2020. szeptember 12., szombat

Sorozatkritika: A S.H.I.E.L.D ügynökei

Három héttel ezelőtt néztem meg a sorozat dupla befejező epizódjait, úgyhogy itt volt az ideje a róla szóló bejegyzés elkészítésének. Mint általában, ezúttal is igyekeztem elkerülni a spoilereket, egy van a 2012-es Bosszúállókkal kapcsolatban, de azt talán már mindenki látta/tudja, ettől függetlenül azért kiírom a figyelmeztetést.
A történetről röviden: A New York-i csata hatására a S.H.I.E.L.D berkein belül Phil Coulson összehív egy csapatot, amelynek feladata a Földön történő különféle rendkívüli események kivizsgálása lesz…


Gondolom, senkinek nem fogok meglepetést okozni azon kijelentésemmel, hogy a Marvel-filmek iránti rajongásom (amire számtalan bizonyítékot találhattok a blogon), vagyis a sorozat indulásakor még csupán kezdeti érdeklődésem miatt kezdtem el nézni, hiszen 2013-ban éppen hogy csak ismerkedtem a Mozis Univerzum filmjeivel. A lehetséges filmes utalások mellett az sem volt elhanyagolható tény, hogy az előzetesekben felbukkant az a Phil Coulson, aki elvileg meghalt a Bosszúállók eseményei során. Szóval, kíváncsian és információra éhesen, hogy mégis miként lehet életben, vágtam bele az általa összeválogatott csapat küldetéseinek követésébe. Őszinte leszek, ezt a sorozatot az évenkénti aktuális bemutatói alapján néztem, ergo az idei, hetedik évadon kívül a többi évadról nincsenek friss emlékeim, csak régebbiek (hívjatok lustának, de nem volt kedvem egy komplett újranézéshez, elsősorban a szerintem csökkenő színvonal és egyéb technikai korlátok miatt), szóval csak nagy vonalakban fogom vázolni a történetvezetéssel és a karakterekkel kapcsolatos gondolataimat. Ahogy mondtam, a Marvel-filmekhez való esetleges kötődések és a Coulson feltámadása körüli rejtély érdekelt leginkább, s az első két évad tökéletesen kiszolgált engem ezen a téren. Az összeválogatott csapat epizódonkénti küldetéseivel párhuzamosan a titokzatos T.A.H.I.T.I-projektről is egyre több minden derült ki, ugyanakkor a S.H.I.E.L.D belső működéséről, legyen szó kódnevekről, információszerzésről vagy technikai felszerelésekről, szintén megtudhattunk egyet s mást. Aztán jött a nagy leleplezés az első évad második felében, ami nekem a mai napig az egyik kedvenc részem, mert kitűnően kapcsolta össze a sorozatot a filmes univerzummal. Úgy tudom, hogy ez volt az eredeti elképzelés, tehát az időnkénti szoros átkötés, ám ezt egy idő után végül elengedte a Marvel, s megmondom őszintén, én egy kissé csalódott is lettem, miután megritkultak ezek az összeköttetések. A második évad a S.H.I.E.L.D.-ben bekövetkezett változások hatásaira és az ellenség elleni harcra koncentrált, s kevesebb mértékben, de még mindig tartalmazott utalásokat a filmekre, azokból ismerős karakterek is feltűntek kisebb vendégszerepekben. A harmadik évadtól éreztem azt, hogy az MCU elengedte az ügynökök kezét, bár most így utólag, mialatt igyekeztem felfrissíteni emlékeimet, találtam olyan cikkeket, melyek arról szóltak, hogy a második-harmadik évadtól jelen lévő embertelenek történetszállal egy esetleges mozifilmet készítettek elő, amiből végül semmi nem lett. Ja, bocsánat, de, egy mindössze egy évadot megélt sorozat, ami A S.H.I.E.L.D ügynökeiben bemutatott embertelenek közül senkit sem szerepeltetett, s semmi fontosabb átkötés nem volt a két sorozat között; azért vagyok ilyen jól informált, mert volt szerencsém megnézni az Emberteleneket, csak annyira embertelenül rossz volt (hahaha), hogy még arra sem tartottam érdemesnek, hogy írjak róla.


A harmadik évadtól tehát levált a sorozat a filmes univerzumról, s ugyan ezek után is jöttek izgalmasabbnál izgalmasabb történetszálak - nekem személy szerint a negyedik és ötödik évad ötletei különösen tetszettek -, valahogy mégis elveszett a kezdeti lelkesedésem. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy folyamatosan azt éreztem, a képregényes hátterek ismerete nélkül elveszett vagyok, mert bármennyire is érthetőek voltak az események, mégis ott motoszkált bennem az, hogy jobban érteném a kikacsintásokat és könnyebben tudnám követni, hogy miről van szó, ha lenne valami fogalmam a képregényekről. Lehet, hogy ez nem volt szándékos a készítők részéről, s persze végeztem néhány internetes kutatást, azonban az érzés így sem múlt el teljesen. A másik dolog, ami miatt nem tudott maradéktalanul lekötni a sorozat, az a rengeteg szaknyelvi duma volt. Egy ilyen speciális ügynökség esetében természetes, hogy újabbnál újabb, vagányabbnál vagányabb kütyüket találnak ki és raknak össze egy-egy aktuális küldetésre, vagy hogy a feladat teljesítéséhez elengedhetetlen fizikai és kémiai reakciókat tanulmányozniuk, megfejteniük, viszont amikor ezeket elkezdték egymás között megtárgyalni, csak értetlenül pislogtam. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem a sorozat hibája, s volt is egy időszak két évad között, amikor azon gondolkodtam, hogy befejezem a sorozat nézését, hiszen az elsődleges ok, amiért belekezdtem, már nincs jelen, csakhogy addigra már olyannyira megkedveltem a szereplőket, a köztük alakuló kapcsolatrendszereket, illetve hogy mindig, mindenkivel történt valami - pozitív vagy negatív értelemben - meghatározó esemény, ami az egyéni fejlődésükre is nagymértékben kihatott, hogy miattuk végül maradtam. A hatodik évad a korábbiaktól eltérően csak 13 résszel érkezett, s innentől már sejtettem, hogy hamarosan pontot tesznek a sorozat végére. Magán az évadon nagyon látszott a rövidebbre szabott történetvezetés, de ez sajnos nem igazán vált az előnyére, ugyanis túl hamar, sokszor klisék bedobálásával jutottunk el A-ból B-be, ráadásul már az is kezdett unalmas lenni, függetlenül a viszonylag kreatív megoldásoktól, hogy sportot űztek egy (volt az néha több is) fontos figura halálából, majd valamilyen úton-módon való visszahozásából. A hetedik évad alapötletében tetszett az időutazás szerepeltetése, gondolom, ezzel egy kicsit a nosztalgiafaktor irányába akartak elmozdulni, hogy összefoglalva az eddigi történéseket, szép búcsút vehessenek a sorozattól. Nos, ideig-óráig örültem a különböző korokba való utazgatásuknak (lévén egyébként is szeretem az ilyen típusú történeteket), a korábbról már ismert szereplők ismételt felbukkanásainak, de az elhamarkodottság, a sablonos megoldások, karakterek megint levettek az élményből. A főgonosz Nathanielről a mai napig nem tudom eldönteni, hogy szándékosan vette ennyire ripacsra a figurát a színész, vagy egyszerűen ő maga volt ekkora ripacs. Azt sem tudtam egykönnyen elfogadni, hogy a kedvenc párosom egyik tagját szinte végig nélkülöznöm kellett, igaz, az elbeszélés szintjén megállta a helyét hiányának magyarázata, s azóta olvastam is róla, hogy a színésznek egyéb munkái is akadtak, ezért tudott csak keveset szerepelni.


Számomra egy sorozatnál nagyon sokat számít a befejező epizód minősége, hogy sikerül-e minden szálat elvarrni, minden szereplőnek megadni azt, ami jár neki, s ez alapján egy addig közepes sorozat jobb megítélést kaphat tőlem, ugyanakkor egy addig remeknek tartott sorozat le is redukálódhat a szememben egy középszerű, rosszabb esetben idegtépő borzalommá (helló, Trónok harca!). A S.H.I.E.L.D ügynökeinél szerencsére az előbbi eset állt fenn: az évad történéseivel nem voltam maradéktalanul elégedett, bár viszonylag jól megoldották a lezárását, az igazán megható és egyben szívszorító rész viszont csak ezután következett. A kedvenc párosomról kiderült valami, amitől már elkezdtek könnyek gyűlni a szemembe (teszem hozzá gyorsan, hogy örömömben!), az egy évvel később játszódó befejezést pedig nőiesen bevallom, hogy végigbőgtem. Amellett, hogy jó volt látni, kivel mi történt, milyen irányt vett az élete, óhatatlanul benne volt a levegőben a búcsúzás, s bennem ekkor tudatosult, hogy ezt a csapatot ebben a formában többet már nem láthatom együtt, ami azért fájdalmas felismerés volt, mert hiába nem tudtam megbarátkozni a sorozat cselekményvezetésével, a karaktereit nagyon megszerettem, s hiányozni fognak a sorozatnézős estéimből.


Ezzel a lendülettel át is térhetünk a szereplőkre, akik számomra a sorozat igazi lelkét adták. Habár a kezdeti csapat jó pár tagcserén átment az évadok folyamán, a köztük lévő kapcsolatok sokrétű, folyton változó, szoros kötelékek maradtak, s ha külön-külön nem is sikerült mindenkit megkedvelnem, a csapatként való létezésüket, fejlődésüket, együttműködésüket mindig is szerettem. Egyéni szinten hadd emeljek ki egy-két embert! Először is ott volt a központi figura, akire az egész sorozat épült: Phil Coulson. A Marvel-filmekben egy laza, vidám, elkötelezett ügynököt alakított, s ugyan ezen tulajdonságai hatványozottan jelentek meg a sorozatban, hiszen itt eleve többet szerepelhetett, ezzel együtt összetett érzelmi és gondolatvilágának egyéb rétegeit is megismerhettük, legyen szó a feltámadását körüllengő rejtélyről, vagy az általa összeválogatott csapat tagjaihoz fűződő érzelmeiről, melyek hatására idővel nehezebben, de egyben megfontoltabban is hozott döntéseket egy-egy bevetés során. A Skye-jal lassan alakuló, majd egyre szorosabbá váló, kvázi szülő-gyermek kapcsolatuk rengeteg pozitív és negatív érzelmet rejtett, számomra a sorozat egyik legkidolgozottabb kapcsolatrendszere volt. Skye szintén egy nagyon fontos karaktere volt a sorozatnak, aki egy hackercsapat aktivistájaként került kapcsolatba a S.H.I.E.L.D-del, s a családtagjai után kutakodott, de már a sorozat elejétől sejthettük, hogy vele kapcsolatban tutira lesz valami nagy fordulat. Amikor kiderült a pontos családi háttere, az öröksége és keresztülment bizonyos átváltozásokon, onnantól lett igazán érdekes szereplő, ahogy birkózott a múltjáról megtudott dolgokkal és próbált alkalmazkodni az új énjéhez. Véleményem szerint ő kapta a legjobban kifejtett és végigvitt karakterívet, ami tele volt fájdalommal, veszteséggel, bűntudattal, de nagy adag vidámsággal, humorral, szerelemmel, szeretettel és önmagára találással. Ó, és a harcjeleneteit mindig imádtam nézni, nagyon badass volt a csaj! :D Az állandó tagok közül May az egyetlen, akiről nem tudok mit írni. Nekem sokáig ellenszenves volt, mivel alig mutatott ki érzelmeket, miután felengedett, s láthattuk, hogyan alakul a csapattagokkal a viszonya, akkor sem érdekelt igazán, mindvégig megmaradt bennem egyfajta távolságtartás a karakter irányába. Mack és Jojó a második és harmadik évadtól érkeztek meg, őket együtt nagyon szerettem, külön-külön inkább csak bizonyos tulajdonságokat bírtam bennük: Mackben a popkulturális utalásait, beszólásait, és a törődését, hogy minden tagra odafigyelt, érzelmi támaszt nyújtott számukra, vagy jó tanácsokkal látta el őket (amit vissza is kapott, amikor neki volt szüksége rá), Jojóban pedig a képességéből eredő hevességet és a csapat iránt lassan kialakuló elkötelezettségét.


