Ismételten
egy filmes bejegyzéssel jelentkezem, ugyanis csütörtökön volt szerencsém
megtekinteni Christopher Nolan legújabb filmjét. Néhány bejegyzésemben már
olvashattátok, hogy ő az első számú kedvenc rendezőm, láttam már az összes
filmjét, van olyan, amit több alkalommal is. A Dunkirköt nagyon vártam már, és nem kellett csalódnom. Nézzük meg
közelebbről!
A történetről
röviden: A II. világháború idején, 1940 májusában a német haderők
Franciaországban egészen a partokig szorították vissza a szövetséges
hadsereget, akiknek nagy része angol katona volt. A dunkerque-i partokon való
várakozásukról, illetve onnan való kimenekítésükről, az ún.
Dinamó-hadműveletről szól ez a film…
Szögezzük le
az elején: Nem vagyok nagy rajongója a háborús filmeknek, nem is láttam eddig
túl sokat. A II. világháború kapcsán is inkább a holokauszttal és a
zsidóüldözésekkel foglalkozó irodalmak, filmek iránt érdeklődöm, és elsősorban
Christopher Nolan személye miatt, és nem a története miatt figyeltem fel erre a
filmre. Ahogy azonban egyre több információt tudtam meg erről a történelmi
eseményről, még inkább vártam a filmet. És megérte a várakozás. Még most sem
tudom pontosan szavakba foglalni az érzéseimet, de az biztos, hogy hatásos egy
film volt. Monumentális, sokkoló, megdöbbentő, helyenként kíméletlen, őszinte
és katartikus mozgóképet láthattam. Gyönyörűen fényképezett totálképekkel a
dunkerque-i partokon várakozó katonák tömegéről, vadászrepülők csatájával az
égben, vagy egy kis polgári hajóval, amin civilek siettek a katonák
segítségére. Három időben és térben futott a cselekmény, különböző emberek
szemszögéből figyelhettük meg a történéseket, illetve azt, ki hogyan viselte a
kialakult helyzetet. Mindezt ismert színészek és viszonylag ismeretlen újoncok
prezentálásában, akik közül utóbbiak sokszor szavak nélkül, tökéletes
arcjátékkal mutatták be karaktereik érzelmeit. Tűpontosan megszervezett, apró
jelenetek sorakoztak fel egymás mellett, amiknek később nagy jelentőségük lett.
Félmondatok, egyszerű beállítások, amik katartikus pillanatokat tartogattak a
nézők számára. Jómagam számtalanszor libabőröztem, féltem, ijedten
összerezzentem vagy épp meghatódtam egy-egy történés láttán, egy-egy mondat
hallatán. Egyetlen gondom volt, de az sajnos végigvonult az egész alkotáson: az
egyébként remek ötletű idő- és térszerkezet értelmezésébe többször is
belegabalyodtam, és még a mozi után is hiába próbáltam kibogozni egynéhány
szálat. Végül arra jutottam, hogy ha egy kissé káoszosnak tűnik a film, az nem
feltétlen baj, hiszen valószínűleg a valóságban ott, Dunkerque-nél is hatalmas
lehetett a káosz. Meg ott voltak a katonai dolgok, a valós történésekre való utalások,
ezeket sem értettem mindig, lévén nem vagyok katonai zseni, és törióráim is
régen voltak már.
Ha már
történelemórák: kötelező tananyagnak írnám elő ezt a filmet. Nemcsak száraz
történelmi tényeket tanulhatnak belőle a diákok, hanem megláthatják a háború
nem olyan dicső oldalát. A magam részéről örömmel konstatálom, hogy kedvenc
rendezőm újfent nagyot alkotott. Ez már a második olyan műfaj, amire miatta
figyelek fel, úgyhogy kíváncsian várom, mi lesz a következő vállalkozása. Addig
is szurkolok a filmnek, hogy a díjszezonban fontos helyre kerüljön, és érdekelt
legyen jó pár kategóriában. Hogy megérdemli, ahhoz nem fér kétség.
Értékelés: 85%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Az operatőri munkát. Lenyűgöző.
- A három tér időszakos összekötéseit.
- Az egykori One Direction tagot, Harry Stylest az egyik fiatal katona szerepében. Ez a gyerek tud színészkedni!!!
- Tom Hardy filmvégi jelenetét. Egy szó nem hagyja el a száját, mégis emlékezeteset alkot.
Dunkirk (Dunkirk)
színes, magyarul beszélő, 106 perc
Rendező: Christopher Nolan
Szereplők: Fionn Whitehead, Damien Bonnard, Harry Styles, Kenneth Branagh, James D'Arcy, Mark Rylance, Tom Hardy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése