Könyvkritika: Anthony Horowitz - Titkos szolgálat

Elérkeztünk a Diamond fivérek harmadik kötetéhez. Az első két részről írt bejegyzéseimet itt és itt találjátok.
A történetről röviden: Tim és Nick Diamond ezúttal egy orosz diplomata meggyilkolását próbálja megelőzni, méghozzá a brit titkosszolgálat „kérésére”. A két testvér a Kharón nevezetű bérgyilkos keresésére indul, s természetesen újfent őrült kalandokba keveredik, sőt Tim még szerelembe is esik…
Nagy újdonságot nem tudok mondani, hozta azt a színvonalat, ami megvolt az előző két könyvben. Tim továbbra is a szerencsétlenkedéseivel tűnt ki, Nick pedig az éles eszével. A történet jól kitalált és megírt volt, pörgős jelenetek váltakoztak vicces részekkel, és A Sólyom gyémántjához hasonlóan itt is előfordultak filmes utalások, ezúttal azonban Alfred Hitchcock filmjeinek ikonikus jelenetei, szereplői tűntek fel, hol burkoltan, hol elég egyértelműen. Ha már szóba hoztam az első kötetet: legutóbb pont annál volt olyan érzésem, mint a mostani olvasáskor, vagyis hogy sokszor túlságosan hihetetlen és a valóságtól elrugaszkodott dolgok történtek. A holland titkos ügynök simán hitt nekik, miután felmutatták a brit titkos ügynöktől megszerzett jegyüket, és látszólag semmi baja nem volt azzal a ténnyel, hogy Nick egy tizennégy éves gyerek, akinek semmi keresnivalója ilyen ügyek közelében. Amikor az MI6 felkérte őket a munkára, az is röhejes volt, és sorolhatnám még a további logikátlanságokat. Tisztában vagyok vele, hogy ez elsősorban egy tinédzsereknek íródott könyvsorozat (akik talán fogékonyabbak az akciódús és humoros elbeszélésekre), ráadásul fikciós, de attól még nem kéne helyenként totális képtelenségeket tálalni az olvasók elé. A poénok nagy részével is úgy voltam, hogy érzékeltem, hogy épp egy viccet olvasok, de nem nevettem rajta, az egész könyvön talán egyszer vagy kétszer kuncogtam, s a kedvenc részem az volt, amikor feltűnt a szövegben egy utalás a Psycho című Hitchcock-filmre.
Könnyen olvasható, pörgős, humoros történet, aminek alapvetően nincsenek nagy hibái, nálam azonban nem igazán talált be sem az akcióival, sem a vicceivel, pedig én mindkét összetevő jelenlétét nagyon szeretem egy sztoriban. Lehet, hogy huszonévesként számomra már gyerekesnek hatnak ezek a kötetek? Azt azért nem mondanám, de kétségtelen, hogy korántsem tetszenek annyira, mint amikor nyolc-kilenc évvel ezelőtt először olvastam őket.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Nick kommentárjait. Vitathatatlan, hogy vicces a srác.
  - A Kharón utáni nyomozást.
  - A Hitchcock-filmekre való utalásokat. Egy rakás van belőlük és nagyon ötletes módon vannak beleépítve a cselekménybe.

Könyvkritika: Ransom Riggs - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A mai alkalommal egy misztikus, borzongató, ugyanakkor nagyon vicces és imádnivaló könyvről lesz szó. Létezik belőle filmváltozat, az arról írt bejegyzést itt olvashatjátok.
A történetről röviden: Jacob Portman tizenhat éves tinédzser, aki rajong titokzatos nagyapjáért. Kiskorában a bácsi rengeteget mesélt neki elvarázsolt szigetről, különleges képességekkel bíró gyerekekről, amely történetekben a kamasz Jacob már egyáltalán nem hisz. Miután szemtanúja lesz nagyapja bizarr halálának, úgy dönt, a halott utolsó szavainak nyomvonalán elindul és megpróbálja megfejteni, milyen ember is volt. Nyomozása egy walesi szigetre sodorja, ahol úgy tűnik, a mesének hitt dolgok léteznek a valóságban…
Tavaly a filmváltozatra egy barátnőm rángatott el, mert őt nagyon érdekelte a film, mivel a nyomtatott változatot már olvasta és nagyon tetszett neki. Én a kívülállók nyugalmával és halvány érdeklődéssel ültem be a moziterembe, de összességében véve kellemesen csalódtam. Egyrészt ennek az élménynek, másrészt barátnőm hatásának köszönhetően döntöttem úgy, hogy megismerkedem Ransom Riggs regényével. És milyen jól tettem!!! Szinte az első oldaltól bevonzottak a történések, Jacob kommentárjai nagyon humorosak voltak, de legalább ennyire imádtam az érzelmesebb oldalát is, amikor a nagyapjára gondolt, vagy amikor Emmával elkezdtek egymás felé közeledni. Mikor a srác megérkezett a walesi Cairnholm szigetére, annak ködös, mocsaras tájképe még inkább borzongatóvá tette a cselekményt. A különleges gyermekek felbukkanásától szerettem bele végképp az elbeszélésbe és ezzel együtt a karakterekbe is, akik egytől egyig érdekes, szerethető és vicces figurák voltak (és ne feledkezzünk el az izgalmasabbnál izgalmasabb képességeikről sem). Emma kiemelkedett a többiek közül Jacobbal való kapcsolata miatt, kíváncsian várom, merre halad majd a viszonyuk a továbbiakban. Fantasztikus élmény volt Jacobbal együtt felfedezni a hurkok, az üresrémek, és úgy általában a különlegesek világát, s ehhez nagyban hozzájárultak a kötetben szereplő régimódi fényképek. A hangulatuk tökéletesen passzolt a sztorihoz, s én csak ámultam-bámultam, hogy az író mindegyik képhez milyen ötletes dolgokat talált ki (egy kicsit talán irigykedtem is, hogy micsoda fantáziával áldotta meg őt az ég). Mindezek mellett volt még egy aspektusa a könyvnek, ami miatt hamar megnyert magának: a nagypapa múltja. SPOILER: Ugyebár elég hamar kiderül, hogy Portman nagyapa lengyelországi zsidó menekültként érkezett Cairnholm szigetére, s Jacob sokáig azt gondolja, a bácsi meséinek szörnyetegei valójában a nácikra való metaforikus utalások. A fiú el is gondolkodik egy alkalommal, még mielőtt felfedezné a gyermekeket, hogy ő, az unoka miként birkózhatna meg ezzel az örökséggel, amit a nagyapja ráhagyott. Számomra nagyon tetszett, hogy ezt az egyébként létező problémát, miszerint a holokausztot túlélt emberek gyermekei, unokái, további leszármazottai hogyan tudnak együtt élni felmenőik borzalmas történeteivel, ilyen finoman szőtte bele a könyvbe az író. SPOILER VÉGE Amikor megérkezett a veszedelem, ott nem tudtam egyből alkalmazkodni a ritmusváltáshoz, s bár a cselekmény pörgött, én mégis kicsit lassúnak és túlnyújtottnak éreztem. A lezárásnál több kérdés fogalmazódott meg bennem, mint amennyi választ kaptam, de ez nem is baj, lévén trilógiáról beszélünk, valahogy fenn kell tartani az olvasó figyelmét.
A múltkori olvasmányban való csalódásom után üdítően jó érzés volt olvasni ezt a nem mindennapi történetet, amihez egyértelműen hozzátettek egy pluszt a rejtélyes és sejtelmes fotográfiák. Aki szereti a valóságtól elrugaszkodott, olykor horrorisztikus, de alapvetően izgalmas természetfelettis sztorikat, annak melegen ajánlom ezt a kötetet. Én magam pedig igyekszem mihamarabb kikölcsönözni a könyvtárból a következő részt!


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A fényképeket és a hozzájuk kötődő történeteket.
  - Portman nagyapa múltját.
  - A különleges gyermekek képességeit.
  - Az összes apró információt az üresrémekről, a lidércekről és a hurkokról. Jól jöhet majd a maradék két rész olvasásakor.

Könyvkritika: Lisa De Jong - When It Rains - Amikor esik

Ez a könyv nagyjából másfél éve csücsült a molyos várólistámon, ráadásul amúgy is vágytam már egy romantikus, könnyed történetre.
A történetről röviden: Kate Alexanderrel egy súlyos tragédia történik tizenhat éves korában. A lány bezárkózik, mindenki elől elrejti az érzéseit két éven keresztül, amíg fel nem bukkan az életében Asher Hunt. A fiú a kiutat jelenthetné Kate-nek a szorongásból és szomorúságból, de egy titok talán porrá zúzhatja a boldogságukat…
Az alaptörténet tetszett, korábban is olvastam már hasonló témájú könyveket, azonban mégsem tudta megnyerni magának a szívemet. A főszereplő lánnyal együtt kellett volna éreznem, de nekem állandóan csak az járt a fejemben, hogy miért hallgat és taszít el magától mindenkit, miért viselkedik lehetetlenül a legjobb barátjával, és hogy miért pont egy teljesen ismeretlen embernek hajlandó megnyílni. Amin Kate keresztülment a múltban, borzasztó dolog volt, viszont nem kellett volna ilyen hosszú ideig hagynia, hogy ez határozza meg a mindennapjait. Ezekre a hibáira szerencsére ő maga is rájött a cselekmény vége felé, ám mindezek ellenére nem lett a szememben pozitívabb. Asher pedig bármennyire segítőkész és kedves ember volt, én önzőnek láttam őt, mert már az elején el kellett volna mondania Kate-nek a teljes igazságot. Azt viszont mindenképpen a javára írom, hogy milyen gyönyörű üzeneteket írt a lánynak, és hogy milyen programokat csinált vele. A számomra döcögősen indult első rész után egy egyszerű szerelmi történetbe csöppentem, ami meg lett bolondítva egy csavarral, vagyis egy tipikus romantikus drámát láthattunk, amivel különösebb gondom nem volt, elolvasgattam, de meghatni sajnos nem tudott (csak viszonyításképpen: a Csillagainkban a hiba, a Mielőtt megismertelek, illetve a Csak lélegezz!-trilógia vonatkozó fejezetein, üzenetein úgy sírtam, mint egy kisgyerek). Az utolsó pár fejezet újfent kiverte nálam a biztosítékot néhány dologban, úgyhogy az olvasás befejeztével eléggé morcosan tettem le a kötetet. A legnagyobb problémám az volt, hogy nem éreztem az érzelmeket a sztoriban. Voltak szép leírások, gyönyörű mondatok, amiktől más könyveknél pocsolyává olvadtam volna, itt azonban csak megvontam a vállam. Hiába a jól megválogatott mondatok, nem éreztem sem Kate fájdalmát, sem a benne dúló érzelmi viharokat, sem pedig a kettejük közti szerelmet. Nagyon csalódott vagyok, mert tényleg szeretek ilyen típusú könyveket olvasni, ezúttal azonban nem tudtak megfogni a leírtak. Úgy látszik, kemény dió egy olyan meghatározó olvasmány után érkezni a sorban, mint amilyen a Könnyek nélkül sírtunk…
A drámába oltott szerelmi történetek keményvonalas rajongóinak tudom ajánlani, bár szerintem írtak már ennél jobbakat is (fentebb olvashattok pár példát).


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A flashbackeket.
  - Asher Kate-nek írt üzeneteit, leveleit.
  - Mire utal a könyv címe.

Filmkritika: Thor - Ragnarök

Ebben az évben eddig két Marvel-filmet tekintettem meg, s bár mindkettőt nagyon szerettem, mégis a novembert vártam a leginkább, mert ekkor érkezett a mozikba a harmadik idei Marvel-film, ami az előzetesek alapján őrült szórakozást és fantasztikus látványt ígért. Lássuk, végül beváltotta-e az ígéreteit!
A történetről röviden: Az ősi jóslat szerint Asgardra hamarosan elérkezik a Ragnarök, a világ vége, aminek során Surtur elpusztítja a birodalmat. Thorra vár tehát a feladat, hogy megmentse otthonát, nemcsak a Ragnaröktől, hanem a nemrégiben új erőre kapott halálistennőtől, Helától is, s ebben remél segítséget egy régi baráttól, egy megbízhatatlan testvértől és egy múltjától menekülő harcostól…
Arról már korábbi Marvel-filmes bejegyzéseimben olvashattátok, hogy nagyjából öt éve vagyok masszív rajongója a franchise-nak, és az elmúlt években egyetlenegyszer sem okoztak csalódást, legfeljebb volt egy-két filmjük, ami számomra nem fantasztikus, „csak” jó volt. Ettől a filmtől sok mindent reméltem, amit végül csak részben kaptam meg. A rendező, Taika Waititi függetlenfilmes mezőnyből érkezett, és híres őrült poénjairól, ötleteiről, amik helyenként meg is látszottak a történeten, s kifejezetten jót tettek neki, de lehetett volna ennél bátrabb. Bár én minden poénon hangosan nevettem (egyedüliként a moziteremben, pedig voltak más nézők is), mégis zavaró volt egy kicsit, hogy a vizuális humor nagy része abból állt, hogy valaki nekiment valaminek, leesett valahonnan, esetleg megütötték valamivel. Ezen felül a cselekményvezetésnek sem ártott volna némi vérfrissítés: volt egy bevezető, megérkezett a főgonosz, gonoszkodott kicsit, majd jött a kötelező végjáték, aminek semmi különösebb tétje nem volt. Eddig bevált ez a recept, ezután is be fog válni valószínűleg, ennek ellenére megpróbálkozhatna a Marvel valami változatossággal, s erre most volt meg a legnagyobb lehetőség a rendező személye miatt. Természetesen ettől függetlenül őrülten jó móka volt a film, mindjárt kitérek rá részletesebben, viszont nagyon sajnálom, hogy azt az újítást, amit annyira vártam tőle (és maguk a készítők is több helyen hangsúlyozták), nem teljesen kaptam meg. De tegyük félre a negatívumokat, mert szerencsére (szokás szerint) csak úgy hemzsegnek a pozitívumok a Thor – Ragnarökben. Első körben ott van a humor, ami az előző két Thor-filmre egyáltalán nem volt jellemző, s itt üdítően hatott a tény, hogy a mennydörgés marcona istene veszettül szórakoztató tud lenni, ha hagyják neki. A mellékszereplők szintén mind hihetetlenül harsányak és viccesek voltak, különösen igaz ez a Nagymesterre és Valkűrre. Az egyik bosszúálló pajtás, Hulk megjelenése és Thorral alkotott bromance-e szintén szellemes színfoltként tündökölt a nagyvásznon, a köztük lezajlott gladiátorküzdelem a film egyik leglátványosabb pillanata volt. Ne feledkezzünk meg a tavaly megismert mágus, Doctor Strange cameójáról sem, amiben Benedict Cumberbatch újfent bebizonyította, hogy tehetséges színész; Thor testvére, Loki szintén érdemel pár szót, mivel az ő karaktere is árnyaltabb lett a korábbiakhoz képest. A főgonosszal kapcsolatban csalódtam kicsit, mert mind a története, mind a szereplésének mértéke kaphatott volna nagyobb hangsúlyt, az őt játszó színésznő, Cate Blanchett színészi játéka előtt azonban leborulok, mert képes volt egy gesztussal vagy mondattal mélységet, vagy olykor némi kifordított humort adni a karakternek. A Marvel-filmek megszokott kötelező elemei ismét feltűntek, akadtak nagyon ötletesek utalások korábbi Bosszúállók-filmekre, de ami egyértelműen a legjobb része volt a filmnek, az Thor vicces oldalának bemutatása. Valamint Thor izmos felsőtestének megmutatása :DD (Most komolyan azt hittétek, hogy volt a filmben egy félmeztelen jelenete, és én ezt nem fogom valahogy beleszőni a kritikába? Hát, tévedtetek. :D)
Összefoglalva tehát a fentieket, remek kalandokban és poénokban lesz részetek, ha beültök Thor legújabb filmjére. Emlékezetes szereplők, karakterükben remekelő színészek, hibátlan látványvilág és humorhegyek várnak rátok, úgyhogy ne késlekedjetek és tekintsétek meg mihamarabb!!!


Értékelés: 80%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az összes jelenetet, amiben megcsillan Thor humora.
  - Thor és Loki látogatását Doctor Strange-nél.
  - Thor és Hulk gladiátorküzdelmét.
  - Stan Lee cameóját.
  - A Bosszúállók-filmekre való utalásokat.
  - Na, minek is az istene Thor?
  - A nagy végjátékot Hela és a Bosszúvágyók között.
  - A stáblista utáni jeleneteket.


Thor - Ragnarök (Thor: Ragnarök)
színes, feliratos, 130 perc
Rendező: Taika Waititi
Szereplők: Chris Hemsworth, Tom Hiddleston, Cate Blanchett, Idris Elba, Anthony Hopkins, Jeff Goldblum, Mark Ruffalo, Karl Urban, Tessa Thompson, Benedict Cumberbatch