Könyvkritika: Anthony Horowitz - Titkos szolgálat

Elérkeztünk a Diamond fivérek harmadik kötetéhez. Az első két részről írt bejegyzéseimet itt és itt találjátok.
A történetről röviden: Tim és Nick Diamond ezúttal egy orosz diplomata meggyilkolását próbálja megelőzni, méghozzá a brit titkosszolgálat „kérésére”. A két testvér a Kharón nevezetű bérgyilkos keresésére indul, s természetesen újfent őrült kalandokba keveredik, sőt Tim még szerelembe is esik…
Nagy újdonságot nem tudok mondani, hozta azt a színvonalat, ami megvolt az előző két könyvben. Tim továbbra is a szerencsétlenkedéseivel tűnt ki, Nick pedig az éles eszével. A történet jól kitalált és megírt volt, pörgős jelenetek váltakoztak vicces részekkel, és A Sólyom gyémántjához hasonlóan itt is előfordultak filmes utalások, ezúttal azonban Alfred Hitchcock filmjeinek ikonikus jelenetei, szereplői tűntek fel, hol burkoltan, hol elég egyértelműen. Ha már szóba hoztam az első kötetet: legutóbb pont annál volt olyan érzésem, mint a mostani olvasáskor, vagyis hogy sokszor túlságosan hihetetlen és a valóságtól elrugaszkodott dolgok történtek. A holland titkos ügynök simán hitt nekik, miután felmutatták a brit titkos ügynöktől megszerzett jegyüket, és látszólag semmi baja nem volt azzal a ténnyel, hogy Nick egy tizennégy éves gyerek, akinek semmi keresnivalója ilyen ügyek közelében. Amikor az MI6 felkérte őket a munkára, az is röhejes volt, és sorolhatnám még a további logikátlanságokat. Tisztában vagyok vele, hogy ez elsősorban egy tinédzsereknek íródott könyvsorozat (akik talán fogékonyabbak az akciódús és humoros elbeszélésekre), ráadásul fikciós, de attól még nem kéne helyenként totális képtelenségeket tálalni az olvasók elé. A poénok nagy részével is úgy voltam, hogy érzékeltem, hogy épp egy viccet olvasok, de nem nevettem rajta, az egész könyvön talán egyszer vagy kétszer kuncogtam, s a kedvenc részem az volt, amikor feltűnt a szövegben egy utalás a Psycho című Hitchcock-filmre.
Könnyen olvasható, pörgős, humoros történet, aminek alapvetően nincsenek nagy hibái, nálam azonban nem igazán talált be sem az akcióival, sem a vicceivel, pedig én mindkét összetevő jelenlétét nagyon szeretem egy sztoriban. Lehet, hogy huszonévesként számomra már gyerekesnek hatnak ezek a kötetek? Azt azért nem mondanám, de kétségtelen, hogy korántsem tetszenek annyira, mint amikor nyolc-kilenc évvel ezelőtt először olvastam őket.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Nick kommentárjait. Vitathatatlan, hogy vicces a srác.
  - A Kharón utáni nyomozást.
  - A Hitchcock-filmekre való utalásokat. Egy rakás van belőlük és nagyon ötletes módon vannak beleépítve a cselekménybe.