Könyvkritika: Zalmen Gradowski - Auschwitz-tekercs/A pokol szívében

Január 27.-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, ugyanis ezen a napon szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitzi koncentrációs tábort. Az emléknap hetén már évek óta mindig szánok rá időt, hogy legalább egy könyvet elolvassak a témában, és ezzel emlékezzek, tisztelegjek az elhunytak előtt. Idén az emlékezés mellett azért is volt fontos számomra a hét, mert egy régóta elolvasásra váró könyvet választottam az alkalomra.

A történetről röviden: Zalmen Gradowski az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs táborban működő Sonderkommando tagja volt, és titokban feljegyzéseket készített, melyek betekintést engednek a tábor mindennapjaiba és Gradowski munkájának megrázó részleteibe…

Ha valaki esetleg már rákattintott egy-két korábbi holokausztirodalommal foglalkozó bejegyzésemre, az tudhatja, hogy elég régóta érdekel a téma. Eleinte nagyjából bármit elolvastam vele kapcsolatban, akkoriban az információszerzés, a téma pontosabb megismerése volt az elsődleges célom, illetve úgy gondoltam, azzal, hogy minél több könyvet elolvasok róla, nem hagyom feledésbe veszni a holokauszt megtörténtét, s az áldozatokra való emlékezés mellett egyben azt is emlékezetembe vésem, hogy nem szabad hagyni egy ehhez hasonló embertelen tett újbóli elkövetését. Aztán jött 2016-ban a Saul fia, ami új szintre emelte a holokauszt iránti érdeklődésemet azáltal, hogy bemutatott egy olyan csoportot, akikről azelőtt szinte semmit nem tudtam: a sonderkommandósokat, kiknek feladata az volt, hogy a gázkamrákban meggyilkolt emberek holttesteit elégessék, a hamut pedig eltüntessék, hogy semmi nyoma ne maradjon a nácik bűntettének. Ezt a borzasztó, lelkileg és mentálisan is rettentően megterhelő munkát előzetesen kiválasztott zsidó foglyok végezték, és a filmben látottak alapján azonnal tudtam, nekem erről a témáról több információt kell szereznem, mert szerettem volna megtudni, milyen érzelmek, gondolatok kavarogtak ezekben az emberekben, hogy voltak képesek napról napra elvégezni ezt a szörnyű munkát, mialatt tudatában voltak annak, valószínűleg idővel rájuk is halál vár, hiszen ők az egyetlen tanúi ennek a gaztettnek. A Saul fiáról elolvasott számtalan cikkben és interjúban többször előkerült Gideon Greif neve és az általa összeállított interjúkötet, a Könnyek nélkül sírtunk, ami a film forgatókönyvét is inspirálta; ebben a tábort túlélő sonderkommandósok vallottak ott végzett munkájukról, a vele járó érzelmi megterhelésről (pár éve írtam egy bejegyzést a könyvről, ezt a címre kattintva olvashatjátok el). Itt találkoztam először Zalmen Gradowski nevével, akiről megtudtam, hogy néhány másik társával együtt, még a táborban titokban feljegyzéseket készítettek, amiket bádogdobozokban ástak el a krematóriumok környékén és a hamugödrökben, mert úgy gondolták, ha esetleg idővel ők is megsemmisítésre kerülnek, akkor is marad fenn bizonyíték, amiből a világ megtudhatja, mik történtek Auschwitz-Birkenau szögesdrótkerítései mögött. Bár a Könnyek nélkül sírtunkban meginterjúvolt alanyok beszámolói is részletesen és sokatmondóan meséltek arról, milyen lehetett sonderkommandósnak lenni, Gradowski jegyzetei a borzalmak kellős közepén születtek, tehát a túlélők visszaemlékezéseinél hitelesebb képet festettek a mindennapokról, írójuk ugyanis nem a biztonságos szabadságban idézte fel emlékeit, hanem a bizonytalanság, a reménytelenség határozta meg mindennapjait, gondolatait. A Könnyek nélkül sírtunk olvasásakor még nem volt magyar fordítása Gradowski (vagy akármelyik társa) jegyzeteinek, de azért reméltem, hogy a Saul fia sikere által előtérbe került téma miatt nem kell sokáig várni rá. Mint utólag kiderült, tényleg nem kellett, valamikor 2017 elején jelent meg magyarul, nekem azonban ez valamiért elkerülte a figyelmemet olyannyira, hogy csupán 2018 nyarán, a könyvtár online katalógusában az „Auschwitz” tárgyszóval indított kereséskor értesültem e könyv létezéséről. Mondjuk azután se siettem el a beszerzését, néha-néha betértem egy könyvesboltba, érdeklődtem utána, de általában nemleges választ kaptam, amivel meg is elégedtem, végül tavaly tavasszal mondtam azt, hogy elég a várakozásból, és születésnapom alkalmából meglepem magam vele. A veszélyhelyzetre való tekintettel akkor ugyebár zárva voltak a könyvesboltok, az online rendelés viszont működött, s találtam is egy könyvesboltot, ahol volt raktáron a könyvből (akkor el is gondolkodtam, hogy ezt a módszert hamarabb is bevethettem volna…), és a születésnapomon leadott rendelés pár nappal később be is futott. Órákat tudnék beszélni az érzésekről, amik megrohamoztak a csomag átvételekor, kibontásakor, de lassan nem ártana rátérnem a könyv bemutatására, véleményezésére, szóval legyen elég annyi, hogy sírtam egy sort örömömben, amiért végre enyém lehet ez a könyv.

Gideon Greif a témában írt mindkét könyve nagyon megrázó, ugyanakkor rendkívül összetett és érdekes olvasmány volt számomra, s mind a mai napig könyvespolcom ékeiként hivatkozom rájuk, s ebből kifolyólag Gradowski könyvét is már előre felruháztam ugyanezekkel a tulajdonságokkal, ám pont emiatt kissé félve kezdtem bele az olvasásába, mert attól tartottam, mi lesz, ha túl nagy elvárásokat támasztottam irányába, és csalódni fogok. Szerencsére nem ez történt, bár így sem lett tökéletes az élmény, ugyanis találtam benne apróbb hibákat, ezek azonban nem befolyásolták nagymértékben véleményemet. Az már a könyv kézbevételekor, az első belelapozáskor feltűnt, hogy a híres auschwitzi fotográfiák, amiket sonderkommandósok készítettek egy titokban becsempészett fényképezőgéppel a megsemmisítés egyes folyamatairól, lettek a könyv fő illusztrációi. Elmosódottságuk ellenére nem nehéz kivenni a megörökített eseményeket, melyek egyrészt tökéletesen illenek a szöveghez, hiszen a Sonderkommandó munkájának egyes részeit ábrázolják, másrészt pedig ahogy minden, a holokausztról szóló, ahhoz kapcsolódó dokumentum, emlékek és egyben emlékeztetők egy olyan történésről, aminek eleve meg sem szabadott volna történnie, mi, az utódok azonban annyit tehetünk, hogy emlékezetünkbe véssük ezeket, így akadályozva meg, hogy ilyesmi még egyszer előforduljon. A fotográfiák mellett Gradowski és felesége közös fényképe, és egyik jegyzetlapjának fotója szerepel még a könyvben, előbbi fontossága a szöveg olvasásakor válik igazán világossá, a férfi ugyanis többször megemlíti írásaiban, hogy aki megtalálja és kiadja őket, vegye fel a kapcsolatot még élő családtagjaival, rokonaival, kérjen tőlük egy képet róla és feleségéről, s azt illessze a kiadás elejére. A kötet a fordító előszavával kezdődik, amiből részletesen megismerhetjük Zalmen Gradowski élettörténetét, jegyzetei egy részének kalandos és a szerencsés véletlennek köszönhető megtalálását, ezt követően a fordító a zsidó vallási és irodalmi hagyomány, valamint a jiddis irodalom főbb irányvonalai mentén haladva vizsgálja a szöveget, emellett kutatókat, tudósokat is felsorol, kitér az ő olvasatukra, hogy ők mit és hogyan láttak a jegyzetekben. Itt jöttek az első és legfőbb problémák: az odáig még rendben volt, sőt kifejezetten érdekesnek és informatívnak találtam, amikor az került szóba, hogy a zsidó vallásban a női mártíromság vagy a bosszúállás mennyire központi téma, és ezek miként jelennek meg hangsúlyosan a jegyzetek bizonyos részeiben, ám amikor átcsapott a szöveg egy tudományos, szakszavakat dobálgató, irodalomtörténészi fejtegetésbe, akkor kicsit besokalltam. Nem a szöveg értelmezésével volt bajom, mert bölcsészkaron találkoztam hasonlóan bonyolultan megfogalmazott esszékkel, értelmezésekkel, és azokat is általában kibogoztam valahogy, de ebben az esetben szerintem szükségtelen volt ennyire mélyen belemenni az elemzésbe, becitálni tudósokat és elméleteiket csak azért, hogy megcáfoljuk őket. Az sem volt a legjobb megoldás, hogy mindent az előszóban mondott el, inkább kellett volna egy bevezető, ami az általános háttérinformációkat tartalmazza, a fordító értelmezése pedig kerülhetett volna a szöveg végére, mivel annak ismeretében az olvasó könnyebben átláthatta volna a példák, idézetek jelentőségét. Az előszó után következett a két különálló szövegrész: az első, az Auschwitz-tekercs Gradowski és a vele együtt deportált zsidók vonatútját mutatta be, valamint a táborba érkezést követő első napot, és azzal zárult, hogy a férfit kiválasztották egy munkára. Csak később derült ki, hogy ez a munka sonderkommandós életének kezdetét jelezte, melyet a második rész tárgyalt részletesebben. Én arra számítottam, hogy ez egy naplószerű beszámoló lesz, ami a mindennapok megélésén, az érzelmi megpróbáltatásokon túl konkrétan dokumentálja a táborban zajló eseményeket és a Sonderkommando munkáját. Ehhez képest a jegyzetek sokkal inkább egy érzelmes, lírai hangvételű novellagyűjteménynek, esetleg kisregénynek tűnnek, mintsem olyan dokumentumnak, amivel sokra menne egy történész, holott Gradowski úgy fogalmaz, az a törekvése, hogy a történészek számára fontos dokumentumokat készítsen. Ez természetesen semmit nem vesz le a szöveg értékéből, és egyébként találhatóak benne történeti szempontból fontos leírások, de elsősorban mégis az érzelmi ráhatás a célja, hogy megdöbbentse, felbőszítse, esetenként megríkassa az olvasót. Más könyv esetében rögtön hangosan tiltakoznék a túlzott hatásvadászat ellen, itt azonban figyelembe kell venni azt, mikor és milyen környezetben íródott: Gradowski egy koncentrációs tábor foglya volt, ráadásul sonderkommandósként nap mint nap tehetetlenül kellett végignéznie, ahogy a nácik zsidók ezreit gyilkolják szisztematikusan, és őt számtalan társával együtt arra kényszerítik, hogy a nácik helyett elvégezve a piszkos munkát, semmisítsék meg a bizonyítékokat. Érthető, hogy a kétségbeesés, a mindennapos borzalmak megtapasztalása más típusú, irodalmibb jellegű fogalmazásmódot hívott elő belőle, sőt az is lehet, hogy segítségként nyúlt ehhez a stílushoz, mert úgy érezte, így saját magának is könnyebb lesz elgondolkodni és szavakba önteni az átélt eseményeket. Az Auschwitz-tekercsben részletesen tárgyalt vonatút kapcsán ugyan megemlíti az utazás során érintett települések neveit, legfőképpen mégis az utasokról szól, zakatoló gondolataikról, kavargó érzelmi világukról, a félelemről, hogy hova megy ez a vonat, és mi lesz velük, a családjukkal, amikor odaérnek. Érdekes élmény volt számomra, hogy jó pár túlélői visszaemlékezésben olvastam már a koncentrációs táborba, általában Auschwitzba vezető vonatútról, az oda való megérkezésről, itt azonban sokkal szívbemarkolóbb és hitelesebb volt annak bemutatása, hogy mi minden cikázott át az emberek fején az utazás alatt, jobban lehetett érzékelni, hogy ez általában több napot vett igénybe, és az is abszolút újdonság volt számomra, ahogy a táborban töltött első napról írt, ugyanis erről se szoktak hosszabban szólni a visszaemlékezésekben. Gradowskinak köszönhetően viszont kaptunk egy kis szeletet abból, milyen lehetett ráeszmélni az új helyzetre, egyik napról a másikra alkalmazkodni hozzá, és rádöbbenni arra, hogy családtagjaid egy részét vagy egészét soha többé nem fogod viszontlátni. A család fontossága, az összetartozás visszatérő elem a jegyzetekben, krónikásunk által a tömegből kiemelt arcok szinte mindig családapák vagy családanyák, akik sosem magukért, hanem családjukért aggódnak, őket féltik mindennél jobban.

A kötet másik nagyobb szövegegysége, A pokol szívében három alegységre osztva enged betekintést a Sonderkommando munkájába, és egyben a munkát végző emberek gondolataiba. Véleményem szerint az egész könyv legfontosabb és egyben legmegrázóbb része a második, A cseh transzport nevet viselő alegység, melyben Gradowski pontos leírást ad a tömeges megsemmisítés fázisairól, ami a vetkőzőhelyiségben kezdődik és a krematóriumokban ér véget. A procedúra már önmagában borzasztó, de Gradowski képes fokozni az érzelmi megterhelést azáltal, hogy ismételten arcokat mutat nekünk a csoportból, és rajtuk, az ő feltételezett egyéni sorsukon keresztül vezet végig minket a pokol egyre mélyebb bugyrain. Mint említettem, jó ideje olvasok már a témában, azonban az elgázosítás, majd a holttestek elégetése a holokausztnak azon része, amitől újra és újra ledöbbenek, elborzadok, és felteszem a kérdést, bár tudom jól, hogy nincs rá egyértelmű és logikus válasz, hogy miért és hogyan történhetett ez meg? Hogyan eshetett meg az emberi civilizációval, hogy annyi fejlődés után, a 20. század közepén ilyen embertelen ötlet foganjon meg valakik agyában, és ilyen kegyetlenül hatékony módszert találjanak ki egy nép totális eltörlésére? A legfájdalmasabb pillanatok egyike, amikor Gradowski a gáz gyors hatását és általa az emberi testen végbemenő borzalmas változásokat taglalja, ép ésszel egyszerűen felfoghatatlan, hogy ez valóban megtörtént, ráadásul hónapokon, éveken át. Történelmi szempontból is egyértelműen ez a legmarkánsabb pontja a jegyzeteknek, hiszen dokumentálva van benne a teljes folyamat minden egyes lépése. Röviden kitérve a másik két alegységre, az elsőben Gradowski a népét ért igazságtalanságról, a nácik iránt érzett tehetetlen dühéről és a természeti környezet, ezáltal valamilyen szinten a világ közömbösségéről ír, s többször kifejezésre juttatja azon reményét, hogy a világ polgárai bosszút állnak majd a rengeteg kioltott zsidó életért. A harmadik részben a sonderkommandósok ellentmondásos érzelmi világába nyújt betekintést, ahol a kiüresedést, a munka borzalma miatti robottá válást, a Sonderkommandóban lezajló szelektálás során a társaktól való elszakadást, a magányosságot elemi erejű hasonlatokon keresztül ábrázolja. A bűntudattól hajtva azt sem hallgatja el, hogy ugyan közös sorson osztoznak, az egyén mégis megörül, amikor nem őt választják ki a valószínűleg halálba tartó transzportba, illetve hogy hiába van bennük mersz az ellenállásra, a lehetőség pillanatában a másiktól várják a cselekvést, mert féltik a saját életüket. Azért hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy a sonderkommandósok aktív szerepet töltöttek be az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor földalatti ellenállási mozgalmában, és terveztek egy lázadást, ami végül a többi mozgalmi csoport visszavonulása miatt csupán egy kétségbeesett próbálkozás lett, ettől függetlenül nem volt teljesen értelmetlen. Erről Gideon Greif és Itamar Levin közösen írt könyvében, ami a Felkelés Auschwitzban címet viseli, találhattok további információkat, a címre kattintva pedig elolvashatjátok, én mit gondolok a könyvről.

Pár mondat erejéig szeretnék még visszatérni Zalmen Gradowski feljegyzéseihez. Említettem már azt az írói megoldását, hogy névtelen, a tömegben feltűnő arcokon keresztül mutatja be nekünk, mi zajlott le az emberekben egy-egy adott szituációban. Leírásaiban csodálatosan keveredik a szépség és a szomorúság, az olvasónak egyszerre sajdul bele a szíve és fakad halvány mosolyra az ajka, amikor Gradowski elnézve egy gyermekét magához ölelő családanyát, a saját feltételezései alapján elmeséli, miként gondol vissza a nő az esküvőjére, a pillanatra, amikor megtudta, hogy anya lesz, és mit érez a jelenben, a halál közelségében, milyen fájdalmakat él át, miközben rádöbben, minden, amit gyermeke nevelésével, jövőjével kapcsolatban elképzelt, hamarosan semmivé lesz. Habár két teljesen különböző stílusról és műfajról beszélünk, erről a megoldásáról Charles Dickens jutott eszembe, aki karcolatainak alakjaihoz rendszeresen az utcán, az üzletekben lévő embereket figyelt meg, és kinézetük, viselkedésük alapján kreált köréjük egy élettörténetet: Gradowski gyakorlatilag ugyanezt tette, és legalább olyan érdekesen és hitelesen, mint Dickens. Azt a fontos összetevőt is érdemes kiemelni, hogy elbeszélőnk helyenként a gonosznak felajánlott áldozatként hivatkozik a zsidókra, mégsem lehajtott fejű, sorsukba beletörődött emberekként ábrázolja őket, hanem megemlít olyan eseteket, amikor a gázkamrák felé tartó tömegből lázadó egyének váltak ki, és nekimentek a katonáknak. Gradowski ezzel egyértelműen kijelenti, hogy népe ugyan tisztában van reménytelen helyzetével, ennek ellenére nem adja meg magát harc nélkül.

Ez bizony terjedelmes bejegyzés lett, amikor elkezdtem írni, fogalmam sem volt, hogy ide fogok kilyukadni. Talán ebből is látható, mennyire fontos nekem ez a téma, és őszintén remélem, hogy írásom által minél több embernek keltem fel a figyelmét, az érdeklődését e könyv irányába. Zalmen Gradowski elszántsága, hogy dokumentálja az általa megélt eseményeket, egy megrázó, mégis csodaszép stílusú művet eredményezett, és óriási szerencse, hogy ha csak darabokban, de ezek a jegyzetek napvilágra kerültek, mert mind történelmi, mind irodalmi szempontból hihetetlenül értékes és felbecsülhetetlen dokumentumokról van szó. Gradowski a szövegben több helyen arra kéri olvasóját, legalább egy könnyet ejtsen érte, meggyilkolt családtagjaiért és az elpusztított milliókért. Tőlem egynél több könnycseppet is kaptak…

Értékelés: 4,5/5

Jelenetek, amiket érdemes figyelni:

  - Az egész könyvet úgy, ahogy van.