Filmkritika: A fantasztikus négyes

Az egy hónappal ezelőtti  A Hangya-kritika után ismét egy filmmel jelentkezem, még pedig az általam nagyon várt A fantasztikus négyessel, amit múlt szombaton volt szerencsém megtekinteni. Hogy miért is vártam annyira? Nos, ha jól emlékszem, pár korábbi filmkritikában már utaltam rá, de azért elmondom megint röviden: egyrészről érdekelt is a film, mivel mostanában eléggé rákaptam a képregény-adaptációkra, másrészről pedig játszik ebben a filmben egy fiatalember, akinek február óta nagy rajongója vagyok. Aki még nem jött rá, kire gondolok, majd rájön később a bejegyzésből, vagy olvasson bele a korábbi kritikáimba, hátha ott megleli a megoldást! :)
A történetről: Adott egy fiatal zsenipalánta, aki saját maga barkácsol össze egy teleportálógépet. Évekkel később felfigyelnek a találmányára, és így kerül be egy csapatba, amelynek célja a dimenziók közti utazás. Csapattársai egy hozzá hasonló zseni, egy szótlan, zenerajongó lány és egy sebesség-és adrenalinfüggő srác. A gép elkészül, ám az első próba során balesetet szenvednek, és drámai változáson mennek keresztül…
Sokat olvastam a filmről a megtekintése előtt, hiszen Amerikában már augusztus elején bemutatták, míg hozzánk egy héttel később jutott el. Nem voltak túl pozitívak a visszajelzések, sokan összecsapottnak, kidolgozatlannak tartották a forgatókönyvet, ami egyáltalán nem méltó az alapanyagához, és Amerikában már szinte biztos bukásnak könyvelték el. Nem szoktam hagyni, hogy befolyásoljanak a kritikák (persze azért meghallgatom/elolvasom őket), elvégre van nekem saját véleményem, de ezúttal eléggé beleéltem magam abba, amit olvastam és féltem, hogy a kritikáknak lesz igazuk. És azt kell mondjam, hogy bár nekem kifejezetten tetszett a film, értem, mire gondoltak a kritikaírók, és bizony néhány dologban igazat kell adnom nekik. De kezdjük az elején! A történet nem volt rossz, a tudományos részeket is viszonylag érthetően adták a tudtunkra, a szereplők közti kémia is működőképesnek tűnt, a baleset kellőképpen ijesztőre sikerült, a vizualitással sem voltak problémák, de valami hiányzott, ami igazán összetartotta volna akár a csapatot, akár magát a filmet.  Nem tudom pontosan megfogalmazni, mire gondolok, de volt pár jelenet, főleg a film második felében, ahol egymást követték az események, de túl gyorsan, mindenféle átmenet nélkül. Plusz a főgonosz rettentően sablonosra és kidolgozatlanra sikeredett, a motivációja sem volt megfelelően bemutatva, egyszerűen csak vették a karaktert, gonosszá tették, de nem magyarázták meg, tulajdonképpen miért csinálja ő azt, amit. Ha már kitértem az egyik szereplőre, akkor megyek is tovább ezen a vonalon, és beszélek kicsit a főszereplőkről. Nem volt velük különösebb bajom, sőt szerintem ők az egyik legerősebb pozitívumai az egész alkotásnak. És most következzen egy kis fangirlködés, mert egy komolynak tűnő beszámolót illik ilyen betoldással feldobni. Reed Richards szerepében tűnik fel a jelenlegi egyik kedvenc színészem, Miles Teller, és mit is mondhatnék? Most sem hibázik, ahogy azt az eddigi filmjeiben sem tette. Karaktere érzelmi változásait egy apró rezdüléssel, egy nézéssel képes volt megmutatni, mindenféle teatralitás nélkül. Elfogultság ide vagy oda, de számomra az ő alakítása emelkedett ki leginkább a négyes tagjai közül. A többiek is hozták a szerepüket, náluk mindössze az volt a gond, hogy a karakterük nem volt részletesen kibontva, alig tudtunk róluk valamit, és erről a tényről a játékuk sem tudta elvonni a figyelmemet. A trailerek alapján arra számítottam, Johnny lesz a nagy mókamester, ahhoz képest talán ha három poént hallottam tőle az egész film alatt. Sue-nál a hátteréről elhangzott információkat keveselltem, és Bennel is ugyanez volt a problémám, valamint a Reeddel való barátsága sem lett olyan hangsúlyos, mint amire számítani lehetett. Nagy szerencse, hogy jó színészeket találtak meg a szerepekre, különben ezek a hiányosságok még inkább megmutatkoztak volna. A történetre visszatérek egy mondat erejéig: sok klisés megoldás volt, amivel nem lenne semmi baj, mivel a mai szuperhősös filmek nagy többsége operál valamiféle jól bevált fordulattal, de ott legalább olyan csomagolásban tálalják, hogy nem feltétlenül gondolsz rögtön a klisésségre. A fantasztikus négyes esetében a „meghal egy személy, akit a csapat tagjai ismernek, és ez kovácsolja össze őket” klisé nem működött úgy, ahogy kellett volna. Igen, érzelmes jelenet volt, és valóban azután kezdtek el együttműködni, de az átmenet túl gyors volt, és nem volt semmi körítés, ami elvonta volna a figyelmet erről a nyilvánvaló történetrészről.
Vonjunk hát mérleget: vajon jó film A fantasztikus négyes, vagy a készítői sajnos alaposan mellényúltak? Véleményem szerint valahol a kettő között lehetne elhelyezni az alkotást. Vannak hibái, több is, mint egy hasonló műfajú filmnek, látszik, hogy nem gondoltak át mindent alaposan a forgatókönyvben, hiányoztak fontos adalékok, mint például az igazi azonosulás a szereplőkkel vagy a humor. Akció sem volt sok, de ami volt, legalább tisztességesen lett összerakva. Viszont a színészek megtették, amit tudtak és nálam gyakorlatilag ők, illetve pár igazán remek jelenet mentették meg a filmet. Egy jól sikerült, minden ízében szórakoztató filmet keresel egy nyári kikapcsolódásra? Lehet, hogy nem ezt a mozit kéne választanod. Egy nem tökéletes, de ügyesen próbálkozó filmmel is megelégszel, amivel szintén kikapcsolódhatsz, igaz, nem leszel tőle teljesen elájulva (talán csak egy színésztől, tőle viszont nagyon), de reménykedsz, hogy talán lesz folytatása, ami jobban sikerül? Nos, ez esetben tudom ajánlani számodra A fantasztikus négyest, mivel jómagam is ebbe a csapatba tartozom.


Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Reed szelfizik.
  - A baleset utáni első pillanatok, illetve az ébredés, amikor rájönnek, hogy megváltoztak.
  - A Doom-mal folytatott filmvégi harc.
  - Csapatnevet kitalálni nem is olyan egyszerű.


A fantasztikus négyes (Fantastic Four)
színes, magyarul beszélő, 100 perc
Rendező: Josh Trank
Szereplők: Miles Teller, Kate Mara, Jamie Bell, Michael B. Jordan, Tim Blake Nelson, Reg E. Cathey, Toby Kebbell