Könyvkritika: Bernhard Schlink - A felolvasó

Korábbi, a témához kapcsolódó bejegyzéseimben utaltam már rá, hogy január 27.-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja, s ennek alkalmából a moly.hu nevű könyves oldalon minden évben indul egy kihívás, aminek keretében azon a héten, amikorra az emléknap esik, legalább egy holokauszthoz kapcsolható könyvet kell elolvasni. Én immár ötödszörre jelentkeztem a kihívásra, s lássuk, idén milyen olvasmányt választottam magamnak.
A történetről röviden: Michael tizenöt éves fiú, amikor először találkozik a nála jóval idősebb Hannával. Hamarosan titkos viszonyba kezdenek, amelyben egy idő után fontos szerepet kapnak a könyvek, a nő ugyanis arra kéri a fiút, hogy olvasson fel neki. Aztán egy nap Hanna hirtelen eltűnik a városból, s csak évekkel később, egy tárgyaláson látják újra egymást, ahol Michael egyetemi joghallgatóként, Hanna pedig vádlottként jelenik meg. A fiú előtt ekkor tárul fel a nő múltja, s ennek következtében gondolkodik el a náci múltban elkövetett bűnökről, s azoknak az elkövetkező generációkra tett hatásairól…
Gimnáziumi éveim során egyszer már elolvastam ezt a könyvet, de akkoriban még korántsem érdeklődtem annyira a holokauszt témája iránt, mint manapság. Az újraolvasáskor főleg az első résznél voltam úgy, hogy zavartak Michael oldalakon átnyúló gondolatai, filozofálgatásai, azonban ahogy haladt előre a történet, elérkeztünk a tárgyaláshoz, ott olyan kérdések kerültek szóba, amik jobban érdekeltek és jobban is tudtam figyelni rájuk. Michael és Hanna évtizedeken átívelő kapcsolatának ábrázolása nagyon tetszett, illetve az is, hogy az egész elbeszélés visszaemlékezésként jelent meg. Azonban ha elvesszük a fiktív cselekményt, akár esszékötetnek is hívhatjuk A felolvasót, ugyanis rengeteg témát jár körbe a nácik múltban elkövetett bűneitől kezdve a holokauszthoz való hozzáálláson át egészen a bűnhődésig és a megbocsátásig. A már említett kissé unalmas első rész után igen érdekes, többrétegű és megható részek következnek, amelyek elgondolkodtató dolgokat vetettek fel. Bár elsősorban a II. világháború vagy azután születettek szemszögét veszi figyelembe, hogy ők miként birkóztak meg a nemzetiszocialista múlttal, valamint a koncentrációs táborokban történtekkel, a kérdésfelvetések nagy része még manapság is aktuális lehet. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy jó ötlet ezt a könyvet választanom az emlékhétre, az olvasás befejeztével azonban örülök neki, hogy újra megismerkedtem vele, mert sok gondolatot ébresztett bennem.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A vádban megemlített történéseket.
  - Kiderül, miért olvastatott fel magának Hanna.
  - Michael évek elteltével újrakezdi a felolvasást.
  - Michael és a per egyik tanújának (egy túlélőnek) a könyv végén lezajlott beszélgetését.

Könyvkritika: John Saul - Szörny

Ezúttal egy olyan könyvről lesz szó, amire évekkel ezelőtt figyeltem fel a családi magánkönyvtárban. Akkor el is olvastam, azonban eléggé rohamtempóban, s gyakorlatilag alig maradt meg valami a történetből, ezért mostanában elhatároztam, hogy valamikor majd újraolvasom.
A történetről röviden: Blake Tanner a TarrenTech vállalat alkalmazottjaként családjával Silverdale-be költözik, abba a városba, ami a cégnek köszönhetően virágzott fel. A kisváros nyugalmát egy sportolófiú furcsa viselkedése kavarja fel, aki a TarrenTech által támogatott sportközpontban vett részt rendszeres vizsgálatokon. Miután Mark, a Tanner család fia szintén bekerül a sportközpont programjába, s nyugtalanító változásokon megy keresztül, a fiú anyja, Sharon úgy dönt, megpróbálja kideríteni, mi rejtőzik valójában a város tökéletesnek tűnő felszíne alatt…
Nem tudnám megmondani, mi volt az, ami ehhez a könyvhöz húzott, talán egy kis félelemre és feszültségre számítottam. Végül egyiket sem kaptam meg. Arra nem igazán emlékszem, hogy első olvasáskor mit gondoltam a sztoriról, de biztos, hogy jobban tetszett, mint most, különben nem fogalmazódott volna meg bennem az újraolvasás gondolata. Nagy problémám nem volt a könyvvel azon kívül, hogy nem tudott lekötni. Túlságosan hosszúra nyúlt a bevezetés, ugyan előfordult egy-két jelenet, ami előrevetítette az izgalmakat, de inkább csak a kisváros és a megismert szereplők mindennapjait követhettük nyomon. Mikor végre elkezdtek felpörögni az események, ott sem találtam meg igazán azt a fajta horrort és rettegést, amit a leírás és a bizarr borító alapján vártam volna. Nem szeretek könyveket egymáshoz hasonlítgatni, itt viszont szerintem annyira egyértelmű a párhuzam, hogy muszáj megtennem. Korántsem mondhatom azt, hogy teljes mértékben ismerném Stephen King munkásságát, de olvastam már tőle jó pár történetet, s nála visszatérő elem az álmos amerikai kisváros, ahol szépen lassan elszabadulnak a borzalmak, s ő képes arra, hogy kidolgozott, komplex karakterek mellett valóban ijesztő jeleneteket és sztorikat tud kreálni. Ezek egyikét sem találtam meg a Szörnyben. Érdekes volt az alaptörténet, viszont alig tudtunk meg valamit a szereplőkről, a nagy végjáték sem lett olyan izgalmas és ütős, s a befejezés is túl sok kérdést hagyott maga után. Azt nem állítom, hogy csalódott lennék, mivel nem támasztottam nagy elvárásokat a könyv irányába, a műfaj szempontjából nézve azonban kétségtelen, hogy olvastam már ennél jobbat.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A fiúk fizikai és személyiségbeli változásait.
  - Az utolsó jelenetet.

Könyvkritika: James Dashner - Lázkód

A mai bejegyzés három szempontból is fontos. Egyrészt 2018-ban ez az első olvasásom és kritikám, másrészt ez az egyik könyv a tavaly karácsonyra kapott ajándékok közül, harmadrészt pedig a ma tárgyalt kötet az Útvesztő-trilógia előzményeinek második része. Az első előzménykötetet, a Halálparancsot ugyanis 2015 őszén olvastam, s azóta vártam a pillanatot, hogy elkészüljön a folytatás, majd mihamarabb megjelenjen a magyar fordítás. Az Útvesztő-sorozatnak 2014 óta vagyok rajongója, a trilógiáról írt kritikáimat a címekre kattintva érhetitek el: Az útvesztő; Tűzpróba; Halálkúra. Aki nem ismeri a teljes sorozatot, az találkozhat spoilerekkel, szóval csak óvatosan!
A történetről röviden: Eltelt pár hónap a Halálparancs epilógusa óta, s Thomas immár a VESZETT főhadiszállásán éli mindennapjait. Órákra, orvosi vizsgálatokra jár, s nagyon egyedül érzi magát, mert egyáltalán nem érintkezhet korabeli gyerekekkel, akik szintén a főhadiszálláson élnek. Egy idő elteltével megismerkedhet a szomszéd szobában lakó Teresával, akivel később nagyon fontos szolgálatokat kell tenniük a VESZETT-nek a Kitörés vírus kutatási programja kapcsán. Thomas más barátokat is szerez, s épp miattuk hozza meg azt a döntést, ami végül elvezet azon eseményekhez, amiket már ismerhetünk a trilógiából…
Hatalmas izgatottsággal vágtam bele az olvasásba, mert jó volt ismét elmerülni ebben a világban, és természetesen kíváncsi voltam arra, mi minden történt azelőtt, hogy Thomas belépett volna az Útvesztőbe. Nem esik jól, hogy ezt kell leírnom, de egy kicsit bizony csalódtam. Sokkal több részletre számítottam az Útvesztő tervezését illetően, s bár akadt egy-két érdekesség, de nekem ez kevés volt. A cselekmény többi részével azonban nem sok gondom volt, azon kívül, hogy kissé epizodikusnak tűnt helyenként az elbeszélés, de egy idő után helyreállt minden. A VESZETT kegyetlenkedései elborzasztottak, a vezetőséghez köthető fordulattól tátva maradt a szám, az epilógusnál szintén néztem egy nagyot, pedig már hozzászokhattam volna, hogy az író mindig a megfelelő helyen tudja bedobni a „csavar-bombát”. Apró csalódottság ide, néhol hosszúra nyújtott cselekményvezetés oda, ha őszinte akarok lenni (és igyekszem az lenni a bejegyzéseimben), akkor az az igazság, hogy imádtam ezt a könyvet! Az okosan elszórt utalásokat, amik mind előhívtak egy-egy jelenetet, ami lényeges elem volt a trilógia egyes részeiben. A már jól ismert szereplők (tényleges) első találkozását egymással, ahol szívmelengető volt végigkövetni, hogy Az útvesztőben kialakult barátságok már itt, a kezdetekkor létrejöttek. Habár úgy gondolom, volt ebben egy nagy adag fan service az író részéről, egyáltalán nem éreztem őket hatásvadásznak, sőt örültem nekik és még egy csomót olvastam volna róluk (igaz, a Newtos részek icipici darabokra törték a szívemet). Ami a szereplőket illeti: Thomas, mint főhős továbbra is szimpatikus, nagyon szerettem benne a kitartását és azt, hogy bármire képes volt a barátaiért, de ezt ugyebár már bizonyította a trilógia során. Teresa továbbra is ellentmondásos alak maradt számomra; értettem ugyan, miért hisz annyira a VESZETT-ben, de az események tekintetében egyszerűen nem tudom elfogadni a hozzáállását. A Tisztársak hosszabb-rövidebb feltűnéseinek nagyon örültem, de kiemelkedett közülük Chuck, Newt és Minho. Az útvesztő végén történt tragikus halála után jó volt újra olvasni Chuckról és szívszaggató volt figyelni, milyen mély kapcsolata alakult ki Thomasszal. Minho karakterének adott egy pluszt, hogy megtudtuk róla, hogy a VESZETT megkínozta, Newtot meg szerintem, aki eddig nem szerette (őszintén, volt ilyen ember?), az itt tuti belezúgott, aki pedig – hozzám hasonlóan – elkötelezett rajongója a kezdetek óta, az még inkább megszerette, és még inkább megsiratta. A róla szóló részeket csak „érzelmi atombomba” néven emlegettem; a Prológus például totálisan kiakasztott, de az a rész is, amikor Thomas végignézte Newt sikertelen öngyilkosságát. Ugyanakkor pont az ezekhez hasonló, remekül megírt és a sorozatba tökéletesen passzoló párbeszédek, történések és utalások miatt mondhatom azt, hogy összességében elégedett vagyok a könyvvel, s csalódottságomat nagyban enyhíti az a tény, hogy látszik a sztorin (illetve az ajánlásban konkrétan le van írva), hogy James Dashner csupa szeretettel és tisztelettel viseltetik mind fiktív karakterei, mind valós olvasói iránt. Mr. Dashner, a magam részéről köszönöm szépen, hogy megírta az Útvesztő-sorozatot, azt meg pláne, hogy megírta ezt a részt, és ezáltal kárpótolt minket bizonyos, a trilógiában történt szomorú események miatt. Rajongóknak kötelező, de akik csak most ismerkednek ezzel a disztópikus világgal, azoknak is bátran ajánlom, viszont azt javaslom, haladjatok csak szép sorban, és mindenképp a trilógiával kezdjetek. Higgyétek el, nagyobb érzelmi löket lesz ez a könyv, ha az után vágtok bele.


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A Prológust.
  - Hogyan veszik rá Thomast, hogy elfogadja az új nevét.
  - A már jól ismert szereplők első találkozásait.
  - A Siratók első feltűnését.
  - Thomas és Chuck kapcsolatát.
  - Thomas végignézi, ahogy egyik barátja megpróbál öngyilkos lenni.
  - A Tisztogatást.
  - Az Epilógust. Amikor már azt hinnéd, mindent tudsz, jön még egy csavar.