Kicsit késve írom a mai bejegyzést, mert igaziból már tegnap befejeztem a könyvet, csak akkor nem volt kedvem írni róla. Mára azonban összeszedtem a gondolataimat, amiket most legépelt formában tárok elétek.
A történet röviden összefoglalva: Billy Halleck jól kereső ügyvéd, szép felesége és kamasz lánya várja haza minden nap. Egy nap kisvárosukba cigánykaraván érkezik, s Billy hazafelé autókázva elüti az egyik cigányasszonyt. Egy rothadó orrú cigányember a következő szavakkal átkozza meg a főszereplőt: "Sorvadj el!". Billy ezután látványos fogyásnak indul, s amíg környezete szimpla betegségnek hiszi állapotát, a férfi lassan rájön, hogy a cigányember átka kezdi őt szép lassan felemészteni...
Az alapsztori nagyon ígéretesnek tűnt, ezért is döntöttem úgy, hogy belevágok az elolvasásába (plusz mostanában csupa olyan könyvet olvastam, ami egy sorozatnak a része, és már vágytam valami olyan könyvre, amiből csak egy van, és kész). Az eddig olvasott King-könyvek vegyes érzéseket keltettek bennem, voltak, amik nagyon tetszettek és voltak olyanok is, amikben csalódtam. Sajnos a Sorvadj el! is az utóbbi kategóriába sorolható be. Az eleje jól indult, de elég hamar magába kerített az érzés, hogy ettől az írástól nem azt az élményt fogom kapni, amit várnék. Billy rohamos fogyása valóban félelmetes volt, aztán később, amikor kiderültek dolgok a Billy ügyével foglalkozó rendőrről és bíróról, azt gondoltam, tudom, mi lesz a könyv kimenetele. Félig-meddig tévedtem, de ettől függetlenül azt kell mondanom, a közepe táján meglehetősen kiszámíthatónak tűnt a cselekmény. Aztán mikor feltűnt Billy régi barátja, Ginelli, akkor pörgött fel megint a történet és a befejezés igazi arculcsapásként ért. A könyv egyetlen szerencséje a vége volt, mert egyébként rossz olvasmánynak bélyegeztem volna, így csak szimplán az "egyszeri olvasmánynak nem rossz, de többször nem olvasnám el" kategóriába került. Stephen King-rajongóknak tudnám ajánlani, ők lehet, hogy több potenciált látnának benne, mint én, azoknak azonban, akik most ismerkednek Kinggel, inkább A ragyogást, vagy a Tortúrát ajánlanám, számomra ezekben a könyvekben mutatkozik meg igazán az író rendkívüli stílusa.
Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Billy fogyását.
- Ginelli ámokfutását.
- A könyv utolsó pár oldalán lévő történéseket.
2015. január 31., szombat
2015. január 29., csütörtök
Filmkritika: Kódjátszma
Mielőtt belevágnék mai filmünk elemzésébe, hadd meséljek el nektek két rövid történetet a filmmel való kapcsolatomról. Íme az első: Egészen pár nappal ezelőttig abban a hitben éltem, hogy ez a film csak február 12.-től lesz látható a magyar mozikban. Múlt szombaton aztán megvásároltam a januári VOX mozimagazint (aminek lelkes olvasója vagyok lassan öt éve), és akkor szembesültem a ténnyel, hogy ez a film bizony már január 29.-től vetítve lesz. Semmi gond, gyorsan alkalmazkodom az ilyen helyzetekhez, kedden foglaltam jegyet és türelmetlenül vártam a mai napot. És most jöjjön a második történet: Ma 13:10-re szólt a jegyem. Elindultam időben, átvettem a jegyet, vettem pattogatott kukoricát és egy fél literes Nesteát (ezek elengedhetetlen kellékek számomra a mozizáshoz), megkerestem a termet, elfoglaltam a helyem és vártam. Kis idő múlva kezdődtek a filmtrailerek, majd utánuk a film. Ami szinkronos volt. "És mi volt ezzel a baj?" - tehetitek fel a kérdést teljesen jogosan. Nos, az, hogy én a feliratos verzióra váltottam jegyet, mégpedig a következő indokok miatt: 1. imádom Angliát és az ott fellelhető akcentusokat is (brit, ír, skót, walesi, stb.) 2. jobban szeretem az eredeti nyelven nézni az idegennyelvű filmeket, mert nem vagyok mindig kibékülve a magyar szinkronnal 3. jelen filmünk főszereplője kedvenc színészem, Benedict Cumberbatch (aki nem mellesleg brit) és a legtöbb filmet/sorozatot, amiben ő szerepel, majdnem mindig magyar felirattal néztem. "Szóval elnézted a dolgokat, dühös vagy magadra és most ezért írod ezt a hosszú felvezetést ahelyett, hogy a filmről beszélnél." - vághatnátok rá. Csakhogy teljesen biztos vagyok benne, hogy nem én hibáztam; el is mondom, miért (ez is felsorolás lesz): 1. a jegyen egyértelműen az f/sub jelölés szerepel, tehát a netes foglaláskor nem néztem el semmit 2. a pénztárnál a srác direkt rákérdezett, hogy "Ugye tudod, hogy feliratos?", amire boldogan vágtam rá az igent 3. a jegyen a hármas terem van jelölve vetítőhelyként és tényleg a hármas terembe ültem be, lassan 23 évesen már csak ismerem annyira a számokat, hogy felismerem a hármast. Szóval úgy gondolom, nem az én hibámból történt ez a sajnálatos dolog. Egyébként amikor szembesültem vele, majdnem kirohantam a teremből, de aztán maradtam, mert a film is érdekelt meg ha már kifizettem a jegyet, akkor már végigülöm a filmet, de e baki miatt sajnos elveszett az igazi moziélmény, ami amúgy meglett volna, mert a film nem sikerült rosszul.
Térjünk hát át a filmre! A történet szerint nagyban zajlik a II. világháború, amikor a britek úgy döntenek, összeszednek egy kódfejtőcsapatot, akiknek egyetlen feladatuk lesz: feltörni a németek kódrendszerét, az Enigmát és ezáltal megnyerni a háborút. Ebbe a csapatba csatlakozik be filmünk főszereplője, a kiváló matematikus, Alan Turing. A film azonban nem csak a kódfejtésről, hanem Alan magánéleti titkáról is mesél, miszerint emberünk homoszexuális, ami az 1940-es években nem volt elfogadott dolog. A film cselekménye több idősíkban játszódik: 1. a háború éveiben, ezekben a jelenetekben követhetjük végig, hogyan csiszolódik össze a magának való Alan a csapat többi tagjával 2. 1951-ben, amikor egy Turinghoz való betörés kapcsán az egyik rendőr felfedezi a tudós másságát, illetve Turing ekkor meséli el a háborúban betöltött szerepét 3. az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején, amikor is a fiatal Alan első plátói szerelmének lehetünk tanúi. Ez az időben ugrálás jót tesz a cselekményvezetésnek, igaz, sok meglepetést nem tartogat. Magára a filmre is elmondható ugyanez: nem árul zsákbamacskát, szépen felvezetve meséli el a történetet, sőt szerintem néhol kicsit már a kliséhatáron egyensúlyoz. Ami a színészeket illeti, Benedict Cumberbatch alakítása lenyűgöző (bár még inkább az lett volna, ha nem szinkronnal kell végignéznem), Charles Dance és Mark Strong, valamint a kódfejtő csapat tagjai is korrekt alakítást nyújtanak, egyedül Keira Knightley volt kicsit színtelen számomra, bár volt jó pár jelenet, amiben azért kiemelkedett az átlagalakításból. Összességében azt tudom mondani, ha érdekel a film története, akkor mindenképpen tudom ajánlani, mert önmagában véve nem rossz alkotás, sőt! Még a kódfejtős dolgot is igyekszik érthetően és egyszerűen tálalni, amiért jár a piros pont. Csak ez a szinkronos kavarodás ne történt volna... Mindenkinek, aki elmegy erre a filmre (és hozzám hasonlóan a feliratos verzióra szavaz), azt kívánom, vele ne történjen meg ez a hiba, ami velem sajnos megesett.
Értékelés: 80%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Benedict Cumberbatch játékát.
- Turing humortalanságát.
- A kódfejtő masina első beindítását.
Kódjátszma (The Imitation Game)
színes, magyar nyelvű, 114 perc
Rendező: Morten Tyldum
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Charles Dance, Mark Strong, Matthew Goode, Rory Kinnear, Allen Leech, Matthew Beard, James Northcote
Térjünk hát át a filmre! A történet szerint nagyban zajlik a II. világháború, amikor a britek úgy döntenek, összeszednek egy kódfejtőcsapatot, akiknek egyetlen feladatuk lesz: feltörni a németek kódrendszerét, az Enigmát és ezáltal megnyerni a háborút. Ebbe a csapatba csatlakozik be filmünk főszereplője, a kiváló matematikus, Alan Turing. A film azonban nem csak a kódfejtésről, hanem Alan magánéleti titkáról is mesél, miszerint emberünk homoszexuális, ami az 1940-es években nem volt elfogadott dolog. A film cselekménye több idősíkban játszódik: 1. a háború éveiben, ezekben a jelenetekben követhetjük végig, hogyan csiszolódik össze a magának való Alan a csapat többi tagjával 2. 1951-ben, amikor egy Turinghoz való betörés kapcsán az egyik rendőr felfedezi a tudós másságát, illetve Turing ekkor meséli el a háborúban betöltött szerepét 3. az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején, amikor is a fiatal Alan első plátói szerelmének lehetünk tanúi. Ez az időben ugrálás jót tesz a cselekményvezetésnek, igaz, sok meglepetést nem tartogat. Magára a filmre is elmondható ugyanez: nem árul zsákbamacskát, szépen felvezetve meséli el a történetet, sőt szerintem néhol kicsit már a kliséhatáron egyensúlyoz. Ami a színészeket illeti, Benedict Cumberbatch alakítása lenyűgöző (bár még inkább az lett volna, ha nem szinkronnal kell végignéznem), Charles Dance és Mark Strong, valamint a kódfejtő csapat tagjai is korrekt alakítást nyújtanak, egyedül Keira Knightley volt kicsit színtelen számomra, bár volt jó pár jelenet, amiben azért kiemelkedett az átlagalakításból. Összességében azt tudom mondani, ha érdekel a film története, akkor mindenképpen tudom ajánlani, mert önmagában véve nem rossz alkotás, sőt! Még a kódfejtős dolgot is igyekszik érthetően és egyszerűen tálalni, amiért jár a piros pont. Csak ez a szinkronos kavarodás ne történt volna... Mindenkinek, aki elmegy erre a filmre (és hozzám hasonlóan a feliratos verzióra szavaz), azt kívánom, vele ne történjen meg ez a hiba, ami velem sajnos megesett.
Értékelés: 80%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Benedict Cumberbatch játékát.
- Turing humortalanságát.
- A kódfejtő masina első beindítását.
Kódjátszma (The Imitation Game)
színes, magyar nyelvű, 114 perc
Rendező: Morten Tyldum
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Charles Dance, Mark Strong, Matthew Goode, Rory Kinnear, Allen Leech, Matthew Beard, James Northcote
2015. január 15., csütörtök
Pár szó a Golden Globe-ról, illetve a 2015-ös Oscar-jelöltekről
Vasárnap lezajlott a 2015-ös Golden Globe-díjátadó. Sajnos nem nyert senki, akinek én szurkoltam, de ennek ellenére úgy gondolom, jó alkotások/színészek/színésznők kapták meg az elismerést. Eddie Redmayne-en kicsit meglepődtem, az előzetes hírek, kritikák alapján nem őt vártam befutónak. A betétdaloknál is meglepett a Glory sikere, végighallgattam mindegyik dalt, és számomra a Yellow Flicker Beat tetszett a legjobban (ezt most részrehajlás nélkül mondom :D). Rövidre fogva a szót, nagy meglepetések nem születtek, valószínűleg az Oscaron is ők lesznek a nyertesek.
Apropó, Oscar. Ma hirdették ki a jelölteket: az Amerikai mesterlövész jelölése meghökkentett, igaz, nem sokat tudok arról a filmről, de azt nem tudtam, hogy ennyire Oscar-várományos lenne. Az Oscar-gála 2015. február 22.-én lesz, a show idei házigazdája az Így jártam anyátokkal című sorozatból megismert Neil Patrick Harris lesz.
A Golden Globe nyertesei: http://www.imdb.com/awards-central/golden-globes?ref_=ac_nav_gg
Az Oscar-jelöltek: http://www.imdb.com/awards-central/oscars?ref_=ac_nb_osc
Apropó, Oscar. Ma hirdették ki a jelölteket: az Amerikai mesterlövész jelölése meghökkentett, igaz, nem sokat tudok arról a filmről, de azt nem tudtam, hogy ennyire Oscar-várományos lenne. Az Oscar-gála 2015. február 22.-én lesz, a show idei házigazdája az Így jártam anyátokkal című sorozatból megismert Neil Patrick Harris lesz.
A Golden Globe nyertesei: http://www.imdb.com/awards-central/golden-globes?ref_=ac_nav_gg
Az Oscar-jelöltek: http://www.imdb.com/awards-central/oscars?ref_=ac_nb_osc
2015. január 5., hétfő
Könyvkritika: James Dashner - Tűzpróba
Jó régen jelentkeztem már friss bejegyzéssel, s azóta új évbe léptünk át, így először is hadd kívánjak boldog és sikerekben gazdag új évet mindenkinek, aki esetleg betévedne a blogomra :) Újév előtt szintén fontos ünnepnek örülhettünk: a karácsonynak. Azért is említettem meg, mivel a ma tárgyalt könyvet karácsonyi ajándékként kaptam meg.
A Tűzpróba az Útvesztő-sorozat második kötete, amelyben Thomast és barátait újabb próbának veti alá a titokzatos VESZETT. Meghatározott idő alatt kell eljutni egy meghatározott helyre, és akkor a Próba lezárásaként jutalmat kapnak. Csakhogy az odáig vezető út korántsem egyszerű...
Sok minden történt ebben a könyvben, nem is tudom, mivel kezdjem. Az első 80-100 oldalon úgy zajlottak az izgalmak, hogy minden fejezet végén folyamatosan azt ordítoztam, hogy: "Mi van? Most ez komoly? Ne már!" Akkor ült le egy kicsit számomra a történet, amikor a fiúk megérkeztek a városba, ott Thomas rövid időn belül elszakadt társaitól és az egyik új szereplővel, Brendával barangoltak a kihalt városban. Bár ekkor is történtek izgalmas dolgok és kaptunk pár új információt, mégis alig vártam már, hogy főszereplőnk és a tisztársak újra találkozzanak. A könyv végén aztán megint beindult a buli, főleg akkor, amikor Teresáról megtudtuk, hogy egy hazug, álszent nőszemély (és engem a magyarázkodása sem érdekelt, hogy miért tette, amit tett; nagyon remélem, hogy Thomas is egy életre elfelejti). A próba vége is izgalmas volt, na de ami utána jött... Teresa megnyilvánulása a VESZETT-ről, aztán meg Brenda telepatikus üzenete: hát csak kapkodtam a fejem. És akkor jött az Epilógus. Már Az útvesztőnél megtapasztaltam, hogy az Epilógus bizony mindent felborít, amit addig a sztori elhitet veled, ugyanakkor egy csomó újabb kérdést is felvet. Itt is ez történt. Kb. háromszor olvastam végig az utolsó mondatokat, és egyszerre hitetlenkedtem és bosszankodtam, hogy a harmadik könyv csak tavasszal jelenik meg. Igaz, az is eszembe jutott néha olvasás közben, hogy szép és jó, ahogy az író temérdek rejtéllyel szembesít minket és alig kapunk választ mindegyikre, mert így fenntartja az érdeklődést és rávesz, hogy napokat agyaljunk a könyvön, de kezdek attól félni, hogy a két könyben felskiccelt rejtélyek megoldásához kevés lesz a harmadik könyv (őszintén remélem, hogy nem így lesz).
Röviden a karakterekről: sajnáltam, hogy Newt most kicsit háttérbe szorult (lévén ő a nagy kedvencem), Minho minden beszólásán sírva nevettem, és Thomast is picit jobban megszerettem. Az új szereplők viszont teljesen hidegen hagytak, bár Brendára azért kíváncsi vagyok, hogy mi volt ez az egész a könyv végén. Teresáról pedig már írtam fentebb.
Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, összességében meg vagyok vele elégedve, vicces, izgalmas, fordulatos volt, csak a közepét kellett volna felpörgetni egy picit. Útvesztő-rajongóknak viszont egyértelműen kötelező olvasmány! :)
Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Minho és Newt beszólásait.
- A fiúk tetoválásait.
- Az Epilógust.
A Tűzpróba az Útvesztő-sorozat második kötete, amelyben Thomast és barátait újabb próbának veti alá a titokzatos VESZETT. Meghatározott idő alatt kell eljutni egy meghatározott helyre, és akkor a Próba lezárásaként jutalmat kapnak. Csakhogy az odáig vezető út korántsem egyszerű...
Sok minden történt ebben a könyvben, nem is tudom, mivel kezdjem. Az első 80-100 oldalon úgy zajlottak az izgalmak, hogy minden fejezet végén folyamatosan azt ordítoztam, hogy: "Mi van? Most ez komoly? Ne már!" Akkor ült le egy kicsit számomra a történet, amikor a fiúk megérkeztek a városba, ott Thomas rövid időn belül elszakadt társaitól és az egyik új szereplővel, Brendával barangoltak a kihalt városban. Bár ekkor is történtek izgalmas dolgok és kaptunk pár új információt, mégis alig vártam már, hogy főszereplőnk és a tisztársak újra találkozzanak. A könyv végén aztán megint beindult a buli, főleg akkor, amikor Teresáról megtudtuk, hogy egy hazug, álszent nőszemély (és engem a magyarázkodása sem érdekelt, hogy miért tette, amit tett; nagyon remélem, hogy Thomas is egy életre elfelejti). A próba vége is izgalmas volt, na de ami utána jött... Teresa megnyilvánulása a VESZETT-ről, aztán meg Brenda telepatikus üzenete: hát csak kapkodtam a fejem. És akkor jött az Epilógus. Már Az útvesztőnél megtapasztaltam, hogy az Epilógus bizony mindent felborít, amit addig a sztori elhitet veled, ugyanakkor egy csomó újabb kérdést is felvet. Itt is ez történt. Kb. háromszor olvastam végig az utolsó mondatokat, és egyszerre hitetlenkedtem és bosszankodtam, hogy a harmadik könyv csak tavasszal jelenik meg. Igaz, az is eszembe jutott néha olvasás közben, hogy szép és jó, ahogy az író temérdek rejtéllyel szembesít minket és alig kapunk választ mindegyikre, mert így fenntartja az érdeklődést és rávesz, hogy napokat agyaljunk a könyvön, de kezdek attól félni, hogy a két könyben felskiccelt rejtélyek megoldásához kevés lesz a harmadik könyv (őszintén remélem, hogy nem így lesz).
Röviden a karakterekről: sajnáltam, hogy Newt most kicsit háttérbe szorult (lévén ő a nagy kedvencem), Minho minden beszólásán sírva nevettem, és Thomast is picit jobban megszerettem. Az új szereplők viszont teljesen hidegen hagytak, bár Brendára azért kíváncsi vagyok, hogy mi volt ez az egész a könyv végén. Teresáról pedig már írtam fentebb.
Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, összességében meg vagyok vele elégedve, vicces, izgalmas, fordulatos volt, csak a közepét kellett volna felpörgetni egy picit. Útvesztő-rajongóknak viszont egyértelműen kötelező olvasmány! :)
Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Minho és Newt beszólásait.
- A fiúk tetoválásait.
- Az Epilógust.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)