2014. november 30., vasárnap

Filmkritika: Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész

Ma voltam moziban megnézni ezt a filmet, de kellett egy kis idő. hogy elgondolkozzak rajta, ezért kerül ilyen későn (hajnali fél három van) bejegyzésre a beszámolóm.
A film a méltán sikeres regénytrilógia, Az éhezők viadala harmadik, egyben utolsó részét dolgozza fel, a hollywoodi trendnek megfelelően két részben; az elsőt most, a másodikat egy év múlva tekinthetjük meg a mozikban. Gondolom mindenki hallotta már a könyvek történetét, de a rend kedvéért írok pár sort arról, miről szól a film: Katniss Everdeen immár hivatalosan is a lázadás arca lett, és a Tizenharmadik körzet vezetőinek segítségével körzetről körzetre terjeszti, hogy nincs más megoldás az elnyomás megszüntetésére, mint összefogni, és fellázadni a Kapitólium ellen. Hát nagyjából ennyi a történet, és most nem túlzok, tényleg nem lehet nagyon több vagy jobb mondatokkal kifejezni, miről is szól ez a film. Az jól látszik rajta, hogy mindent csak előkészít a második filmre, és ugyan történnek dolgok már most is, érezhető, hogy az igazán nagy durranás csak ezután következik. Ebből persze senki ne arra következtessen, hogy a film rossz lehet. Nem, egyáltalán nem, sőt! A  rengeteg akciójelenet, a folyamatos feszültség, a karakterek személyes történetei mind-mind remekül kidolgozottak voltak, és pár alkalomtól eltekintve - amikor számomra kicsit leült a sztori - a székembe szögezve ültem végig a filmet. Szeretnék kitérni egy kicsit a színészekre, mivel úgy érzem, a film nagy része miattuk lett jó: Jennifer Lawrence az első képkockán meggyőzött, mint a gyötrődő, fájdalmakkal és rossz emlékekkel viaskodó Katniss, Philip Seymour Hoffman minden egyes jelenetét elszomorodva figyeltem, Julianne Moore remekelt, mint Alma Coin, Sam Claflin gyönyörűen mutatta be Finnick karakterében bekövetkező radikális változásokat és még folytathatnám a sort Woody Harrelsonnal (Haymitch), Elizabeth Banksszel (Effie), Josh Hutchersonnal (Peeta) és Natalie Dormerrel (Cressida). (apró megjegyzés: a könyvekben Finnick a kedvenc karakterem, így ne csodálkozzatok azon, hogy ha a "Jelenetek, amiket érdemes figyelni" rovatba jó pár vele kapcsolatos rész belekerül) Ahogy már korábban írtam, a sztoriról nem tudok sokat elmondani azon kívül, hogy jól látszik, minden arra van kihegyezve, hogy a következő felvonásban harc harc hátán fog érkezni.
A véleményezés végére csak annyit tennék hozzá a már elhangzottakhoz, hogy ha egy kicsit is (vagy nagyon, mert rajongó vagy) érdekel a cselekmény, akkor mindenképp menjetek és nézzétek meg a filmet, és moziban tegyétek, mert a hangeffekteknek és a látványnak hála, úgy fogod érezni magad, mintha te is ott lennél a különböző helyszíneken a szereplőkkel együtt.

Értékelés: 90%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
 - Katniss Snow elnökhöz intézett monológját. ("A tűz fellobbant! És ha mi elégünk, maguk is velünk pusztulnak!")
 - Finnick elmeséli titkát, miközben a lázadók a Bajnokokat próbálják kiszabadítani. (és ezen kívül az összes létező jelenet, amiben Finnick benne van)
 - Katniss dalát.
 - Peeta személyiségváltozását.


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 1)
színes, eredeti nyelvű, 123 perc
Rendező: Francis Lawrence
Szereplők: Jennifer Lawrence. Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Philip Seymour Hoffman, Julianne Moore, Woody Harrelson, Elizabeth Banks, Sam Claflin, Natalie Dormer, Donald Sutherland

Nincsenek megjegyzések: