2017. július 16., vasárnap

Filmkritika: Pókember - Hazatérés

Két hónap üresjárat után végre ismét egy filmes bejegyzéssel jelentkezem, ráadásul újfent egy Marvel-filmről lesz szó. A tavalyi Amerika Kapitány: Polgárháborúban rövid, de annál parádésabb módon tűnt fel Pókember, aki most saját önálló kalandjával érkezett meg a szélesvászonra.
A történetről röviden: Peter Parker egyszerű gimis srácként éli mindennapjait, de suli után Pókemberként ugrál háztetőről háztetőre, és úgy üldözi a piti bűnelkövetőket. A berlini kitérő óta úgy érzi, folyamatosan bizonyítania kell Tony Stark felé, hogy helye van a Bosszúállók között, ezért amikor egy titokzatos repülő ruhás ember, illetve fura fegyverekkel felfegyverzett fickók tűnnek fel, nyomozásba kezd…
Rögtön az elején leírom: egy kissé csalódottan jöttem ki a moziból. Tetszett ugyan a film, de voltak dolgok, amik nem voltak teljesen érthetőek számomra, illetve a látványvilág sem győzött meg. Az elején egy idővonalbeli problémával kellett megküzdenem, amiről azóta találtam pár videót a neten, de továbbra sem értem teljesen a kontinuitást. A főgonosz ténykedései, cselekedetei szintén okoztak némi zavart bennem, sőt magával a szereplővel sem voltam kibékülve, egyszerű tucatgonosznak tűnt, nem volt egyedisége a figurának. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a hozzá kapcsolódó csavar rendesen felkavarta az állóvizet a történetben. A látványvilágnál elsősorban az akciójelenetekkel akadtak gondjaim, mert sokszor eléggé látszott, hogy digitális az egész, holott Marvel-filmeknél nem szokott ilyenfajta bajom lenni a látvánnyal (sőt, a legutóbb megtekintett A galaxis őrzői vol.2 képi világa abszolút lenyűgözött). Szerencsére a fent felsoroltakon kívül egyéb hibákat nem találtam, úgyhogy térjünk is át a pozitívabb dolgokra, mert azokból sokkal több van, mint negatívakból! Az egész film elveszett volna egy jó főszereplő nélkül. Tom Holland azonban nemcsak hogy jó, de egyenesen nagyszerű Peter Parkerként. Karakterének minden apró rezdülését, érzelmi viaskodását tűpontosan jeleníti meg, remekül lavíroz az egyszerű gimis srác és a szuperhős szerepek között. És nem mellékesen, elég jóképű és helyes srác, aki akár ruhákban, akár azok nélkül fantasztikusan néz ki… khmmm… :D A fiatal színészgárda többi tagját is dicséret illeti, nekem Ned és Michelle lettek a kedvenceim. Előbbiben őszinte rajongása (mondjuk, ki az, aki nem így reagálna, ha a legjobb haverjáról megtudná, hogy szuperhős?), kíváncsisága barátja titka iránt, valamint az önzetlen baráti segítségnyújtása tetszett, utóbbi egysoros beszólásai pedig tökéletes aláfestésként szolgáltak egy-egy jelenethez. A felnőttek közül egyértelműen kiemelendő Tony Stark, akivel kapcsolatban aggódtam egy kicsit, hogy a biztos siker érdekében többet fogják szerepeltetni a filmben, mint magát a címszereplőt, de nem így lett, kedvenc Vasemberünk pont megfelelő mennyiségű jelenetben bukkan fel. Robert Downey Jr. pedig természetesen most is remekel, mint mindig. Számomra May néni eléggé „alulfoglalkoztatott”nak tűnt, kaphatott volna nagyobb szerepet is.
Pókember (újonnan rebootolt) első önálló kalandja ugyan nem hálózott be teljesen, ennek ellenére távolról sem rossz film. Nyomokban Bosszúállókat is tartalmaz, aminek a segítségével Petert egy csapásra beilleszti a filmes univerzumba. Megvannak a maga hibái, amik keltettek bennem némi csalódást, de emellett rendelkezik egy jól összeválogatott szereplőgárdával, aminek az élén ott áll Tom Holland, aki gyakorlatilag erre a szerepre született. Miatta, illetve a számtalan vicces beszólás, kalandos jelenet és a nagyon tini életérzés miatt abszolút érdemes moziban megtekinteni ezt a filmet.


Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Peter minden csetlés-botlását, nyomozását.
  - A lépten-nyomon felbukkanó szóbeli vagy vizuális Bosszúállók-utalásokat.
  - A Pókember-ruhába beépített hangot és Peter vele való interakcióit.
  - Tony és Peter mentor-tanítvány kapcsolatát.
  - Stan Lee cameóját.
  - A nagy csavart leleplező jelenetet és Peter reakcióját. Az egyik személyes kedvenc jelenetem.
  - Ned és Michelle karaktereit. Nagyon remélem, hogy a folytatásokban is feltűnnek majd.
  - A két darab stáblista utáni jelenetet. Nagy dobásra ne számítsatok, az első megágyaz a folytatásnak, a második pedig egy kedves kikacsintás nekünk, rajongóknak.


Pókember - Hazatérés (Spider-Man: Homecoming)
színes, magyarul beszélő, 133 perc
Rendező: Jon Watts
Szereplők: Tom Holland, Robert Downey Jr., Marisa Tomei, Michael Keaton, Jacob Batalon, Zendaya, Laura Harrier, Donald Glover, Jon Favreau

Nincsenek megjegyzések: