Könyvkritika: John Braine - Hogyan írjunk regényt

Augusztusban kicsit megcsúsztam az olvasásaimmal, ráadásul egy könyvet átmenetileg ki is kellett vennem az e havi tervezetből, mivel nem tudtam beszerezni, így a most sorra kerülő könyv ugrott be helyette (egyébként ez is be volt tervezve, de a csúszás miatt eredetileg csak szeptemberben jutott volna rá idő). Egy saját példányról van szó, aki eddig olvasatlanul szomorkodott a polcon. Még a gimnázium elején kaptam a sokat emlegetett Anna nénitől, viszont egészen eddig nem sikerült rávennem magam arra, hogy végigolvassam, csak néha belelapoztam.
A történetről röviden: A könyvecske címe tökéletesen összefoglalja a benne rejlő tartalmat, ugyanis az író kilenc fejezeten keresztül vezet minket végig a regényírás legfontosabb pontjain…
Tizenéves korom környékén találtam ki az első regényötletemet, és gyakorlatilag azóta is számtalan alkalommal éreztem már azt egy-egy történetemről, hogy regénybe kéne foglalnom. Rövid próbálkozások után azonban sajnos mindegyikük befejezetlen maradt (négy fejezet volt a legtöbb, amit megírtam), sőt egy idő után meg is szabadultam a jegyzeteimtől. Pár hónapja ismételten abban a fázisban vagyok, hogy megint megjelent egy töredék a fejemben, de egyelőre még nem kezdtem vele semmit. Eme rövid bevezető remekül szemlélteti azt, hogy nem is volt olyan rossz ötlet pont most elolvasni John Braine útmutatóját, igaz, kissé vegyes érzéseim vannak könyvével kapcsolatban. Az mindenképpen pozitívum, hogy nem tudományos megközelítéssel és szakszavakkal, hanem egyszerűen és érthetően magyaráz, alkalmanként pedig példákat is hoz számára nagyra tartott történetekből. Hasznos tippek mellett apró érdekességekkel is találkozhatunk, nekem például nagyon tetszett az a fejezet, amelyben a nyelvhasználatról, a különböző tájak szóhasználatairól beszélt. Ami viszont nem tetszett, az a stílus volt, szerintem elég nyersen fogalmazott az író, és ettől kissé távolságtartóvá vált a szöveg, csak a tanítást éreztem benne, a szórakoztatást annál kevésbé. Valamint meg kell jegyezni azt is, hogy bizonyos megállapításai mára kissé idejétmúltnak hatnak, hiszen a magyar fordítás harminc éve készült, az eredeti kiadás pedig 1979-ben született, és ezen dátumok óta elég sokat változott mind a regényírói, mind az olvasói hozzáállás.
Nekem ugyan nem tetszett maradéktalanul, de vannak benne olyan tanácsok, amiket valóban érdemes fontolóra venni. Kezdő regényíróknak, hozzám hasonló bátortalan próbálkozóknak bátran ajánlom, de akik csak az olvasás öröméért vetik bele magukat, ők is tanulhatnak belőle ezt-azt a regényekről és az írásról általában.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Mivel ez sem olyan könyv, amiben lennének szoros értelemben vett jelenetek, plusz amúgy is elég rövidke olvasmány, ezért nem emelek ki külön semmit, olvassátok el az egészet!

Könyvkritika: Köves Gábor - Mi az, hogy nagymenők?

A mai bejegyzésben egy interjúkötetet fogok nektek bemutatni. Tavaly nyáron olvastam róla a VOX mozimagazinban, megtetszett a róla írt ajánló, plusz jómagam is belelapoztam egy könyvesboltban, várólistára, most meg elolvasásra került.
A történetről röviden: Köves Gábor újságíró jó pár híres emberrel interjúzott, ezekből válogatva készítette el ezt a könyvet…
A kötet fejezeteiben egy közös téma mentén csoportosítanak össze különféle művészeti ágból érkező embereket: vannak itt írók, rendezők, drámaírók és színészek. Mindegyik interjú előtt a szerző rövid bevezetőben meséli el az egyes beszélgetések létrejöttét, apropóját, illetve megosztja velünk az interjúalannyal kapcsolatos benyomásait. A kérdező felkészültségéről tanúskodik az, hogy mindegyik művész életművével tökéletesen tisztában van, kérdései pedig nem felszínes, bulváros témákat járnak körbe, hanem érdekes dolgokra irányulnak, s ennek köszönhetően a válaszadók nagy többsége sem pár szóval vagy mondattal válaszol, hanem hosszan kifejtve mondja el a véleményét, érzéseit, s akár még apró személyes titkokra is fény derül. Akad ugyan néhány kivétel, ahol tisztán kiérezhető a szövegből egyfajta távolságtartás, s ez bizony az interjú befogadására is hatással van, de szerencsére nagyobb mennyiségben olvashatunk jó kedélyű párbeszédeket, ahol a megkérdezett művész szívesen sztorizgat, mesél el részleteket egy-egy könyvéről vagy épp filmjéről, és kedvenc dolgait sem hallgatja el. Nekem a két legérdekesebb művész ebben a könyvben az író és a filmrendező volt: az írókkal készült interjúkban az tetszett a legjobban, ahogy az írásról, a könyvpiac jelenlegi állásáról, az olvasókról értekeztek, a rendezőknél pedig a filmkészítésről, valamint a saját filmjeikről elmondottak. Őszinte leszek: van jó pár olyan személy a könyvben, akikről az olvasás előtt még sosem hallottam, vagy ha mégis, legfeljebb csak a nevüket és egy jellemző művük címét. Számomra ezért is volt jó élmény elolvasni a Mi az, hogy nagymenők?-et, mert így felfigyeltem egy-két új arcra, illetve a korábbról már ismert művészekről kialakult véleményem is finomodott kicsit.
A borítón található rövid ízelítő a meginterjúvoltakról, de rövid lapozás után a tartalomban is utánanézhet az egyszeri olvasó, hogy kikre számíthat, ha kezébe veszi ezt a könyvet. Véleményem szerint mindenki találhat benne legalább egy olyan embert, akit vagy nagyon kedvel, vagy jobban ismer a többieknél, ám akkor sem szabad megijedni, ha egyet sem talál, a beszélgetések különösebb háttértudás nélkül is maradéktalanul élvezhetőek. Örülnék neki, ha a szerző tervezne folytatást, mert én szívesen olvasnék további, ezekhez hasonló színvonalas interjúkat.


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni (a múltkori könyvértékeléshez hasonlóan itt sincsenek szoros értelemben vett jelenetek, így ezúttal a kedvenc interjúkat emelem ki):
  - Eric Idle és Terry Gilliam
  - Lars von Trier, Mads Mikkelsen
  - Claude Lanzmann, Art Spiegelman, Elie Wiesel
  - Bud Spencer

Filmkritika: Minden, minden

Augusztusi mozis kirándulásom alkalmával egy ifjúsági/romantikus könyvadaptációt tekintettem meg. A könyvet még nem olvastam, de várólistán van, úgyhogy ne számítsatok összehasonlítgatásokra, csak és kizárólag a filmre fog koncentrálni a bejegyzés.
A történetről röviden: Maddynek egy ritka betegsége van, aminek következtében egész életét speciálisan átalakított házukba zárva tölti, ugyanis mindenre allergiás. Egy nap a szomszédba új család költözik, amelynek kamasz fiú tagja, Olly hamarosan érdeklődni kezd Maddy iránt…
Még februárban láttam a film első előzetesét, és megtetszett a hangulata (meg persze az sem volt elhanyagolható tény, hogy Nick Robinson játssza a férfi főszerepet, akit imádtam A nyár királyaiban). Az elmúlt években megszaporodtak az ilyen típusú filmek, amelyekben a szerelmes főszereplők egyik tagja (vagy akár mindkettejük) valamilyen betegséggel küzd, de ennek ellenére is rátalál a csodálatos érzés, amit úgy hívnak: szerelem. Két személyes kedvencem ezen filmek sorából a Csillagainkban a hiba és a Mielőtt megismertelek, amikben szerintem tökéletesen ábrázolták a szerelemmel és a betegséggel való együttélést. Ebből a filmből ez sajnos hiányzott. Kaptunk egy korrekt szerelmesfilmet, két könnyen megkedvelhető főszereplővel, akik között letagadhatatlan volt a kémia, de amikor a betegség kérdésköre került szóba, akkor kezdődtek a problémák. A film ugyanis elég felszínesen kezelte ezt a témát, amik leginkább Maddy szélsőséges döntéshozásaiban nyilvánultak meg. De még ennél is tovább ment, és prezentált egy olyan fordulatot, amitől még mindig csóválom a fejem, és kérdések sokasága kavarog a fejemben. Mégsem tudok teljesen haragudni a filmre, és ennek két oka van: a főszerepeket alakító színészek. Aranyos jelenetekben kamaszos természetességgel és apró gesztusokkal mutatták be először a vonzalmat, majd pedig a lassan kialakuló szerelmet. Rajtuk kívül nem sok emlékezetes figurával találkozhattunk a történetben, szinte mindenki egysíkú, egyetlen tulajdonság által meghatározott mellékszereplő volt.
Kellemes hangulatú, szerethető film, ami csajos délutánra, randis estére, szingli lélekgyógyírnak megfelel, de a mélyebb rétegekben nem elhanyagolható hibákat rejt magában, amiken lehetett volna még alakítani kicsit. Tervezem elolvasni a könyvváltozatot, remélem, ott kapok választ néhány felmerült kérdésre.
(egyetlen apróság: amikor Maddy nézegette magát a tükörben, hány embernek ugrott be Bella az Alkonyat – Hajnalhasadás I. részből? Légyszi mondjátok, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek rögtön ez a párhuzam jutott eszébe!!! :D)


Értékelés: 65%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az SMS-ezések életre kelnek.
  - Az űrhajóst. :DD
  - A két főszereplő közös jeleneteit.


Minden, minden (Everything, Everything)
színes, magyarul beszélő, 96 perc
Rendező: Stella Meghie
Szereplők: Amandla Stenberg, Nick Robinson, Anika Noni Rose, Ana de la Reguera, Taylor Hickson, Danube Hermosillo

Könyvkritika: David Langford - Harry Potter világa és a hetedik könyv titkai

Visszatérünk egy kicsit saját könyveimhez és a múltkori Harry Potterhez kapcsolódó olvasmány után ismét egy ilyen könyvvel jelentkezem.
A történetről röviden: A kötet nagyjából tíz évvel ezelőtt, még a hetedik Harry Potter előtt jelent meg. Amellett, hogy az utolsó rész lehetséges történetszálait boncolgatja, az egész Potter-sorozatot is tárgyalja. Elemzi Rowling írói technikáit, a cselekményben előre elrejtett utalásait, de a szereplők neveiről, a fontosabb részletekről is tudhatunk meg érdekességeket…
A tíz évvel ezelőtti első olvasás alkalmával természetesen a hetedik kötetről folyó találgatások keltették fel leginkább a kíváncsiságomat, de a többi kötetről szóló fejezetek is nagyon érdekesek voltak. Egy csomó minden apróságot, szójátékot, egy-egy név jelentését ebből a könyvből tudtam és tanultam meg, s magáról a cselekményvezetésről is kaptam új információkat, holott akkoriban azt hittem, mindent tudok a Harry Potter-univerzumról. Könnyen olvasható, érdekes és jól megmagyarázott fejtegetéseket tartalmazó kiadvány ez, ami a humort sem nélkülözi. Az egyes fejezetekben különböző témákat érint az író: szóba kerül a varázslás, a varázslógenetika, az elbeszélésben felbukkanó rejtett utalások, amik később kapnak nagy jelentőséget, és persze sok szó esik a befejezésről is. Nekem az egyik kedvenc fejezetem a hetedik kötet történetét megjósoló rész, ahol a vicces intermezzók között egész érdekes feltételezésekre is bukkanhatunk, amik utólag teljesen helytállónak bizonyultak.
Nem szaporítom tovább a szót, röviden összefoglalom: aki Harry Potter-rajongónak tartja magát, vagy legalábbis olvasta és szerette a sorozatot, annak mindenképp érdemes egyszer megismerkednie ezzel a könyvvel is. Igaz, kissé idejét múltnak számít, hiszen a hetedik rész már kilenc éve olvasható, viszont akkor is lehet benne egyéb érdekes dolgokra bukkanni. És még az is előfordulhat, hogy meghozza a kedvet egy Harry Potter-újraolvasáshoz. :)


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni (ezúttal a számomra kedvenc fejezeteket sorolom fel, mivel itt szó szerint vett jelenetekről nem igazán beszélhetünk):
  - "Puskák a falon"
  - "Névadás"
  - "Füst és tükrök"
  - "Kellemetlen következmények"
  - "Fenyegető árnyak"
  - "Elvarratlan szálak"
  - "Buktatók és botlások"
  - "A Harry Potter vége"