2015. november 26., csütörtök

Megérkezett az első előzetes az Amerika Kapitány: Polgárháborúhoz!!!!

Ahogy a cím is mutatja, a várakozásnak végre vége: a tegnapi nap folyamán felkerült az internetre az Amerika Kapitány: Polgárháború első trailere. Az eddigi pletykák azt híresztelték, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő mozikba kerülésekor láthatjuk először az előzetest, de örülök neki, hogy végül nem kellett addig várakoznom, hanem tegnap végre megtekinthettem ezt a remekbe szabott kis trailert. Pár szóban szeretnék kitérni rá, hogy mit gondolok a videóról, de nem szakmai vagy képregényes (lábjegyzetben azért felhívom a figyelmet pár apróságra), hanem inkább személyes értelemben, de hátha valakinek így is tetszeni fog :)
Szóval, kezdjük onnan, hogy amikor tegnap délután bekapcsoltam a gépemet, még nem sejtettem, micsoda meglepetés vár rám az internet kusza világában. Aztán felléptem Facebookra, és arcon csapott a valóság, amit pár percig fel sem tudtam fogni. Átléptem YouTube-ra, és rákerestem a trailerre, közben eszeveszett módon vert a szívem, remegett a kezem, és már félig bekönnyeztem, holott tippem sem volt, hogy mit is fogok majd látni az elkövetkező két és fél percben. Kinagyítottam a videót, rátoltam YouTube-on és a gépemen is a hangerőt, és hajrá! .... És akkor két és fél percre megállt az idő. Nem volt más, csak a Polgárháború előzetesében pergő képsorok, a rácsodálkozás, az izgatott papír- és tolldobálás (ez már A hűséges - 1. résznél is megtörtént, úgyhogy a továbbiakban lehet, hogy biztonságos helyre kéne helyeznem ezeket az eszközöket, mielőtt nekiülök trailert nézni), az artikulátlan hörgés és a videó végén a teljes csend. Aztán elindítottam mégegyszer, és ezúttal jobban megfigyeltem az egyes dolgokat.
Az előzetes elején azt a jelenetet láthatjuk, ami A Hangya stáblista utáni jelenete volt, csak a szöveg más. Bucky-ról megtudjuk, hogy emlékszik Steve-re, és már rég nem az a Tél Katona, amivé tették, ám a kormány továbbra is bűnözőként tekint rá. Steve ezért megpróbálja megmenteni és elrejteni barátját, miközben egy másik gonddal is szembe kell néznie: a kormány jegyzékbe akarja venni a szuperhősöket, és ezáltal uralmat is gyakorolna rajtuk. Aztán jön az a jelenet, ahol Amerika Kapitány és Vasember először állnak szemtől szemben, nem pedig egy oldalon. A későbbiekben pedig félig-meddig a két szemben álló csapattagokra is vethetünk egy röpke pillantást. Na, ezeknél a részeknél vágódtam le az asztal alá, mert annyira epic részek voltak! És aztán 1:51-nél feltűnik egy új arc, a Fekete Párduc, akinek 2018-ban külön filmje is érkezik, de a karakter debütálása az Amerika Kapitány: Polgárháborúban lesz. A jelenetek alapján Vasember oldalán fog állni, hiszen Bucky-t üldözi, és Amerika Kapitány elől fut. A Párduc feltűnése meglepett, nem gondoltam volna, hogy rögtön az első trailerben bemutatnak bárkit az új arcokból - Pókember és Zémó Báró ugyebár még várnak a sorukra. És mindezek után, amikor már azt hitted, mindent láttál, és ennél epicebb nem lehet egy trailer... na, ekkor elhangzik ez a párbeszéd: " - Sorry, Tony. You know I wouldn't do this if I had any other choice. But he's my friend. - So was I." (szabad fordításban: Sajnálom, Tony. Tudod jól, hogy nem ezt tettem volna, ha lett volna más lehetőségem. De ő a barátom. - Én is az voltam.) Érzelmes és megható jelenet, ami egyúttal az egész film érzelmiségét is megalapozza. És ha ez nem lenne elég, még végignézhetjük, amint Bucky és Steve együtt gyepálják szegény Vasembert... Na jó, azt hiszem, kicsit sok volt nekem ez az előzetes... De abszolút megérte várni rá, sőt a megjelenése óta már legalább tízszer láttam, mert egyszerűen rávesz, hogy nézd, nézd és nézd! Nem lehet megunni az egyes képkockáit, sőt inkább lehet bennünk apró utalásokat keresgetni, és minél többet nézem, annál inkább várom a jövő májust és annál biztosabb leszek benne, hogy ez (ismét) egy remekül elkészített Marvel-film lesz!!! Úgyhogy most nyugodtan dőlök hátra, türelmesen várom az X-Men: Apocalypse trailerét, amit december elejére ígértek, és addig is elnézegetem ezt a csodálatos előzetest!
Sőt, ide is belinkelem, hogy ti is megcsodálhassátok!!! :)



Apró lábjegyzetek:
   - Az ősz hajú bácsi General "Thunderbolt" Ross, aki A hihetetlen Hulk című filmben tűnt fel először. Többet sajnos nem tudok a figuráról, mivel ez az egyetlen Bosszúállók-film, amit még nem láttam.
   - Amikor Steve fejmosást kap a fent említett bácsitól, egy vékony könyvszerűséget lehet látni az asztalon, melyen a következő felirat van: "Sokovia Accords" Ugyebár a Bosszúállók: Ultron kora filmvégi nagy csatajelenete Sokoviában játszódott, valószínűleg az ott történt incidens miatt döntött a kormány a szuperhősök jegyzékbe vételéről.
   - A trailer elején a rendőrök golyóálló mellényén a "Polizei" felirat olvasható, ami németül van, illetve a későbbiekben egy robbanás során, amit Fekete Özvegy végignéz (kb. 1:58-nál), az egyik felrobbanó teherautón a "Flughafen" szó látható (valamint alatta - amit pár órája tudtam meg - a "Leipzig Halle" szavak vannak). A német szavak és a városnév nagy valószínűséggel Zémó Báróra utalnak, mivel a főgonosz legismertebb rejtekhelye Lipcse (Leipzig).

Nincsenek megjegyzések: