2015. november 28., szombat

Filmkritika: Az éhezők viadala: A kiválasztott - befejező rész

Végre ez a pillanat is elérkezett: a mai napon megnézhettem Az éhezők viadala-sorozat lezáró filmjét. Nagy élmény volt, úgyhogy nem is húzom az időt, vágjunk is bele a véleményezésbe!
A történetről röviden: Katniss Everdeen immáron végérvényesen a lázadás arca lett. Egyesítette a Körzeteket, és immár semmi nem állíthatja meg a kirobbanni készülő háborút. Katnissnek azonban megvan a saját terve, ami nem biztos, hogy egyezik Coin elnök elképzeléseivel...
Az elején nehezen indult el a történet, mintha a készítők nem tudták volna, hogyan is vegyék fel az elbeszélés fonalát. És ugyanezt éreztem a végénél is: a könyvet olvastam, úgyhogy tisztában vagyok vele, hogy kellett bele ez a jelenet, de valahogy annyira nem illett bele a film addigi menetébe. Talán főleg emiatt lehet, hogy nem vagyok teljesen elégedett a végeredménnyel. Nagyobb durranásra és katarzisra számítottam, hiszen mégiscsak egy sikeres széria lezáró fejezetéhez érkeztünk. A nagy durranás nem jött össze, de szerencsére így sem lett rossz a film. Az akciójelenetek ütősek, a Kapitóliumba vezető utat szegélyező csapdák ötletesre sikeredtek, az érzelmi részek sem voltak eltúlozva, hanem minden egyes jelenetbe pontosan adagolták be, sehol nem hajlott giccsbe a film. Ez persze a színészgárdának is köszönhető, akik kitűnő munkát végeztek a karaktereikkel. A teljesség igénye nélkül kiemelnék pár színészt: Jennifer Lawrence sokadjára bizonyítja, hogy milyen elképesztő színésznő, egyetlen arckifejezéséből tudtam, hogy éppen mi zajlik le Katnissben, nem volt semmi felesleges manírja; Josh Hutcherson egyszerre tudta megjeleníteni a törékeny és a pszichopata Peetát; Sam Claflint igaziból csak azért említem meg, mert ő játszotta a kedvenc szereplőmet, Finnicket (tegyük hozzá, hogy remekül hozta a figurát), és akkor még ott vannak a színészóriások: Donald Sutherland, Woody Harrelson, Philip Seymour Hoffman, Elizabeth Banks.
Nagyjából ennyit tudnék most mondani erről a filmről. Nagyon jól működik, rengeteg megrendítő vagy éppen csodálatos pillanatot tartalmaz (részletek lentebb), és bár nem vagyok vele teljes mértékben elégedett, ettől függetlenül úgy gondolom, méltó az eddigi filmekhez és magához a könyvsorozathoz is. Rajongóknak kötelező, de mindenki másnak is meleg szívvel tudom ajánlani ezt a filmet és a korábbiakat is. May the odds be ever in your favour!


Értékelés: 85%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Jennifer Lawrence apró rezdüléseit.
  - A Kapitóliumba vezető, csapdákkal kikövezett út (ide értendő az alagutas rész is).
  - Katniss dobkíséret mellett bevonul, hogy leadja az utolsó lövést. Csak nem mindegy, hogy kire.
  - Plutarch levelét. Szép főhajtás Philip Seymour Hoffman előtt.


Az éhezők viadala: A kiválasztott - befejező rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 2)
színes, eredeti nyelvű, 137 perc
Rendező: Francis Lawrence
Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Elizabeth Banks, Julianne Moore, Philip Seymour Hoffman, Donald Sutherland, Natalie Dormer, Sam Claflin, Gwendoline Christie

Nincsenek megjegyzések: