2017. június 16., péntek

Könyvkritika: Alice Sebold - Komfortos mennyország

A mai alkalommal megint egy saját könyv újraolvasásáról számolok be nektek. Manapság egyre ritkábban csinálok olyat, hogy csupán a fülszöveg alapján megvásároljak magamnak egy könyvet. Ezt a kötetet még évekkel ezelőtt pont így vettem meg, és egy csodálatos élményt kaptam tőle, amit most jó volt újra feleleveníteni.
A történetről röviden: Susie Salmon tizennégy éves fiatal lány, tele álmokkal, vágyakkal, ambíciókkal, amikor is egyik nap, az iskolából hazafelé tartó útján meggyilkolják. Susie a mennyországba kerül, ahonnan figyelemmel kíséri a Földön történő eseményeket: családtagjai, ismerősei miként próbálják meg feldolgozni elvesztését…
Anno pont a nem mindennapisága fogott meg: egy meggyilkolt lány elbeszélésén keresztül bontakoznak ki előttünk a különböző történetszálak, és ezúttal is azonnal a hatása alá kerültem. Szomorú, de egyben felemelő és csodálatos érzés volt olvasni, ahogy Susie hol a családjával közös múltját idézi fel, hol gyilkosa múltjáról vagy épp jövőjéről mesél, illetve időn és téren átlépve családtagjainak életéről, döntéseiről, érzelmeiről is beszámol nekünk. Néha nehezen tudtam követni ezeket az ide-oda ugrálásokat, de sokszínűvé és érdekessé tették a cselekményt. A mennyországának leírásai lenyűgözőek és részletesek voltak, bár néha emlékeztetnem kellett magamat, hogy hiába minden szép és jó, Susie nem éppen kellemes körülmények következményeként került oda. Alapvetően imádtam a könyvben, hogy olyan képzettársításokat, érzelmi leírásokat tartalmazott, hogy sokszor megálltam és elgyönyörködtem egy-egy mondatszerkezeten. A szereplők közül Lynn nagyit és Lindsey-t hamar a szívembe zártam, utóbbiban különösen tetszett a bátorsága és a Samuelhez fűződő kapcsolata. Ruth titokzatos, már-már természetfeletti kisugárzása is megfogott, egyedül Abigaillel, Susie édesanyjával nem voltam teljesen kibékülve, bár most jobban megértettem a döntése mögött rejlő érzelmeket, mint régebbi olvasásaimkor. Lévén Susie volt a mindentudó narrátor, aki végigvezetett minket a Salmon család és a közelebbi ismerősök történetén, az ő szemével láttunk, az ő érzelmeit, emlékeit olvashattuk, ezért nem volt nehéz őt is megkedvelni.
Szívet melengető, gyönyörű, sokrétű leírásokkal és karakteres szereplőkkel megtűzdelt rendkívüli történet, ami nehéz témája ellenére is életigenlést sugall magából, és általa az olvasó fogékonyabbá válhat a csodák és a nem hétköznapi dolgok észrevételére és könnyebb elfogadására.


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Lindsey és Samuel kapcsolatának alakulását.
  - Susie mennyországának leírásait.
  - Susie és Ray nem mindennapi találkozását a lány halála után.
  - A jégcsap motívumot.

Nincsenek megjegyzések: