Könyvkritika: Veronica Roth - A hűséges

A beavatott-sorozattal még tavaly szeptemberben ismerkedtem meg, amikor megnéztem az első könyvből készült filmet, majd következett idén márciusban a második könyv filmváltozata, végül pedig áprilisban a könyvsorozat olvasásába is belekezdtem. A ma tárgyalandó könyv ennek a sorozatnak az utolsó kötete. Korábbi kritikáimat az első két kötetről itt és itt találhatjátok meg.
Lássuk hát, miről is szól A hűséges! A csoportokra osztott társadalom végleg feloszlott, kiderült, hogy a kerítésen túl létezik egy másik világ. Tris és Tobias néhány társukkal együtt elindulnak, hogy felfedezzék a kinti világot, de hamarosan rájönnek, hogy nem minden olyan szép és jó, mint amilyennek látszik… Én magam sajnos belefutottam egy nagyon fontos spoilerbe a könyv végét illetően, de titeket szeretnélek megkímélni tőle, ezért most szólok, hogy a továbbiakban spoilerek előfordulhatnak!!!
Ami a leginkább tetszett az elbeszélésmódban, az a kettős szemszög bevezetése volt: változatossá tette az elbeszélést, hogy ezúttal Tobiast is jobban megismerhetjük, s egyben a történetmesélés határai is kitágultak, mivel így el lehetett mesélni olyan történéseket, ahol Tris nem, Tobias viszont jelen volt. Kapcsolatuk meglehetősen hullámzott, de ennek ellenére imádtam a közös jeleneteiket, és továbbra is ők az egyik kedvenc párosom, ha a disztópiákat vesszük. A kerítésen túli világban megismerhettük a Genetikai Jóléti Hivatalt, és fény derült az igazságra Trisék városát illetően. A fordulat jó volt, a magyarázata is elfogadható, utána viszont szerintem túlságosan hosszú időt töltött a sztori a Hivatalban úgy, hogy közben csak álltunk egy helyben, és semmi nem történt. A Hivatal gonoszsága, a velük szemben szerveződő ellenforradalom is jó ötlet lett volna, ha nem pár oldalnyi eltéréssel jutnak tudomásunkra ezek az információk, mert így elsietettnek és talán klisésnek is hatott. A könyv közepén leült a cselekmény, már ott tartottam, mindegy, hogyan, de érjen már véget a történet. Aztán elkészült a nagy terv, melynek célja a Hivatal memóriaszérummal való újraindítása lett, és bár nem ájultam el ettől a fordulattól, innentől legalább megint beindultak a dolgok. És akkor most még egyszer figyelmeztetem olvasómat, hogy ha idáig el is jött, itt mindenképp torpanjon meg, ha nem szeretné előre tudni a könyv végét. Ahogy mondtam, sajnos még tavasszal láttam meg a moly.hu oldalon, hogy mi a történet vége, és rendesen kiakadtam azon, hogy így elrontották nekem az élményt. Ahhoz képest nekem nem volt semmi bajom a végével, szomorú volt, az igaz, de szerintem Tris ezáltal lett igazán erős karakter. Sőt, tegnap tűnődtem el azon, hogy amikor meghozta ezt a döntést, akkor azzal annak a két csoportnak a tulajdonságait mutatta meg, amikhez ő élete során tartozott: Önfeláldozóként cselekedett, amikor Calebet megmentette, és Bátor volt, amikor képes volt besétálni a halálszérumos szobába. Sokak fennakadtak a tényen, hogy pont a főhősnő halt meg, és ezzel elveszett a happy end lehetősége, de én úgy gondolom, ennek így kellett lennie.
A karakterelemzések mindig szerves részeit képezik beszámolóimnak, következzen most hát rövid összefoglaló róluk! Trisről már a korábbi köteteknél elmondtam, hogy nagyon kedvelem, amiért ilyen erős, önálló főhősnő, és ez most sem volt másképp. Tobiast ebben a könyvben fogadtam el véglegesen kedvencnek, mivel a váltott szemszögű elbeszélésnek köszönhetően itt ismerhettük meg az igazi benső énjét. Christina és Uriah is közel kerültek a szívemhez, és sajnáltam, ami Uriah-val történt, mert én végig szurkoltam, hogy hátha esetleg összejönnek. És akkor most jöhet a fangirlködés. Szerintem senki nincs A beavatott-sorozat olvasói között, aki azt mondaná magáról, hogy neki Peter a kedvenc szereplője. Vagyis de, egyvalaki biztosan van. Én. Persze először én is gyűlöltem, mivel egy kegyetlen szemétláda volt, de a második részben valamiért elkezdtem szimpatizálni vele, s itt, a befejező könyvben már visszavonhatatlanul megkedveltem, és ha csak pillanatokra is, de számomra felvillant az a fiú, aki nem kegyetlen és pszichopata, hanem olyan, amilyen Peter talán igazán lehetne egy másik életben. Ezért is értek egyet a döntésével, mert szerintem neki ez volt megírva az elejétől fogva, és volt ezzel kapcsolatban két jelenet a könyvben, amiket nagyon a szívembe zártam. Ja és hogy ez a pár mondat miért számít fangirlködésnek? Tudjátok ti, hogy ki játssza Petert a filmváltozatokban? Nem? Akkor javaslom, hogy lapozzátok fel A beavatott sorozat: A lázadóról, a Whiplashről és A fantasztikus négyesről írott kritikáimat, azokban hosszasan beszélek erről a tehetséges fiatalemberről.
Némi önreklám, a bejegyzés tárgyától való eltérés és virtuális nyálcsorgatás után foglaljuk össze röviden, mit is gondolok A hűségesről, illetve magáról a sorozatról! Önmagában ez a könyv vegyes érzelmeket hagyott bennem: az alapötlete tetszett, a megvalósítás néha nem sikerült túl jól, de összességében egy rendes lezárásnak lehettünk tanúi. Ha a sorozatot vesszük, a kiindulási pontja kifejezetten tetszett, a történet menete azonban nem mindig. A szereplők alaposan kidolgozottak és részletes megírtak voltak, kaptunk egy valóban erős főhősnőt, egy hiteles szerelmi szálat és egy újabb disztópikus világot. Jó utazás volt, örülök, hogy megismerhettem közelebbről is A beavatott-sorozat világát, és sok bölcsességgel gazdagodtam, valamint általánosságban elmondható, hogy ha valaki elolvassa ezt a sorozatot, akkor utána átértékel magában pár dolgot önmagát, a világot, az emberi kapcsolatait illetően. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy vesse bele magát ebbe a világba, mert nem fog csalódni!
(A sorozatnak létezik egy kiegészítő kötete, ami Tobiast/Négyest mutatja be részletesebben, a terveim szerint a következő kritika arról fog szólni.)


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Tris és Tobias közös jeleneteit.
  - Tris megismeri édesanyja múltját.
  - Tobias és Peter viszonyát a könyv során. Két közös jelenetük is van, ahol szakadtam a nevetéstől.
  - Peter végső döntését.