2017. június 4., vasárnap

Könyvkritika: Bokor Pál - A siker neve - Oscar

Nem meglepő módon, ismételten a magánkönyvtáramból választottam olvasmányt. Mind tudjátok, nagy filmrajongó vagyok, ráadásul jó pár filmes kurzus van a hátam mögött, úgyhogy ezúttal egy filmes témájú könyvet fogok nektek bemutatni. A kötet története annyi, hogy amikor elkezdődött a filmek iránti érdeklődésem, akkor születésnap alkalmából ajándékozott meg ezzel a könyvvel a korábbi bejegyzésekben már emlegetett könyvtáros, Anna néni. Sokáig az egyik kedvencemként tartottam számon, ezen azonban változtatott kissé a mostani újraolvasás.
A történetről röviden: A kötet az Oscar-díj első nyolcvan évét hivatott összefoglalni (2007-es kiadású, az azt követő évben volt a nyolcvanadik gála). A megalapításáról, az első díjazottakról, a szavazás menetéről, az évtizedek alatt megtörtént meglepetés nyertesekről és vesztesekről mind szól egy-egy fejezetet, de képes melléklet, nyolcvan év fontosabb Oscar-díjainak időrendbe szedett listája és az idegen nyelvű film Oscarjára való nevezés szabályai is megtalálhatóak a kiadványban…
Az első fejezetekkel még semmi problémám nem volt, érdekes, érthető és olvasmányos módon mutatta be, miként született meg az a díj, ami mára talán a legfontosabb filmes díjjá nőtte ki magát. A közepétől kezdve viszont kezdtem úgy érezni magam, mint aki egy hosszú, évszámokkal, filmcímekkel, színész- és rendezőnevekkel telezsúfolt könyvet olvas, de különösebb érdemi információk nélkül. Néha már-már a bulvár szintjén voltak az egyes anekdoták, ami kisebb adagban szórakoztató ugyan, de nekem egy idő után inkább unalmassá vált. A magyarok Oscar-díjhoz való viszonyát tárgyaló fejezet is kissé felszínesnek tűnt, azonban üdítő érzés volt azzal a tudattal olvasni, hogy mostanra nagyot fordult a világ a magyar filmmel, hála a Saul fia és a Mindenki sikerének (és persze reméljük, hogy ez a sorozat folytatódni fog). A leírásban megemlített Oscar-díjlista, a képek és a nevezési szabályok jó ötletek voltak, mindenképpen színesebbé tették a könyvet.
A téma iránt érdeklődőket nem fogom eltiltani attól, hogy elolvassák, de nem árt hozzá némi előzetes tudás, meg egy jó erős kapacitású agy, ami képes feldolgozni a rengeteg filmcímet és filmes szakember nevet, amik szóba kerülnek az egyes fejezetekben.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A díj kialakulásának történetét, a nevéhez fűződő anekdotát.
  - A felsorolt filmeket, rendezőket, színészeket. Vajon hányat ismersz közülük?
  - A fentebb már említett díjlistát és képes mellékletet.

Nincsenek megjegyzések: