Könyvkritika: Veronica Roth - Négyes

Még mielőtt rátérnék a bejegyzés tárgyára, szeretnék pár szót szólni a mai napról. Ma van ugyanis a blogom első születésnapja, ami nagy öröm számomra. Egy évvel ezelőtt kétségekkel és önbizalomhiánnyal küszködve indítottam útjára internetes naplómat, melynek céljául könyv-, film- és sorozatkritikákat, valamint fontosabb filmes információk kommunikálását tűztem ki. Úgy érzem, nagyjából teljesítettem is a célkitűzést és ezt a továbbiakban is szeretném fenntartani. Bár nem sok ember tud blogom létezéséről, mivel önreklámban nagyon visszahúzódó és félénk vagyok, ennek ellenére már úgy a szívemhez nőtt, hogy nehezen tudnám egyik napról a másikra abbahagyni az írást és megszüntetni a blogot. A jövőre nézve a terveim következők: 1. a blog rendszeres szerkesztése, frissítése 2. az önreklám kiszélesítése 3. egy új, magasabb szintre lépni a blogolás világában, ami alatt a videóbloggerkedést értem. Utóbbihoz sajnos (egyelőre még) nem áll rendelkezésemre megfelelő technikai háttér, így erről bővebben nem tudok nyilatkozni, de egyszer mindenképpen szeretném ezt a formát is kipróbálni, és ezáltal szélesebb közönséghez is eljutni. Akik eddig is – akár szándékosan, akár véletlenül – megfordultak a blogomon, ismeretlenül is köszönöm nekik, hogy erre jártak és remélem, jönnek még máskor is, és akkor esetleg véleményt is mondanak eddigi munkásságomról. Az ismerőseim köréből pedig köszönöm azoknak az embereknek, akik szintén beleolvastak egyik-másik írásomba és csupa-csupa pozitív visszajelzést és bátorítást küldtek felém. Remélem, ti továbbra is kitartotok mellettem és segítetek, ha néha elakadok ezen a göröngyös úton.
Térjünk is vissza a ma tárgyalt könyvhöz! Ahogy ígértem, ma A beavatott-sorozat kiegészítő kötetéről, a Négyesről fogok szólni pár keresetlen szót. Maga a könyv négy novellából és három rövid jelenetből áll össze, így nem szándékozom túl hosszan fejtegetni a véleményemet. Némi cselekményleírás előfordulhat!
Kezdjünk is neki! A novellákban Négyes múltjáról tudhatunk meg pár új dolgot, illetve az egyik történet A beavatott cselekményével párhuzamosan zajlik. Az első novella Négyes alkalmassági vizsgájáról, apjához fűződő viszonyáról és a Választási Ünnepségről szól. Sok újdonságot nem tartalmaz, pár apróság van, amiről a trilógiából nem szerezhettünk tudomást. A következő novellában azt olvashatjuk, Négyes miként élte meg a Bátrak felavatási próbáját, illetve hogyan is kapta a becenevét. Ez gyakorlatilag olyan volt, mintha Tris felavatási próbáját olvastam volna újra, csak más szereplőkkel, és ez a tény zavart is, mert csak ismétlésnek éreztem az egészet. A harmadik novellában Négyes tudomást szerzett az édesanyjáról, a negyedikben pedig azon rágódott, hogy egy fontos információval a birtokában mit tegyen. Ezek után következett három exkluzív jelenet, amely A beavatottban is szerepelt, csak ezúttal Négyes szemszögéből láttunk mindent. Sajnos ezekben a jelenetekben sem találtam semmi érdekeset vagy izgalmasat, így csalódottan tettem le a kötetet.
Azon gondolkodtam el, hogy talán nekem elég volt annyi Négyes múltjából, érzelmi világából, amit A hűségesből tudhattam meg, és ezért éreztem kevésnek a kiegészítő könyvet. Volt ugyan pár új információ, de alapvetően nem találtam meg igazán Négyest a leírt történetekben. Még az exkluzív jelenetekben sem láttam azt a fiút, akit úgy gondoltam, ismerek a trilógia alapján. Persze lehet mondani, hogy Négyes ekkor még nem volt az, aki a trilógia során lett, de ettől függetlenül azért lehetett volna részletesebben is kidolgozni a karakterét.
Összefoglalva tehát, a várakozásaimon alul teljesített a Négyes című könyv, szerintem ilyen formában a kiadása is felesleges volt: vagy írta volna bele az írónő valamilyen módon a fontosabb adatokat a trilógiába, vagy készített volna inkább egy olyan gyűjteményes kötetet, amiben a főbb szereplők mindegyikéről szerepelt volna két-három novella, és így mindegyikőjüket jobban megismertük volna. A Négyes-rajongóknak gondolom az én véleményemtől függetlenül tetszeni fog a könyv, a többieknek meg azt tanácsolom, hogy ne várjanak túl sokat tőle, mert lehet, hogy csalódni fognak.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A borítót. Nagyon ötletes.
  - A Kihívás nevű játék izgalmai.
  - A rejtvénybe oltott üzenet, és aki mögötte van.
  - Négyes ellátogat az apjához.

Könyvkritika: Veronica Roth - A hűséges

A beavatott-sorozattal még tavaly szeptemberben ismerkedtem meg, amikor megnéztem az első könyvből készült filmet, majd következett idén márciusban a második könyv filmváltozata, végül pedig áprilisban a könyvsorozat olvasásába is belekezdtem. A ma tárgyalandó könyv ennek a sorozatnak az utolsó kötete. Korábbi kritikáimat az első két kötetről itt és itt találhatjátok meg.
Lássuk hát, miről is szól A hűséges! A csoportokra osztott társadalom végleg feloszlott, kiderült, hogy a kerítésen túl létezik egy másik világ. Tris és Tobias néhány társukkal együtt elindulnak, hogy felfedezzék a kinti világot, de hamarosan rájönnek, hogy nem minden olyan szép és jó, mint amilyennek látszik… Én magam sajnos belefutottam egy nagyon fontos spoilerbe a könyv végét illetően, de titeket szeretnélek megkímélni tőle, ezért most szólok, hogy a továbbiakban spoilerek előfordulhatnak!!!
Ami a leginkább tetszett az elbeszélésmódban, az a kettős szemszög bevezetése volt: változatossá tette az elbeszélést, hogy ezúttal Tobiast is jobban megismerhetjük, s egyben a történetmesélés határai is kitágultak, mivel így el lehetett mesélni olyan történéseket, ahol Tris nem, Tobias viszont jelen volt. Kapcsolatuk meglehetősen hullámzott, de ennek ellenére imádtam a közös jeleneteiket, és továbbra is ők az egyik kedvenc párosom, ha a disztópiákat vesszük. A kerítésen túli világban megismerhettük a Genetikai Jóléti Hivatalt, és fény derült az igazságra Trisék városát illetően. A fordulat jó volt, a magyarázata is elfogadható, utána viszont szerintem túlságosan hosszú időt töltött a sztori a Hivatalban úgy, hogy közben csak álltunk egy helyben, és semmi nem történt. A Hivatal gonoszsága, a velük szemben szerveződő ellenforradalom is jó ötlet lett volna, ha nem pár oldalnyi eltéréssel jutnak tudomásunkra ezek az információk, mert így elsietettnek és talán klisésnek is hatott. A könyv közepén leült a cselekmény, már ott tartottam, mindegy, hogyan, de érjen már véget a történet. Aztán elkészült a nagy terv, melynek célja a Hivatal memóriaszérummal való újraindítása lett, és bár nem ájultam el ettől a fordulattól, innentől legalább megint beindultak a dolgok. És akkor most még egyszer figyelmeztetem olvasómat, hogy ha idáig el is jött, itt mindenképp torpanjon meg, ha nem szeretné előre tudni a könyv végét. Ahogy mondtam, sajnos még tavasszal láttam meg a moly.hu oldalon, hogy mi a történet vége, és rendesen kiakadtam azon, hogy így elrontották nekem az élményt. Ahhoz képest nekem nem volt semmi bajom a végével, szomorú volt, az igaz, de szerintem Tris ezáltal lett igazán erős karakter. Sőt, tegnap tűnődtem el azon, hogy amikor meghozta ezt a döntést, akkor azzal annak a két csoportnak a tulajdonságait mutatta meg, amikhez ő élete során tartozott: Önfeláldozóként cselekedett, amikor Calebet megmentette, és Bátor volt, amikor képes volt besétálni a halálszérumos szobába. Sokak fennakadtak a tényen, hogy pont a főhősnő halt meg, és ezzel elveszett a happy end lehetősége, de én úgy gondolom, ennek így kellett lennie.
A karakterelemzések mindig szerves részeit képezik beszámolóimnak, következzen most hát rövid összefoglaló róluk! Trisről már a korábbi köteteknél elmondtam, hogy nagyon kedvelem, amiért ilyen erős, önálló főhősnő, és ez most sem volt másképp. Tobiast ebben a könyvben fogadtam el véglegesen kedvencnek, mivel a váltott szemszögű elbeszélésnek köszönhetően itt ismerhettük meg az igazi benső énjét. Christina és Uriah is közel kerültek a szívemhez, és sajnáltam, ami Uriah-val történt, mert én végig szurkoltam, hogy hátha esetleg összejönnek. És akkor most jöhet a fangirlködés. Szerintem senki nincs A beavatott-sorozat olvasói között, aki azt mondaná magáról, hogy neki Peter a kedvenc szereplője. Vagyis de, egyvalaki biztosan van. Én. Persze először én is gyűlöltem, mivel egy kegyetlen szemétláda volt, de a második részben valamiért elkezdtem szimpatizálni vele, s itt, a befejező könyvben már visszavonhatatlanul megkedveltem, és ha csak pillanatokra is, de számomra felvillant az a fiú, aki nem kegyetlen és pszichopata, hanem olyan, amilyen Peter talán igazán lehetne egy másik életben. Ezért is értek egyet a döntésével, mert szerintem neki ez volt megírva az elejétől fogva, és volt ezzel kapcsolatban két jelenet a könyvben, amiket nagyon a szívembe zártam. Ja és hogy ez a pár mondat miért számít fangirlködésnek? Tudjátok ti, hogy ki játssza Petert a filmváltozatokban? Nem? Akkor javaslom, hogy lapozzátok fel A beavatott sorozat: A lázadóról, a Whiplashről és A fantasztikus négyesről írott kritikáimat, azokban hosszasan beszélek erről a tehetséges fiatalemberről.
Némi önreklám, a bejegyzés tárgyától való eltérés és virtuális nyálcsorgatás után foglaljuk össze röviden, mit is gondolok A hűségesről, illetve magáról a sorozatról! Önmagában ez a könyv vegyes érzelmeket hagyott bennem: az alapötlete tetszett, a megvalósítás néha nem sikerült túl jól, de összességében egy rendes lezárásnak lehettünk tanúi. Ha a sorozatot vesszük, a kiindulási pontja kifejezetten tetszett, a történet menete azonban nem mindig. A szereplők alaposan kidolgozottak és részletes megírtak voltak, kaptunk egy valóban erős főhősnőt, egy hiteles szerelmi szálat és egy újabb disztópikus világot. Jó utazás volt, örülök, hogy megismerhettem közelebbről is A beavatott-sorozat világát, és sok bölcsességgel gazdagodtam, valamint általánosságban elmondható, hogy ha valaki elolvassa ezt a sorozatot, akkor utána átértékel magában pár dolgot önmagát, a világot, az emberi kapcsolatait illetően. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy vesse bele magát ebbe a világba, mert nem fog csalódni!
(A sorozatnak létezik egy kiegészítő kötete, ami Tobiast/Négyest mutatja be részletesebben, a terveim szerint a következő kritika arról fog szólni.)


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Tris és Tobias közös jeleneteit.
  - Tris megismeri édesanyja múltját.
  - Tobias és Peter viszonyát a könyv során. Két közös jelenetük is van, ahol szakadtam a nevetéstől.
  - Peter végső döntését.

Filmkritika: A fantasztikus négyes

Az egy hónappal ezelőtti  A Hangya-kritika után ismét egy filmmel jelentkezem, még pedig az általam nagyon várt A fantasztikus négyessel, amit múlt szombaton volt szerencsém megtekinteni. Hogy miért is vártam annyira? Nos, ha jól emlékszem, pár korábbi filmkritikában már utaltam rá, de azért elmondom megint röviden: egyrészről érdekelt is a film, mivel mostanában eléggé rákaptam a képregény-adaptációkra, másrészről pedig játszik ebben a filmben egy fiatalember, akinek február óta nagy rajongója vagyok. Aki még nem jött rá, kire gondolok, majd rájön később a bejegyzésből, vagy olvasson bele a korábbi kritikáimba, hátha ott megleli a megoldást! :)
A történetről: Adott egy fiatal zsenipalánta, aki saját maga barkácsol össze egy teleportálógépet. Évekkel később felfigyelnek a találmányára, és így kerül be egy csapatba, amelynek célja a dimenziók közti utazás. Csapattársai egy hozzá hasonló zseni, egy szótlan, zenerajongó lány és egy sebesség-és adrenalinfüggő srác. A gép elkészül, ám az első próba során balesetet szenvednek, és drámai változáson mennek keresztül…
Sokat olvastam a filmről a megtekintése előtt, hiszen Amerikában már augusztus elején bemutatták, míg hozzánk egy héttel később jutott el. Nem voltak túl pozitívak a visszajelzések, sokan összecsapottnak, kidolgozatlannak tartották a forgatókönyvet, ami egyáltalán nem méltó az alapanyagához, és Amerikában már szinte biztos bukásnak könyvelték el. Nem szoktam hagyni, hogy befolyásoljanak a kritikák (persze azért meghallgatom/elolvasom őket), elvégre van nekem saját véleményem, de ezúttal eléggé beleéltem magam abba, amit olvastam és féltem, hogy a kritikáknak lesz igazuk. És azt kell mondjam, hogy bár nekem kifejezetten tetszett a film, értem, mire gondoltak a kritikaírók, és bizony néhány dologban igazat kell adnom nekik. De kezdjük az elején! A történet nem volt rossz, a tudományos részeket is viszonylag érthetően adták a tudtunkra, a szereplők közti kémia is működőképesnek tűnt, a baleset kellőképpen ijesztőre sikerült, a vizualitással sem voltak problémák, de valami hiányzott, ami igazán összetartotta volna akár a csapatot, akár magát a filmet.  Nem tudom pontosan megfogalmazni, mire gondolok, de volt pár jelenet, főleg a film második felében, ahol egymást követték az események, de túl gyorsan, mindenféle átmenet nélkül. Plusz a főgonosz rettentően sablonosra és kidolgozatlanra sikeredett, a motivációja sem volt megfelelően bemutatva, egyszerűen csak vették a karaktert, gonosszá tették, de nem magyarázták meg, tulajdonképpen miért csinálja ő azt, amit. Ha már kitértem az egyik szereplőre, akkor megyek is tovább ezen a vonalon, és beszélek kicsit a főszereplőkről. Nem volt velük különösebb bajom, sőt szerintem ők az egyik legerősebb pozitívumai az egész alkotásnak. És most következzen egy kis fangirlködés, mert egy komolynak tűnő beszámolót illik ilyen betoldással feldobni. Reed Richards szerepében tűnik fel a jelenlegi egyik kedvenc színészem, Miles Teller, és mit is mondhatnék? Most sem hibázik, ahogy azt az eddigi filmjeiben sem tette. Karaktere érzelmi változásait egy apró rezdüléssel, egy nézéssel képes volt megmutatni, mindenféle teatralitás nélkül. Elfogultság ide vagy oda, de számomra az ő alakítása emelkedett ki leginkább a négyes tagjai közül. A többiek is hozták a szerepüket, náluk mindössze az volt a gond, hogy a karakterük nem volt részletesen kibontva, alig tudtunk róluk valamit, és erről a tényről a játékuk sem tudta elvonni a figyelmemet. A trailerek alapján arra számítottam, Johnny lesz a nagy mókamester, ahhoz képest talán ha három poént hallottam tőle az egész film alatt. Sue-nál a hátteréről elhangzott információkat keveselltem, és Bennel is ugyanez volt a problémám, valamint a Reeddel való barátsága sem lett olyan hangsúlyos, mint amire számítani lehetett. Nagy szerencse, hogy jó színészeket találtak meg a szerepekre, különben ezek a hiányosságok még inkább megmutatkoztak volna. A történetre visszatérek egy mondat erejéig: sok klisés megoldás volt, amivel nem lenne semmi baj, mivel a mai szuperhősös filmek nagy többsége operál valamiféle jól bevált fordulattal, de ott legalább olyan csomagolásban tálalják, hogy nem feltétlenül gondolsz rögtön a klisésségre. A fantasztikus négyes esetében a „meghal egy személy, akit a csapat tagjai ismernek, és ez kovácsolja össze őket” klisé nem működött úgy, ahogy kellett volna. Igen, érzelmes jelenet volt, és valóban azután kezdtek el együttműködni, de az átmenet túl gyors volt, és nem volt semmi körítés, ami elvonta volna a figyelmet erről a nyilvánvaló történetrészről.
Vonjunk hát mérleget: vajon jó film A fantasztikus négyes, vagy a készítői sajnos alaposan mellényúltak? Véleményem szerint valahol a kettő között lehetne elhelyezni az alkotást. Vannak hibái, több is, mint egy hasonló műfajú filmnek, látszik, hogy nem gondoltak át mindent alaposan a forgatókönyvben, hiányoztak fontos adalékok, mint például az igazi azonosulás a szereplőkkel vagy a humor. Akció sem volt sok, de ami volt, legalább tisztességesen lett összerakva. Viszont a színészek megtették, amit tudtak és nálam gyakorlatilag ők, illetve pár igazán remek jelenet mentették meg a filmet. Egy jól sikerült, minden ízében szórakoztató filmet keresel egy nyári kikapcsolódásra? Lehet, hogy nem ezt a mozit kéne választanod. Egy nem tökéletes, de ügyesen próbálkozó filmmel is megelégszel, amivel szintén kikapcsolódhatsz, igaz, nem leszel tőle teljesen elájulva (talán csak egy színésztől, tőle viszont nagyon), de reménykedsz, hogy talán lesz folytatása, ami jobban sikerül? Nos, ez esetben tudom ajánlani számodra A fantasztikus négyest, mivel jómagam is ebbe a csapatba tartozom.


Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Reed szelfizik.
  - A baleset utáni első pillanatok, illetve az ébredés, amikor rájönnek, hogy megváltoztak.
  - A Doom-mal folytatott filmvégi harc.
  - Csapatnevet kitalálni nem is olyan egyszerű.


A fantasztikus négyes (Fantastic Four)
színes, magyarul beszélő, 100 perc
Rendező: Josh Trank
Szereplők: Miles Teller, Kate Mara, Jamie Bell, Michael B. Jordan, Tim Blake Nelson, Reg E. Cathey, Toby Kebbell

Könyvkritika: George R. R. Martin - Trónok harca

Nem jelentkeztem már egy ideje, aminek csupán annyi a magyarázata, hogy mostanában nem sokat olvastam (filmet pláne nem néztem), mert a ma sorra kerülő alkotás lefoglalta minden olvasói energiámat. Gondolom, sokaknak ismerős lehet a Trónok harca, hiszen 2011 óta már nemcsak könyvváltozatban létezik, hanem az HBO egy felettébb sikeres sorozatot is készített belőle (amit én is nézek, ahogy erről írtam is a sorozatokról szóló bejegyzésben). A továbbiakban tehát az első könyv rövid tartalmi összefoglalója és véleményezése következik. A biztonság kedvéért felhívom a figyelmet a spoilerveszélyre, de szerintem a főbb fordulatokba már úgyis mindenki beleszaladt akarva-akaratlanul az internet zegzugos labirintusaiban.
A történet Westeroson játszódik, ahol valaha a Targaryen-ház uralkodott sárkányaival egyetemben, azonban uralmukat megdöntötte Robert Baratheon és tizenöt éve már ő az uralkodó a Hét Királyságban. Amikor a Király Segítője hirtelen elhalálozik, Robert régi barátját, az Északról származó büszke férfit, Eddard Starkot kéri fel a posztra. Nagyjából ezt lehet megnevezni a kiindulópontnak, s innentől bonyolódnak a cselekményszálak, ám ezek kibogozását már rábízom az olvasókra, többet nem árulok el :)
Ami a leginkább tetszett a könyvben, az a több szemszögű elbeszélésmódja volt. Minden egyes fejezetet ugyanis más szereplő nézőpontjából láthatunk, egész pontosan nyolc főbb karakteren keresztül láthatjuk a történéseket, s ezáltal könnyebben bejárhatjuk a Hét Királyság főbb helyszíneit. Meg kell említeni a remekül kidolgozott figurákat is: nincsenek csak jó és csak rossz szereplők, mindenkiben van mindenből egy kicsi. Személyes kedvenceim Daenerys és Tyrion (egyébként a sorozatban is ők a nagy kedvencek), előbbiben nagyon szeretem az akaraterejét, a bátorságát, és azt, ahogy a könyv során szépen lassan kibontakozik az erős személyisége. Tyrionban a humora mellett az éleslátása tetszik, és az, ahogyan hozzááll a dolgokhoz: pontosan tudja, hogy törpe emberként mennyire lenézik őt, és ebből próbál erőt meríteni. A történetvezetésről is elmondható, hogy az író tűpontosan, részletről részletre bontja ki, és apró érdekességekkel dúsítja fel, hogy ne váljon egysíkúvá, vagy túl szárazzá. És nekem ez lett a könyv egyik gyengepontja. Annyi érdekesség, annyi történés, a rengeteg család, ház, a köztük lévő viszonyok: néha már azt sem tudtam, hol áll a fejem. Általában véve gyors olvasónak tartom magam, de itt négy-öt fejezet elolvasása után már zúgott a fejem a rám zúduló információáradattól. Igaz, hogy ezek a kiegészítések is fontos részét képezik a sztorinak, a családok közti viszonyok sem elhanyagolható tényezők, de számomra akkor is sok volt.
Mindent összevetve az kell mondanom, nem volt rossz ez a kirándulás, amit Westeros világába tettem, de az én befogadóképességemet kissé meghaladják ezek a könyvek, így nem tervezem továbbolvasni őket, a tv-sorozatnak azonban továbbra is maradok nagy rajongója és hűséges nézője. A könyvről még annyit, hogy akit érdekel egy Tolkien Gyűrűk Ura-trilógiájához hasonlóan regényes, érdekes és alaposan megrajzolt világ, annak mindenképpen ajánlom figyelmébe a Trónok harcát.


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az összes Daenerysről szóló fejezetet.
  - Tyrion utánozhatatlan humorát.
  - A könyv végén található függeléket a fontosabb uralkodói házakról.