2015. május 31., vasárnap

Sorozatok, amiket nézek - 2. rész

És már itt is vagyok, hogy folytassam az általam nézett sorozatokról való elmélkedéseket. Ha nem olvastad volna az első részt, akkor azt itt megtalálhatod.
Ezúttal azokról a sorozatokról lesz szó, amelyek bizonyos időközönként, vagy évente, az ún. mid-season időszakban kerülnek adásba a külföldi adókon, és ahogy az első részben is kihangsúlyoztam, nem elsősorban bemutatom az egyes sorozatokat, hanem inkább összefoglalom a velük, illetve az aktuális évadukkal kapcsolatos érzelmeimet, gondolataimat. Vigyázat, a továbbiakban esetleges spoilerek előfordulhatnak!

1. American Horror Story (2011- )
Ez a sorozat viszonylag új szerelem nekem, hiszen 2014 októberében kezdtem el nézni (itt írtam is róla röviden). A nevéhez hűen rengeteg félelmetes jelenet van benne, és sok utalást találhatunk benne akár valós megtörtént eseményekre, akár híres, kultikussá vált horrorfilmekre (nekem is főleg ezért tetszik a sorozat). A harmadik évadnál kissé elbizonytalanodtam, mivel az nem sikerült túl jól, de a jelenlegi, 4. évad annál inkább. Ezúttal egy vándorló szörnycirkusz mindennapjaiba kaphattunk betekintést, ahol is az igazgatónő, Elsa Mars színésznői álmokat dédelget, s szeretné hátrahagyni kedvenc szörnyeit. Közben újak is csatlakoznak a bandához, s feltűnik egy hollywoodi producer, Richard Spencer, akiről később kiderül, hogy nem az, akinek látszik... Élethű színészi alakítások, remek történetszálak, pár zenei részlet, egy ijesztő bohóc és persze Edward Mordrake (a vele kapcsolatos két epizód volt a kedvencem)... nekem ezt nyújtotta a Freak Show. Már hivatalos, hogy lesz ötödik évad, ami Hotel címen fog futni, s Lady GaGa lesz az egyik főszereplő a jól megszokott szereplőgárda mellett. Nem kérdés, hogy én továbbra is követni fogom a sorozatot, mert a borzongás még sosem esett ilyen jól, mint az American Horror Story esetében.

2. Bates Motel (2013- )
Erre a sorozatra abban az évben bukkantam rá, amikor elindult, de nem akkor néztem, amikor ténylegesen adták, hanem nyáron pótoltam be. A híres rendező, Alfred Hitchcock kultikus filmje, a Psycho előzménytörténeteként harangozták be a sorozatot, s mivel láttam és szeretem is azt a filmet, gondoltam, belevágok a sorozatba is. Az egész onnan indul, hogy Norman apja meghal, s ezután anyjával együtt egy új városba, White Pine Bay-be költöznek, ahol a nő megvásárol egy motelt.  A beilleszkedésük mellett a város életébe is bepillantást nyerhetünk: drogbizniszek, lányokat elrabló és megerőszakoló rendőr, egy titokzatos figura a motel környékén és már kész is egy remek évad. A történet erőssége mellett a színészek viszik el a hátukon a show-t: Vera Farmiga és Freddie Highmore tökéletes választás Norma és Norman Bates szerepére. Norman ekkor persze még tinédzser, de az évadok során egyre jobban kezd a Psychóban megismert Normanra hasonlítani, és most, a harmadik évadban érte el a tetőfokot ebből a szempontból. Ennek ellenére maga az évad nem volt az igazi, néhány történetszálat vagy túl lassan építettek fel, s végül nem vitték el semerre, vagy csak egyszerűen nem foglalkoztak vele túl sokat, és nem írtak hozzá új, érdekesebb cselekményfolytatásokat. Hivatalos infó még nincs a folytatásról, bár korábban olvastam egy interjút az alkotókkal, amiben azt nyilatkozták, nagyjából 5 évadosra tervezik a sorozatot, így remélem, hogy Norman és kedves édesanyja "kalandjai" folytatódnak majd jövő márciusban.

3. Game of Thrones (2011- )
Itt is egy újonccal van dolgunk. Nyáron vágtam bele a sorozatba egy barátnőm ajánlására (komolyan, ha nem ismerném őt, egy csomó jó sorozatot soha nem kezdtem volna el nézni), és nem kellett sok, hogy teljesen magába szippantson Westeros fantasztikus világa. Itt játszódik ugyanis a történet, aminek nagyon rövid összefoglalója talán az lehetne, hogy vagyonos és erős nemesi családok harcolnak a Vastrónért és ezzel együtt az egész királyság irányításáért. Az évadok során egyre több családdal ismerkedhetünk meg, a trónért folyó küzdelem természetesen egy percre sem csitul, szövetségek köttetnek és bomlanak fel, barátságok születnek, emberek halnak meg százával (igen, a sorozat egyik jellegzetessége, hogy nagyon sok ember hal meg benne, sokszor a főbb karakterek közül is jópáran, így nagyon körültekintően kell kedvencet választanod, mert előfordulhat, hogy pár évad után meghal), és még sorolhatnám. Mára már popkulturális jelenséggé nőtte ki magát a Trónok harca, a világon sok millió ember nézi és szereti, s örülök, hogy most már én is ebbe a klubba tartozom. Jelenleg még tart az ötödik évad, de már csak három rész van az évadzáróig, s már most is sok minden történt, de nekem személyes kedvencem volt a legutóbbi részben a két nagy kedvenc, Tyrion Lannister és Daenerys Targaryen találkozása volt; már el is kezdődött a spekulálás, hogy mi lesz ebből, lévén előbbi egy nemesi család nem annyira kedvelt tagja, utóbbi pedig annak a családja az egyetlen élő tagja, akik valaha magukénak tudhatták a Vastrónt. Ja, és Daenerysnek sárkányai is vannak... csak mondom. Bár még nincs vége a jelenlegi évadnak sem, tudható, hogy lesz következő évad, és én valószínűleg továbbra is a sorozattal tartok majd.

4. Marvel's Agent Carter (2015- )
Az első részben már szóba került egy Marveles sorozat, az Agents of S.H.I.E.L.D, az Agent Carter hasonló nyomon halad, kis különbségekkel: 1. ez mindössze egy nyolc részes minisorozatnak készült, s az idő alatt vetítették, amíg a S.H.I.E.L.D téli szüneten volt 2. az 1950-es években játszódik, és a S.H.I.E.L.D "előszervezetéről", az SSR-ról, valamint Peggy Carter ügynökről szól, aki Amerika Kapitány szerelme volt. Az ügynöknőtől Howard Stark kér segítséget, amikor is ellopják felbecsülhetetlen értékű találmányait, s amikor azok problémát okoznak, Starkot gyanúsítják, holott persze nem ő, hanem mint később kiderül, a Leviatán nevű orosz szervezet áll az egész mögött. Peggynek a történet során nem csak a gonosz ellenséggel kell megküzdenie, hanem a munkahelyén uralkodó hátrányos megkülönböztetéssel is. Az SSR főnöke és munkatársai ugyanis nem látnak szívesen körükben egy nőt (ez persze változik valamennyit az évad végére). Legfőképpen a női emancipációs szál tetszett a sorozatban, de a nyomozás, a már ismert cselekményszálakra való utalások és a színészi játék is nagyon izgalmassá tették a sorozatot, személyes kedvencem Jarvis volt, akiről megtudhattuk, hogy mielőtt számítógépes programmá vált, Howard Stark nagyrabecsült inasa volt (s az alapján, amit olvastam, az inas tiszteletére nevezte el Howard később a programot Jarvisnak). Bár Jarvis képzett katona volt egykoron, s az ott szerzett tapasztalata jól jön Peggyvel közös nyomozásuk során, a karakter számtalan alkalommal csetlik-botlik a színen, s a legtöbb humort az ő jeleneteiből kaphatjuk meg.
Eredetileg úgy volt, hogy mindössze egy évados, nyolc részből álló minisorozat lesz az Agent Carter, de nemrégiben bejelentették, lesz második évad. Jippí, már alig várom!

5. Penny Dreadful (2014- )
Egy újabb sorozat, ami pár hónapja került a látókörömbe (kapaszkodjatok meg!), barátnőm ajánlására. A sorozat tavaly indult, nyolc részes minisorozatként, de nagyon izgalmas volt az első évad. A viktoriánus Londonban játszódik, ahol egy felfedező, egy titokzatos nő, egy ismerős nevű orvos és egy amerikai mesterlövész egy csapatként próbálják felvenni a harcot a természetfeletti erők ellen, és egyben megmenteni a felfedező lányát ezektől a lényektől. A "természetfeletti erők" kifejezés főleg vámpírokat takar és most, a második évadban a boszorkányok is előkerülnek. Ez szintén egy olyan sorozat, ami a misztikusságával, a jól ismert szépirodalmi utalásokkal és a jól kiválasztott színészeknek hála, hamar utat talált a szívemhez. Nem bírom ki, lelövök pár poént: az "ismerős nevű doktor" Victor Frankenstein, a titokzatos nő egyik udvarlója nem más, mint Dorian Gray, a felfedező lányát pedig Mina Murraynek hívják (Bram Stoker: Drakula).
A második évad május elején kezdődött el, s máris sok érdekes dolgot tudhattunk meg Vanessa múltjáról, Ethan eltitkolt énjéről, a boszorkányokról és a Verbis Diablóról, az Ördög Beszédéről. Itt is még további izgalmak várhatók, s bár még messze az évad vége, s még kérdéses a folytatás, én örülnék neki, ha a sorozat készítői hosszú távra terveznének.

6. Red Band Society (2014-2015)
Ezt a sorozatot ősszel kezdtem el nézni, írtam is róla pár sort anno. Nem volt rossz, volt benne dráma, volt benne humor, viszonylag szerethetőek voltak a karakterei, de nem győzött meg igazán, így úgy döntöttem, az évad végéig maradok, de azután abbahagyom. Végül a sorozat készítői megoldották a problémámat, ugyanis 13 rész után elkaszálták a sorozatot, de adtak neki egy rendes lezárást, hogy kereknek tűnjön az évad. Volt pár mellékszereplő, akik rontották az élményt, a cselekmények néha nagyon giccses fordulatokat vettek, de alapvetően nem volt rossz sorozat. Ha valaki kikapcsolódásképp tervezi, hogy megnézi, nem fogom lebeszélni róla, mert a hibái ellenére is van valami báj a sztoriban és a szereplőiben, egyszeri nézésre kiváló ez a 13 rész.

7.Sherlock (2010- )
Erről a sorozatról tudható, hogy előre nem látható időközönként jelentkezik mindig új évaddal, legutóbb 2014 januárjában adták le a harmadik évadot, a negyedik forgatását 2016-ban tervezik, de idén karácsonykor kedveskednek a rajongóknak egy karácsonyi különkiadás epizóddal.
Két éve, a köztévén futottam bele először a Sherlockba és pár rész után teljesen beleszerettem. A sorozat Sir Arthur Conan Doyle jól ismert novelláit ülteti át mai közegbe és mindegyiken csavar is valamennyit, tehát nem feltétlenül úgy oldódik meg egy bűnügy, ahogy az azonos című novella leírja. Ennek ellenére a sorozat veszettül szórakoztató, Sherlock fejtegetései, a világhoz való viszonya, Watsonnal kialakuló kapcsolata (nem, nem kérek a homoszexuális utalgatásokból :D) mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez legyen minden idők egyik legjobb brit sorozata. Benedict Cumberbatch a sorozat óta jelentős filmszerepekben is megmutatta, milyen jó színész; mára már nekem is az egyik kedvenc színészem, Martin Freeman pedig méltó társa Watsonként (Johnlock shippers, stop it already!!!). Nem lehet tudni, mennyi évadot terveznek a készítők, de remélem, minél többet, mert én minél tovább szeretném élvezni ezt a remek sorozatot!

És itt véget is ér a sorozatokról szóló listám. Ősztől tervben van két újonnan induló sorozat, a Scream Queens (előzetes itt) és az American Crime Story, s remélem, azokkal jobban fogok járni, mint tavaly őszi választásaimmal, amikből egyet én hagytam abba, egyet pedig a készítői fejeztek be. Ahogy az előző bejegyzésemnél, itt is remélem, hogy kedvetek leltétek az olvasásában, s tettem esetleg egy-két megjegyzést, megfigyelést, ami bírt némi értelemmel :) Ha minden jól megy, hamarosan ismét egy könyvkritikával jelentkezem, addig is várom szeretettel a megjegyzéseket, észrevételeket ezzel a bejegyzéssel, vagy akár másikkkal, sőt akár a bloggal kapcsolatban is (kulturált kereteken belül!)!

Nincsenek megjegyzések: