Könyvkritika: Sarah Addison Allen - A barackfa titka

Sarah Addison Allen írói munkásságával tavaly ismerkedtem meg közelebbről, amikor is elolvastam a Sugar Queen - Édes élet című könyvét. Teljesen magával ragadott a történet, a szereplők, a leírások... egyszerűen imádtam minden egyes sorát!!! Az olvasás befejeztével utánanéztem, hogy milyen könyveket írt még, de akkoriban nem éreztem úgy, hogy szívesen elolvasnám más írásait. Mostanában azonban ismét elhatalmasodtak rajtam a negatív érzelmeim, a magányosságom, ezért úgy éreztem, szükségem lenne egy kis Allen-féle szíverősítőre. Kikölcsönöztem hát a könyvtárból A barackfa titkát, most pedig elmesélem nektek, hogy mit is gondolok róla.
A történetről röviden: Willa Jackson harmincéves, viszonylag elégedett az életével, szülővárosában él, és egy kis sportboltot üzemeltet. A lány egykori osztálytársa, Paxton Osgood nagy munkában van, ugyanis a kisváros híres, régen elhanyagolt kúriáját, a Blue Ridge Madamet újíttatja fel (amit történetesen Willa ükapja építettett anno), valamint a Nőegylet 75. évfordulójának megünneplését is ő készíti elő. A két lány sorsa akkor fonódik össze, amikor a Madam udvarán álló barackfa alól előkerül egy csontváz. Miközben Willa és Paxton a múlt eltemetett titkai után kutatnak, lassan rádöbbennek, mi hiányzik saját életükből, s persze a szerelem is rájuk talál...
Tetszett, de hiányzott belőle az a titokzatos varázs, ami a másik könyvben megvolt. A két lányt nem volt nehéz megkedvelni, szurkolni nekik, hogy legyenek biztosak magukban és az érzéseikben, a fiúkkal (és így a szerelmi szálakkal) azonban voltak problémáim. Willa és Colin között sokáig nem éreztem a szikrát, és nekem túl gyorsan történt az, hogy a lány végül megkedvelte a fiút. Sebastiannál meg nem tudtam eldönteni, hogy ő tulajdonképpen milyen ember: egyszer túl tökéletes, máskor meg túl furcsa volt, így nem tudtam teljes mértékben szimpatizálni vele. A címben említett titok is elég hamar napvilágra került, s bár a végén csempészett bele egy apró fordulatot az írónő, sajnos attól sem lett jobb a végeredmény. Akkor mégis miért írtam, hogy tetszett? Elsősorban a gyönyörű leírások miatt. Akár a múltba nyúlt vissza a történet, akár a jelenben volt valami szerelmes évődés (vagy egy kissé szenvedélyesebb "közjáték") a párok között, azokban a jelenetekben bele tudtam feledkezni a sztoriba, és talán még a bánatomat is elfelejtettem egy rövid időre.
Összefoglalóan annyit mondhatok, hogy ez egy aranyos és bájos könyv, amit érdemes elolvasni, mert bár nem tökéletes, de azért taníthat pár dolgot arról, hogy miért fontos az emberek közti barátság és hogy végső soron mi vagyunk az alakítói a saját sorsunknak.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A babonák fontosságát.
  - Agatha mama meséit a múltról.
  - A párok közötti szerelmes jeleneteket.
  - Kiderül a titok a barackfáról.

Filmkritika: A Vadász és a Jégkirálynő

Gondolom, már észleltétek, hogy csütörtökön végül nem sikerült bepötyögnöm a filmes kritikát, de a várakozásnak immáron vége, ma ugyanis pótolom ezt az elmaradásomat. Mielőtt azonban teljes figyelmünket a film felé fordítanánk, szeretnék még mondani valamit. Ez a bejegyzés nagy mérföldkő a blogom történetében, mivel ez már a századik!!! Amikor anno 2014 augusztusában elkezdtem ezt az egészet, álmodni sem mertem volna, hogy idáig eljutok, arra számítottam, hogy egy rövid idő után beleunok és abbahagyom. Szerencsére nem így lett, sőt napról napra, hónapról hónapra egyre inkább érzem azt, hogy nagyon megszerettem a blogomat, és a továbbiakban is szorgalmasan fogom szerkeszteni, amennyire csak tudom. Remélem, akik eddig velem tartottak, ezután is velem maradnak, ugyanakkor természetesen tárt karokkal várom az újabb olvasókat is! :)
A rövid kitérő után csapjunk bele a film véleményézésébe! A film a 2012-es a Hófehér és a vadász folytatása és előzménytörténete egyszerre. Azt a filmet is moziban láttam, és egyszeri kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelt. Lássuk, ennek a filmnek sikerült-e megütnie az előző által felállított mércét!
A történetről röviden: Hófehér története előtt járunk, amikor megismerkedünk az előző film főgonoszának, Ravennának a húgával, Freyával. Freya boldogan és szerelmesen tekint a jövőbe, ám egy tragédia hatására megváltozik, ő lesz a Jégkirálynő, messzire költözik nővérétől, saját birodalmat és saját hadsereget épít ki magának - utóbbit fiatal gyermekekből, akiket elszakít családjuktól. Itt találkozik egymással Erik (a későbbi vadász) és a harcos Sara. Freya ármánykodása elszakítja őket egymástól, ám sok évvel később a titokzatos varázstükör utáni kutatás ismét összehozza őket. A varázstükröt ugyanis Freya is meg akarja szerezni, mivel annak segítségével feltámaszthatja nővérét, aki Hófehér keze által hullott el. A bonyodalmak itt azonban még korántsem érnek véget...
A cslekményleírásból már sejteni lehet, hogy eléggé csűrik-csavarják, keverik-kavarják az egyes szálakat, ami nem feltétlenül tesz jót a filmnek. Kicsit nehéz is követni az eseményeket, plusz az előző résszel való összekapcsolás is kissé erőltetettre sikerült. Röviden tehát, ez a film hozza az első színvonalát, de átugorni nem tudja. Sőt megkockáztatom, hogy ha nem találtak volna ilyen remek színészeket a szerepekre, akkor ez a film borzalmas is lehetett volna. Nem lett az, köszönhetően Charlize Theronnak, Emily Bluntnak, Chris Hemsworthnek és a törpéket alakító színészeknek. A nővéreket játszó színésznők gyönyörűek, méltóságosak és mérhetetlenül tehetségesek, egyszerűen sugárzik a vászon, amikor ők feltűnnek; Chris Hemsworth pedig a már jól ismert lazaságával és sármjával hódít. És persze ott vannak a törpék. Ha ők nincsenek, akkor ez a film feleennyire vicces sem lenne. Bromwyn asszonyságon szórakoztam a legtöbbet, már-már folyt a könnyem a nevetéstől, valahányszor ő vásznon volt. A színészek mellett még a látványt és a kosztümöket tudnám kiemelni pozitívumként, mert az tényleg látszott, hogy a ruhákon, a sminkeken és a speciális effekteken is rengeteget dolgozott a stáb.
Egy mondatban összefoglalva: sajnos nem tud jobb lenni az elődjénél, de a lenyűgöző látvány és a remek színészgárda mégis megmenti a középszerűségtől, és egy szórakoztató, egyszer nézhetős filmmé alakítja. A törpék miatt mindenképp érdemes időt szánni rá!


Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A törpék összes jelenetét.
  - Charlize Theron és Emily Blunt közös jeleneteit.
  - A két nővér ruhatárát.


A Vadász és a Jégkirálynő (The Huntsman: Winter's War)
színes, magyarul beszélő, 114 perc
Rendező: Cedric Nicolas-Troyan
Szereplők: Charlize Theron, Emily Blunt, Chris Hemsworth, Jessica Chastain, Nick Frost, Rob Brydon, Sheridan Smith, Alexandra Roach, Sam Claflin

Könyvkritika: Ava Dellaira - Kedves halottak!

Rövid hallgatás után ismét jelentkezem, sőt ha minden jól megy, a mai nap folyamán ezen kívül még egy bejegyzés fog felkerülni a blogra, ami egy filmmel lesz kapcsolatos. Egyelőre azonban maradjunk a bejegyzés eredeti témájánál, és lássuk, miről is szól a címben megemlített könyv!
A történetről röviden: Laurel nemrégiben veszítette el a nővérét, Mayt. Egyik angol óráján azt a feladatot kapja, hogy írjon levelet egy halottnak; a lány Kurt Cobaint választja, mivel ő volt May kedvenc énekese. Itt azonban nem áll meg, hanem további halott embereket választ, akiknek megírja leveleit, amikben mesél a nővéréhez fűződő kapcsolatáról, a nehezen feldolgozható gyászról, a sulis és magánéleti mindennapjairól, s szép lassan felszínre bukkan egy mélyen eltemetett titok...
Mostanában egyre több ifjúsági regényt olvasok, s szinte mindegyik elolvasása után arra a következtetésre jutok, hogy ha az adott könyv a kamaszkorom legnehezebb korszakaiban talált volna meg, akkor bizonyos problémáimmal jobban meg tudtam volna birkózni. Ez az állítás erre a könyvre illik rá leginkább, ugyanis sajnos velem is megtörtént az, ami Laurellel, vagyis hogy a kamaszkorom kellős közepén veszítettem el egy közeli hozzátartozómat, így pontosan tudtam és éreztem, hogy miken megy keresztül Laurel. Sőt, pár éve jöttem rá arra, hogy akkoriban nem is fogtam fel teljesen a veszteséget, amit elszenvedtem, és csak mostanában, a korai húszas éveimben kezdem érezni a hatását, hogy annak idején nem foglalkoztam komolyabban a gyász feldolgozásával, és nem igazán beszélgettem senkivel erről. Ha akkoriban ismertem volna ezt a könyvet (vagyis pontosabban találkoztam volna egy hasonlóval, mivel a Kedves halottak! akkor még nem jelent meg, és terápiás jelleggel én is elkezdtem volna leveleket írni, akkor talán egy idő után bennem is úgy felszabadultak volna az elfojtott fájdalmak, mint Laurelben, és a mostani életem egy kicsit jobb és vidámabb lenne.
Mielőtt túl személyes jellegűvé válna a bejegyzés, kanyarodjunk vissza a könyv történetéhez! A cselekmény főképp a kamaszlélek rejtelmeit boncolgatja, de emellett beszél a barátság, a család fontosságáról, a szeretetről, a gyászról, és arról, hogy bármilyen sötétnek látszik néha a világ, mindig vannak világos pontok, amikre érdemes odafigyelni, és soha nem szabad feladni. A szereplők egytől egyig szerethetőek és szimpatikusak, egyedül a szerelmi szál kezdete tűnt kicsit véletlenszerűnek, de a későbbiekben Laurel és Sky kapcsolata olyan őszinte, gyönyörű és szívmelengető mondatokkal van megírva, hogy még ezt az aprócska hibát is elnézem az írónőnek.
Összefoglalva a fentikeket, mindenféle szócséplés helyett csak annyit mondanék, hogy mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet, érdemes elolvasni, mert nagyon szép, megindító és akár meg is fogadható dolgokat tartalmaz.


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Laurel és Sky közös jeleneit. Én is így akarok szerelmes lenni...
  - A Heath Ledgernek írt levelet. Főleg a Jokerről szóló részt.
  - Kiderül Laurel mélyen őrzött titka.

Információmorzsák #8

Érkezett pár új előzetes a napokban, amikről mindenképpen írnom kell pár sort. Igazából mindegyik valamilyen szinten meglepetés volt számomra, mert nem mostanában számítottam rájuk. De ahelyett, hogy panaszkodnék, inkább élvezem a kialakult szituációt és megmutatom nektek a trailereket, valamint szokás szerint röviden véleményezem őket. Vágjunk bele!

Elsőként a Legendás állatok és megfigyelésük előzetesről lesz szó. A trailer az idei MTV Movie Awardson debütált, amin alaposan meglepődtem, mivel én a hírekben csak arról értesültem, hogy egy exkluzív, sosem látott klipet fogunk kapni a filmből, ehhez képest jött ez a varázslatos videó. Az elejétől a végéig csak mosolyogtam és sikoltoztam, mert olyan szinten nosztalgikus hangulatot keltett bennem a trailer. A látvány gyönyörű, humornak sem leszünk híján (az utolsó jeleneten még mindig kuncogok), és szerintem a színészekkel sem lesz gond, sőt egyre inkább azt érzem, hogy egy remek gárdát hoztak össze a filmre: Eddie Redmayne-nél jobb színészt el sem tudnék képzelni Göthe Salmander szerepére, engem már az előzetesbeli viselkedésével megvett. A filmet idén novemberben láthatjuk a mozikban, pontos magyar dátumról még nem tudok.
Itt megtekinthető a trailer:

A második előzetes egy Marvel-filmhez kapcsolódik, mégpedig a Doctor Strange-hez. Egy korábbi Információmorzsák rovatban - a forgatás megkezdésének apropójából - már írtam röviden a filmről, de azért pár dolgot felelevenítek. A film Dr. Stephen Strange-ről, egy sikeres sebészről szól, akinek egy autóbaleset következtében megsérül a keze, és nem tud már műtéteket végezni. Nepálba utazik, hogy felkutassa az Ancient One-t, akinek segítségével az egyik legerősebb varázslóvá válik. Ez a stúdió első olyan filmje, amiben felbukkan a mágia, és már a trailerből is látszik, hogy Strange története nagyban eltér azoktól a filmektől, amiket megszoktunk a Marveltől (valószínűleg a trailer elején befeketedő logó is ezt szimbolizálja). Nekem tetszik ez a koncepció (és persze az sem hátrány, hogy az egyik kedvenc színészem, Benedict Cumberbatch játssza a főszerepet), és reménykedem benne, hogy nem kell csalódnom. Ez a film is novemberben érkezik a mozikba, magyar dátum még itt sincs.
(egy apró megjegyzés: a korábbi Strange-bejegyzésben Baron Mordót jelöltem meg főgonosznak, mivel azt olvastam mindenhol; a jelenlegi hírek (és az előzetes) alapján azonban úgy néz ki, Mordo szövetségese lesz Strange-nek, és a Mads Mikkelsen által játszott fura alak (igen, ő az, aki csinálja azokat a körző mozdulatokat) próbálja megkeseríteni a főhős életét).
Előzetes:

A harmadik előzetes nem ilyen friss és ropogós, mint a fenti kettő, de muszáj megemlítenem. Hogy miért? Mert egy megszállott fangirl vagyok, azért :D
A War Dogs című filmre valószínűleg egyáltalán nem figyeltem volna fel, ha nem a legeslegkedvencebb színészem szerepelne benne. Aki nem tudná (mert még nem olvasta el elég bejegyzésemet), Miles Tellerről beszélek, akinek a munkásságát kicsivel több, mint egy éve árgus szemekkel követem, ezt az alkotást is csak ebből kifolyólag ismerem. Alapvetően nem nagyon vagyok oda a vígjátékokért, hébe-hóba megnézek egyet-kettőt, de inkább más típusú filmek kötnek le. Első nézésre ettől a trailertől se vágtam hanyatt magam, de látom benne a potenciált (nem, nem csak őmiatta :D), szóval adok neki egy esélyt. A történetről annyit tudok, hogy megtörtént események ihlették, és két fiatal vállalkozóról szól, akik szerződést kötöttek az USA kormányával, hogy a katonáikat ellátják fegyverekkel. Azonban ahogy ilyenkor az lenni szokott, semmi sem alakul úgy, ahogy kéne...
Az amerikai premier augusztusban lesz, magyar bemutatóról még nincs hír, de őszintén remélem, hogy ha másért nem, de a vígjáték volta és Jonah Hill ismerős arca miatt valamelyik magyar forgalmazó fantáziát lát a filmben, és műsorra tűzi valamikor. Ha igen, én szélsebességgel rohanok a moziba jegyet váltani rá :)
Itt megtekinthető a trailer:

Mára ennyi fért kicsi rovatomba. A legközelebbi bejegyzésemben egy könyvről lesz szó, aminek a hétvége folyamán állok majd neki, ezen kívül a jövő hét vége felé végre-valahára egy filmes kritika is érkezik, mivel akkor megyek moziba. Addig is olvasgassatok, böngészgessetek kicsiny blogomon, és ha bármi észrevételetek, javaslatotok, ötletetek van, vagy csak szimplán ti is reagálnátok az általam bemutatott videókra, ne fogjátok vissza magatokat, és írjatok! :)

Könyvkritika: Nyina Lugovszkaja - Élni akarok

Megtörve a nagyjából három hete tartó csendet a blog körül, végre újabb bejegyzéssel érkezem. A ma tárgyalt könyvet még 2014 októberében egy könyvcsere keretein belül szereztem meg (erről az eseményről a tavaly nyári Gina French-könyvről szóló bejegyzésben találtok pár információt), de egészen eddig csak üldögélt a polcon, arra várva, hogy levegyem onnan, és elolvassam. Erre a húsvéti szünetben került sor, most pedig érkezik a friss és ropogós kritika róla.
A történetről röviden: A könyv tulajdonképpen egy napló, amiben Nyina Lugovszkaja, egy tizenéves szovjet kamaszlány a mindennapjairól, az országában történő eseményekről, gondolatairól, érzéseiről számol be. A bejegyzések 1932 és 1937 között keletkeztek, '37-ben ugyanis Nyinát, a nővéreit és az édesanyját letartóztatták és munkatáborba szállították, ahonnan csak évekkel később szabadultak.
Anno a könyvcserén azért figyeltem fel erre a könyvre, mert egy fiatal lány naplója, ami a háborús időkben íródott, és én egyből arra következtettem, hogy lesz legalább annyira jó és fog annyira tetszeni, mint Anne Frank naplója, ami ugyebár hasonló kiindulópontokkal rendelkezik, csak a végkifejlete más. Sajnos nem azt kaptam, amit vártam. Már az elején rájöttem, hogy engem ez a könyv nem igazán köt le, de ennek ellenére számos remek pillanata van. Nyina nemhiába készült írónőnek (végül festő és díszlettervező lett belőle), ugyanis remekül ír. A kamaszlányokhoz hasonlóan ő is állandóan kritizálja magát, szerelem és elfogadás után áhítozik, és mindenről markáns véleményt fogalmaz meg. Habár a könyv hátulján lévő szöveg azt sugallja, hogy a szovjet történelmi események is markánsan megjelennek a naplóban, valójában inkább Nyina gondolatai és érzelmei vannak a középpontban, ezek kapnak nagyobb hangsúlyt, és ezek a legerősebb részei az egész könyvnek. Nyina küzdelme, hogy jobban megismerje önmagát, hogy elfogadtassa magát a környezetével, nagyon ismerősnek hatottak számomra, és számos olyan érzéséről írt hosszasan, amik bennem is felmerültek kamaszkoromban, sőt mostanában is egyre gyakrabban előkerülnek, pedig már nem vagyok tizenéves. Egy idő után azonban pont ez lett a napló egyik legnagyobb negatívuma is, mivel ahogy peregtek a lapok, úgy vált egyre jobban idegesítővé Nyina állandó pesszimista hozzáállása, és az, hogy ha meg is látta a dolgok jó oldalát, azt valahogy sosem tudta elhinni, hogy ezek a jó dolgok igenis akár vele is megeshetnek.
A könyv elolvasását csak azoknak tudom ajánlani, akik komolyabban érdeklődnek a naplóirodalom iránt, mert egyébiránt - a pár szépen megfogalmazott gondolaton kívül - egy kissé fárasztó és helyenként unalmas olvasmánnyal állunk szemben.


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Nyina gondolatait a szerelemről, és leírásait a fiúkról, akik éppen tetszenek neki.
  - A könyv eleji bevezetőt a történelmi tényekről és Nyina életéről.

Információmorzsák #7

Az előző bejegyzésemben pótoltam a legutóbbi mozizásom véleményezését, a mostani bejegyzés pedig a nemrégiben nyilvánosságra hozott trailerekről fog szólni, egész pontosan azokról, amik leginkább érdekelnek engem. Főleg saját gondolatokat fogalmazok meg a videókról, de azért felhívom majd pár érdekességre is a figyelmet. Vágjunk bele!

Az első trailer egy sorozathoz kötődik. A sorozatnézési szokásaimat tárgyaló tavalyi bejegyzésem óta nem igazán foglalkoztam ezzel a témával a blogon, aminek több oka is van. A legegyértelműbb ok az, hogy lusta vagyok :D Sorozatokról nem olyan egyszerű véleményt alkotni, hiszen előfordulhat, hogy egyik epizód tetszik, a másik meg nem, egyszer imádod a sorozatot, máskor meg legszívesebben fenékbe billentenéd a készítőit. Valamint a gondolataimat sem olyan egyszerű összefogó egésszé formálni, mint ahogyan a könyveknél vagy a filmeknél szoktam csinálni. Így jelen állás szerint a sorozatok továbbra is a háttérben maradnak, de ha valamelyik sorozatommal történik valami, arról biztosan fogok majd írni, legalább ezáltal is tudjátok követni, hogy milyen sorozatokat nézek (már ha persze érdekel valakit).
A hosszú bevezető után jöjjön a lényeg! Múlt héten kiadták az első olyan előzetest a Trónok harca legújabb, áprilisban kezdődő évadához, amiben végre tényleg láthatunk is valamit. Az eddigi teaserek a korábbi évadok képeiből és szövegeiből álltak össze, de ezúttal egy remek kis ízelítőt kapunk abból, hogy mi is vár ránk Westeroson. Személyes kedvencem a trailerből a vége, amikor Bran áll és az Éjkirállyal néz szembe. Ott konkrétan sikítottam, amikor először láttam.
Íme a videó:

A második videó az Amerika Kapitány: Polgárháború című filmhez érkezett. A megjelenése előtti napon kiadtak egy sneak peeket, amiben bejelentették a másnapi dátumra a trailert. Onnantól fogva a megtekintéséig remegtem és izgultam, annyira kíváncsi voltam. Szerencsére nem okozott csalódást ez az előzetes sem. Továbbra is Steve és Bucky kapcsolata, valamint a Kapitány és Vasember közötti ellentét van kihangsúlyozva, és bár nem sokat árul el a film történetéből (Zémó báró például még mindig nem mutatkozott), a hangulatot megadja. A Párducot is többet láthattuk, de a kedvenc részem (és szerintem nem vagyok egyedül ezzel) a trailer vége volt, amikor beköszönt Pókember!!!!! Ja, és a Hangyás jelenet se volt semmi! Alig várom a májust, hogy végre láthassam a filmet!
Trailer:

Azonban nem csak a Kapitány kalandjai miatt várom a májust, hanem azért is, mert az X-Men mutánsai akkor fognak szembeszállni a legerősebb és legősibb mutánssal, Apokalipszissel. Ehhez a filmhez ezen a héten csütörtökön, számomra abszolút meglepetésként érkezett meg az újabb előzetes.
Láthatunk pár képkockát Apokalipszis születéséről, az újabb fiatal mutánsokról és arról is, ahogy felsorakoznak az X-Menek a Négy Lovassal szemben. Ettől a filmtől is azt várom, hogy eláll tőle a lélegzetem, s remélem, nem fog majd csalódást okozni. Kedvenc rész? Talán Quicksilver jelenetei, Apokalipszis mondatai és a videó elején a beszélgetés X professzor és Magneto között.
Itt az előzetes:

Mára ennyi fért az Információmorzsák rovatba. Ezzel be is hoztam a blogos lemaradásaimat, de egyelőre nem tudok semmi biztosat mondani azzal kapcsolatban, hogy mikor érkezik legközelebb bejegyzés. Filmes részről csak akkor írok, ha látok valami igazán jó filmet (moziba legkorábban áprilisban megyek), könyves részről pedig még nem találtam ki, mi lesz a következő olvasmányom. Természetesen ha bármi, a kedvenceimmel kapcsolatos érdekesség felkerül a netre, arról biztosan fogok majd írni, és attól sem kell tartani, hogy esetleg hónapokra eltűnnék, mindenféleképpen fogom hozni a kritikáimat továbbra is! :)

Filmkritika: A beavatott-sorozat: A hűséges

Kicsit késve írom meg ezt a bejegyzést, mivel már több, mint egy hete láttam a filmet, de a hosszú hétvége és az ihlet teljes hiánya miatt csak most dokumentálom a véleményemet.
A beavatott-sorozat harmadik részét nagy várakozások előzték meg részemről, mivel az előző film, A lázadó nagyon tetszett, és reméltem, hogy ezúttal legalább olyan jól fogok szórakozni, mint legutóbb. Sajnos a reményeim nem váltak valóra, sőt, elég vegyes érzelmekkel jöttem ki a moziból.
A történetről röviden: Az alapítók üzenetét követve Tris és Tobias úgy döntenek, átmennek a Chicagót körbeölelő falon, hogy megtalálják végre a válaszokat kérdéseikre. A falon túl megismerik Davidet és a Genetikai Jóléti Hivatalt, de hamarosan kiderül, hogy semmi és senki sem az, aminek eddig hitték...
Az előzetesekből már látszott, hogy alaposan belenyúltak a könyv cselekményébe, és megváltoztattak dolgokat. A korábbi bejegyzéseimben kitértem rá, hogy nem zavar, ha egy könyv filmre adaptálása során kisebb változtatások és kihagyások jönnek létre, épp ellenkezőleg, néha az újonnan kitalált ötletek is jól beleilleszkednek a sztoriba, és elnyerik a tetszésemet. A hűségesnél azonban elkövettek pár hibát az adaptálásnál. Az első hiba az volt, amikor elhatározták, két filmben mesélik el a sztorit. A könyv alapvetően sem egy vaskos példány, és a cselekmény sem olyan szövevényes, hogy ne lett volna elég egyetlen film a feldolgozásához. A második hiba az volt, hogy a most mozikba került film gyakorlatilag lefedte a könyv teljes történetét, így a nyomtatott verzióból nem maradt annyi alapanyag, ami elég lenne még egy egész estés filmhez. Adódik a kérdés: akkor mégis mi a búbánatról fog szólni a negyedik film??? Mert én annak nem látom sok értelmét, hogy írnak egy olyan forgatókönyvet, ami csak nyomokban tartalmaz cselekményt a könyvből; például hogy meghalnak  karakterek, akik a könyvben is, születnek olyan döntések, amik a könyvben is: ezeket a mostani részbe is beleépíthették volna. És akkor még a felét nem hallottátok a mondandómnak...
A film látványvilága annyira mű volt, hogy némely jelenetnél konkrétan attól féltem, hogy a vásznon lévő CGI-óceán egyszercsak lezúdul a nézőtérre, és elönt mindent. A Genetikai Jóléti Hivatal külsői, a kihalt föld, amin Trisék átkeltek, a Hivatal repülő járművei... mindegyikről csöpögött a számítógépes animáció. A sztori tele volt kérdőjelekkel, elsietett jelenetekkel és olyan változtatásokkal, amik szintén nem tettek jót a filmnek. Tris édesanyjának a naplója például hol volt? Az ő története és múltja elég fontos a könyvben, itt alaposan megnyirbálták és leegyszerűsítették. A Hivatal is más típusú munkát végzett, és mik voltak azok a nevek???? Providence, a Mezsgye, a Tanács... Értem én, hogy a fantasy-és a YA-történetekben szeretnek mindennek nevet adni, de ha a könyvben nem volt, ide minek kellett? Ennyiből állhatott volna abból is a sztori, hogy Tris és barátai elindulnak a Tizenkettedik Körzetből, hogy a Perzseltföldön átvágva eljussanak Idrisbe, ahol várja őket a jóságos Dumbledore, akiről kiderül, hogy igazából a gonosz Szauron... És az a szomorú, hogy ha jobban belegondolok, a fentebb leírt poénomra eléggé rájátszott a film, vagyis komolyan gondolt egy ilyen gyenge viccet. Jaj...
Mielőtt teljesen szétrugdalom a filmet, gyorsan rátérek a pozitív részeire, mert bármilyen meglepő, volt azért egy pár dolog, amit jól eltaláltak. Volt egy-két jól kivitelezett akciójelenet, a színészgárdára sem lehet panasz, és (vigyázat, fangirl-veszély!!!) Miles Teller ismét bebizonyította, milyen tehetséges színész. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy miatta nem írom le a sárga földig ezt a filmet. Az általa játszott karakter, Peter volt az egyetlen színfolt az egész sztoriban, mindig volt egy félmondata, vagy odavetett megjegyzése, ami feldobta egy kicsit a hangulatot (igaz, a vele kapcsolatos fordulatot eléggé feleslegesnek éreztem). Végig az volt az érzésem, hogy a jelenetei háromnegyedét improvizálta, egyszerűen lubickolt a szerepben. Mondhatjátok rám, hogy elfogult vagyok, de szerintem ha nem ő játszaná ezt a figurát, Peter feleennyire nem lenne érdekes.
Összességében tehát annyit mondhatok erről a filmről, hogy nagyot csalódtam benne, és szerintem nem sikerült túl jól. Az alkotók jobban tisztelhették volna az adaptálandó könyvet, a digitális részeken is dolgozhattak volna még, és adhattak volna több játékidőt Peternek (na jó, csak vicceltem :D). Ettől függetlenül elmegyek majd megnézni a következő részt is, de sajnos nem fűzök hozzá nagy reményeket, hogy jó vagy jobb lesz, mint a mostani. Bár ki tudja, vannak még csodák...


Értékelés: 65%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A drónokat. Izgalmas kis harci eszközök.
  - Az akciójeleneteket, különösen azokat, amikben Négyes is szerepel. Ez az ember tud valamit.
  - Minden egyes jelenetet, amiben Peter áll, néz, vigyorog, ül, zsebre rakja a kezét, beszél, beszól, fegyvert fog, káromkodik... szóval értitek :D


A beavatott-sorozat: A hűséges (The Divergent series: Allegiant)
színes, magyarul beszélő, 121 perc
Rendező: Robert Schwentke
Szereplők: Shailene Woodley, Theo James, Ansel Elgort, Miles Teller, Zoe Kravitz, Bill Skarsgard, Nadia Hilker, Naomi Watts, Octavia Spencer, Daniel Dae Kim, Maggie Q, Jeff Daniels