Ahogy legutóbb utaltam rá, elérkezett az idő, hogy kifejtsem véleményemet Az útvesztő-sorozat harmadik, egyben befejező kötetéről, a Halálkúráról (korábbi kritikáim Az útvesztőről és a Tűzpróbáról). De előtte még hadd említsem meg, hogy ez lesz a blogomon az ötvenedik bejegyzés, aminek nagyon örülök, mert amikor tavaly augusztusban elkezdtem ezt az egészet, még egyáltalán nem sejtettem, hogy leszek ennyire kitartó és nem hagyom abba a blogolást pár bejegyzés után, hanem szorgalmasan folytatom tovább. Mit is kívánhatnék magamnak e kerek szám kapcsán? Még további sok bejegyzést, több rendszeres olvasót és sok filmet, könyvet, sorozatot és egyéb érdekességeket, amikről továbbra is blogolhatok majd! A továbbiakban spoileres beszámoló következik, mindenki ennek tudatában olvasson tovább!
Akkor vágjunk is bele! A Halálkúra onnan indít, ahol a Tűzpróba abbamaradt: Thomas és társai kijutottak Perzseltföldről, vagyis teljesítettek egy újabb Próbát. A VESZETT ezek után megígéri nekik, hogy több megpróbáltatáson nem kell túlesniük, végre visszakaphatják az emlékeiket, s elkezdhetnek dolgozni az emberiség szempontjából legfontosabb dolgon, a Kitörés elleni gyógymód kifejlesztésén. Thomas és néhány tisztársa azonban nem bízik már a rendszerben, és szökést tervelnek ki, amelynek során végre kijutnak a való világba, ahol a vírus nagy pusztításokat végzett. Miközben Thomas azon fáradozik, hogy megdöntse a VESZETT-et, olyan kalandokba bonyolódik és olyan információk birtokába jut, amik miatt talán mégiscsak felül kell bírálnia korábbi elhatározásait...
Nagyon vártam ezt a befejező részt, mert az első két könyvben sok rejtély és kérdés halmozódott fel, s azt reméltem, itt mindenre választ kaphatok, illetve maga a sorozat is egy remek befejezéssel zárul. Nos, csak félig jöttek be a számításaim. Tetszett ugyan a könyv, de jó pár dolog idegesített. Kezdjük ott, hogy nagyjából a könyv közepéig úgy tűnt, Thomas és a többiek azt sem tudják, mit akarnak csinálni, mi lesz a következő lépésük, csak mentek egyik helyről a másikra. A Patkányemberen sem tudtam kiigazodni: először azt mondja nekik, választhatnak, hogy kérik-e vissza az emlékeiket, vagy sem, azután mégis mindenkiből ki akarják szedni a Memóriatolvaj-kártyát, a személy akaratától függetlenül; amikor Thomasék elszöknek a főhadiszállásról, nem rohannak utánuk alakulatokkal, viszont amikor veszélyben forog az élete, hipp-hopp, megjelennek, lelövik a fejvadászt, s szépen megkérik a fiút, menjen már vissza a VESZETT-hez, de persze nem kényszerítik semmivel. Ha már itt tartunk, sokszor Thomas gondolatmenetét sem tudtam követni: egyszer utálja a VESZETT-et, le akarja rombolni, máskor meg vonakodva ugyan, de visszamegy hozzájuk. Igen, tudom, csak a Jobb Kar akcióját elősegítendő tér vissza a rettegett kormányzati szervezethez, de akkor is fura volt a hozzáállása. Körülbelül onnan kezdett el igazán beindulni a történet, hogy megjelent Gally. Én amennyire utáltam őt Az útvesztőben, most legalább annyira szimpatizáltam vele, látszott, hogy megváltozott, és szerencsére a jó irányba (igaz, amikor az utolsó pillanatban Thomas mellé állt, az is kicsit elhamarkodott volt nekem). Ami még jó volt, azok Thomas további emlékfoszlányainak megjelenései, a rögtönzött kis csapat (Thomas, Minho, Brenda, Jorge és Newt egy darabig), illetve a sok új információ, amit megtudtunk a Kitörésről, arról, hogy hogyan terjedt el, stb. (Mondjuk, amit az Epilógusban írt róla Ava Paige, azt még nem tudtam teljesen megemészteni) A végéhez még annyit szeretnék hozzátenni, hogy egy idő után szerintem túl lett húzva a sok akció, és bár nekem tetszett a lezárás, azért még szerintem kellett volna pár információ arról, hogy mi is történt ezután. Emlékszem, meg is néztem párszor, hogy tényleg nincs-e tovább, és csak az epilógus van, mert én még vártam volna valami pluszt a könyv végén. Az Epilógus pedig az eddigi kötetekhez hasonlóan ütős volt, azt is végig kellett olvasnom néhányszor, mire felfogtam, és az utolsó három szó a sorozathoz tökéletesen passzoló, kicsit talán fricskaként is értelmezhető befejezés volt.
Beszéljünk egy kicsit a szereplőkről! Ebben a könyvben valahogy mindenki olyan súlytalan és egyszerű volt. Voltak poénok, de elenyészően, pedig én pont azt szerettem a korábbi részekben is, hogy bármennyire is kilátástalan és borzasztó körülmények között vannak a karakterek, valakinek mindig van valami jó beszólása, a Halálkúrából ez viszont hiányzott. Brenda továbbra se lett a szívem csücske, végig azt gondoltam, hogy biztos át fogja vágni valamivel Thomast; Teresa amilyen laza csaj volt az első részben, itt annyira semmilyen lett, állandóan csak Thomas bocsánatkérése után áhítozott, mást nem nagyon csinált; és akkor még ott van Newt. Drága, egyetlen Newt. Sajnos a kíváncsiságom miatt sikerült belefutnom egy vele kapcsolatos spoilerbe még ősszel, így tudtam, mi fog vele történni, de akkor is szívszaggató volt végignézni, ahogy felemészti a vírus. Volt pár közös jelenete Thomasszal, amiknek olvasásakor úgy éreztem, James Dashner alaposan beletaposott a lelkembe. A halála pillanata (az a bizonyos 299. oldal) pedig a szomorúsága ellenére az egyik kedvenc jelenetem lett.
Szóval egy újabb trilógia ért véget. Bár az aktuális kötet nem lett a kedvencem, az egész sorozat azonban igen. Jó volt az alapötlet, remekül megírt karakterekkel és jól adagolt humorral dolgozott, és bár voltak hibái, azért izgalom- és feszültségkeltésben nem volt hiány. Magam is meglepődtem, hogy pont egy főleg fiú szereplőket felvonultató, fura, gusztustalan lényekkel, posztapokaliptikus, biológiai vírus ellen küzdős könyvsorozat vált a kedvencemmé, de hát sosem tudhatod, mit tartogat a holnap, ugyebár :) (és különben is, A beavatott-sorozatot még csak most kezdem el felfedezni, szóval ki tudja, lehet, hogy egy női főszereplős disztópia is a kedvencem lesz majd) És ne feledkezzünk meg a tényről, hogy ennek a sorozatnak még van egy előzmény- és egy kiegészítő kötete, szóval még nem kell teljes mértékben búcsút mondanom kedvenc tisztársaimnak, az előzménykötet, a Halálparancs megjelenése idén szeptemberben várható. Addig is, én mindenkinek bátran tudom ajánlani, hogy vágjon bele Az útvesztő-sorozatba, ne riassza el az a pár negatívum, amit felsoroltam, mert alapjában véve, egy jól összerakott cselekményről beszélhetünk e könyvek kapcsán.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Thomas álom-emlékeit.
- A Kitörésről megtudott új információkat.
- Newt halálát. Annyira szívszorító, de megható is egyben.
- Az Epilógust. Már megint. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése