Ha még emlékeztek, a 2015-ös év végi összesítésemben utaltam rá, hogy idénre már van egy tervezetem, hogy milyen filmekre ülök be moziba, de ugyanakkor biztosan lesznek hirtelen felindulásból elkövetett mozizásaim is. Nos, a mai film pont az utóbbi kategóriába illeszkedik be. Hallottam és olvastam róla, de csak decemberben lett biztos, hogy a magyar mozik bemutatják, méghozzá januárban. Eredetileg egy másik film volt tervben erre a hónapra, de az végül átcsúszott februárra (egész pontosan február másodikára, szóval arról is olvashattok hamarosan).
A történetről röviden: Anya és az ötéves Jack együtt élnek a Szobában. Jack számára Szoba a világ, itt tölti mindennapjait, játszik, eszik, alszik. A kisfiú ötödik születésnapja után nem sokkal Anya mesél neki a valódi világról, és végül sikerül is megszökniük. Kettejük élete ezután kezdődik csak el igazán...
A film Emma Donoghue azonos című, 2010-ben megjelent könyvén alapul, a forgatókönyvet is az írónő írta. Terveim között szerepel a nyomtatott verzió elolvasása, de most nem bírtam várni a filmmel addig, amíg a könyvet el nem olvastam.
A film két részre osztható. Az elején Anyával és Jackkel együtt mi is a Szobába vagyunk bezárva. Végigkövethetjük a mindennapjaikat, a félelmetes éjjeleket, amikor eljön Öreg Nick, és Jacknek a Szekrényben kell aludnia, a napokat, amikor Anyának rosszkedve van, és csak fekszik egész nap. Aztán megtörténik a szökés, és onnantól azt láthatjuk, hogy Jack hogyan fedezi fel apránként a világot, míg Anyán eluralkodik a depresszió, mert nem bír visszailleszkedni a világba. Az erős történetvezetés, a remek operatőri munka mellett fontos kiemelni a színészeket is, mert nélkülük ez a film nem működne igazán. Brie Larson lenyűgöző alakítást nyújt: egyszerre látjuk benne az anyát, aki bármit megtenne a gyermeke biztonságáért és a lányt, akit sok éve elraboltak, és bezárva tartottak. Sokszor egy pillantása vagy gesztusa többet mond, mint négy-öt mondata. Abszolút megérdemelte a Golden Globe-ot és véleményem szerint az Oscarra is nagy esélye van. Jacob Tremblay Jack szerepében szintén dicséretre méltó: szinte hihetetlen, hogy fiatal kora ellenére milyen remek alakítást nyújt.
A szoba gyönyörű film. Egyszerre szól a szülő-gyermek kapcsolatról, az évekig fogságban töltött idő után a társadalomba, a mindennapokba való beilleszkedésről, de mindezek felett, a szeretetről. Nagyon sok érzelmes jelenet van benne, sokszor lehet rajta sírni, de legalább ennyiszer csal mosolyt az arcunkra. Érdemes megnézni!
Értékelés: 90%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Jack szökését.
- Anya és Jack első találkozása a kisfiú szökése után.
- A film végi visszatérés Szobába.
- Brie Larson és Jacob Tremblay összes közös és egyéni jeleneteit.
A szoba (Room)
színes, eredeti nyelvű, 118 perc
Rendező: Lenny Abrahamson
Szereplők: Brie Larson, Jacob Tremblay, Joan Allen, William H. Macy, Sean Bridgers
2016. január 30., szombat
2016. január 29., péntek
Könyvkritika: Jean Molla - Sobibor - Az elhallgatott múlt
Január 27.-én volt a holokauszt áldozatainak emléknapja, ugyanis 71 évvel ezelőtt ezen a napon szabadították fel az auschwitzi koncentrációs tábort. Pár éve a moly.hu oldalon ebből az alkalomból mindig részt veszek egy kihíváson, melynek az a lényege, hogy az emléknap hetén elolvassunk legalább egy, a holokauszthoz köthető könyvet. Idén a ma sorra kerülő művet választottam.
A történetről röviden: Emma egy tizenhét éves lány, aki anorexiával küzd. Egy napon nagyanyja holmijai között egy titokzatos naplóra bukkan, s amikor elkezdi olvasni, feltárul előtte a borzalmas múlt...
Jó pár könyvet elolvastam már a témában, ennek ellenére a Sobibor - Az elhallgatott múlt mégis képes volt meglepetést okozni. Eleinte nem nagyon tetszett, mert nem értettem, mégis hogyan függ össze egy tinédzserlány kamaszkori problémája a zsidóüldözéssel? Aztán megismertük a napló tartalmát, és onnantól csak ültem döbbenten az ágyon, olvastam, de minden második mondatnál meg kellett állnom, mert annyira belém martak a képzeletbeli napló sorai. Szörnyűséges volt. Ugyan olvastam már ezekről a dolgokról korábban is, de mégis mélyen megdöbbentettek a borzalmak puritán leírásai és a zsidók iránti gyűlölettől fűtött szavak. És akkor még nem is sejtettem, hogy a könyv vége tartogat számunkra egy csavart. Szeretném, ha minél többen elolvasnák ezt a könyvet, ezért nem spoilerezem el, de maradjunk annyiban, amikor már azt hinnéd, hogy ennél jobban nem döbbenhetsz meg a cselekményen, akkor érkezik egy fordulat, ami mindent más megvilágításba helyez.
Bár fikciós környezetben játszódik a sztori, Sobibor nem a képzelet szüleménye (ezt az írónő is kiemeli az előszóban). Tényleg létezett ott egy koncentrációs tábor, amit a németek később megsemmisítettek, és fákkal ültették be a helyet, ahol egykor zsidók ezreit pusztították el. A naplóbejegyzésben szereplő nevek többsége - természetesen a hírhedt ( Adolf Hitler, Heinrich Himmler, Adolf Eichmann) neveken kívül - is valós személyekre utal, bár maga a naplóíró feltételezhetően csupán fiktív karakter. Ez a könyv nagyon jól mutatja be, hogy a második világháborúnak és legfőképpen a holokausztnak milyen hatásai vannak a további generációkra nézve. Emma is egy ilyen személy, akinek családja nem éppen makulátlan múltjával kell szembesülnie, s meg kell próbálnia együtt élni a megismert tudással.
Fentebb egy fél mondat erejéig már utaltam rá, itt most picit hosszabban is leírom: mindenkinek tudom ajánlani ennek a könyvnek az elolvasását. Vannak megrázó részei, és sírni is lehet rajta bőven, de megéri elolvasni. Amit a Saul fia kapcsán már említettem, az erre a könyvre is érvényes: olvassátok el, ezáltal emlékezzetek/emlékezzünk a holokauszt áldozataira!
Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes elolvasni:
- A titokzatos naplót.
- A fordulatot és ami utána jön.
A történetről röviden: Emma egy tizenhét éves lány, aki anorexiával küzd. Egy napon nagyanyja holmijai között egy titokzatos naplóra bukkan, s amikor elkezdi olvasni, feltárul előtte a borzalmas múlt...
Jó pár könyvet elolvastam már a témában, ennek ellenére a Sobibor - Az elhallgatott múlt mégis képes volt meglepetést okozni. Eleinte nem nagyon tetszett, mert nem értettem, mégis hogyan függ össze egy tinédzserlány kamaszkori problémája a zsidóüldözéssel? Aztán megismertük a napló tartalmát, és onnantól csak ültem döbbenten az ágyon, olvastam, de minden második mondatnál meg kellett állnom, mert annyira belém martak a képzeletbeli napló sorai. Szörnyűséges volt. Ugyan olvastam már ezekről a dolgokról korábban is, de mégis mélyen megdöbbentettek a borzalmak puritán leírásai és a zsidók iránti gyűlölettől fűtött szavak. És akkor még nem is sejtettem, hogy a könyv vége tartogat számunkra egy csavart. Szeretném, ha minél többen elolvasnák ezt a könyvet, ezért nem spoilerezem el, de maradjunk annyiban, amikor már azt hinnéd, hogy ennél jobban nem döbbenhetsz meg a cselekményen, akkor érkezik egy fordulat, ami mindent más megvilágításba helyez.
Bár fikciós környezetben játszódik a sztori, Sobibor nem a képzelet szüleménye (ezt az írónő is kiemeli az előszóban). Tényleg létezett ott egy koncentrációs tábor, amit a németek később megsemmisítettek, és fákkal ültették be a helyet, ahol egykor zsidók ezreit pusztították el. A naplóbejegyzésben szereplő nevek többsége - természetesen a hírhedt ( Adolf Hitler, Heinrich Himmler, Adolf Eichmann) neveken kívül - is valós személyekre utal, bár maga a naplóíró feltételezhetően csupán fiktív karakter. Ez a könyv nagyon jól mutatja be, hogy a második világháborúnak és legfőképpen a holokausztnak milyen hatásai vannak a további generációkra nézve. Emma is egy ilyen személy, akinek családja nem éppen makulátlan múltjával kell szembesülnie, s meg kell próbálnia együtt élni a megismert tudással.
Fentebb egy fél mondat erejéig már utaltam rá, itt most picit hosszabban is leírom: mindenkinek tudom ajánlani ennek a könyvnek az elolvasását. Vannak megrázó részei, és sírni is lehet rajta bőven, de megéri elolvasni. Amit a Saul fia kapcsán már említettem, az erre a könyvre is érvényes: olvassátok el, ezáltal emlékezzetek/emlékezzünk a holokauszt áldozataira!
Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes elolvasni:
- A titokzatos naplót.
- A fordulatot és ami utána jön.
2016. január 26., kedd
Könyvkritika: Daniel Keyes - Virágot Algernonnak
A legutóbbi bejegyzésemben megígért könyves kritika végre megérkezett! Ma egy olyan könyvről fogok mesélni, amivel gimnáziumban találkoztam először, de mostanában rám tört a nosztalgia (pedig nem is volt annyira régen), hogy a gimis éveim alatt megismert könyveket elolvassam újra, így jött a képbe a Virágot Algernonnak.
A történetről röviden: Charlie Gordon egy 32 éves, csökkent értelmű fiatalember, aki egy pékműhelyben dolgozik, s emellett kisegítő iskolába jár, mert szeretne okosabb lenni. Tanítónője, Miss Kinnian ajánlására jelentkezik egy kísérletre, melynek során egy "okosító" operáción esik át. Charlie értelmileg és érzelmileg is fejlődik, igaz, érzelmi fejlődése főként abban nyilvánul meg, hogy feltárulnak előtte elfeledett gyermekkori emlékei, amikből sok minden kiderül...
Amennyire vissza tudok emlékezni, a gimnazista énemnek tetszett a könyv, igaz, voltak részek, amiket nem egészen értett, de akkoriban halomban faltam a könyveket, úgyhogy foghatjuk arra is, hogy kicsit felületes voltam az első olvasás alkalmával. De beszéljünk inkább a mostani véleményemről! Ezúttal is tetszett, kicsit talán jobban is értettem a könyv mondanivalóját és magát a főszereplőt is. Charlie-val végig együtt éreztem, függetlenül az intelligenciahányadosától, szívszorító volt látni, ahogy az emlékein keresztül keresi önmagát, hogy ki is ő valójában. A tudományos részek zavartak kissé, mivel inkább humán beállítottságú vagyok, és az enzimlebontó-tevékenységről meg egyéb agyi funkciókról halvány lila gőzöm nincs. De szerencsére nem ezek voltak a cselekmény központjában, hanem Charlie, az ő érzései, gondolatai. Az külön tetszett a könyv szerkesztésében, hogy a nyomtatott szövegen keresztül végigkövethettük, hogy Charlie éppen hol tart a fejlődésben.
Bár ez a könyv nem ma íródott, szerintem megfogalmaz olyan dolgokat, amik mind a mai napig is érvényesek. Bátran ajánlanám mindenkinek, érdemes legalább egyszer elolvasni, a tudományos részek pedig ne riasszanak el senkit, nem feltétlenül azok a legfontosabb részei a műnek.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Charlie emlékeit.
- Az előmeneteli jelentések változását.
- A könyv végét. Megható.
A történetről röviden: Charlie Gordon egy 32 éves, csökkent értelmű fiatalember, aki egy pékműhelyben dolgozik, s emellett kisegítő iskolába jár, mert szeretne okosabb lenni. Tanítónője, Miss Kinnian ajánlására jelentkezik egy kísérletre, melynek során egy "okosító" operáción esik át. Charlie értelmileg és érzelmileg is fejlődik, igaz, érzelmi fejlődése főként abban nyilvánul meg, hogy feltárulnak előtte elfeledett gyermekkori emlékei, amikből sok minden kiderül...
Amennyire vissza tudok emlékezni, a gimnazista énemnek tetszett a könyv, igaz, voltak részek, amiket nem egészen értett, de akkoriban halomban faltam a könyveket, úgyhogy foghatjuk arra is, hogy kicsit felületes voltam az első olvasás alkalmával. De beszéljünk inkább a mostani véleményemről! Ezúttal is tetszett, kicsit talán jobban is értettem a könyv mondanivalóját és magát a főszereplőt is. Charlie-val végig együtt éreztem, függetlenül az intelligenciahányadosától, szívszorító volt látni, ahogy az emlékein keresztül keresi önmagát, hogy ki is ő valójában. A tudományos részek zavartak kissé, mivel inkább humán beállítottságú vagyok, és az enzimlebontó-tevékenységről meg egyéb agyi funkciókról halvány lila gőzöm nincs. De szerencsére nem ezek voltak a cselekmény központjában, hanem Charlie, az ő érzései, gondolatai. Az külön tetszett a könyv szerkesztésében, hogy a nyomtatott szövegen keresztül végigkövethettük, hogy Charlie éppen hol tart a fejlődésben.
Bár ez a könyv nem ma íródott, szerintem megfogalmaz olyan dolgokat, amik mind a mai napig is érvényesek. Bátran ajánlanám mindenkinek, érdemes legalább egyszer elolvasni, a tudományos részek pedig ne riasszanak el senkit, nem feltétlenül azok a legfontosabb részei a műnek.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Charlie emlékeit.
- Az előmeneteli jelentések változását.
- A könyv végét. Megható.
2016. január 14., csütörtök
Oscar-jelölések 2016
Ma - magyar idő szerint délután fél háromkor - kihirdették az idei év Oscar-jelöléseit. Sikerült online élőben követnem a bejelentést, így első kézből értesülhettem a jelöltekről. Akárcsak a Golden Globe-nál, itt is ezúttal egyetlen kategória jelöltjei lebegtek a szemem előtt, és szerencsére nem kellett csalódnom, a Saul fia ugyanis Oscar-jelölt lett!
A díjszezon beindulás óta sokszor elgondolkodtam, hogy talán ez az első olyan alkalom, amikor valamilyen szinten hidegen hagy, hogy melyik film lesz a legjobb, illetve hogy a színész kategóriákban kik diadalmaskodnak, mivel most minden idegszálammal a Legjobb idegennyelvű film kategóriára összpontosítok. Természetesen nem ignorálom teljes mértékben a fenti kategóriákat sem, de ezúttal sokkal jobban érdekel az, hogy Magyarország esetlegesen nyer egy Oscart, mint az, hogy "szegény, szerencsétlen" Leonardo DiCaprio megkapja-e végre a díjat, ami nagyjából a karrierje kezdete óta jár neki. Tévedés ne essék, nem áll szándékomban kritizálni a színészt, mert jó pár filmjét láttam már, és azok alapján remek színésznek tartom és elismerem a munkásságát, de úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak az idei Oscar-gála elsősorban a Saul fiáról kell, hogy szóljon, nem pedig a többi kategóriáról.
Igaz, alapvetően jobb jelölések születtek itt, mint a Golden Globe-on, de azért van pár kategória, amiken meglepődtem. Hol van például Quentin Tarantino és Aaron Sorkin a forgatókönyv-kategóriából??? Sorkin ráadásul megkapta a Globe-ot, és még így is mellőzték, én ezt egyszerűen nem értem... A legjobb film-kategóriából hova tűnt a Carol? Kilenc filmet lehet ide nevezni, szerintem még simán befért volna. A mellékszereplőknél Stallonét továbbra sem tudom megemészteni, de nekem a legnagyobb értetlenség még mindig a Legjobb betétdal-kategória. Biztos velem van a baj, de nem értem, mi olyan jó a Writing's On The Wall című dalban. Számomra nem több, mint Adele - Skyfalljának a majmolása; egyáltalán nem jó vagy kiemelkedő. Remélem, valamelyik másikra szavaznak végül.
A bejegyzés végére linkelem a jelöltek teljes listáját. A díjátadó február 28.-án lesz, Chris Rock lesz a műsorvezető, és számunkra újdonság, hogy a Duna televízió élőben fogja közvetíteni a nagy eseményt (valószínűleg a Saul fia várható sikere miatt). Remélhetőleg úgy alakulnak majd a dolgaim, hogy interneten tudom majd élőben követni a műsort, mert már régóta tervezem, hogy egyszer végigülöm a teljes Oscart. Persze az igazi nagy vágyam az, hogy egyszer a helyszínen ülve nézhessem, ahogy a legnagyobb sztárok felvonulnak, díjat adnak és vesznek át, de már az internetes live stream nézése is nagy előrelépés lesz az eddigiekhez képest.
A teljes lista:
http://www.imdb.com/awards-central/oscars/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2388817622&pf_rd_r=12R6S0BCDWVXKPA66J6M&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15061&pf_rd_i=homepage&ref_=hm_hm_ac_acd_lk5
(Akik pedig esetleg hiányolják a könyves posztjaimat, azokat most megnyugtatnám, hogy már kéznél van a következő olvasmány, hamarosan nekiállok, úgyhogy legkésőbb jövő hét vége felé biztosan érkezik bejegyzés könyves témában is.)
A díjszezon beindulás óta sokszor elgondolkodtam, hogy talán ez az első olyan alkalom, amikor valamilyen szinten hidegen hagy, hogy melyik film lesz a legjobb, illetve hogy a színész kategóriákban kik diadalmaskodnak, mivel most minden idegszálammal a Legjobb idegennyelvű film kategóriára összpontosítok. Természetesen nem ignorálom teljes mértékben a fenti kategóriákat sem, de ezúttal sokkal jobban érdekel az, hogy Magyarország esetlegesen nyer egy Oscart, mint az, hogy "szegény, szerencsétlen" Leonardo DiCaprio megkapja-e végre a díjat, ami nagyjából a karrierje kezdete óta jár neki. Tévedés ne essék, nem áll szándékomban kritizálni a színészt, mert jó pár filmjét láttam már, és azok alapján remek színésznek tartom és elismerem a munkásságát, de úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak az idei Oscar-gála elsősorban a Saul fiáról kell, hogy szóljon, nem pedig a többi kategóriáról.
Igaz, alapvetően jobb jelölések születtek itt, mint a Golden Globe-on, de azért van pár kategória, amiken meglepődtem. Hol van például Quentin Tarantino és Aaron Sorkin a forgatókönyv-kategóriából??? Sorkin ráadásul megkapta a Globe-ot, és még így is mellőzték, én ezt egyszerűen nem értem... A legjobb film-kategóriából hova tűnt a Carol? Kilenc filmet lehet ide nevezni, szerintem még simán befért volna. A mellékszereplőknél Stallonét továbbra sem tudom megemészteni, de nekem a legnagyobb értetlenség még mindig a Legjobb betétdal-kategória. Biztos velem van a baj, de nem értem, mi olyan jó a Writing's On The Wall című dalban. Számomra nem több, mint Adele - Skyfalljának a majmolása; egyáltalán nem jó vagy kiemelkedő. Remélem, valamelyik másikra szavaznak végül.
A bejegyzés végére linkelem a jelöltek teljes listáját. A díjátadó február 28.-án lesz, Chris Rock lesz a műsorvezető, és számunkra újdonság, hogy a Duna televízió élőben fogja közvetíteni a nagy eseményt (valószínűleg a Saul fia várható sikere miatt). Remélhetőleg úgy alakulnak majd a dolgaim, hogy interneten tudom majd élőben követni a műsort, mert már régóta tervezem, hogy egyszer végigülöm a teljes Oscart. Persze az igazi nagy vágyam az, hogy egyszer a helyszínen ülve nézhessem, ahogy a legnagyobb sztárok felvonulnak, díjat adnak és vesznek át, de már az internetes live stream nézése is nagy előrelépés lesz az eddigiekhez képest.
A teljes lista:
http://www.imdb.com/awards-central/oscars/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2388817622&pf_rd_r=12R6S0BCDWVXKPA66J6M&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15061&pf_rd_i=homepage&ref_=hm_hm_ac_acd_lk5
(Akik pedig esetleg hiányolják a könyves posztjaimat, azokat most megnyugtatnám, hogy már kéznél van a következő olvasmány, hamarosan nekiállok, úgyhogy legkésőbb jövő hét vége felé biztosan érkezik bejegyzés könyves témában is.)
2016. január 11., hétfő
Golden Globe 2016
Mivel ez a blogom első 2016-os bejegyzése, ezért először is, szeretnék mindenkinek boldog, sikeres új évet kívánni, és maradjatok továbbra is hű olvasóim! ;)
Magyar idő szerint ma hajnali kettőkor lezajlott a 73. Golden Globe-díjátadó. Ahogy már korábban is írtam róla, idén számomra a legfontosabb dolog az volt, hogy az idegennyelvű film kategóriában jelölt magyar film, a Saul fia megnyeri-e a díjat. Természetesen a többi kategória jelöltjeire is odafigyeltem, de érthető okokból (amiket már többször kifejtettem itt a blogon) most főleg ez a film kötötte le minden figyelmemet.
Épp ezért most nem is szeretnék túl sokat regélni a díjazottakról, csak röviden összefoglalom a gondolataimat a nyertesekről. A filmkategóriákban nem született meglepetés, a színészkategóriáknál is maximum én lepődtem meg Sylvester Stallone díjazásán, szerintem ott más ember jobban megérdemelte volna az Arany Glóbuszt. Illetve még egy kategória van, ahol alaposan meglepett az újságírók szövetsége, mégpedig a Legjobb betétdal kategória. Itt a legújabb Bond-film, a Spectre - A Fantom visszatér főcímdala, a Sam Smith által elénekelt Writing's on the Wall diadalmaskodott, holott voltak a jelöltek között jobb zenék is. Remélem, az Oscaron nem ez a dal fog nyerni, mert véleményem szerint közel sincs olyan jó, mint amilyen a 007-Skyfall főcímdala volt. Utóbbi megérdemelte mind az Arany Glóbuszt, mind az Oscart, előbbinek azonban vannak hiányosságai, amikből kifolyólag én nem neki szavaztam volna meg az elismerést.
A legfontosabb és szívemnek legkedvesebb díj azonban a Legjobb idegennyelvű kategóriában került kiosztásra, ahol a magyar film, a Saul fia nyert. A rendező, Nemes Jeles László köszönőbeszédében a szokásos "köszönöm ennek és annak"-körök mellett kitért filmje témájára is és eléggé meghatóan zárta a beszédét: "A holokauszt mára már absztrakcióvá vált, számomra azonban inkább egy arc, egy emberi arc. Emlékezzünk erre az arcra!" Innen is gratulálok a film alkotóinak, és továbbra is rendületlenül szurkolok, hogy csütörtökön, az Oscar-jelöltek kihirdetésekor ismételten hallhassuk a film nevét, illetve hogy az Oscaron is sikerüljön felérni a csúcsra. És továbbra is ajánlom mindenkinek, aki még nem látta, hogy nézze meg ezt a csodálatos, immár Golden Globe-díjas alkotást!
Itt egy rövid videó a rendezőről, amikor átveszi a díjat:
A nyertesek teljes listája elérhető itt:
http://www.imdb.com/awards-central/golden-globes?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2302193082&pf_rd_r=14NY5ZS50GKKC4K9WP7A&pf_rd_s=top-1&pf_rd_t=15091&pf_rd_i=main&ref_=ac_ac_nav_i2
Magyar idő szerint ma hajnali kettőkor lezajlott a 73. Golden Globe-díjátadó. Ahogy már korábban is írtam róla, idén számomra a legfontosabb dolog az volt, hogy az idegennyelvű film kategóriában jelölt magyar film, a Saul fia megnyeri-e a díjat. Természetesen a többi kategória jelöltjeire is odafigyeltem, de érthető okokból (amiket már többször kifejtettem itt a blogon) most főleg ez a film kötötte le minden figyelmemet.
Épp ezért most nem is szeretnék túl sokat regélni a díjazottakról, csak röviden összefoglalom a gondolataimat a nyertesekről. A filmkategóriákban nem született meglepetés, a színészkategóriáknál is maximum én lepődtem meg Sylvester Stallone díjazásán, szerintem ott más ember jobban megérdemelte volna az Arany Glóbuszt. Illetve még egy kategória van, ahol alaposan meglepett az újságírók szövetsége, mégpedig a Legjobb betétdal kategória. Itt a legújabb Bond-film, a Spectre - A Fantom visszatér főcímdala, a Sam Smith által elénekelt Writing's on the Wall diadalmaskodott, holott voltak a jelöltek között jobb zenék is. Remélem, az Oscaron nem ez a dal fog nyerni, mert véleményem szerint közel sincs olyan jó, mint amilyen a 007-Skyfall főcímdala volt. Utóbbi megérdemelte mind az Arany Glóbuszt, mind az Oscart, előbbinek azonban vannak hiányosságai, amikből kifolyólag én nem neki szavaztam volna meg az elismerést.
A legfontosabb és szívemnek legkedvesebb díj azonban a Legjobb idegennyelvű kategóriában került kiosztásra, ahol a magyar film, a Saul fia nyert. A rendező, Nemes Jeles László köszönőbeszédében a szokásos "köszönöm ennek és annak"-körök mellett kitért filmje témájára is és eléggé meghatóan zárta a beszédét: "A holokauszt mára már absztrakcióvá vált, számomra azonban inkább egy arc, egy emberi arc. Emlékezzünk erre az arcra!" Innen is gratulálok a film alkotóinak, és továbbra is rendületlenül szurkolok, hogy csütörtökön, az Oscar-jelöltek kihirdetésekor ismételten hallhassuk a film nevét, illetve hogy az Oscaron is sikerüljön felérni a csúcsra. És továbbra is ajánlom mindenkinek, aki még nem látta, hogy nézze meg ezt a csodálatos, immár Golden Globe-díjas alkotást!
Itt egy rövid videó a rendezőről, amikor átveszi a díjat:
A nyertesek teljes listája elérhető itt:
http://www.imdb.com/awards-central/golden-globes?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2302193082&pf_rd_r=14NY5ZS50GKKC4K9WP7A&pf_rd_s=top-1&pf_rd_t=15091&pf_rd_i=main&ref_=ac_ac_nav_i2
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)