2016. szeptember 13., kedd

Könyvkritika: Laurie Halse Anderson - Hadd mondjam el...

A mai bejegyzés tárgyául szintén egy olyan könyv szolgál, amit barátnőm adott kölcsön a nyári szünetre, végül azonban kicsit csúszva, szeptember első hetében került sor az elolvasására. Lássuk, milyen gondolatok fogalmazódtak meg bennem a történetet illetően!
A történetről röviden: Melinda 14 éves, magába zárkózó lány, aki éppen most kezdi a gimnáziumot. Nincsenek barátai, igaz, nem is nagyon igyekszik kapcsolatokat építeni. Ahogy halad előre a sztori, apró elszólásokból értesülünk, hogy a lánnyal történt valami a nyári szünetben...
Alapvetően egy könnyen olvasható, helyenként kifejezetten vicces és ironikus, ugyanakkor egy szempontból megdöbbentő történettel állunk szemben. Nem mondom el, hogy mi okozza Melinda zárkózottságát, de aki már olvasott hasonló témájú ifjúsági irodalmat, annak nem fog különösebb meglepetést okozni. A magam részéről végig pár lépés távolságból figyeltem Melindát, és hiába éreztem együtt vele (ugyanis a gimi elején én se nagyon barátkoztam senkivel, és a lányhoz hasonlóan én is eléggé magamba forduló alkat voltam/vagyok), mégsem tudtam teljesen szimpatizálni vele, mert zavart, hogy még minket, olvasókat se igazán engedett közel magához; valamint én a helyében sokkal korábban próbáltam volna valakivel beszélni a történtekről. Ami viszont rettentően szórakoztatott, azok a lány epés hozzászólásai voltak: tetszett, ahogy a környezetét (és saját magát) is állandóan kritizálta, és mindenkire sajátságos gúnyneveket aggatott (bevallom, ilyet én is csináltam anno). Ezen kívül a művészetórai feladat, illetve a fa motívum végigvonulása a cselekményen is jó ötlet volt, és szépen lett kivitelezve.
A könyv sem volt túl hosszú és összetett, ehhez igazodva ez az értékelés is rövidkére sikeredett, de többet nem is lehet igazán elmondani a könyvről. Nem volt rám lehengerlő hatással, de egyszer érdemes volt elolvasni, főleg a kamaszokkal kapcsolatos érzéseket és problémákat tárgyalta különös érzékenységgel az írónő.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A művészetórákat.
  - Melinda elmeséli, mi is történt vele.
  - A fa motívumot.

Nincsenek megjegyzések: