Ma ismét egy filmes kritikával jelentkezem, ami Dan Brown hasonló című regényéből készült. A könyv a Robert Langdon professzor kalandjait végigkövető sorozat negyedik része, a filmes feldolgozások sorában azonban ez csak a harmadik, mivel a készítők úgy gondolták, a hármas számú könyv, Az elveszett jelkép története nem eléggé "kalandos" ahhoz, hogy megjelenhessen a szélesvásznon. Így jött képbe a 2014-ben megjelent Inferno című kötet, amelynek középpontjában Dante Isteni színjátékának első fejezete, a Pokol kapott kiemelt szerepet. A nyomtatott verziót még 2014-ben olvastam, és nagyon tetszett, még azt is elérte, hogy újra elkezdjek érdeklődni Dante műve iránt, holott a középiskola folyamán nem rajongtam érte túlságosan. Akkoriban még nem létezett a blog, így kritikát sajnos nem tudok belinkelni, de írtam róla egy rövid értékelést a moly.hu oldalon, amit itt megtalálhattok. Térjünk vissza a bejegyzés eredeti tárgyához, az Inferno filmváltozatához! Amikor értesültem róla, hogy adaptálni fogják a könyvet, izgatottan vártam a bemutató dátumát, mert nekem az eddigi Robert Langdon-filmek is nagyon tetszettek. Lássuk, a professzor legújabb nyomozása mennyire tudott lenyűgözni!
A történetről röviden: Robert Langdon kórházban ébred, az elmúlt két nap teljesen kiesett az emlékezetéből, de felocsúdni sincs ideje, egy bérgyilkosnő ugyanis az életére tör. Az egyik doktornő, Sienna Brooks segítségével megszökik a kórházból, majd elkezdi szép lassan összeszedegetni memóriája hiányzó darabkáit, és megpróbál megakadályozni egy világméretű járványt, amihez a kulcs Dante Pokol című művében lehet elrejtve...
Kissé keszekusza leírást adtam a film szinopszisáról, de igyekeztem úgy fogalmazni, hogy sok spoilert ne lőjek le a sztoriból, ugyanis szerintem pont az a legnagyobb erőssége a filmnek, hogy állandóan jön valami újabb rejtvény, ami megoldásra vár, és ami új irányt ad az addig elért nyomozásnak. Újdonság a korábbi filmekhez képest, hogy Langdon itt emlékezetkieséssel küzd, amihez néha hallucinációk is társulnak, amiket nagyon érzékletesen adott át a rendező. Az első húsz percben én is sokszor azt éreztem, hogy fogalmam sincs, hol vagyok éppen, fura látomások üldöznek, és állandóan fáj a fejem. Kellemetlen érzés volt, de nekem tetszett, hogy a rendező ezáltal próbálta átadni nekünk, hogy mit is érezhet a főszereplő. A rejtvényfejtős részek is nagyon érdekesek és izgalmasak voltak, és persze művészettörténeti érdekességekkel is szolgáltak a nézők számára. Viszont a sok nyomozgatás és futkosás során én egy kicsit besokalltam. Nem mondanám azt, hogy egy idő után érdektelenné vált számomra a történet vagy hogy nem tudtam követni a cselekményt, de a film vége felé egyre többször éreztem, hogy fáradok, és most már találják meg a vírust és csináljanak vele valamit, mert nekem lassan elkélne egy Algoflex... Ezen az egy dolgon kívül azonban nem nagyon tudnék más hibát megemlíteni. Egy korrekt, szórakoztató, izgalmakat sem nélkülöző filmmel van dolgunk, ami könyvadaptációként is megállja a helyét (volt pár változtatás, de ezek egyike sem volt zavaró). Akinek az eddigi Langdon-filmek tetszettek, annak ez a rész sem volt csalódást okozni, illetve aki csak egy kellemes kikapcsolódást kínáló filmre vágyik, annak is tudom ajánlani, viszont nem árt előtte egy kis pihentető alvás, mert az a sok futás bizony a nézőtéren ülőket is eléggé kifárasztja.
Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Az első húsz percet. Hatásos.
- A rejtvényeket.
- A Mr. Simset játszó Irrfan Khant.
Inferno (Inferno)
színes, magyarul beszélő, 121 perc
Rendező: Ron Howard
Szereplők: Tom Hanks, Felicity Jones, Ben Foster, Irrfan Khan, Omar Sy, Ana Ularu, Sidse Babett Knudsen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése