2017. november 12., vasárnap

Könyvkritika: Lisa De Jong - When It Rains - Amikor esik

Ez a könyv nagyjából másfél éve csücsült a molyos várólistámon, ráadásul amúgy is vágytam már egy romantikus, könnyed történetre.
A történetről röviden: Kate Alexanderrel egy súlyos tragédia történik tizenhat éves korában. A lány bezárkózik, mindenki elől elrejti az érzéseit két éven keresztül, amíg fel nem bukkan az életében Asher Hunt. A fiú a kiutat jelenthetné Kate-nek a szorongásból és szomorúságból, de egy titok talán porrá zúzhatja a boldogságukat…
Az alaptörténet tetszett, korábban is olvastam már hasonló témájú könyveket, azonban mégsem tudta megnyerni magának a szívemet. A főszereplő lánnyal együtt kellett volna éreznem, de nekem állandóan csak az járt a fejemben, hogy miért hallgat és taszít el magától mindenkit, miért viselkedik lehetetlenül a legjobb barátjával, és hogy miért pont egy teljesen ismeretlen embernek hajlandó megnyílni. Amin Kate keresztülment a múltban, borzasztó dolog volt, viszont nem kellett volna ilyen hosszú ideig hagynia, hogy ez határozza meg a mindennapjait. Ezekre a hibáira szerencsére ő maga is rájött a cselekmény vége felé, ám mindezek ellenére nem lett a szememben pozitívabb. Asher pedig bármennyire segítőkész és kedves ember volt, én önzőnek láttam őt, mert már az elején el kellett volna mondania Kate-nek a teljes igazságot. Azt viszont mindenképpen a javára írom, hogy milyen gyönyörű üzeneteket írt a lánynak, és hogy milyen programokat csinált vele. A számomra döcögősen indult első rész után egy egyszerű szerelmi történetbe csöppentem, ami meg lett bolondítva egy csavarral, vagyis egy tipikus romantikus drámát láthattunk, amivel különösebb gondom nem volt, elolvasgattam, de meghatni sajnos nem tudott (csak viszonyításképpen: a Csillagainkban a hiba, a Mielőtt megismertelek, illetve a Csak lélegezz!-trilógia vonatkozó fejezetein, üzenetein úgy sírtam, mint egy kisgyerek). Az utolsó pár fejezet újfent kiverte nálam a biztosítékot néhány dologban, úgyhogy az olvasás befejeztével eléggé morcosan tettem le a kötetet. A legnagyobb problémám az volt, hogy nem éreztem az érzelmeket a sztoriban. Voltak szép leírások, gyönyörű mondatok, amiktől más könyveknél pocsolyává olvadtam volna, itt azonban csak megvontam a vállam. Hiába a jól megválogatott mondatok, nem éreztem sem Kate fájdalmát, sem a benne dúló érzelmi viharokat, sem pedig a kettejük közti szerelmet. Nagyon csalódott vagyok, mert tényleg szeretek ilyen típusú könyveket olvasni, ezúttal azonban nem tudtak megfogni a leírtak. Úgy látszik, kemény dió egy olyan meghatározó olvasmány után érkezni a sorban, mint amilyen a Könnyek nélkül sírtunk
A drámába oltott szerelmi történetek keményvonalas rajongóinak tudom ajánlani, bár szerintem írtak már ennél jobbakat is (fentebb olvashattok pár példát).


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A flashbackeket.
  - Asher Kate-nek írt üzeneteit, leveleit.
  - Mire utal a könyv címe.

Nincsenek megjegyzések: