A ma szóba kerülő film elsősorban azért ragadta meg a figyelmemet, mert a Pán Péter a kedvenc mesém: ugyanis én is sokszor érzem azt, hogy nem szeretnék felnőni, hanem szívesen maradnék örök gyerek. Korábban már volt szerencsém egy-két feldolgozáshoz, és természetesen a legújabb film sem kerülhette el a figyelmemet. A Pán azonban egy dologban különbözik az eddigi feldolgozásoktól: ezúttal ugyanis azt láthatjuk, hogyan válik egy árva kisfiúból a mindenki által jól ismert hős, Pán Péter.
A történetről röviden: Péter a második világháború által sújtott Angliában él egy árvaházban. Feltett szándéka, hogy megkeresi édesanyját, aki egyetlen tárgyat hagyott örökül fiára, egy pánsíp alakú medált. Egyik este Pétert és több másik fiút az árvaházból repülő hajókon közlekedő kalózok rabolják el, s viszik el Sohaországba, ahol a rettegett Feketeszakáll az úr. Péter hamarosan megtudja, hogy egy jóslat szerint ő a kiválasztott, aki megszabadíthatja Sohaországot a kalózoktól. Kalandos utazás veszi kezdetét, melynek során Péter találkozik bennszülöttekkel, tündérekkel, sellőkkel, krokodilokkal, egy fiatal hercegnővel, Tigrisliliommal és egy jóképű fiatal bányásszal, aki a Hook nevet viseli...
A mostanában divatos mesefeldolgozási láz a Pánt is elérte, aminek eredményeképpen egy színes-szagos, néhol parodisztikus musicalbe hajló film bontakozott ki a szemem előtt. Ezt azonban most nem feltétlenül negatív módon értem. Azt meg kell hagyni, volt jó pár jelenet, ami rettentően színes és giccses lett (a Sohamadarakra például mi szükség volt?), de alapvetően szép és letisztult volt a látványvilág. A történet elsőre furának tűnt, illetve volt benne pár apró buktató, de aztán idővel rájöttem, hogy az egész film szándékosan akar egy kicsit túlzásba esni. Vegyük például a musicaljelenetet! Megérkezik az elrabolt gyermekeket szállító hajó, és köszöntésképp a bányákban dolgozók elkezdik énekelni a Nirvanától a Smells like teen spiritet. Igen, tudom, elsőre furának hat, de minél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem azt, hogy jó ötlet volt így összekötni két, egymástól teljesen különböző dolgot. És a fentebb említett okra vezetem vissza azt a tényt is, hogy Hugh Jackman elképesztően ripacs volt ebben a filmben; de Feketeszakáll karaktere ezt kívánta meg. A többi színészre semmilyen negatívumot nem tudok mondani: Levi Miller nagyszerűen hozta Péter szerepét, élethű és hiteles volt az egész film alatt; Garrett Hedlund ugyan néha instant idegrángással küzdött (mással nem lehet magyarázni azt, ahogy egyik-másik jelenetben jelen volt), de alapvetően jól ragadta meg Hook figuráját; Rooney Mara meg egyszerűen csodaszép és nagyon tehetséges színésznő.
Összefoglalva a bejegyzésem lényegét, egyáltalán nem rossz film a Pán, a színészgárda meg a látványvilág elviszi a hátán a filmet. Egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes, ha másért nem, legalább azért, hogy két órára megint kicsit gyerekek lehessünk. Mert valljuk be, valahol a szívünk mélyén, mindannyian vágytunk/vágyunk rá néha, hogy berepüljön az ablakunkon egy kisfiú és elvigyen minket Sohaországba, ahol örökké önfeledt gyermekek lehetünk.
(megjegyzés: azért nekem továbbra is a 2003-as Pán Péter című film a kedvencem a feldolgozások közül; illetve számomra senki nem tudja überelni a Once Upon a Time Hook kapitányát :D)
Értékelés: 70%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Az Emlékfa történetét.
- Hook krokodilfóbiáját.
- A Pétert játszó Levi Millert. Én mondom, egy csoda ez a gyerek.
Pán (Pan)
színes, magyarul beszélő, 111 perc
Rendező: Joe Wright
Szereplők: Hugh Jackman, Levi Miller, Garrett Hedlund, Rooney Mara, Adeel Akhtar, Nonso Anozie, Amanda Seyfried, Cara Delevingne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése