2014. október 6., hétfő

Filmkritika: Philomena - Határtalan szeretet

Általában mindig azzal szoktam nyitni a bejegyzéseimet, hogy mikor, hogyan kerültem kapcsolatba az éppen tárgyalt filmmel/sorozattal/könyvvel. Nos, a Philomena esetében hanyagolom ezt a részt, ugyanis annyi történt, hogy egyszerűen megtetszett a története. Philomena egy idős ír hölgy, aki ötven éven keresztül rejtegeti titkát, miszerint van egy fia, akit még tinédzserként szült, de az apácák, akiknél nevelkedett, elvették tőle. A nő egy újságíró segítségével próbálja meg felkutatni fiát, de a keresés mellett sok más dologról is szól ez a film. Például arról, hogy mennyiban cselekedtek helyesen az apácák, amikor elszakították fiatal lányoktól a gyermekeiket, és azzal magyarázták tettüket, hogy a lányoknak bűnhődniük kell, amiért engedtek a bujaság csábításának. De szóba kerül a politika, a melegek iránti tolerancia, szóval egy másfél órás filmhez képest jó pár gondolatmenetet megpendít.
Nem szeretnék hosszan fecsegni, hiszen a lényeg röviden is leírható: nagyon jó kis filmről van szó, amit mindenképpen érdemes megnézni. A történet is, a szereplők is egyszerűek, de a fentebb említett kérdéskörök azért komolyabbá és fajsúlyosabbá teszik a sztorit. A két főszereplőt játszó színész remek munkát végez, az érzelmi bevonódás garantált, és kapunk néhány gyönyörű beállítást az angliai tájról. (Ez utóbbi lényegtelen a cselekmény szempontjából, de nekem, mint Anglia-rajongónak, igenis fontos.) Jómagam is esti kikapcsolódásként néztem meg, és akit egy kicsit is kíváncsivá tett a leírásom a filmről, annak bátran tudom javasolni, hogy nézze meg, nem fogja megbánni!

Értékelés: 90%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Judi Dench és Steve Coogan színészi játékát. Lenyűgöző.
  - Philomena fiának történetét.
  - Melyik Trónok harca-karaktert ismered fel a film egyik mellékszereplőjében. (tudom, túl sok Trónok harca-utalgatás...)


Philomena - Határtalan szeretet (Philomena)
színes, eredeti nyelvű, 97 perc
Rendező: Stephen Frears
Szereplők: Judi Dench, Steve Coogan, Sophie Kennedy Clark, Barbara Jefford, Peter Hermann, Sean Mahon, Michelle Fairley

Nincsenek megjegyzések: