John Greentől olvastam már pár könyvet, és eltérő okokból ugyan, de mindegyik tetszett. Igaz, hogy elsősorban a kamaszoknak ír, hiszen szereplői általában tizenhét évesek, suliba járnak, barátkoznak, érdekes hobbikkal foglalatoskodnak, illetve próbálnak elnavigálni az élet és a szerelem útvesztőjében. Bár én kinőttem a tizenhét éves korból, mégis sok olyan bölcsességet találtam meg az eddig elolvasott Green-könyvekben, ami segített abban, hogy elgondolkodjam a saját problémáimon és igyekezzek valami megoldást találni rájuk. A ma tárgyalt könyvéből is tanultam ezt-azt, mindjárt ki is fejtem bővebben, hogy mit!
A történetről röviden: Miles Halter tizenhat éves, magának való srác, aki megszállottan érdeklődik híres emberek utolsó mondatai iránt. Unalmas, floridai életéből kiutat keresve rábeszéli a szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, ahol hamar barátokra tesz szert a matekzseni Chip, a rappelő Takumi, a csinos Lara és a kiismerhetetlen Alaska személyében. Számtalan kalandot élnek át, különböző dolgokról vitatkoznak, és beszélgetnek, míg egy nap Alaskával súlyos tragédia történik. A baráti társaság pedig nyomozásba fog, hogy kiderítsék, mi állhat a tragédia megtörténte mögött...
Az elején nem volt semmi különleges vagy érdekes a történetben, egyszerűen végigkövethettük gimnazista fiatalok mindennapjait, betekintést nyerhettünk a balhéikba, a nem mindig egészséges és példamutató viselkedésükbe és megismerhettük a világról alkotott elképzeléseiket. Tanúi lehettünk vicces és néha szerelmes(nek látszó) pillanatoknak is, majd pedig mint derült égből a villámcsapás, jött az "azután". Abban a részben egy rejtély kapott nagy szerepet, amit igazából Miles és Chip teremtettek meg, hiszen ők akartak mindenáron választ kapni a "miért" és "hogyan" kérdésekre. A megoldás keresése közben sokszor eszembe jutott egy másik Green-mű, a Papírvárosok, mivel ott is egy lány volt a rejtvény, valamint ő hagyott hátra megoldandó feladatokat, amik később elvezették a hősöket a megoldáshoz. Visszatérve a jelen tárgyalt olvasmányhoz: Alaska figurája kapcsán elgondolkodtam azon, hogy néha valóban jobb lenne, ha nem elfojtanánk magunkba a bánatunkat, bajunkat, hanem keresnénk egy embert, akivel ezt megbeszélhetnénk, mondjuk a baráti körünkben, hiszen erre jók a barátok, nem igaz? A többiek oldaláról epdg egyértelműen az jutott eszembe, hogy ha a környezetünkben találkozunk olyan emberrel, akin látszik, hogy vannak gondjai, amiket meg kéne beszélnie valakivel, akkor igenis figyeljünk oda rá, mert néha egyetlen kérdés vagy csak szimplán az, hogy ülünk és hallgatjuk a másikat, nagy segítség lehet, és akár életet is menthet.
Röviden tehát, ebből a John Green-könyvből újfent megtanultam a barátság és az egymásra figyelés fontosságát, valamint azt, hogy igenis van kiút abból a bizonyos labirintusból, és ha úgy van, ne szégyelljünk segítséget kérni a kijutáshoz, illetve legyünk ott, és fogjuk a kezét annak, aki egyedül képtelen kijutni az útvesztőből.
Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- A hattyút.
- A vicces beceneveket.
- A híres embereket és az utolsó mondataikat.
- A srácok által véghezvitt balhékat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése