Már több, mint 24 órája történt, hogy láttam ezt a filmet, de össze kellett szednem magamat és a gondolataimat is, hogy (viszonylag) értékelhető beszámolót tárhassak elétek. A Whiplash ugyanis úgy zakatolt keresztül rajtam, mint egy gőzmozdony, és nem is tudtam elgondolni, hogyan lehetne erről a filmről értelmes, magyar mondatokban beszélni. Aztán rájöttem, hogy sehogy. Mert aki nem látta még, annak egyszerűen nem tudod rendesen elmagyarázni, mitől is működik annyira a film. Higgyétek el, három embernek is meséltem tegnap írásban az élményről, s közel sem voltak olyan összefüggőek és értelmet sugárzóak a mondataim, mint amilyennek szántam őket.
Elsőnek térjünk ki a címre, mert azért nem mindennapi dolog, hogy megmaradt a film eredeti címe és nem kapott valami borzalmasan elferdített magyar címet. A "whiplash" az angol nyelvben "ostorcsapás"-t jelent, de a film szempontjából fontosabb, hogy egy jazz zenei tételnek is ez a neve, ennek az eljátszásával bíbelődik sokat főszereplőnk. Most pedig pár szót arról, miről is szól tulajdonképpen a ma tárgyalt mű: adott egy dobos srác, aki elsőévesként még keresi az igazi helyét a konzervatóriumban, aztán kap egy lehetőséget, hogy az iskola legjobb és legkeményebb tanárának zenekarában szerepelhessen, tanulhasson és váljon a legjobb dobossá. A tanárról pedig megjegyzendő, hogy "kedvenc" időtöltései közé tartozik a diákok fizikai és lelki terrorja, mert meglátása szerint így tudja igazán kihozni belőlük a legjobb formájukat. Röviden összefoglalva ennyi lenne a film; főhősünk elindul egy úton, amit nehézségek árán ugyan, de a film végére végigjár, ez az út pedig nem máshova, mint a tökéletesség felé vezet. Jöhetnének a kérdések, hogy mégis mi ebben akkora cucc, hogy jómagam és még a fél világ el van ájulva ettől a filmtől, és az az igazság, hogy három szóban tudnék felelni: az atmoszférától, a hangszereléstől és a színészektől. Minden zenekari próbánál, a tanár minden egyes kifakadásánál úgy érzed, ott vagy az események közvetlen közelében és a következő pillanatban akár téged is eltalálhat egy szék. A rengeteg közelkép a vért és verejtéket izzadó diákokról, a szigorú "felnyársallak-a-tekintetemmel" nézésű tanárról mind-mind észrevétlenül tesz róla, hogy magába olvasszanak a történések. A zene egyszerűen nagyszerű, eddig nem voltam nagy rajongója a jazznek, de tegnap óta amikor lehet, bekapcsolom a film soundtrackjét (most is az szól) és átadom magam sodró lendületének. Benne van minden érzelem, abszolút leköveti a karakterekkel történő dolgokat (és külön imádtam azokat a részeket, amikor a zene ritmusára lettek vágva a képek). És akkor most térjünk ki a film legfontosabb két összetevőjére, a főszereplő Andrew-t játszó Miles Tellerre és a tanárt alakító J. K. Simmonsra. Előbbit eddig csupán egyetlen filmben, A beavatottban láttam, ahol legszívesebben arcba rúgtam volna, annyira idegesített (mármint a karaktere), úgyhogy nincs igazi viszonyítási alapom, de maradjunk annyiban, élete egyik legjobb alakítását nyújtja véleményem szerint. Minden mozdulatot, minden érzelmet (legyen pozitív vagy negatív), minden egyes vér- és verejtékcseppjét igazinak éreztem. Nagyon remélem, a továbbiakban is megtalálják a hasonlóan jó szerepek. (Egy apró zárójeles megjegyzés: csak halkan jegyzem meg, hogy a színészi kvalitásai mellett a fizikai kvalitásaival sincsenek különösebb problémáim, sőt! Imádom, ha egy fiú inget vesz fel és még jól is áll rajta ;) ) J. K. Simmonsról sosem hallottam a Whiplash előtt, de úgy tudom, filmes körökben elismert színésznek számít. Tőle konkrétan féltem. Ültem a moziszékben, hallgattam a káromkodásait, magamon éreztem a tekintetét és egyszerűen féltem. Ezért mondom azt, hogy az ő játéka is lenyűgöző és fantasztikus volt, csodálattal fordulok azon színészek felé, akik képesek ilyen karaktereket ilyen remek módon megformálni. Amit a legjobban imádtam a szereplőben, hogy milyenek pálfordulásokkal dolgozott: szadista állat - nyugis, bölcs tanár - egy szemét állat - elismerő tekintetű, büszke tanerő. Csillagos ötös, Mr. Simmons, csillagos ötös!
Nos, nagyjából ennyit tudok mondani, a többit nézzétek meg ti a saját szemetekkel! A VOX mozimagazin szerint (aminek felettébb adok a véleményére) : "A Whiplash (...) vizuálisan is lenyűgöző erejű mozi, amit muszáj nagyvásznon látni, mert úgy hat csak igazán. Ha még nem láttad moziban a Whiplasht, akkor még nem láttad igazán." Ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy a Whiplash egy fantasztikusan jó film, ami felkap, behúz, magával ragad, és a stáblista után sem enged el. Hagyd, hogy elsodorjon és élvezd ki minden egyes percét!
Ízelítőnek belinkelem a teljes soundtrack-et, hallgassátok és szeressétek!
https://www.youtube.com/watch?v=qzBYwKp6N_M&index=1&list=PL9MhESi6jTka0JlNTQmvNqDICF9Fn0kkK
Értékelés: 90%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- J. K. Simmons játékát. Akkora Oscart adnék neki, hogy nem férne el a nappalijában.
- Azért Miles Tellerre is figyeljetek oda! Szemrevaló fiatalember, remek színészi képességekkel.
- A zenekari próbákat és a fellépéseket, különös tekintettel a filmvégi fellépést.
Whiplash (Whiplash)
színes, eredeti nyelvű, 107 perc
Rendező: Damien Chazelle
Szereplők: Miles Teller, J. K. Simmons, Paul Reiser, Melissa Benoist, Nate Lang, Austin Stowell
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése