2018. január 26., péntek

Könyvkritika: Bernhard Schlink - A felolvasó

Korábbi, a témához kapcsolódó bejegyzéseimben utaltam már rá, hogy január 27.-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, s ennek alkalmából a moly.hu nevű könyves oldalon minden évben indul egy kihívás, aminek keretében azon a héten, amikorra az emléknap esik, legalább egy holokauszthoz kapcsolható könyvet kell elolvasni. Én immár ötödszörre jelentkeztem a kihívásra, s lássuk, idén milyen olvasmányt választottam magamnak.
A történetről röviden: Michael tizenöt éves fiú, amikor először találkozik a nála jóval idősebb Hannával. Hamarosan titkos viszonyba kezdenek, amelyben egy idő után fontos szerepet kapnak a könyvek, a nő ugyanis arra kéri a fiút, hogy olvasson fel neki. Aztán egy nap Hanna hirtelen eltűnik a városból, s csak évekkel később, egy tárgyaláson látják újra egymást, ahol Michael egyetemi joghallgatóként, Hanna pedig vádlottként jelenik meg. A fiú előtt ekkor tárul fel a nő múltja, s ennek következtében gondolkodik el a náci múltban elkövetett bűnökről, s azoknak az elkövetkező generációkra tett hatásairól…
Gimnáziumi éveim során egyszer már elolvastam ezt a könyvet, de akkoriban még korántsem érdeklődtem annyira a holokauszt témája iránt, mint manapság. Az újraolvasáskor főleg az első résznél voltam úgy, hogy zavartak Michael oldalakon átnyúló gondolatai, filozofálgatásai, azonban ahogy haladt előre a történet, elérkeztünk a tárgyaláshoz, ott olyan kérdések kerültek szóba, amik jobban érdekeltek és jobban is tudtam figyelni rájuk. Michael és Hanna évtizedeken átívelő kapcsolatának ábrázolása nagyon tetszett, illetve az is, hogy az egész elbeszélés visszaemlékezésként jelent meg. Azonban ha elvesszük a fiktív cselekményt, akár esszékötetnek is hívhatjuk A felolvasót, ugyanis rengeteg témát jár körbe a nácik múltban elkövetett bűneitől kezdve a holokauszthoz való hozzáálláson át egészen a bűnhődésig és a megbocsátásig. A már említett kissé unalmas első rész után igen érdekes, többrétegű és megható részek következnek, amelyek elgondolkodtató dolgokat vetettek fel. Bár elsősorban a II. világháború vagy azután születettek szemszögét veszi figyelembe, hogy ők miként birkóztak meg a nemzetiszocialista múlttal, valamint a koncentrációs táborokban történtekkel, a kérdésfelvetések nagy része még manapság is aktuális lehet. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy jó ötlet ezt a könyvet választanom az emlékhétre, az olvasás befejeztével azonban örülök neki, hogy újra megismerkedtem vele, mert sok gondolatot ébresztett bennem.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A vádban megemlített történéseket.
  - Kiderül, miért olvastatott fel magának Hanna.
  - Michael évek elteltével újrakezdi a felolvasást.
  - Michael és a per egyik tanújának (egy túlélőnek) a könyv végén lezajlott beszélgetését.

Nincsenek megjegyzések: