Úgy néz ki,
ez a hetem a sorozatok bűvöletében telik, mivel ez már a második bejegyzés
ebben a témában. A Teen Wolf hat év
után ért véget múlt vasárnap, én szerdán tekintettem meg az évadzárót, most
pedig megpróbálom összeszedni és értelmes formában elétek tárni, mit is
gondolok erről a hat évadról. Spoilerek előfordulhatnak, úgyhogy óvatosan
olvassatok tovább!
A
történetről röviden: Scott McCall átlagos középiskolás, akit egy éjszakai erdei
kaland során megharap egy vérfarkas. Scott élete egy csapásra megváltozik, az
addig nyugodt kisvárost, Beacon Hillst pedig mindenféle természetfeletti lény
árasztja el, akik közül nem mindenkinek pozitívak a szándékai. Scott barátai
segítségével próbálja meg felvenni a harcot ellenük…
A sorozattal
egy barátnőmnek köszönhetően ismerkedtem meg. Tudni kell róla, hogy ő rengeteg
sorozatot néz egyszerre, s amikor iskolai tanulmányaink miatt együtt laktunk,
egy idő után rendszeres esti program lett, hogy sorozatot néztem vele, amik
közül fel is figyeltem jó párra, úgyhogy gyakorlatilag neki köszönhetem a
jelenleg nézett sorozataim háromnegyedét. A Teen
Wolfos dolog úgy kezdődött, hogy eleinte csak mesélt róla, illetve
részleteket mutatott meg egyes epizódokból, amikben általában mindig Stiles
szerepelt. :D Az ötödik évadnál történt meg először, hogy megtekintettem vele
egy epizódot. Még ugyanabban az évben, egész pontosan tavaly nyáron pedig
végignéztem az addig elkészült öt évadot, és percek alatt rajongóvá váltam.
Ezért is ért teljes sokként, amikor szintén az elmúlt évben, a Comic-Conon
bejelentették, hogy a hatodik évad után abbahagyják, hiszen nekem akkor még új
volt az egész, és nem akartam, hogy ilyen hamar el kelljen engednem. Most, hogy
letudtam az utolsó évadot, még mindig nem tudom elhinni, hogy nem lesz több új
rész. De a sopánkodás helyett koncentráljunk inkább az egyes évadokra! Az első
nagyon nem jött át. Emlékszem, azon húztam fel magam a legjobban, hogy minden
epizódban legalább egy (de inkább kettő) srác random módon vetkőzött, s néha
teljesen feleslegesen járkált fel-alá félmeztelenül. Később azért ebben is
megláttam a pozitívumot (hahaha :DD), de örültem neki, hogy a továbbiakban ezt
egyre inkább visszaszorították. Visszatérve az évadra, maga a történet alig
kötött le, voltak ugyan érdekes részei, de nem sok. A szereplők közül Petert
gyűlöltem a legjobban (ezt a mondatrészt jól jegyezzétek meg, pár sor múlva
érdekes lesz majd visszaolvasni), Stilest pedig imádtam, természetesen.
Magamtól nem is kezdtem volna bele a második évadba, de megnyugtattak, hogy
folytassam csak, mert ennél sokkal jobb lesz. És valóban így lett. Abban az
évadban jobban feltárult előttünk a természetfeletti világ, és megjelent egy olyan
lény, a kanima, amiről korábban még sosem hallottam, de pont emiatt szerettem
meg nagyon a sorozatot, hogy tudott új dolgokat mondani arról a világról,
amiről addig azt hittem, vérfarkasokkal, vámpírokkal és tündérekkel van tele (köszönhetően
a True Bloodos, Vámpírnaplókos, Alkonyatos
múltamnak). Az Argent-család története is folytatódott, színre lépett Gerard,
aki szerintem az egyik legjobb ember-főgonosz volt, bár a hatodik évadban
kicsit elszúrták, de erről később. Lydiával szintén történtek dolgok, amik
rettentően izgalmasak és misztikusak voltak, én az egész banshee-sztoriért
nagyon odavoltam, s ez miatt is szomorkodtam egy sort, mert voltak évadok, ahol
ezt sem használták ki rendesen. Stiles újfent tündökölt a beszólásaival, Peter
pedig – ahogy az akkori jegyzeteimben fogalmaztam – „jobban néz ki, mint a
halála előtt”. Na igen, ekkor kezdődött az iránta való rajongásom, ami a
harmadik és negyedik évadban csúcsosodott ki. Az egy dolog, hogy az egész ember
messziről sugározta magából a férfiasságot, de olyan arckifejezésekkel tudta
előadni az esetenként frenetikus mondanivalóját, hogy nem bírtam küzdeni
ellene, és pikk-pakk, a kedvencemmé avattam. Ha már harmadik évad: van nekem
egy általános megfigyelésem, ami eddig az esetek 85%-ában bevált. E szerint a
sorozatokban mindig a harmadik évad a legjobb. Persze a saját tapasztalatom már
rácáfolt párszor erre a kijelentésre, de alapvetően szerintem megállja a
helyét. A Teen Wolfnál mindenképp,
ugyanis az az évada remek, észvesztő és fantasztikus volt, újabb természetfeletti
érdekességekkel, humoros, de ugyanakkor nagyon érzelmes jelenetekkel, és egy
karizmatikus főgonosszal, aki mögött egy olyan színész állt, akiből a korábbiak
alapján ki nem néztem volna, hogy képes erre. Illetve ez volt az első évad, ami
kétszer tizenkét részből állt az eddigi egyszeri helyett, de szerencsére nem
tette unalmassá és vontatottá, sőt! Az első félben feltűnt Darachnak
köszönhettem jó pár félelmetes jelenést, remek párosoknak lehettem szem-és
fültanúja (Derek-Stiles, Peter-Stiles, Scott-Stiles, Scott-Argent), akiknek
bizonyos dialógusait a mai napig kívülről fújom, de úgy egészében nézve
elmondható, hogy ebben az évadban születtek a legemlékezetesebb beszélgetések,
beszólások, itt sültek el legjobban a poénok. Aztán jött a második fél… Basszus,
most kicsivel több, mint egy év távlatából is beleborzongok a Nogitsunés
cselekménybe. Egyszerűen zseniális volt az elejétől a végéig, a világháborús
háttértörténet pedig kifejezetten tetszett. Persze kellett ehhez a
zsenialitáshoz egy színész Dylan O’Brien személyében, akit ekkor kedveltem meg
igazán, mert itt láthattam meg, hogy nemcsak a vicces, csetlő-botló barátot,
hanem a kegyetlen, ravasz főgonoszt is simán el tudja játszani. A hatodik
évadban pár percre megidézték, és mondanom sem kell, hogy kirázott a hideg,
mikor Void Stiles megjelent. Az évad egy nagyon szomorú véggel zárult, hiszen
Allison meghalt, aki egyébként szintén egy remek szereplő volt, nem is voltam
túl boldog a távozása kapcsán. A negyedik évad furcsának és kidolgozatlannak
tűnt, a halállistás dolog annyira semmilyen volt az előző történésekhez képest.
Plusz a nagy fordulat, miszerint az egész Peter ötlete volt, amit Meredith
kihallgatott, és megvalósított, sem ütött akkorát. Jöttek új szereplők, régiek
eltűntek, akik meg maradtak, velük sem történt minden úgy, hogy annak értelme
lett volna. Erre a szereplőeltűnésekre hamarosan visszatérek… Rövidre zárva a
dolgot, alig vártam, hogy véget érjen az évad, és kezdhessem az ötödiket,
aminek a második felének nagy részét már ismertem. Jó volt megtudni az
előzményeket, mert értelemszerűen amikor a Rettegés Doktorairól meg a
Fenevadról először hallottam, fogalmam sem volt, hogy mi bennük olyan érdekes.
Örültem neki, hogy újabb természetfeletti lényekről esik szó, a Doktoros részek
nagyon érdekesek voltak. Igaz, számomra legalább ennyire érdekes volt a
városban hirtelen feltűnő srác, akiről elég hamar kiderült, hogy nem a jó
oldalon áll: Theo Raeken. Mit is mondtam a bejegyzés elején arról, hogy a
sorozat férfi szereplői állandóan vetkőztek, ha kellett, ha nem? Na hát,
Theónál bizony keveselltem a vetkőzéseinek a számát :DDD Komolyra fordítva a
szót, nagyon tetszett benne, ahogy előadta magát, hogy Scott falkájához
szeretne tartozni, közben meg folyamatosan keverte-kavarta a szálakat. Meg azért
neki is voltak remekül megírt dumái, bár ebben a mezőnyben Stiles továbbra is
lepipálta (kedvencem: Scott és Stiles találkoznak Theóval a könyvtárban. Scott:
„What are you doing here?”, Theo: „I still need to graduate.”, Stiles: „No, no.
What you need is to be beaten severely with a lead pipe wrapped in barb wire.”).
Nagy örömömre a hatodik évadra is visszatért, s ott meg aztán végképp imádtam,
főleg a Liammel közös párosukat. Ugye volt nekik némi gondjuk egymással a
múltban történtek miatt, s annyira jó volt nézni, ahogy feszül közöttük ez az
ellentét, de a közös cél érdekében hajlandóak összefogni, s ha a helyzet
megkívánta, akár még segítettek is a másiknak. Szóval elérkeztünk a hatodik
évadhoz. Az első felében nehezen szoktam meg, hogy Stiles nincs állandóan a
színen. Tudjuk jól, hogy ennek való életbeli okai voltak, s ezért én nem is
lázadoztam annyira, de természetesen nagyon örültem, amikor felbukkant.
Peterrel közös jelenetein szakadtam egy sort, a tizedik részben pedig a korábbi
évados önmagát idézte meg a poénbombáival. A Szellemlovasok, a hajtóvadászat
sztorija izgalmasnak tűnt ugyan, de nem magyaráztak meg mindent rendesen, az
előző évadból átemelt náci vérfarkas cselekményszála is elsikkadt egy idő után.
Az eddigi évadokban is előfordult, hogy nem tisztáztak le mindent, maradtak
homályos foltok, de nem zavart túlságosan, csupán apró hibaként értékeltem, itt
viszont nagyon bosszantott, s ez bizony az évad második felére is megmaradt.
Pedig remegő térdekkel és kezekkel vártam a júliusban kezdődő 6B-t, s kaptam
ugyan tőle egy rakás emlékezetes jelenetet, de elég keserű szájízt hagyott maga
után, a sorozat is jobb lezárást érdemelt. Kezdjük ott a problémák
felsorolását, hogy a vadászok megjelenése és az Anuk-Ité feltűnése sok volt
egyszerre ennek a tíz résznek. Nem párhuzamosan haladtak egymás mellett, hanem
egyik lenyomta a másikat. Máskor sokkal több időbe került, és sokkal több
részletet tudhattunk meg egy-egy főgonoszról, most azonban kaptunk némi
információt róla, utolsó előtti részben testet öltött, majd az utolsó részben
szépen legyőzték. Kész, punktum. Ellenben a vadászokat nem győzték le, azok
egyszerűen csak megfutamodtak Beacon Hillsből, de azért továbbra is üldözik a
természetfelettieket. Jó, oké, ez biztos csak nekem fura. Azzal nincs bajom,
hogy nem zárták le teljesen a sztorit, de eléggé nyitva hagyták, hiszen a
Monroe elleni küzdelem simán megtöltene még egy évadot. Kicsit visszamenve,
Gerard hiába bukkant fel ismét, hiányzott belőle az igazi harci szellem. Csak
szónokolt, bár ott is ellentmondásokba keveredett (eleinte az volt a célja,
hogy elkapja Liamet, lévén ő Scott bétája, aztán jött a sárga farkasölős golyó,
amit elvileg egy Argentnek kellett volna kilőnie, amit ő maga mondott el, ennek
ellenére mégis Monroe-nak adta), és azt se nagyon értem, a lánya, Kate miért
jött vissza a cselekménybe, mert sok vizet nem zavart. A nagy stratégiája
teljesen szétesett az évadzáróra. A visszatérő szereplőknek örültem, s ugyan
mindenki megkapta a megérdemelt tizenöt perc hírnevét, néhányuknak elég
erőltetett jelenetben kellett helyt állnia. Úgyhogy csalódottan vettem
tudomásul, hogy a végére ért a sorozat, bár én azt kívánom, bárcsak jönne még
egy évad, mert ráférne a gatyába rázás a jelenlegi állapotokra. Mindegy,
próbálok a pozitív dolgokra emlékezni, mint amilyen a Liam-Theo páros volt,
vagy Stiles újabb frenetikus jelenléte és kommentárjai.
Még mielőtt
rátérnénk az összefoglalásra, vessünk egy pillantást a szereplőkre és a
közöttük felmerült viszonyokra, mert az elején ebben nagyon jó volt a sorozat.
Nekem személyes kedvenceim voltak a szülő-gyerek kapcsolatok, amik közül a
Stilinski-család lopta be magát leginkább a szívembe, de a McCall mama-Scott és
az Argent apu-Allison párosok is említést érdemelnek. Ahogy fentebb többször
utaltam rá, abban is remekeltek a készítők, hogy elsőre össze nem illő, de
együttműködve remek csapatot alkotó emberkéket eresszenek össze. Derek-Stiles,
Peter-Stiles, Derek-Argent, Liam-Theo, csak hogy a kedvenceimet emeljem ki. A
baráti kapcsolatok szintén fontos összetevőnek számítottak, elég csak a
Scott-Stiles, vagy az Allison-Lydia kapcsolatra gondolni, de Scott falkájának
tagjait összességében is ide lehet sorolni. Volt viszont egy viszonyrendszer,
ahol a sorozat nagyon alulteljesített: a szerelmi szálak. Ha kreáltak egy jó
szerelmespárt, akkor vagy szétbombázták őket, vagy nem írtak nekik rendes
történetet. Az egyetlen értékelhető szerelmespár Allison és Scott voltak,
onnantól fogva csak melléfogásoknak lehettünk szemtanúi. A Lydia-Stiles
szerelmet az elejétől építgették, de aztán mindkettejüket berakták más
kapcsolatokba, s végül a hatodik évadba erőltették be a nagy Stydia
összeborulást. Az évadzáróban meg kábé alig néztek egymásra, hát kösz szépen… A
Scott-Kira szerelem szintén ígéretesen indult, aztán Kirát elküldték a Bőrváltókhoz,
ahonnan vissza se hozták, ami a sorozat legorbitálisabb hibája volt. A
Scott-Malia szerelmet beleerőszakolták az utolsó évadba, mert mégiscsak furán
nézett volna ki, ha pont a főszereplő nem kap csajt a végjátékban. Az Argent
apu-McCall mama szerelemnek pedig hihetetlenül örültem… volna, ha kicsit jobban
kidolgozzák. Ja és a Liam-Hayden szerelmet sem kellett volna megtorpedózni,
mondom ezt úgy, hogy engem a hideg rázott Haydentől… Az egyéni karaktereket
nézve a lényeget már elmondtam, de hadd fűzzek hozzá némi kiegészítést. Scott
jól megírt főszereplő volt, aki minden évadban elvitte a hátán a cselekményt, s
alapvetően a falkájának tagjai is mind remek szereplők lettek volna, ha
némelyiküket részletesebben megírják. Lydia nekem nagy kedvencem, és volt még
szerintem bőven szufla az ő természetfelettiségében, Allisont kár volt olyan
korán kiírni, Kirát is nagy hiba volt eltüntetni. Liam jó választás volt, bár
helyette maradhatott volna Isaac a sztoriban. Peter hatalmas figura volt, s ezt
valószínűleg a rajongásom mondatja, de őt is beleszőhették volna jobban az
eseményekbe (illetve a Maliával való kapcsolatán is dolgozhattak volna). Theo
sem csupán egy rosszfiú volt számomra, aki csak arra képes, hogy keresztbe
tegyen mindenkinek, és szétziláljon erős kapcsolatokat, hanem egy srác, aki
tartozni akart valahova, csak nem tudta, hogyan tegye ezt meg. Szerencsére van
egyvalaki, akiben semmilyen hibát nem lehet találni, aki központi karakterré
nőtte ki magát emberi volta ellenére, s aki nélkül korántsem lett volna ennyire
jó a sorozat: Stiles. Az egy dolog, hogy viccesre írták meg, de kellett hozzá
egy színész, aki ezt a karaktert képes életre kelteni, s bátran mondom, hogy
Dylan O’Briennél jobbat nem találhattak volna erre a munkára. A poénok és a szerencsétlenkedések
mögött ott volt a srác, aki bármit megtett a barátaiért, az apjáért, s a maga
módján képes volt bátor lenni és harcolni.
Összefoglalóan
tehát el tudom mondani, hogy egy jó ötletekkel, emlékezetes jelenetekkel és
remek karakterekkel megspékelt sorozatról beszélünk, ami azonban sokszor nem
fordult kellő tisztelettel a saját története és szereplői felé, s számtalan
hibát vétett velük kapcsolatban. Nem adta meg nekik a megérdemelt szép
befejezést, hanem egy kérdéseket felvető és összecsapott lezárással „jutalmazta
meg” őket. Ennek ellenére voltak helyzetek, amikor rendesen bánt velük, s az
ilyen alkalmakkor létrejött jeleneteket, beszólásokat valószínűleg évek múlva
is emlegetni fogjuk. Nagyon fog hiányozni a sorozat, de szerencsére erre már
feltalálták a megoldást, melynek neve: újranézés (ami egyébként nem ismeretlen
fogalom számomra, mert a harmadik, negyedik és hatodik évadokban vannak olyan
részek, amiket ötnél többször láttam; igen, jól olvastad!).
Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Stiles kommentárjait. Egytől egyig gyöngyszem az összes.
- Bármelyik jelenetet, amiben Stiles Derekkel, Peterrel, vagy más olyan emberrel van, akit nem kedvel vagy nem bízik benne.
- Lydia banshee-énjének köszönhetünk jó pár ijesztő jelenetet.
- A harmadik évadban, amikor Scott a Darach befolyása miatt megpróbálja megölni magát, Stiles lenyom neki egy olyan monológot, amitől egy hétig törölgeted a szemedet.
- A baseballütő jelentőségét.
- Az első Stydia-csókot.
- A Nogitsune összes megjelenését, különös tekintettel arra, amikor Stilesként láthatjuk.
- A lacrosse-csapat edzőjét. Rajta is lehet szakadni egy sort.
- A harmadik évad végén, az egykori gyűjtőtábornál zajló történéseket.
- A flashbackeket.
- A hat és fél évadon végighúzódó rejtélyt (és egyben poénforrást) Stiles keresztnevét illetően.
- Az Eichen-házban játszódó részeket.
- Mason reakcióját, amikor tudomást szerez a természetfeletti lények létezéséről.
- Az ötödik évad azon epizódját, amikor a szereplők a Rettegés Doktorairól írt könyvet olvassák.
- Az ötödik évad tizedik epizódjában a Scott és Stiles közötti beszélgetést a zuhogó esőben.
- A hatodik évad ötödik részét Peter és Stiles csodálatos prezentálásában.
- A hatodik évad nyolcadik részét, amikor kiderül a náci vérfarkas múltja, illetve végre megtudhatjuk Stiles keresztnevét.
- A hatodik évad kilencedik részében a Stilesos emlékek felszínre kerülését.
- Liam és Theo párosát a hatodik évadban. Imádom őket!!! <3
- A régi szereplők alkalmankénti feltűnéseit.
Teen Wolf - Farkasbőrben /Teen Wolf/ (2011-2017)
színes, feliratos, 41 perc
Rendező: Russell Mulcahy, Tim Andrew, Jennifer Lynch, Toby Wilkins, Christian Taylor, stb.
Szereplők: Tyler Posey, Dylan O'Brien, Holland Roden, Shelley Hennig, Linden Ashby, JR Bourne, Melissa Ponzio, Dylan Sprayberry, Arden Cho, Cody Christian, Crystal Reed, Khylin Rhambo, Ian Bohen, Tyler Hoechlin, Ryan Kelley, Gideon Emery, Michael Hogan, Seth Gilliam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése