Könyvkritika: Kosztolányi Dezső - Aranysárkány

Ismét visszatértem a saját könyveimhez, úgyhogy a mai bejegyzést egy ilyen könyvről írom. Még gimis koromban vettem részt egy kollégiumi irodalmi versenyen, ami a Nyugat című folyóiratról, illetve a hozzá kapcsolódó magyar írókról szólt. A döntőnél azonban érdekes dolog történt: csak a mi kollégiumunk delegációja érkezett meg a verseny helyszínére, a többiek nem jöttek el, így a verseny szervezői felajánlották nekünk, hogy mivel mi megjelentünk, ezért a díjaknak megvett könyvekből szabadon választhatunk magunknak egy példányt. Nekem ennek a könyvnek nagyon megtetszett a címe, ezért őt választottam. El is olvastam, és emlékeim szerint anno tetszett, a mostani újraolvasás azonban más eredményeket hozott.
A történetről röviden: Liszner Vili tehetséges futó, de a tanulás nehezen megy neki. Nyolcadik osztályosként épp az érettségi előtt áll. Novák Antal Vili osztályfőnöke, egyben a fizika- és mennyiségtan-tanára, aki egyedül neveli lányát, Hildát. Novákot nem kedvelik különösebben diákjai, rendszerint csúf tréfákat űznek vele, a tanerő viszont rendületlenül hisz abban, hogy képes megnevelni és fegyelmezni nebulóit. Novák élete egyik napról a másikra szomorú fordulatot vesz: lánya elszökik tőle, ráadásul egyik tanítványával, majd pedig Vili fordul szembe vele, miután a tanár megbuktatja az érettségi vizsgán. Végül, amikor a helyi szennylap kiteregeti magánéleti gondjait, a férfi kétségbeesett lépésre szánja el magát…
Több mint egy hétig tartott ennek a könyvnek az elolvasása, mert voltak olyan napok, amikor egyszerűen nem bírtam rávenni magam, hogy belelapozzak. Sem a történet, sem a karakterek nem kötöttek le, Novák Antallal a tragikus sorsa ellenére sem tudtam együtt érezni, talán csak a könyv végére sajnáltam meg kicsit. Pepike volt az egyetlen szereplő, akinek az élete, a viselkedése megérintett valamennyire. A cselekmény alakulása iránt teljesen közömbös voltam, még a feszültebb vagy érzelmesebb jelenetek sem váltottak ki belőlem érzelmeket. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért volt ez, hiszen olvastam már korábban Kosztolányitól, és egyébként sem tartom magam a magyar szépirodalom ellenségének (elvégre gimiben magyar fakultációra jártam, és az egyetemen, a magyar szakon is rendszeresen találkoztam magyar irodalmi művekkel), de ezzel a könyvvel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Már az első olvasás alkalmával észre kellett volna vennem, hogy ez a könyv nem az én ízlésemnek való.
Összességében tehát túl sok pozitívumot nem tudok elmondani erről a könyvről, mivel nekem nem tetszett, de ez természetesen nem von le semmit a mű értékéből és fontosságából.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A diákok érettségi előtti izgalmát. Nosztalgiával töltöttek el ezek a jelenetek :)
  - A könyv végi szellemidézést. Szép lezárás.