzalmasan és értelmetlenül kapcsolódtak a film szövetébe (főleg az, amikor kiderült Thomasról, hogy ő a Jobb Kar "forrása"... Mi vaaaaaaaaaannnnnn????????????... Ekkora hülyeséget!!!!! Meg hogy az immúnisok vére le tudja lassítani a Kitörés elterjedését a fertőzöttek testében.... Hát azt hittem, ott helyben megtépem magam, amikor ezt a jelenetet néztem.). A szereplők papírmasé figurák voltak, akik csak ide-oda rohangáltak ebben a nagy halom marhaságban, amit képesek a Tűzpróba filmadaptációjának hívni.
De én sem vagyok teljesen kőszívű, így azért szerencsére akadt pár jó dolog is a film kapcsán, amit most röviden összefoglalnék: volt pár remekül kivitelezett akciójelenet, ami valóban jól megkoreografált és izgalmas volt; a színészek igyekeztek a legjobbat kihozni a karaktereikből, ami leginkább a főszereplőt alakító Dylan O'Briennek, valamint a két, sorozatokból már jól ismert színészeknek, Aidan Gillennek (Janson) és Giancarlo Espositónak (Jorge) sikerült. A könyvben és az első részben olyan jól működő trió (Thomas, Newt, Minho) viszont nagyon hiányzott, alig volt közöttük valami értelmes/vicces interakció.
Ha tehát mérleget vonok a fentiekből, akkor bizony azt kell mondanom, hogy Az útvesztő: Tűzpróba egy hatalmas csalódás lett számomra. Izgalmasabb, az alapanyagot jobban tisztelő és a karakterépítés terén is sikeresebb filmet vártam, és erre ezt a.... valamit kaptam. A könyvsorozat érdekében remélem, hogy a harmadik film jobb lesz, igaz, arra már most be kell rendezkednem, hogy az is nagyban el fog térni a nyomtatott verziótól, mivel a mostani, második részben is rengeteg dolog volt a harmadikból, de ettől függetlenül reménykedem egy összeszedettebb film elkészültében.


Értékelés: 65%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
 - Szökés a VESZETT-től.
 - Az első találkozás Jorgéval (és ezen kívül a színész összes vásznon töltött percét).
 - A film végi rajtaütés a táboron.
 - Thomas és Janson közös jeleneteit (illetve a színészeket külön-külön is).


Az útvesztő: Tűzpróba (The Maze Runner: The Scorch Trials)
színes, magyarul beszélő, 132 perc
Rendező: Wes Ball
Szereplők: Dylan O'Brien, Thomas Sangster-Brodie, Ki Hong Lee, Kaya Scodelario, Aidan Gillen, Giancarlo Esposito, Rosa Salazar, Patricia Clarkson, Barry Pepper

Könyvkritika: Dan Wells - Nem vagyok sorozatgyilkos

Véget ért a nyár, elkezdődött az ősz, de az olvasási (és filmnézési) kedvem természetesen nem csappant. Ma egy olyan könyvről készül értékelés, amit még tavaly nyáron ajánlott figyelmembe egy egykori gimnáziumi osztálytársam. Spoilerveszély a továbbiakban!
John Cleaver 15 éves, szociopata srác, akinek legkedvesebb időtöltése a hullák bebalzsamozása, tanulmányozása, illetve a híres-hírhedt sorozatgyilkosokról való állandó olvasás. Előbbi hobbiját annak "köszönheti", hogy az édesanyja egy temetkezési válllalatot üzemeltet, így John már gyermekkora óta él ebben a környezetben. Főhősünk lakhelye, az álmos kisváros, Clayton egyszeriben borzalmas halálesetekkel szembesül, Johnban pedig felébred a kíváncsiság és elkezd nyomozni a titokzatos sorozatgyilkos után...
A történet egyes szám első személyben, John elbeszélésében íródott, valamint a könyv borítója is olyan dizájnt kapott, mintha a fiú egyik jegyzetfüzetét lapozgatnánk, amiben a legmélyebb titkait tárja fel előttünk. Ezzel együtt jár az is, hogy John lelkivilágába, gondolatmenetébe is nagyobb betekintést kapunk. De beszéljünk egy kicsit magáról a cselekményről! Amikor megtörténik az első gyilkosság, és megérkezik a hullaházba a holttest, John máris arra a következtetésre jut, hogy Claytonban egy sorozatgyilkos garázdálkodik, és a további gyilkosságok arra késztetik, hogy elkezdjen nyomozni a tettes után. Gondos munkáját siker koronázza, s onnantól már csak az a kérdés, hogyan sikerül elkapni a sorozatgyilkost és ezáltal megmenteni Clayton polgárait.
Nem nagyon voltak elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, de pár oldal elolvasása után rájöttem, hogy az én ízlésemnek túl sok ez a történet. A hullák bebalzsamozásának részletes leírásai elrettentőek voltak, Johnt egyáltalán nem tudtam megkedvelni, és a sztori fordulatán is csak nevettem egyet kínomban. Egy démon, komolyan? Egy viszonylag realistának ábrázolt műbe miért kellett természetfeletti szálat keverni?
Azért volt egy-két dolog, ami miatt nem volt teljes időpocsékolás az olvasás: a híres sorozatgyilkosok megemlítésével elérte az író, hogy kíváncsi legyek, és utánuk nézzek, Johnt is sikerült úgy-ahogy megkedvelnem a könyv végére, viszont nagyon sajnáltam dr. Neblint, talán ő volt az egyetlen karakter, akivel tudtam szimpatizálni egy kicsit.
Összefoglalva tehát, csak annyit tudok mondani, hogy részemről jó nagy melléfogás volt ez a könyvválasztás, máskor körültekintőbben fogok utánanézni az ismerőseim által ajánlott köteteknek :) Ha valaki kedveli a hasonló témájú, sorozatgyilkosos-nyomozós történeteket, és gyomra is van hozzájuk, annak tudom ajánlani, a hozzám hasonlók viszont inkább kerüljék el ezt a művet, és keressenek valami könnyedebb témájú olvasmányt!


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A híres sorozatgyilkosok említéseit.
  - A fejtegetéseket John nevéről.
  - A borítót. Nagyon ötletes.