2014. szeptember 26., péntek

Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D s02e01

A sorozat még tavaly szeptemberben indult, és mivel a Marvel univerzum egyik fő igazságszolgáltatási egységéről szólt, tettem vele egy próbát. Az elején nem volt az igazi, sokszor olyan volt, mintha nem akarna mást, mint a Bosszúállók című film által kipattant hype-ot meglovagolni, de eredeti ötletek nélkül. (Csak hogy érthetőbb legyen: Bosszúállókra való utalásokat pufogtattak, ami egy ideig tényleg vicces volt, de aztán kezdett unalmas lenni) Szerencsére a téli szünetet követően izgalmasabb és érdekesebb lett a cselekmény, a karaktereket is jobban a szívembe zártam, és fékevesztett sebességgel rohantunk az agyeldobós évadzáróig. Bár voltak olyan pillanatai az évadzárónak, amik kicsit kiakasztottak, összességében volt annyira érdekes, hogy úgy döntöttem, szeptembertől folytatom a második évaddal.
Szeptember 23.-án volt az amerikai premier, és mára készült el a magyar felirat, így a reggeli mellé fogyasztottam egy kis S.H.I.E.L.D-et is. Nem szeretnék belemenni a történetbe, mivel nem akarom elspoilerezni a sorozatot azoknak, akik esetleg még nem tartanak ott, ahol én. Így csak nagy általánosságban azt tudom elmondani, hogy már az első rész felettébb izgalmas, vagány és humoros volt, látszik, hogy a sorozat készítői belejöttek a dologba, és biztosabb kézzel irányítják a sztori folyását. Vannak új szereplők, akik közül már van is egy kedvencem, Lance Hunter. Szemtelenül jól néz ki, ezt leszögezem az elején, de amellett van valami titokzatos is a karakterben. Ó, és el ne felejtsem megemlíteni, hogy brit! Mondtam már, hogy a britek milyen gyönyörűen beszélnek? Egész nap el tudnám hallgatni őket! Visszatérve a sorozatra: érdemes belekezdeni, nem nagy a lemaradás, hamar be lehet hozni, viszont olyanoknak ajánlott elsősorban, akik ismerősek valamennyire a Marvel univerzumban, mert anélkül bizony nem sokat lehet érteni belőle.
(Jómagam sem ismerem a képregényeket, s ezért az első évadban is volt pár dolog, aminek utána kellett olvasnom, igaz, ezek a dolgok nem elsősorban a fő cselekményszálra vonatkoztak.)

Nincsenek megjegyzések: