Három hetes
hallgatás után ismét új bejegyzéssel jelentkezem. Beköszöntött a nyár, és úgy
döntöttem, ezen a nyáron pár saját könyvemet, amikhez már évek óta nem nyúltam,
újraolvasom, majd természetesen véleményezem is. Persze nem csak ezekből fognak
összeállni a nyári olvasmányaim, de többségében most ezek a könyvek fognak
dominálni. Nem is húzom tovább az időt, lássuk a mára kiválasztott olvasmányt!
A Johnny Angyalt még évekkel ezelőtt
vettem meg magamnak (akkoriban gyakrabban és bátrabban vásároltam saját részre
könyveket, mint manapság), és első olvasás alkalmával nagyon meg is tetszett a
történet. A mostani újraolvasás azonban alaposan megváltoztatta a véleményemet,
és egyúttal arra is rádöbbentett, hogy anno miért is szemeltem ki ezt a
könyvet. Akkoriban történt ugyanis, hogy egy számomra nagyon fontos személyt
vesztettem el, s ebből kifolyólag érzelmileg nem voltam éppen a csúcsponton. A
könyv alaptörténete is egy szeretett személy elvesztéséből indul ki, és nem
mellesleg az a Danielle Steel írta, aki a hozzám közel álló személy kedvenc
írónője volt. Akkor úgy éreztem, kell nekem ez a történet ahhoz, hogy
emlékezhessek arra, akit elvesztettem. Mostanra már valamennyire elfogadtam a
történteket, s valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ezúttal észrevettem a
könyv cselekményének hibáit, és nem is nyűgözött le annyira, mint első
olvasáskor. Térjünk is rá a könyvre!
A
történetről röviden: Johnny Peterson tizenhét éves fiú, akinek életében minden
tökéletes: jó tanuló, jó sportoló, szereti a családját, imádja a barátnőjét, és
alapvetően boldoggá teszi mindenki életét. A szalagavatója estéjén azonban
autóbalesetet szenved, és meghal. A szerettei nem tudják feldolgozni a fiú
korai halálát, édesanyja kórházba is kerül, ahol újra elkezdi látni a fiát.
Johnny ugyanis átmenetileg visszatér az élők közé, de csak édesanyja és
kisöccse láthatják. Johnny csodákat csodákra halmoz, amiknek következtében
szerettei szépen lassan elengedik az emlékét, és elkezdik tovább élni az
életüket…
Az
alaptörténet szép, megható és szívet melengető, de a kivitelezésébe becsúsztak
hibák. A karakterek egy-két tulajdonsággal felruházott alakokként jelentek meg,
de nem voltak árnyaltak, épp ezért nem is tudtam szimpatizálni senkivel.
Johnnynál kifejezetten zavart a könyv elején, hogy annyira tökéletesnek és
hibátlannak volt lefestve, amilyen a valóságban nem létezik. A cselekmény is
leegyszerűsített volt, különösebb konfliktusok nélkül: jelenetek sorjáztak
egymás után, varázsütésre oldódtak meg a dolgok, és hiába volt pont a csoda a
kulcsa a sztorinak, én nem tudtam elhinni és elfogadni őket, mivel mindenféle
felvezetések nélkül történtek. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy mese, egy
fiktív sztori, amiben nem feltétlenül kell keresni a logikát, nekem mégis
hiányzott. A mondanivalója persze nagyon szép, de nekem túl sokszor fulladt
giccsbe, és túlságosan romantikus volt az én szájízemnek.
Ez a könyv
tehát tökéletes példája annak, hogy az ember ízlése (és maga az ember is)
mennyit változhat az évek során: amit négy-öt évvel ezelőtt egy nagyon jó
könyvnek tartottam, az mostanra egy egyszer olvasható, de túl mély nyomot hagyó
könyvvé vált számomra. Könnyed olvasmány, a nagy nyári melegben a házban
hűsölve vagy a strandon relaxálva elmegy, de egyébként nem igazán tudnám
ajánlani.
Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Sajnos egy olyan jelenetet sem tudnék kiemelni, ami különösebben megérintett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése