Év végi összesítés 2017

Eltelt egy újabb év, ami azt jelenti, hogy itt az ideje összegezni az idei olvasásaimat, film-és sorozatnézéseimet, hiszen ez az a három téma, amikkel rendszeresen találkozhattok a blogomon. A 2015-ös, illetve a 2016-os éveket összesítő bejegyzéseket az évszámokra kattintva olvashatjátok el. Nem is szaporítom tovább a szót, kategóriák szerint haladva meg is kezdem az összefoglalást!

Könyvek
Az előző évi olvasmánylistámhoz képest javítottam a számadaton, ebben az évben ugyanis 31 könyvet sikerült elolvasnom (a tavalyi szám mindössze 26 volt). Ezzel persze még mindig nem vagyok megelégedve, de legalább volt némi növekedés. Igaz, ezt nagyrészt annak köszönhetem, hogy a tavaly nyári ötletet továbbgörgetve 2017-ben nemcsak nyáron, hanem egész évben, amikor éppen kedvem volt hozzá, fogtam egy könyvet a polcomról, és azt olvastam újra (ilyenre egyébként számíthattok jövőre is). 2018-ra a legfontosabb célkitűzésem, hogy legalább 50 könyvet sikerüljön elolvasnom (a magyarázat egyszerű: ennyi elolvasott könyv után osztanak kitüntetést a moly.hu oldalon :D). A számok után térjünk át a könyvekre! Idén két könyvsorozatba kezdtem bele, de mindkettőt csak jövőre fogom majd befejezni (és volt egy újraolvasásom, Anthony Horowitz A Diamond-fivérek című, négyrészes ifjúsági vicces-nyomozós sorozata). Az egyik Kylie Scott Stage Dive-sorozata, a másik pedig Ransom Riggs különleges gyermekekről szóló sorozata. Előbbi egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, de úgy vagyok vele, ha már három kötetet elolvastam belőle, egyet még kibírok (ha 13 részes lenne, mint anno a True Blood, akkor valószínűleg nem erőltetném annyira a dolgot). Utóbbiba pedig teljesen beleszerettem, s már alig várom, hogy a harmadik, egyben befejező részét is megismerhessem. A saját könyveim újraolvasásakor érdekes megfigyeléseket tettem: volt olyan könyv, amit régen nagyon kedveltem, a mostani olvasás alkalmával azonban rá kellett jönnöm, hogy már kinőttem belőle, vagy szereztem már olyan ismereteket, amiknek köszönhetően láthatóvá váltak számomra a könyv addig nem ismert gyengeségei. Ugyanakkor szerencsére akadt jó pár olyan könyv, aminek az újraolvasásánál örömmel fedeztem fel, hogy még mindig mennyire szeretem a stílusát, a történetét, a karaktereit.
A korábbi összesítő bejegyzésekben utaltam már rá, hogy nem vagyok az a nagy könyvvásárolgató típus, általában ajándékba kapok könyveket, és akkor is előre „megrendelem” az ajándékozónál a kötetet. 2017-ben három darab könyvet újítottam be, ebből azonban mindössze egyet olvastam el, a másik kettőt ugyanis karácsonyra kaptam, és azokat mindenképpen jövőre szeretném elkezdeni (nem is árulom el a címüket, figyeljétek a könyves bejegyzéseimet, azokból minden kiderül!).
Az elolvasott könyvekről összességében azt tudom mondani, hogy nagyjából fele-fele arányban voltak azok, amik tetszettek és azok, amik nem. A legjobb 2017-es olvasmányom egyértelműen Gideon Greif: Könnyek nélkül sírtunk című munkája volt, de akadt még pár olvasmány, amit mindenképpen szeretnék megemlíteni és egyben ajánlani: Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom; Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei, illetve az Üresek városa; Alice Sebold: Komfortos mennyország; Matthew Quick: Forgive me, Leonard Peacock – Bocsáss meg, Leonard Peacock!. A legrosszabb 2017-es olvasmányomnak pedig Kylie Scott: Play – Futam című könyvét választottam, amiben a Stage Dive-sorozat második részeként hatalmasat csalódtam, mert az őt megelőző könyv legviccesebb szereplője volt ebben a főszereplő, itt azonban csak halvány árnyéka volt az első részbéli önmagának.
Ahogy fentebb írtam, 2018-ra a legfontosabb célkitűzésem az 50 darab könyv elérése, az elkezdett sorozatok befejezése, az ajándékba kapott könyvek megismerése, és persze új és érdekes könyvek felfedezése.

Filmek
Filmes téren nagyot süllyedtem 2017-hez képest, a tavalyi 72 megtekintésre idén 40 film jutott. Egyrészt moziba sem mentem annyit, mint 2016-ban, plusz a legjobb barátnőmmel már nem lakunk együtt, s a korábbi években mindig az ő unszolására, az ő társaságában néztem meg egy csomó filmet. Az itthoni internetkapcsolatom sem olyan csodálatos, mint amilyen a kollégiumban vagy az albérletben volt, úgyhogy ezen tényezők mind hozzájárultak a szám drasztikus csökkenéséhez. Igyekeztem elkapni egy-két filmet a tv-ben, hol szerencsével jártam, hol nem. Ettől függetlenül célom, hogy jövő évben legalább az 50 filmet elérjem (az ok ugyanaz, mint a könyveknél: 50 megtekintett film után kaphatsz kitüntetést a snitt.hu oldalon :D). Az eddigiektől eltérően ezért toplistákat sem készítettem, mivel nem volt miből. Jó filmekből még csak összetákoltam volna egy listát (bár az is kb. a mozizásaimból állt volna), rossz filmekből azonban alig volt egy-kettő (ami nem feltétlenül pozitívum, mert a kritikusi énem szinten tartásához kell néha az is, hogy vállalhatatlan mozgóképeket nézzek meg, majd pedig jól kidühöngjem magam a róluk írt értékelésben). Mint tudjátok, a blogomra csak a mozis megtekintéseimről írok bejegyzéseket, s ebben nem is szeretnék változtatni. Régebbről vannak fent nem mozis írások, azokat természetesen meghagyom, de a továbbiakban keletkező nem mozis filmezéseimről (ahogy eddig is), a snitt.hu oldalon tájékozódhattok. Van olyan eset, amikor négy sort alig tudok írni egy alkotásról, ami valljuk be, blogbejegyzésként nem igazán állná meg a helyét. Azon már gondolkodtam, hogy ha látok valami nagyon jó filmet, akár tv-ben, akár a gépemen, azt esetleg véleményezném itt is, de ezt egyelőre még nem valósítottam meg a gyakorlatban.
Idén 11 alkalommal mentem el moziba, ebből előzetesen nagyjából 8 volt betervezve, és hármat év közben választottam. Összességében elmondhatom, hogy jó, sőt remek filmekre ültem be, nagy csalódásom nem volt. Már elkészült a 2018-as mozis tervezetem, amin jelenleg hét alkotás szerepel, ez a szám azonban szinte biztos, hogy nőni fog. Minden kétséget kizáróan a jövő májusban érkező Bosszúállók – Végtelen háborút várom remegő térdekkel, izzadó tenyérrel és fangirl-rohamokkal, és őszintén remélem, hogy nem egy csalódott, hanem egy felvillanyozott és frenetikus véleményt írhatok majd róla. A legjobb 2017-es film számomra kedvenc rendezőm, Christopher Nolan legújabb filmje, a második világháborús Dinamó-hadműveletet feldolgozó Dunkirk volt. Hihetetlen módon örülök, amiért Nolan újfent bizonyította, hogy érti a dolgát. Mellette még mozis berkekből említést érdemelnek a következők: Kaliforniai álom; A galaxis őrzői vol.2; Thor – Ragnarök; Logan – Farkas. Nem mozis részről pedig mindenképpen kiemelendő a Rendes fickók, amit még januárban néztem meg (snitten olvasható róla értékelés). A legrosszabb 2017-es film a nem mozisok közül került ki, ez volt a Hercegnők éjszakája, ami március elején egy esti filmnézés alkalmával akasztotta ki az idegeimet (értékelés snitten).
A gépemen (még az albérletes időkből) fellelhető néhány megtekintésre váró film, a mozikba is várhatóak fantasztikus alkotások, és az elmúlt hetekben, hónapokban a televíziós csatornákon is összetalálkoztam jó filmekkel, úgyhogy izgatottan várom a 2018-at, ami remélhetőleg megörvendeztet sok jó és néhány enyhén borzasztó mozgóképpel.

Sorozatok
Ezzel a témakörrel kapcsolatban történt némi előrelépés 2017-ben, aminek kifejezetten örülök. Májusban, valamint ősszel összesen három darab bejegyzést írtam megtekintett sorozatokról, s ezt a jó szokásomat jövőre is igyekszem megőrizni. Ebben az évben négy sorozatba kezdtem bele, ebből egy volt olyan, ami csak nálam számított újnak, amúgy már két éve befejezték. Ez volt a Glee – Sztárok leszünk!, aminek hat évadát a márciustól szeptemberig tartó időszakban néztem végig. A többi három mind újonc sorozat volt, azonban év végére csak egy maradt nálam talpon. A Feud márciusban indult antológiasorozat Ryan Murphy bábáskodása alatt, akinek a munkásságába évről évre jobban beleszeretek (a Glee készítésében is részt vett). Az első évad két híres színésznő viszályáról szólt, s ezen színésznőket hozzájuk hasonlóan tehetséges és híres színésznők keltették életre. A második évad indulásáról még nincs hír, a téma viszont már ismert: Károly brit herceg és Diana hercegné kapcsolatát mutatják majd be.
A maradék két sorozatról nem tudok ilyen lelkesen nyilatkozni. Az időutazós témájú, H. G. Wellst, valamint Hasfelmetsző Jacket felvonultató Time After Time-ot öt rész után elkaszálták, s bár az epizódok megtalálhatóak az interneten, öt epizód után abbahagytam, mert az érdekes kezdet után elég hamar érdektelen lett a cselekmény, a karakterek sem voltak olyan izgalmasak, mint amilyennek elsőre tűntek. A szeptemberben indult Inhumans kapcsán pedig nagyon megharagudtam a Marvel televíziós részlegére, amiért egy ilyen rossz és klisés munkát képesek voltak kiadni a kezük közül. Egyszerűen semmi jó nem volt benne: a történet kiszámítható volt, a karakterekről, illetve a köztük lévő kapcsolatokról alig tudtunk meg valamit, így nem is lehetett igazán megkedvelni őket. Az szerintem mindent elmond a rosszul megírt forgatókönyvről, hogy egy olyan remek színész, mint amilyen Iwan Rheon (a Trónok harca Ramsay Boltonja) a főgonosz szerepében szürke, unalmas és egysíkú volt. Engem leginkább az akasztott ki, hogy emiatt a szemét miatt kellett plusz három hónapot várnom A S.H.I.E.L.D ügynökei új évadának premierjére. Nem tudom, tervezik-e a folytatást az Inhumansnek, én a magam részéről a megtekintett egy évad után kaszáltam a sorozatot. Idén a végére ért a Teen Wolf – Farkasbőrben, valamint a Bates Motel – Psycho a kezdetektől, amik nagy kedvenceim voltak, szomorkodtam is miattuk egy sort. Előbbit alig egy éve ismertem meg, s már el kellett engednem, utóbbit pedig az elejétől fogva négy éven keresztül követtem rendszeresen, s ezért nem volt könnyű a búcsú. A Teen Wolf befejező évadával nem voltam teljesen kibékülve, a lezárás sem tetszett igazán, de alapvetően ötletes és izgalmas sorozat volt, ami nagyon fog hiányozni. A Bates Motelből pedig a hitchcocki utalások és az elképesztő színészi alakítások voltak azon momentumok, amiket még sokáig fogok emlegetni. Jövőre egy új sorozatba szeretnék belekezdeni, a The Alienist január 22-én kezdődik. Viktoriánus korban játszódó, természetfeletti elemeket sem nélkülöző történet és olyan sztárok, mint Dakota Fanning, Luke Evans és Daniel Brühl egyértelműen jelzik, hogy ezt nekem találták ki. Ezen kívül vannak ötleteim arra vonatkozóan, hogy elkezdjek egy-két olyan sorozatot, ami megy már pár éve, de ezt még nem döntöttem el. Futó sorozataimat természetesen jövőre is követni fogom, bár sajnos 2018-ben is búcsút kell vennem még egy kedvenctől, ugyanis márciusban a The Originals ötödik évada egyben a befejező évad is lesz. Új évaddal érkezik január közepén az American Crime Story, amit már tűkön ülve várok.

Ez lenne hát a 2017-es évem könyves, filmes, sorozatos összefoglalója. Ahogy fentebb írtam, 2018-ban mindenképpen szeretnék több mindennel megismerkedni az egyes kategóriákon belül, s ezzel egy időben a blogon is szeretném fenntartani a színvonalat. Az elmúlt hónapokban egyre inkább rádöbbentem, hogy mennyi örömet okoz nekem egy-egy bejegyzés megírása (még akkor is, ha az írás folyamata során nem tűnök túl boldognak), s újra meg újra meglepődöm magamon, amikor totális tanácstalansággal ülök le a gép elé, s egy óra elteltével ott áll előttem a Word-dokumentumban egy remek kis értékelés. Bár továbbra sem kapok túl sok visszajelzést, azért remélem, vannak páran, akik olvassák a véleményeimet, és talán pont az én bejegyzéseim hatására olvasnak el egy könyvet, vagy néznek meg egy filmet. Úgyhogy a magam részéről boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok nektek, kedves olvasóim, magamnak pedig kitartást és azt, hogy jövőre is legalább annyi és olyan színvonalú bejegyzést írjak, mint idén!

Könyvkritika: Anthony Horowitz - Homályos nyomok

A Diamond fivérek könyvsorozat újraolvasása a finiséhez érkezett, ebben a bejegyzésben a negyedik kötetről megfogalmazott véleményemet olvashatjátok. A korábbi részekről írt bejegyzéseimet pedig szépen sorban megtalálhatjátok a következő linkeken: A Sólyom gyémántja; Kettes számú közellenség; Titkos szolgálat.
A történetről röviden: Ezúttal három rövid elbeszélésben ismerkedhetünk meg újabb őrült kalandokkal, amikbe Tim és Nick keverednek. Először egy halottnak hitt férfi után nyomozva magukra haragítanak egy komplett orosz vándorcirkuszt, azután egy párizsi nyereményutazásuk fordul kábítószeres rémálomba, végül pedig egy skóciai szigeten Tim osztálytalálkozója vesz hátborzongató fordulatot, amikor a meghívottak egy része bizarr gyilkosságok áldozatává válik…
Amikor először megismerkedtem ezzel a sorozattal, ezt a kötetet olvastam el először, amit egy barátnőm adott kölcsön. Akkoriban persze jobban meglepődtem a megoldásokon, és egyből megtetszett Nick laza stílusa és Tim totális tehetségtelensége. A mostani újraolvasásról nagyjából ugyanazt mondhatom el, amit már leírtam az előző három könyvről: könnyen olvasható, izgalmas és helyenként jól eltalált poénokkal operáló történet, amelynek legjobb pontja egyértelműen Nick ironikus és meglepően felnőtt hozzáállása az aktuális történésekhez. Nekem a harmadik sztori lett a kedvencem az első olvasáskor, és ez most sem változott. Valószínűsíthető, hogy ehhez köze van annak is, hogy a Tudom, mit tettél múlt szerdán című elbeszélés egy elég könnyen felismerhető Agatha Christie-parafrázis. A magam részéről egy dolog zavart, ami ráadásul az egész sorozatra rányomta a bélyegét: néha elvesztem az időben, abban az értelemben, hogy sokszor nem tudtam eldönteni, az egyes történetek egymáshoz képest mikor játszódnak, Nick hol tizenhárom éves volt, hol már betöltötte a tizennégyet. Igaz, hogy ez a probléma egyáltalán nem befolyásolta a cselekmény élvezhetőségét, de engem akkor is megkevert kissé.
Az újraolvasás befejeztével összefoglalóan kijelenthetem, hogy ma már korántsem kötnek le ezek a történetek, egyiken sem kacagtam annyit, mint korábban, némely események nem voltak éppen logikusak, de legalább most jobban felismertem a filmes utalásokat; ez utóbbit abszolút pozitívumként könyvelem el. Tim és Nick kalandjai ettől függetlenül érdemesek az elolvasásra, s valószínűleg a tizenéves korosztály képviselői – tehát a Nickkel egykorúak – jobban bele tudják élni magukat, és jobban tudják élvezni a nyomozásokat, mint a hozzám hasonló huszonévesek, vagy a nálunk idősebbek.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az eslő történetben a filmes utalást. Nicknek már abból tudnia kellett volna, hogy valami nem stimmel.
  - Tim rossz számot tárcsáz.
  - A harmadik elbeszélést. Sokadszorra újraolvasva is remek és ötletes.


Ezzel a 2017-es olvasmánylistám befejeződött, az ünnepek és egyben a vendégeskedések közeledtével úgy határoztam, idénre nem tervezek be több könyvet. A szokásos év végi összesítőben olvashatjátok majd, hogy miként gondolok vissza az idei olvasásaimra, 2018-ban pedig természetesen folytatom a nagyüzemi olvasást és a blogbejegyzések írását! Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Könyvkritika: Ransom Riggs - Üresek városa

Novemberben belekezdtem egy új könyvsorozatba, amelynek az első kötete teljesen lenyűgözött, a róla írt bejegyzést itt olvashatjátok. Most pedig a második részről fogok nektek mesélni.
A történetről röviden: Ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk: a különleges gyermekek elmenekültek szigetükről, s próbálnak búvóhelyet, valamint segítséget találni védelmezőjüknek, Vándorsólyom kisasszonynak, aki madár alakban ragadt. Nincs könnyű dolguk, hiszen nemcsak a Londont sújtó folyamatos bombatámadásoktól kell tartaniuk, hanem a rájuk vadászó üresrémektől és lidércektől is…
Az első könyvbe pillanatok alatt beleszerettem, teljesen elvarázsolt az a részletgazdag és rendkívüli világ, amit az író teremtett. A leírások gyönyörűek voltak, a szereplők mindegyike szerethető és izgalmas karakter volt, de leginkább az tetszett benne, hogy az eddig megszokott természetfeletti lényektől eltérő, teljesen új mitológiát hozott létre, amiben én boldogan merültem el. Ez az érzés a mostani könyvnél sem változott. Újabb információkat tudhattunk meg a különlegesek történelméről, az előző kötetben megismert gyermekek múltjáról is kiderült egy s más, sőt újabb különlegesekkel találkozhattunk, s én továbbra is gyermeki rajongással és izgatottsággal követtem a kis csapat veszélyes, de felettébb érdekes kalandjait. Ransom Riggsre továbbra is rettentően irigy vagyok, hihetetlen, hogy milyen aprólékosan kidolgozott újdonságokat rakott bele ebbe a történetbe. A Különlegesek regéi című könyvről olvastam, hogy az is kapható már nyomtatásban, alig várom, hogy azzal is megismerkedjek; az újonnan felbukkant különlegesek egy részétől elállt a szavam, a hurkokról szintén tanultunk eddig ismeretlen dolgokat, egyszóval ismételten sikerült lenyűgöznie. A cselekmény végére tartogatott csavarok megleptek, s elérték, hogy már most a harmadik kötet elolvasása után sóvárogjak. A szereplőkről szólva pár szót: Jacobot már a kezdetek óta remek főszereplőnek tartom, az ő E/1. személyű elbeszélései még inkább élettel töltik meg az eseményeket, és imádom olvasni a gondolatait, főleg amik a nagyapjához kapcsolódnak, de a szüleire is sokat gondol. Az külön tetszett, hogy bár maga mögött hagyta korábbi életét, mégsem feledkezett el róluk teljesen, a könyv végi telefonhívás pedig szépen elvarrta (egy időre) a fiú velük kapcsolatos aggodalmait. Az Emmával való kapcsolatának pedig gyönyörűen megírt pillanatokat és beszélgetéseket köszönhetünk. A különleges gyermekek közül eddig nem igazán volt kedvencem, mindenkit kedveltem valamennyire, de ezúttal Enoch egyértelműen elrabolta a figyelmemet az állandó szarkazmusával. Biztos voltak olvasók, akiket zavart a viselkedése, de én jókat mulattam rajta (csak az miatt bánkódtam, hogy az ő múltjáról nem tudtunk meg annyit, mint másokéról). És persze nem szabad elfeledkeznünk a régi fotográfiákról, amelyek újfent misztikus, helyenként félelmetes adalékként szolgáltak az események mellett. Csak ámultam és bámultam az érdekes képeken, és természetesen azon, hogy az író micsoda fantasztikus módon szőtte bele őket (ismét) az elbeszélésbe.
Még áradozhatnék órákon keresztül minden kis apróságról, ami tetszett ebben a könyvben, de nem szeretnék spoilerezni, a lényeget meg szerintem sikerült megfogalmaznom a leírtakban. Vannak ugyan teóriáim, hogy mi minden fog majd történni a befejező kötetben, de tuti, hogy az én ötleteim csak sovány elképzelések az író határtalan fantazmagóriái mellett. Úgyhogy kíváncsian várom a harmadik könyv meglepetéseit, de a közelgő ünnepek miatt valószínűleg csak jövő évben kerül elolvasásra. Addig is bátorítok mindenkit, aki szereti a nem mindennapi, kissé bizarr, de hihetetlenül kreatív és érdekes történeteket, hogy ismerkedjen meg Vándorsólyom kisasszony és az ő kis védenceinek különleges világával!


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Enoch kommentárjait. Imádom!!!
  - A Különlegesek regéiből elmesélt történeteket.
  - Az újonnan megismert különlegeseket.
  - Jacob képességének változását.
  - Emma és Jacob közös pillanatait.
  - A könyv végén felbukkanó csavart.

Könyvkritika: Florence Montgomery - A gyermekszív rejtelmei

Ezúttal egy olyan könyvről fogok írni, ami - hasonlóan az idei olvasmányaim nagy részéhez – a magánkönyvtáramban található. Eredetileg nem volt betervezve, csakhogy a könyvtárból két könyv helyett csak egyet sikerült kikölcsönöznöm, s hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, választok egy kötetet a polcomról, s újraolvasom.
A történetről röviden: Humphrey és Miles két testvér, akik egy kastélyban élnek. Édesanyjukat két éve veszítették el, azóta apjuk egyedül neveli őket, de őt sokszor elszólítja otthonról képviselői kötelessége. A két kisfiú közül Humphrey mozgékony, életvidám, aki állandóan töri valamin a fejét, Miles visszahúzódó, de felnéz a bátyjára, s benne van minden őrült ötletében, aminek általában az lesz a vége, hogy megbetegszik. Egy alkalommal felmásznak egy faágra, ami egy tó fölé hajlik. Az ág letörik, mindketten a vízbe esnek, de ezúttal Humphrey lesz az, aki súlyosan megsérül…
Rövidke, könnyen olvasható könyvről van szó, amiben sok konkrét esemény nem történik, nagyjából a két kisfiú mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, illetve alkalmanként Humphrey gondolatait is megismerhetjük, hogy a külvilág (és az apjuk) szemében bajkeverő és felelőtlen fiú valójában nagyon érzelmes, sokat gondol édesanyjára, s ugyanúgy vágyik a szeretetre, mint kisöccse. Azonban a vakmerő tetteivel és azzal, hogy jó pár alkalommal veszélybe sodorja Milest, folyamatosan kivívja édesapjuk haragját. A szerencsétlen baleset folytán Humphrey gyógyíthatatlan sérüléseket szenved, valamint lázálmai lesznek, s ekkor mutatkozik meg az apa előtt fia igazi énje. A történetnek egyébként ezek a legszebb és legmeghatóbb részei, amikor a kisfiú az édesanyjáról, a halálról és az öccse miatti aggodalmáról beszél.
Ne a lustaságomnak, hanem a kötet rövidségének tudjátok be, hogy ismét egy viszonylag rövid bejegyzést írtam. Aranyos, vicces és nagyon szívhez szóló kis elbeszélésről van szó, aminek tulajdonképpeni főszereplője Humphrey és az ő meg nem értett ártatlan gyermeki lelke.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Humphreyx születésnapi ajándékot vesz édesapjának.
  - A vicces helyzeteket, amiket Humphrey kreál.
  - Az utolsó fejezetet.

Megérkezett az első előzetes a Bosszúállók: Végtelen háború című filmhez!!!

Régen írtam már olyan bejegyzést, ami nem könyvről, filmről vagy éppen sorozatról, hanem egy filmelőzetesről szólt. Ezt a trailert azonban annyira vártam és annyira felspannolt a látványa, hogy úgy döntöttem, írok róla. Ez a bejegyzés tehát elsősorban az előzetes rám gyakorolt hatásáról fog szólni, nem célom a konkrét elemzés és a találgatás, hogy melyik jelenet vajon mire utalhat, mit jelenthet.
Szerdán délután épp elfoglaltam a helyemet a laptopom előtt, hogy internetezzek egy kicsit, amikor is üzenet érkezett a telefonomra a legjobb barátnőmtől (és egyben informátoromtól) a következő tartalommal: „INFINITY WAR TRAILER!!!!!!!! :D” Először fel se fogtam az sms jelentését, miután megvilágosodtam, végeztem néhány őrült mozgást (értsd: letérdeltem a padlóra, kezeim az égnek emelve, vagy épp a székemben hintáztam), csak hogy érzékeljem, hogy ez a valóság, és nem álmodom, majd felléptem a netre, hogy megtekintsem az előzetest. Persze ezt sem siettem el, először megcsodáltam, hogy a youtube hány különböző oldalon jelezte ki, majd megnyitottam, kinagyítottam, s magamhoz ölelve a moziból hazahozott Thor – Ragnarökös popcornos dobozt, végre elindítottam a videót. És ATYAÚRISTEN, MIKET LÁTTAM!!!!! Első alkalommal csak hallottam, de nem értettem a beszédeket, mert olyan mértékben lesokkolódtam a vizuális információktól, sőt a trailer végén elhelyezett slusszpoént is csak második nézésre értettem meg, mert amikor először oda elértem, addigra telve voltam a rengeteg fantasztikus képpel. Második megtekintéskor már a hangsávra is jobban figyeltem, és az ott hallottaktól újra elkapott a fangirl-roham. Az elején ugyebár az első Bosszúállók filmben elhangzott Nick Fury-monológot hallhatjuk kicsit átírva és Furyn kívül néhány Bosszúálló prezentálásában. Thanos megszólalásaitól kirázott a hideg, Josh Brolin mélyen zengő hangját feltételezem, megdobták egy kis digitális utómunkával, de tökéletesen hiteles és félelmetes lett. Aztán ott van a trailer általam leginkább kedvelt mondata, amit Fekete Párduc mond: „Evacuate the city, engage all defences, and get this man a shield!” (szabad fordításban: „Evakuálni a várost, elindítani a védekezést és szerezzetek ennek az embernek egy pajzsot!”). És persze ne feledkezzünk meg Thor epés előzetesvégi kérdésétől, amire a választ egy csoportkép adja… A galaxis őrzőiről. Visszatérve a vizuális képekre: Tony Stark szomorú arccal fogja valakinek a kezét – elakadt a lélegzetem; Doctor Strange és Wong találkoznak Bruce Bannerrel – sikítás ezerrel; Doctor Strange, Wong, Tony Stark és Bruce Banner egy beállításban – még mindig sikítok; és ez így ment nagyjából az egész trailer alatt, de mind az öt alkalommal, ahányszor megnéztem (eddig, de ez a szám természetesen tovább fog növekedni). Másodszorra esett le, hogy Fekete Párduc mit mond és miért mondja, persze ott is majdnem leestem a székről, ahogy akkor is, amikor mutatták a Tél Katonát, vagy éppen azt az epic jelenetet, amikor (első ránézésre) komplett Wakanda felsorakozik Fekete Párduc, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy, Tél Katona, Sólyom és Hulk mögött. A-M-A-Z-I-N-G!!!!!!
Jó pár Marvel-filmről írt bejegyzésemben leírtam már, hogy a képregényeket egyáltalán nem ismerem, csak a filmek alapján kedveltem meg ezt a mozis univerzumot, igaz, néha szoktam olyan videókat nézni youtube-on, amikben a filmek képregényes utalásait elemzik. Így nem feltétlenül van akkora tudásom a Végtelen Kesztyűről és a Végtelen Kövekről, mint a képregényeket olvasóknak, de ettől függetlenül majdnem elájultam annál a jelenetnél, amikor Thanost a Kesztyűvel együtt mutatták, amiben ráadásul már benne volt két kő. Az is nagyon tetszett, hogy mennyi Bosszúálló tűnt fel már most az első trailerben, ami egyértelműen utalt arra, hogy ez a film bizony rengeteg szuperhőst felvonultat majd. A Marvel-logó, az ismerős Bosszúállók-dallam, a már említett monológ mind-mind arra szolgáltak, hogy felidézzék a kezdeteket, az eddig megtörtént eseményeket, amik egyetlen nagy csata felé mutattak: a Végtelen Háború felé. Mint ismeretes, két részes lesz a mostani Bosszúállók-film, a jövő májusi első után 2019 májusában érkezik a második etap, vagyis itt is lesz bőven harc, de nagy valószínűséggel a háború kimenetele csak a 2019-es filmben következik be. Az előzetes végére biggyesztett jelenet pedig némi humort is csempészett az egyébként meglepően komoly és akciódús egyvelegbe.
A magam részéről tehát hatalmas rajongással és izgatottsággal várom a májust, s bár még csak pár napja jött ki ez a videó, én már azon gondolkozom, vajon a következő ajánlóba milyen egyéb érdekességet fognak majd belepakolni. Ott nagyobb hangsúly kerül talán a történetre, esetleg feltűnnek újabb Bosszúállók is, és lesz egy-két olyan jelenet bizonyos emberek között, amiktől totálisan eldobom az agyam (egyrészt egy Strange-Stark beszélgetésre lennék nagyon kíváncsi, másrészt egy Vasember-Kapitány jelenet is jólesne a lelkemnek, főleg az Amerika Kapitány – Polgárháborúban történtek után).

Szokás szerint kissé összeszedetlen lett a bejegyzés, de úgy vagyok vele, egy előzetesről írt véleménynél nem is baj, ha helyenként kusza, elvégre akkor sem voltam teljesen objektív megfigyelő, amikor a videót néztem :DD Amit egyébként be is linkelek ide, hátha még valaki nem látta vagy csak - hozzám hasonlóan - szeretné még egy csomószor megtekinteni.