2015. április 16., csütörtök

Könyvkritika: Lois Lowry - Hírvivő

Ma tárgyalt könyvünk egy sorozat harmadik része, az első kettőt az ősz és tél folyamán már olvastam, a róluk szóló kritikáimat megtalálhatjátok itt és itt. Meg kell mondjam, nagyon jó érzés volt megint Lois Lowry-könyvet a kezembe venni, mert ugyan egyszerű történetekről ír, de néha jól esik ilyeneket olvasni a sok akciódús, posztapokaliptikus, vámpíros és a kötelező olvasmányok után :)
A történetről: Az előző könyvből megismert Matty a Hírvivőben főszereplővé lép elő. Hat éve már, hogy elhagyta egykori lakóhelyét, és a Látó néven ismert vak férfi társaságában megérkezett Faluba, ahol jelenleg is él. A fiú sokat változott nemcsak idősebb, de ugyanakkor okosabb és érettebb is lett, emellett ő az egyetlen személy, aki sértetlenül tud átkelni a Falut a világtól elválasztó Erdőn. Egy nap azonban Falu lakói meghoznak egy döntést, melynek értelmében lezárják a településre vezető utakat és nem segítenek több rászorulón, ahogy tették eddig. Látó arra kéri Mattyt, még a lezárás előtt menjen el, keresse meg és vigye el Faluba a férfi lányát, Kirát (aki az előző kötet főszereplője volt).
Röviden ennyiben leírható a cselekmény, de ahogy már a korábbi könyvek kapcsán is megjegyeztem, ezekben a művekben nem feltétlenül az akciódús történetvezetés, hanem a mondanivaló, illetve a kidolgozott karakterek fontosak és miattuk válik olvasmányossá a könyv. Térjünk is át a karakterekre! A két már említett szereplőn kívül van még másik kettő, akik az előző könyvekből lehetnek ismerősek: Falu Vezetőjéről például kiderül, hogy egy piros szánkón érkezett meg Faluba pár évvel ezelőtt... (nem lövöm le konkrétan a poént, de ha elolvassátok a könyveket, érteni fogjátok)
Tehát végre bekövetkezett az, amire már vártam, vagyis hogy mikor fognak összekapcsolódni az egyes kötetek egymással. Hosszabb karakterelemzésekbe nem szeretnék belemenni, nekem személy szerint Matty karakterfejlődése tetszett a legjobban, szép ívet írt le, ahogy a vadóc kisfiúból értelmes, kedves, segítőkész fiatal fiú lett, aki éppen az első szerelmet és a kamaszkor első változásait éli át a történetben. Kira is sokat változott a Valahol, messzében megismert fiatal, elesettnek tűnő lányból egy magabiztos, határozott fiatal nő lett.
Egyetlen bajom volt a könyvvel: a vége. (SPOILER!) Értem én, hogy a cselekmény szempontjából, vagyis Falu megmentése érdekében Mattynek fel kellett áldoznia magát, de úgy gondolom, így a pozitív mondanivalójából veszített a sztori, elvégre végig azt láthattuk, hogy a fiú mennyire eleven, élettel teli és mennyi terve van a jövőre nézve és főleg ezért volt számomra tragikus az, ami történt vele. (SPOILER VÉGE!)
Összefoglalva gondolataimat, nagyon jó volt olvasni ezt a könyvet, szerethetőek voltak a karakterek, szépek voltak a leírások és ismét volt mondanivalója a történetnek. A vége miatt nem vagyok teljesen elégedett, de ennek ellenére eddig ez a kedvenc részem a sorozatból. Még egy kötet van hátra, A fiú és azzal le is zárul a sorozat; kíváncsi vagyok, hogy az ottani történések mennyiben lesznek majd összekapcsolhatóak az eddigiekkel.

Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
 - A történet folyamán feltűnő különleges képességeket.
 - Matty és Jean közös jeleneteit.
 - Matty és Kira útját Erdőn keresztül.

Nincsenek megjegyzések: