Végre,
végre, végre!!!! Tíz hónap várakozás után sorra került a tavaly karácsonyra
kapott könyvem, amelynek az elolvasására már nagyon készültem. Egyébként azért
vártam ilyen sokáig, mert így moly.hu-n ez lesz a 200. olvasmányom. :)
A
történetről röviden: A könyv az Auschwitz-Birkenauban dolgozó Sonderkommandó
történetével foglalkozik, emellett tartalmaz hét interjút egykori
sonderkommandósokkal, akik mind arról mesélnek, milyen munkákat kellett
végezniük nap, mint nap a megsemmisítőtáborban…
Korábbi
bejegyzéseimben, amikor holokauszttal kapcsolatos könyv került szóba, már írtam
arról, hogy számomra ez a téma nagyon fontos, és rendkívül érdekel minden olyan
fikciós és nem fikciós alkotás, ami erről a korszakról szól. Ezenkívül, amikor
2015-ben a Saul fia című film
elindult világhódító útjára, a róla szóló cikkekben rendszeresen felbukkant
ennek a könyvnek a címe, akkor még csak angolul, de én már akkor felfigyeltem
rá, és reménykedtem, hátha egyszer magyar fordításban is elérhető lesz. És
ahogy már fentebb írtam, előző év karácsonyán teljesült a vele kapcsolatos
álmom, és azóta magaménak mondhatok egy példányt ebből a könyvből. Térjünk is
rá az értékelésre! Amikor elkezdtem az olvasást, eleinte nagyon féltem, hogy
nem fogok tudni rendesen haladni, mert az érzelmileg megterhelő téma miatt
folyamatosan sírásban török ki vagy a döbbenettől nem tudok megszólalni.
Valóban voltak ilyen pillanatok, de az első fejezetnél mégis inkább arra lettem
figyelmes, hogy nem tudom abbahagyni az olvasást, hanem csak lapozok, lapozok és
szívom magamba ezt a temérdek információt. Le a kalappal Gideon Greif előtt,
mert látszik a köteten, hogy rengeteg idő és kutatás rejlik az egyes sorok,
lábjegyzetek mögött, aminek eredményeképpen egy precíz, minden részletre
kiterjedő képet kapunk a Sonderkommandó hátteréről, megalakulásáról,
működéséről, de szóba kerülnek a velük kapcsolatos erkölcsi dilemmák is. A
második fejezettől pedig egy-egy interjút olvashatunk egykori sonderkommandósokkal,
akik túlélték a holokausztot és úgy érezték, kötelességük, hogy tanúskodjanak
arról, mit láttak és mit éltek át birkenaui tartózkodásuk ideje alatt. Mint már
utaltam rá, én különösen érdeklődő vagyok a téma iránt, de sonderkommandósokról
a Saul fia előtt még sosem hallottam.
A filmet látva sejtettem, hogy érzékenyen fog érinteni e könyv elolvasása, de
erre semmilyen előzetes tudás nem készíthetett fel. Olyan borzalmakról és nácik
által elkövetett szadista dolgokról olvastam, hogy még most sem hiszem el teljesen,
hogy emberi lények képesek voltak ilyen kegyetlenek lenni más emberi lényekkel.
Arról már nem is beszélve, hogy milyen munkát kényszerítettek rá a
Sonderkommandóban dolgozókra… Megdöbbentő és mélyen felkavaró, s valószínűleg
furán fog hangzani ebben a kontextusban, de számomra érdekes és örömteli is
volt, hogy megismerhettem ezeknek az embereknek a történetét. Én ugyanis azt
vallom, hogy igenis emlékeznünk kell a holokausztra és meghallgatni a túlélők
elbeszéléseit, hogy még egyszer ilyen szörnyűség ne történhessen meg a
világban, s ezért nagy szó, hogy immár magyar fordításban is elérhető ez a
könyv.
Mivel már az
olvasás megkezdése előtt bizonyos fokú áhítattal fordultam a kötet felé,
ráadásul a téma sem mindennapi, ezért kissé kellemetlenül érzem magam, hogy
találtam benne hibákat, és ezeket ki is mondom, de ezek inkább szerkesztési és
nem tartalmi hibák voltak. A Jegyzetek rész pontos, részletes és sok mindent
megmagyaráz, de néha talán túlzásba esik. Az egyes városok némelyikéről
gyakorlatilag helytörténeti leírásokat ad, ami hangsúlyozom, nem baj, de
lehetett volna rövidebbre venni őket, és helyettük például elmagyarázni
bizonyos, a zsidó vallással összefüggő dolgokat. A szövegben előfordult, hogy
zárójelben megjelent a szó jelentése, de voltak ünnepek, imák, amikről
szívesebben tudtam volna meg ezt-azt. Szintén szerkesztési vagy lektorálási
hiba, ami az olvasmányélményből nem vesz le, de azért zavaró: az utolsó
fejezethez rendelt jegyzetekből hiányzik az egyik lábjegyzet, s pár helyen a
jegyzet egyáltalán nincs összefüggésben a számmal megjelölt mondatrészekkel.
Mindezek mellett természetesen maximális tiszteletem az írónak, mert
egyértelműen meglátszik a könyvbe belefektetett munkája, és az is sugárzik a
lapokról, hogy őt is mennyire érdekli és megérinti ez a téma, és szeretne minél
pontosabb képet adni nekünk, olvasóknak a Sonderkommandó mai napig erősen vitatott
szerepéről. Köszönöm Gideon Greifnek, hogy megírta ezt a művet, és köszönöm az
összes interjúalanynak, aki megszólalt, és megosztotta a maga
történetét, nemcsak velem, hanem rengeteg hozzám hasonló érdeklődő olvasóval.
Úgy érzem,
ha valamikor, akkor ezúttal nagyon fontos a bejegyzésemnek az a része, ahol az
ajánlást hozom szóba. A Könnyek nélkül
sírtunk-at csak és kizárólag azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a
holokauszttal kapcsolatos irodalom iránt, esetleg látták a Saul fiát, és az irányította figyelmüket a témára. Előre szólok,
hogy olvasás előtt készüljetek fel rá, hogy bármilyen stabilnak érzitek
magatokat érzelmileg, az elolvasottak meg fognak ingatni titeket, és napokig
elkísérnek majd bizonyos mondatfoszlányok. De legyetek erősek, és olvassátok
végig, mert ennyit megérdemelnek azok, akik úgy döntöttek, megosztják
veletek/velünk a történeteiket.
Értékelés: 5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Az átkötő reklámszalagtól kezdve a papírborítón át a keményborítótól fogva a könyvbe belenyomtatott összes betűt. Ennek a kötetnek már a létezése is igazi érték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése