Maggie
Stiefvater könyveivel pár éve ismerkedtem meg, és az eddigi sorozatai nagyon
tetszettek. Mind a történetben, mind a karakterekben volt valami, aminek a
segítségével elég hamar belebolondultam a könyveibe, de legfőképp a
Tündérdallam című sorozatába a tündéres háttér miatt. Így amikor egy újabb könyvsorozata
látott napvilágot, nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb azt is el fogom
olvasni. A mai bejegyzés eme sorozat első kötetéről fog szólni. Az alábbiakban
spoilerek előfordulhatnak!
Blue
tizenhét éves, különc lány, akinek az egész családja jósokból és látókból áll,
egyedül a lánynak nincs ilyen képessége: ő csak az energiákat tudja
felerősíteni, ezért sokszor részt vesz anyja jóslásain. Kicsi kora óta
mondogatják neki, hogy ő fogja igaz szerelmének a halálát okozni, ezért Blue
egy ideje már nem hisz a szerelemben. Szent Márk éjszakáján anyja
féltestvérével kilátogat a holtak útjára, ahol azoknak a szellemei sorakoznak
fel, akik az elkövetkező évben meg fognak halni. Blue egy fiatal fiú szellemét
pillantja meg, akiről később kideríti, hogy a helyi elit gimnázium, az Aglionby
Akadémia tanulója. A hiedelem szerint aki nem jós vagy látó, és úgy lát meg egy
szellemet Szent Márk éjszakáján, az csak két okból lehet: vagy te vagy az igaz
szerelme, vagy te ölted meg őt. Blue hamarosan belekeveredik a Hollófiúknak is
nevezett négy tagú csapat mindennapjaiba, megismeri a Ley-vonal utáni titokzatos
kutatásuk részleteit, s közben szép lassan közelebb kerül két Hollófiúhoz is…
Az elején
nagyon nem találtam a történetben a jól ismert Stiefvater-stílust: Blue-val nem
tudtam azonosulni, a szereplőkről alig tudtam valamit, állandóan rejtélyekben
beszéltek, olyan dolgokra utalgattak, amikről korábbról semmi információm nem
volt, vicces részek csak elvétve akadtak (emlékszem, a Tündérdallam-sorozatban
oldalakon keresztül sírva nevettem James beszólásain), így csalódottan
bóklásztam a könyv lapjain, és kerestem valami pozitívumot, amibe
kapaszkodhatnék. Aztán szinte észrevétlenül én is belesüllyedtem a Ley-vonal
utáni keresésbe, már ismerősökként üdvözöltem a fiúkat (még akkor is, ha
továbbra is alig volt bármi infóm az életükről), s most, a könyv befejezése
után már kíváncsian várom, mit tartogat számomra a következő kötet. Igaz, a
Ley-vonal cselekményszála nekem nem olyan izgalmas, mint a korábbi könyvekben
felbukkant dolgok, Blue az első olyan Stiefvater-főhősnő, akit a könyv végére
sem bírtam teljesen megkedvelni, és a fiúk rejtélyei is inkább kissé
bosszantanak, mint érdekelnek. Ennek ellenére voltak olyan leírások, jelenetek,
karakterek és egy megdöbbentő fordulat, amik mégis a jó irányba billentették el
a mérleget. A Hollófiúkat annyira a szívembe zártam, hogy nem is tudnék egy
kedvencet kiemelni közülük, mindegyikőjüket másért szeretem. Na jó, talán
Ronant választanám a rosszfiú énje meg a titokzatos múltja miatt… :)
Nehezen indult, de a végére azért jól sült el a megismerkedésem a
Hollófiúk-sorozat indító kötetével, így bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kis
természetfelettire vágyik, érdeklődik a Ley-vonalak iránt, vagy egyszerűen csak
szereti Maggie Stiefvater stílusát. Én pedig őszintén remélem, hogy a
folytatások kicsit több izgalmat és magyarázatokat rejtenek magukban, s a
sorozat végére már a Hollófiúknak is akkora rajongója leszek, mint a
Tündérdallamnak.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A fiúk összetartását és barátságát.
- Cabeswater titkait.
- A fordulatot. Lehet, hogy nem nagy szám, de nekem leesett az állam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése