Könyvkritika: Kendare Blake - Vérbe öltözött Anna

A mai bejegyzésben szintén egy olyan könyv kerül a górcsőm alá, ami nem a saját polcomról való. Fantasy témájú, ami pont jól jött, mivel – kis utánaszámolás után – rájöttem, hogy már több mint fél éve nem olvastam ebben a műfajban. Mint utólag kiderült, jobb lett volna, ha nem ezzel a könyvvel térek vissza a műfajhoz… Spoilerek előfordulhatnak!
A történetről röviden: Cas Lowood az átlagos tinédzserek mindennapjait éli, de mellette van egy titka: apja örökébe lépve kísértetvadászként tevékenykedik. Legújabb munkája során a titokzatos és nagyon erős Anna Korlova szellemét kell levadásznia, akit a közvélemény „vérbe öltözött Anna”-ként ismer. Cas hamar rájön, hogy ez a szellem más, mint amikkel eddig találkozott: erős, legyőzhetetlen, de ugyanakkor ártatlan és megmentésre váró fiatal lány…
Az elején nagyon megtetszett a történet: Cas E/1. személyű narrációja viccessé és lazává tette a narrációt, az első fejezet felütése izgalmas volt, és alapvetően a szellemekkel kapcsolatos dolgok is kíváncsivá tettek. Főleg az Anna körüli titokzatosság. Aztán ahogy haladt előre a cselekmény, egyre többször elbizonytalanodtam. Kicsit töredezetté vált a sztori, a szereplőkről alig tudtam valamit, és ami még rosszabb, olyan szinten nem voltak róluk leírások, hogy még elképzelni sem tudtam őket. És akkor még nem is beszéltem a szerelmi szálakról… A két főszereplő közt kialakuló szerelem nekem teljesen abszurd volt; én általában elég könnyen elhiszem, sőt szeretek is olyan kapcsolatokról olvasni, amikben az egyik fél valami természetfeletti lény, a másik pedig ember, de itt egyszerűen nem hittem el. Mégis hogyan lehet beleszeretni egy szellembe? Vagy, ami még fontosabb, hogy tudod megérinteni, sőt továbbmegyek, megcsókolni??? Sajnálom, ha valakinek a lelkébe taposok ezzel, mert esetleg neki tetszik ez a szerelmi szál, de engem rettentően zavart. A másik párnál szintén ugyanezt éreztem, sőt szerintem ők egyáltalán nem is illettek össze. Itt még persze nem ért véget bosszankodásaim sora: amikor a nagy fordulat során kiderült, hogy a gonosz szellem, aki megölte Cas apját egykoron, végig a padláson volt, akkor eltűnődtem azon, hogy abbahagyom az olvasást. Az elején elmondták, hogy a macska pont azért van velük, hogy jelezzen a kísértetek miatt. Az állat kötelességtudóan ugrált is a padlásfeljárónál, de Cas anyukája elintézte egy intéssel, miszerint biztos csak patkányok. Öööö, tessék??? Azért tartod a macskát, hogy nyávogjon, ha szellemet érzékel, erre szerencsétlen macska jelez is, de te nem foglalkozol vele túlságosan. Hát ezek után akkor ne legyél meglepődve, ha rád veti magát egy obije nevezetű gonosz lény. Pont az ehhez hasonló apróbb bakik és furcsaságok miatt a könyv végi nagy összecsapást már elég érdektelenül figyeltem, és az apró függővég ellenére sem érzem azt, hogy különösebben kíváncsi lennék a következő kötetre.
Összefoglalva tehát: a kiindulópont érdekesnek tűnt, eleinte azt hittem, tetszeni fog, de aztán valami megbicsaklott a történetvezetésben. A karaktereket sem tudtam igazán megkedvelni, és a sztori végére egyre zavarosabbnak éreztem a történéseket. Mivel nekem nem nyerte el a tetszésemet, ezért értelemszerűen nem is tudom azt mondani, hogy bárkinek szívesen ajánlanám. Ebben a műfajban vannak ennél sokkal jobban megírt, kidolgozottabb karakterekkel és izgalmasabb cselekményvezetéssel operáló könyvek is.


Értékelés: 2,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az első fejezetet indító szellemvadászatot.
  - Cas olykor egészen vicces beszólásait.
  - Anna igazi történetét.