2016. május 12., csütörtök

Könyvkritika: Frédérique Deghelt - Valaki másnak az élete

Mint kiderült, nem csak a mozizásaimat, hanem egyik-másik olvasásomat is lehet "hirtelen felindulásból elkövetett"-nek nevezni. Erre remek példa a mai bejegyzésben terítékre kerülő könyv, aminek a címével egy Arany Pöttyös könyv hátoldalán talákoztam. A cím felkeltette az érdeklődésemet, utánakerestem a leírásnak, és tetszett, ezért úgy döntöttem, adok neki egy esélyt.
A történetről röviden: Marie huszonöt éves, független nő, aki barátaival épp azt ünnepli, hogy új munkahelyet szerzett magának. Az ünneplés közben ismerkedik meg a jóképű Pablóval, akivel egy szenvedélyes éjszakát töltenek együtt. Másnap Marie arra ébred, hogy eltelt tizenkét év, Pablo a férje, és van három gyönyörű gyermekük. Csakhogy a nő az elmúlt évekből semmire nem emlékszik. Úgy határoz, senkinek nem szól amnéziájáról, hanem titokban elkezd nyomozni a múltja után...
Régi rossz szokásom, hogy néha elhamarkodottan választok, akár könyvekről, akár filmekről van szó, és bizony sokszor utólag bosszankodom a félrenyúlásomon. Sajnos ezúttal is ez történt. Az alaptörténet érdekes tűnik ugyan, de a megvalósítása néhol nem sikerült olyan jól. Az elején főleg az zavart nagyon, hogy varázslatos módon Marie mindig pont akkor jutott fontos információkhoz, amikor éppen szüksége volt rá, nem előbb, nem később. Lehet csodálatos véletlennek nevezni, de ahhoz túl gyakran ismétlődött meg. Maga a sztori gyakorlatilag abból állt, hogy Marie otthon ült, járkált erre-arra, morfondírozott és nyomozott. A könyv a vége felé talált magára egy kicsit, akkor ugyanis nagyon bensőségesen és megindítóan beszélt a párkapcsolatokról és az ott feltörő problémákról. Ennek ellenére a befejezés se hozott magával semmi újat, ezért végül úgy tettem le a könyvet, hogy egyszer el lehetett olvasni, de különösebben érzelmeket nem váltott ki belőlem. Voltak ugyan benne érzékletes jelenetek Marie és Pablo között, amik szépen voltak megírva, és a fentebb említett párkapcsolati gondolatai is érdekesek és elgondolkodtatóak voltak, de a könyvet nem tették jobbá.
Egyszeri alkalommal el lehet olvasni, de vannak olyan hibái, amik miatt nem lesz egy felejthetetlen vagy szerethető olvasmány.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A szerelmes jeleneteket Marie és Pablo között.
  - Marie titkos füzetét és a benne rejlő gondolatokat.

Nincsenek megjegyzések: