Oscar 2016

Magyar idő szerint hajnali fél háromkor lezajlott a 88. Oscar-gála. Sikerült egy internetes élő közvetítésen keresztül követnem a műsort, így első kézből értesülhettem a nyertesekről. Ahogy már sokszor elmondtam, az idei évben én egyetlen kategória miatt vártam nagyon a gálát, mégpedig a Legjobb idegennyelvű filmét, amelyben Magyarország is jelölt volt a Saul fia című filmmel. Hajnali öt óráig kellett várnom, mire sorra került ez a kategória, kinyílt a boríték, és elhangzott a várva várt mondat: "And the Oscar goes to: Son of Saul; Hungary." Már amikor a jelölt filmekből mutattak részleteket, és elértek a magyar filmhez, nekem ott már potyogtak a könnyeim. A boríték kibontás után, illetve a rendező, Nemes Jeles László köszönőbeszéde alatt is sírtam örömömben, mert számomra tényleg ekkora szó volt, hogy ez a film győzedelmeskedett (itt megtekinthető a nagy pillanat. És természetesen ezúttal sem hagyom ki az alkalmat, hogy megemlítsem: aki még nem látta a filmet, minél előbb pótolja a lemaradását! A Saul fia egy olyan film, ami maximálisan megéri az érte kifizetett mozijegy árát. És legyünk büszkék arra, hogy egy magyar film diadalmaskodott az Oscar-gálán, mert ez az alkotás maradéktalanul megérdemelte az összes díjat, amit kapott! Innen is hatalmas gratuláció a film alkotóinak!
Természetesen magáról a műsorról és a többi nyertesről is szólnék pár szót. A show nem volt rossz, de engem idegesített a rengeteg reklámszünet. Chris Rock nem volt rossz házigazda, voltak jó poénjai és vicces ötletei, bár szerintem kicsit túlzásba vitte az Akadémia "fekete-ellenességét". A díjátadók között is voltak jó párosok: ott volt például Chris Evans és Chadwick Boseman (Amerika Kapitány: Polgárháború!!!!!!!), vagy Tina Fey és Steve Carell, de a legimádnivalóbb díjátadók számomra Jacob Tremblay és Abraham Attah voltak. Az egész gála legötletesebb része a rajzfilmfigurák és az ő díjátadásaik voltak; a minyonokon nevettem a legtöbbet. Ami a nyerteseket illeti, nem születtek nagy meglepetések, nekem is csupán egyetlen díj volt, ahol másnak adtam volna a szobrocskát. A legjobb betétdal kategóriában szerintem Lady Gagának kellett volna nyernie, Sam Smith daláról továbbra is fenntartom, hogy erősen Skyfallos áthallása van, vagyis nem túl eredeti. A főbb kategóriák nyertesei közül Brie Larsonnak örültem nagyon, abszolút megérdemelten kapta meg az Oscart.

Íme a teljes lista a nyertesekről:
http://www.imdb.com/awards-central/oscars/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2418672862&pf_rd_r=0XT7GMWVZ895XK9XJMN8&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15061&pf_rd_i=homepage&ref_=hm_ac_acd_ph_lk11

 

 

Filmkritika: Deadpool

Egyre inkább úgy tűnik ez az év a "hirtelen felindulásból elkövetett mozizások éve" lesz nálam, ez már a második film idén. Na jó, ez nem teljesen igaz: amikor kijött a Deadpool első előzetese, már akkor elgondolkodtam a megtekintésén (hiszen mégiscsak Marvel-filmről van szó), de tartottam attól, hogy nem fogom érteni a történetet, mivel alig ismerem a karaktert. Eddig egyetlen filmes feltűnése volt az X-Men kezdetek: Farkasban, de arról jobb, ha hallgatunk. Szerintem ebben Deadpool is egyetért velem. Szóval az történt, hogy egyre többször néztem meg a trailereket, a tv szpotokat, és az egyéb vicces videókat, valamint egy kicsit utánaolvastam a figurának, és végül megszületett a döntés: elmegyek erre a filmre! Lássuk hát, hogy jó ötlet volt-e!
A történetről röviden: Wade Wilson egy exkommandós, aki zsoldosként éli a mindennapjait. Találkozik egy gyönyörű nővel, Vanessával, úgy tűnik, sínen van az élete, aztán egyszercsak rákot diagnosztizálnak nála. Egy titokzatos férfi azzal az ajánlattal keresi fel, hogy kigyógyíthatják a betegségből egy kísérlet segítségével. A kísérlet félresikerül, s Wade - immár Deadpoolként - bosszúhadjáratba kezd, hogy elkapja azokat, akik nem kicsit szúrták el az életét...
Már rögtön az elején kimondom a tényt: ez egy rettentően szórakoztató és vicces film! Nagyjából minden második vagy harmadik percre jut egy poén, egy filmes kikacsintás vagy épp egy ütős beszólás a szuperhősfilm-zsánernek. Deadpool üdítő karakter a képregényfigurák között, ő az egyetlen, aki minden kertelés nélkül kimondja, amit gondol, nem kér bocsánatot semmilyen sértegetésért, és lelkiismeretfurdalás nélkül szólogat be az ismert szuperhősöknek. A film nagy részét ezek az oltogatások teszik ki, ami nem is lenne semmi baj, de így maga a cselekmény eléggé háttérbe szorul, illetve nem szolgál újdonsággal. Kapunk egy újabb eredettörténetet, egy felejthető gonoszt és úgy alapvetően az egész sztori kiszámítható a film végi leszámolásjelenettel bezárólag. Hogy miért működik mégis? Hát persze, hogy a főszereplője miatt! Deadpoolnak be sem áll a szája, ontja magából a hülyeségeket, és ennek köszönhetően nem lesznek túlságosan szembeszökőek a film hibái. Ryan Reynolds láthatóan lubickol a szerepben, és ha úgy adódik, még saját magából és a korábbi filmes mellényúlásaiból is képes viccet csinálni (igen, a Zöld Lámpásról beszélek). A többi színész elbújhat mellette, bár a saját szerepeikben ők is megmutatják, mit tudnak. Egyedül talán a főgonosz volt túl sótlan, de pozitív példának ott van Wade legjobb barátja, Cserkész vagy a vak albérlettárs, Vak Al. Nekik is számos vicces pillanatot köszönhetünk.
A Deadpool egy vagány, véres és vicces film. Mer más lenni, mint a manapság megszokott szuperhősfilmek, és ez nagyon jól áll neki. Többet nem is mondok, inkább menjetek és nézzétek meg a filmet! Csimicsanga!!!


Értékelés: 85%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A nyitó főcímet.
  - Deadpool autópályás vérengzését.
  - A két sidekicket, Kolosszust és Negaszonikus Tini Torpedót. Utóbbi haláli figura.
  - Az elmaradhatatlan Stan Lee-cameót.
  - A stáblista utáni jeleneteket. Deadpool itt sem hazudtolja meg magát.


Deadpool (Deadpool)
színes, magyarul beszélő, 108 perc
Rendező: Tim Miller
Szereplők: Ryan Reynolds, Morena Baccarin, T. J. Miller, Ed Skrein, Gina Carano, Stefan Kapicic, Brianna Hildebrand

Könyvkritika: John Green - Papírvárosok

Ígéretemhez híven ezúttal egy újabb könyves kritikával érkezem, sőt ez igazából egy kombinált bejegyzés lesz, mert a könyv filmes adaptációjáról is ejtek majd pár szót.
A történetről röviden: Quentin Jacobsen kisgyerekkora óta bele van zúgva a szomszédjában lakó Margo Roth Spiegelmanba. Mindig csak messziről csodálja szerelme tárgyát, de aztán egy este a lány megjelenik a szobája ablakában, és egy őrült bosszúhadjáratra hívja el a fiút. Az élményekkel teli éjszaka után azonban a lánynak nyoma vész. Quentin hamarosan a lány által hátrahagyott nyomokra bukkan, s két barátja, Ben és Radar segítségével megpróbálják megfejteni, hová is tűnhetett Margo...
A könyv leírása kicsit félrevezető, ugyanis nem is annyira a Margo utáni nyomozás, mint inkább a kamaszlélek problémái, a felnőtté válás, a baráti kapcsolatok kapnak nagyobb szerepet a történetben. Eleinte ez zavart, mivel én teljes mértékben valami játékos nyomozósdira számítottam, de aztán rájöttem, hogy sokkal többről van szó. Quentin és barátai olyan gondokkal küzdenek, mint akármelyik kamasz, és olyan dolgokon tűnődnek el, amiken én is eltűnődtem, amikor annyi éves voltam, mint ők (sőt, igazából én még mindig gondolkodom ilyen dolgokon, pedig pár éve már magam mögött hagytam a kamaszkort). Főleg ez segített abban, hogy a karaktereket azonnal megkedveljem és a szívembe zárjam, mert láttam magamat bennük. Egyedül Margo volt az, akivel nem tudtam szimpatizálni, és a viselkedését sem értettem meg teljesen. Neki is meg voltak a maga problémái, de őt valamiért mégsem tudtam megérteni vagy sajnálni. Viszont azt külön köszönöm John Greenek, hogy képes normális, érző lelkű fiúkról írni, vagy őket megtenni főszereplőnek, mert manapság sok könyvből hiányoznak az ilyen karakterek. Helyettük olyan könyvek kerülnek kinyomtatásra, ami a férfiakat birtoklási vágytól hajtott, szexuálisan túlfűtött, a nőt csak tárgyként kezelő embernek mutatja be, és ezért örülök, hogy vannak még könyvek, amik tartják bennem a reményt, hogy igen, a férfiak is tudnak érzelmesek lenni, és igen, ők is lehetnek bizonytalanok, ha a szerelemről van szó.
Térjünk át a filmváltozatra! Azon a napon, amikor befejeztem a könyvet, este megnéztem a filmet. És sajnos csalódtam, szerintem ugyanis túlságosan leegyszerűsítették a könyv mondanivalóját a filmben. És rengeteg jelenetet megváltoztattak, ami önmagában nem lenne baj, de így a karakterek is megváltoztak valamennyire, és ez nem volt jó ötlet. A színészeket se nagyon találták el, Q barátait én abszolút nem így képzeltem el, és nem is nagyon illettek bele a szerepükbe. A két főszereplő viszont remek választás volt! És jár egy pluszpont a benzinkutas cameóért! Én ott majdnem elájultam a székemben ülve... :D
Ha tehát választanám kéne a két alkotás közül, én inkább a könyvet javasolnám, a film szerintem nem sikerült túl jól. A könyvről összefoglalóan még annyit tudok mondani, hogy bár az sem nyerte el a tetszésemet teljes mértékben, de mégis újfent tanított pár dolgot az emberi kapcsolatokról, a barátság fontosságáról és az egymásra való odafigyelésről. De ha egy esti kikapcsolódásra vágytok, arra a film tökéletesen megfelel.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Margo és Quentin éjszakai bosszúhadjáratát.
  - A Margo által hátrahagyott nyomokat.
  - A három srác egymás közti élcelődéseit.
  - A könyv végi utazást és a megfejtést, hogy mik is azok a papírvárosok.
  - +1: A filmváltozatban a benzinkutas srácot!!! ;)

Könyvkritika: Robert Louis Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete

Tavaly ősszel a Frankenstein-kritikám kapcsán már sorra került egy klasszikus irodalmi mű, ezt a sort folytatom most Stevenson kisregényével. Nem vagyok annyira nagy rajongója a klasszikus szépirodalomnak, ismerem ugyan a művek történetét, mivel mégiscsak hozzátartoznak az alapműveltséghez, de az egész művek elolvasására valahogy sose tudtam rávenni magam. A mai mű is annak köszönhetően került sorra, hogy tavaly nyáron láttam egy filmrészletet, amiben ezt a könyvet dolgozták fel, és akkor tettem fel a molyos várólistámra, hogy majd alkalomadtán elolvasom.
A történetről röviden: A középpontban a jó hírnévnek örvendő, köztiszteletben álló orvos, Dr. Henry Jekyll és a fura külsejű, ellenszenves Mr. Hyde titokzatos kapcsolata áll. Utterson, Jekyll ügyvédje és jóbarátja egy végrendelet-záradék miatt kezd el puhatolózni és nyomozni Hyde után. Végül két, korábban megírt vallomásból szembesül a megdöbbentő igazsággal...
A sztori könnyen követhető, nem hosszú, én is egy délután alatt olvastam el. Bizonyára izgalmasabb lett volna, ha nem ismerem a csattanót, mivel az elbeszélés végig úgy épül fel, hogy a végén lévő fordulatot készíti elő. Ezen kívül azonban nem szolgál sok izgalommal a könyv. A cselekményvezetésben főleg a lélektani és gondolati ívek kapnak nagyobb hangsúlyt, illetve vannak benne rejtélyesnek és félelmetesnek szánt jelenetek, de azok mára már kissé elavultak. A szereplők nincsenek túlságosan kidolgozva, és a regény rövidsége miatt időnk sincs, hogy valamelyikőjüket megkedveljük vagy elkezdjünk szimpatizálni velük. Nekem a végén lévő két vallomás tetszett leginkább, mert ott szépen, lassan vezeti fel és bontja ki a végső fordulatot.
Mást nem nagyon tudok mondani erről a könyvről. Mai szemmel és felfogással olvasva eléggé régimódinak tűnik, így én nem sok érdekességet találtam benne, de legalább elmondhatom magamról, hogy elolvastam egy újabb klasszikust. Azt viszont biztosan kijelenthetem, hogy nekem nem igazán tetszenek ezek a nagy irodalmi alapművek, úgyhogy valószínűleg nem fogok rendszert csinálni abból, hogy állandóan ilyeneket olvasok.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A könyv végi vallomásokat Lanyontól és Jekylltől.

Információmorzsák #6

Tegnap volt Amerikában a Super Bowl, és ennek alkalmából egy csomó tv szpot érkezett olyan filmekkel kapcsolatban, amik az elkövetkezendő hónapokban kerülnek majd a mozikba. Ezek közül számomra két tv szpot igazán érdekes, plusz úgy gondoltam, hogy bepótolom hiányosságaimat, és megemlítek két előzetest, amik már kint vannak egy ideje az interneten.
Kezdjük a tv szpotokkal! Az első az Amerika Kapitány: Polgárháború című filmhez kötődik. Mivel 30 másodperc az egész, ezért sok új információt nem tartalmaz, de azért van benne egy-két képkocka, amiről érdemes beszélni. Ott van például Bucky és Vasember kézitusája, vagy az a fura szerkezet, amibe Bucky fel van lógatva, de az egész videónak a legepicebb pillanata a vége, amikor először áll egymással szembe a két oldal. És ott van a Hangya!!!!! Komolyan, annál a résznél elkezdtem hisztérikusan ismételgetni, hogy "Ott volt a Hangya! Ott volt a Hangya!"
Itt megtekinthető a videó:

A másik tv szpot szintén egy Marvel-filmhez kapcsolható, mégpedig az X-Men: Apokalipszishez. Ebben sincs túl sok új képkocka vagy infó, de Oscar Isaac hangja már önmagában hátborzongató, és a mutánsok egy-egy megvillanása is arra utal, hogy egy remek filmre készülhetünk.
Videó:

Lássuk az előzeteseket! Az egyik A beavatott-sorozat: A hűséges - 1. részéhez érkezett, még nagyjából két héttel ezelőtt. Kicsit csalódtam benne, mert sok újdonságot nem tartalmazott (Miles Tellert meg egyáltalán nem....), de arra azért jó, hogy fenntartsa az izgalmat a film bemutatójáig.
Itt az előzetes:

A másik előzetes egy olyan filmhez tartozik, amiről eddig nem sokat beszéltem, mivel jó magam se tudtam róla sokat, sőt, egy ideig úgy volt, be sem mutatják még Amerikában sem. Az egyetlen ok, amiért tudtam/tudok erről a filmről, az a főszereplő személye. Végül a múlt héten nagy meglepetésemre hivatalos poszter és előzetes is érkezett a Get a Job című vígjátékhoz. Nem vagyok oda különösebben az ilyen típusú filmekért, ez sem tűnik többnek az egyszer nézhetős kategóriánál, de viccesnek néz ki, és vannak benne olyan színészek, akik miatt bizakodom, hogy jó móka lesz a film.
Itt megleshetitek az előzetest:

Nos, mára ennyi fért az Információmorzsák rovatba. Ha minden a tervek szerint halad, legközelebb egy könyves kritikával érkezem, sőt most sikerült két olyan könyvet is megszereznem a könyvtárból, amikre már régóta fájt a fogam, úgyhogy mostanában főleg könyvekkel kapcsolatos bejegyzések érkeznek majd.

Filmkritika: A dán lány

Ahogy legutóbbi bejegyzésemben már utaltam rá, most ismételten egy filmkritikával jelentkezem. A dán lányt eredetileg nem moziban megnézős filmnek szántam, de ha megáldott a sors egy Eddie Redmayne-rajongó legjobb barátnővel, akkor nincs mit tenni, el kell menned vele moziba erre a filmre! :) (Tegyük hozzá, hogy ezért cserébe ő nap mint nap szótlanul tűri, hogy litániákat zengjek Miles Teller színészi képességeiről. Na de térjünk vissza a bejegyzés eredeti témájához!)
A történetről röviden: Gerda és Einar művészházaspár az 1920-as évek Koppenhágájában él és alkot. Einar sikeres festő, míg Gerda férje hírnevének árnyékában kénytelen élni. Egyik nap Gerda modellje nem ér rá, ezért a nő férjétől kér segítséget, hogy befejezhessen egy nőről készülő portrét. Einarban ekkor változik meg valami. Színre lép Lili, de ami eleinte játéknak tűnik, az egyre komolyabb változásokhoz vezet Einar életében, míg végül a férfi nemátalakító műtetnek veti alá magát...
A film valós eseményeken alapul, Einar Wegener valós személy volt, aki később Lili Elbe lett, vagyis ő volt az első ember, aki nemet váltott. Életéről készült egy könyv is, David Ebershoff írta meg A dán lány címmel, és ezt a művet vette alapul Tom Hooper, a film rendezője. Vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy nagyvonalúan kezelte az alapművet, de erről majd később. Ugyanis szeretném egy kis panaszkodással kezdeni. A film ugyanis szinkronos volt!!! Ha már olvastátok egyik-másik bejegyzésemet, tudhatjátok rólam, hogy szeretem eredeti nyelven megtekinteni a filmeket, viszont ez a vágyam sajnos nem teljesül mindig. Van, hogy egyszerűen a mozi szúr el valamit (lásd tavalyi élményemet a Kódjátszma című filmmel), vagy az is előfordul, hogy itt, a Dunántúlon úgy döntenek a mozik, hogy egyáltalán nem adnak egyetlen egy feliratos verziót a filmből (lásd tavalyi "élményemet" Az útvesztő: Tűzpróba című filmmel). Tisztában vagyok vele, hogy vannak filmek, amik a forgalmazók szerint nagy tömegeket fognak vonzani, és ezért csak szinkronosan adják, de mág mindig úgy gondolom, gondolhatnának néha azokra, akik felirattal jobban szeretnek filmet nézni, és legalább egy időpontban adnák a filmet ilyen verzióban is. És persze ott vannak a művészmozik, amik általában szeretik eredeti nyelven adni a filmeket, ami dicséretes. Kivéve a tegnapi alkalmat, amikor úgy volt, hogy feliratosan adják le A dán lányt, mégis szinkronosan kellett végigszenvednem. Na mindegy, miután túl voltam az első sokkon, próbáltam a filmre koncentrálni, és elvonatkoztatni a rosszul sikerült magyar szinkrontól. És sajnos ha nem lett volna ez elég baj, még a film se lett jó... Hosszú volt, de mégis alig mondott el valamit a Wegener-házaspár életéről, arról, hogy hogyan élték meg Einar transzformációját, melyikükben milyen érzelmeket keltett ez a dolog. De nem, helyette minden második beállításban megcsodálhattuk a kikötőben ringatózó hajók vitorláit... Hiába vállalta a film, hogy bemutatja nekünk, milyen nehéz lehetett Einarnak megérteni, hogy mi is zajlik éppen benne vagy Gerdának, hogy mi történik a férjével, sajnos egyiket sem teljesítette. Einar felhúzott pár női ruhát, eljárkált ide-oda, közölte Gerdával, hogy nőnek érzi magát, majd belevágott a műtétbe, és ennyi. Lelki folyamatok? Alig-alig. Gerda egyik pillanatban még leteremtette a férjét, hogy hagyja ezt abba, majd fogta a kezét, és bátorította, hogy minden rendben lesz. Hogy közben mi zajlott a fejében, mit gondolt? Azt fedje jótékony homály... Tom Hooper vette ezt a történetet, kilúgozta belőle a lényeget, és átírta egy egyszerű szerelmes történetté. Pedig szerintem sokkal több réteget lehetett volna még beletenni a filmbe.
Beszéljünk egy kicsit a pozitívabb dolgokról! A látványtervezőt és a kosztümtervezőt dicséret illeti, különösen a belső helyszínek gyönyörűek, a festmények is szépek, és a ruhákra sem lehet panasz. A két főszereplő közti dinamika a jól eltalált castingnak köszönhetően működik, és amit a forgatókönyv nem tudott megvalósítani, azt a két színész megpróbálta pótolni. Számomra Eddie Redmayne mentette meg igazán a filmet. Érzékenyen, mégis tűpontosan jelenítette meg a férfit, aki egyre inkább érzi, hogy valójában nőnek született. Apró gesztusok, pillantások, némi nőies manír: és már kész is Lili. Lentebb majd külön kiemelek tőle pár kedvenc pillanatot. Alicia Vikander hasonlóan remekül hozta a karakterét, nekem ő főleg a film második felében kezdett el igazán tetszeni. A mellékszereplőkről nem szólnék, mert ők kidolgozatlanok is voltak, és sajnos az őket játszó színészek sem tudtak ezen segíteni. Külön megjegyezném, hogy fel vagyok háborodva, amiért Amber Heard karaktere összesen három jelenetben szerepelt. Véleményem szerint ő is kaphatott volna több időt, a balettozó lány színes egyénisége feldobta volna kicsit a hangulatot.
Összefoglalva a mondanivalómat, ez a film nem sikerült jól. Legnagyobb hibája, hogy nem fektet elég hangsúlyt a cselekményre és a karaktereire, hanem csak beteszi őket szép hátterek elé, felöltözteti őket szép ruhákba, ad nekik pár drámai jelenetet, és elvárja, hogy meghatódjak. A színészeit szerencsére jól választotta meg, ez az egyetlen szerencséje, miattuk nem bukik akkorát a film. Örülök neki, hogy se legjobb film, se legjobb rendező, se forgatókönyvíró kategóriában nem jelölték Oscaron, mert nagy hiba lett volna. Kár érte, lehetett volna ebből jobb film is.


Értékelés: 65%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Einar először megy Liliként partira, és egy úriember megpróbál udvarolni neki. A reakció felejthetetlen.
  - Einar és Gerda ruhákat lopnak a balettintézetből. Az egyik legjobb jelenet.
  - Eddie Redmayne fokozatos átalakulását Einarból Lilivé.


A dán lány (The Danish Girl)
színes, magyarul beszélő, 119 perc
Rendező: Tom Hooper
Szereplők: Eddie Redmayne, Alicia Vikander, Amber Heard, Ben Whishaw, Matthias Schoenaerts