És akkor elérkeztem kedvenc párosomhoz, akikről ezáltal elspoilerezem, hogy össze fognak jönni, de szerintem ez senkinek nem okoz nagy meglepetést, mert már az első pillanattól, az első közös jelenetüktől látszik, hogy belőlük előbb vagy utóbb egy pár lesz. Fitz és Simmons a kezdetek kezdetétől nagy kedvenceim voltak, bár a dialógusaik és monológjaik háromnegyedéből alig értettem valamit, mert ugye egyikük mérnök, másikuk biokémikus, én pedig egyik tudományághoz sem konyítok sokat (na jó, legyünk őszinték: semmit), a vitathatatlanul jelen lévő vonzalom és közös hullámhossz végig ott volt, s türelmetlenül vártam, mikor jönnek rá ezen érzések jelentésére, mikor vallják be ezeket egymásnak, s ha mindezzel megvannak, onnantól képesek lesznek-e a sok küldetés és nehézség közepette kitartani e kapcsolat mellett. Rengeteg viszontagságon kellett keresztülmenniük, s amikor már azt hitted, semmi nem szakíthatja szét őket, mindig jöttek újabb és újabb csapások, amikért egyrészt rettentően haragudtam a készítőkre, másrészről viszont ezek jók voltak arra, hogy lássák és mi, nézők is lássuk, hogy ez a kapcsolat működőképes, és ha romantikusra veszem a figurát, azt is mondhatnám, hogy ők bebizonyították, az igazi szerelem nem ismer akadályokat sem térben, sem időben. A szereplőtársak és én is szinte mindig egyként hivatkoztak rájuk, s nehéz feladatnak érzem különválasztani őket, hiszen az együttműködésük, az egymásért való küzdésük hamar eggyé kovácsolta őket, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy külön-külön is sokszínű és érdekes figurák voltak. Fitz szótlanabb, visszafogottabb énje az első évad végén átéltek hatására még befelé fordulóbb lett, a későbbiekben azonban kiderült, hogy vannak az elméjének sötétebb rétegei is, s számomra egyszerre volt megdöbbentő és felettébb izgalmas őt egy teljesen más, sokkal magabiztosabb, sőt kegyetlenebb verzióban látni a negyedik-ötödik évad vonatkozó részeiben. Simmons könnyebben találta meg a hangot a csapat többi tagjával, s Fitzcel ellentétben őt nem törték meg annyira az egyéni csapások, csak erősebb és kitartóbb lett tőlük, aminek köszönhetően a közös csapásokat is optimistábban viselte. A sok nehézség mellett azért akadtak bőven vidám és megható pillanataik, amiknek nagyban köszönhető, hogy kitartottam a sorozatnál, és rávettem magam a végignézésére.

Ahogy már utaltam rá, pár évad után már nem tudtam olyan lelkesedéssel és érdeklődéssel követni a sorozatot, mint a kezdetekkor, s idővel csupán a karakterek iránti szimpátia tartott mellette. Ez valószínűleg a kissé keszekusza bejegyzésemből is kiérezhető, de azért remélem, ezzel nem vettem el az emberek kedvét e sorozat megtekintésétől. A magam tapasztalatából kiindulva, inkább olyan marveles rajongóknak ajánlom, akik nem bánják, ha a sorozat pár évad elteltével kevésbé kötődik a filmes univerzumhoz, hanem attól függetlenül kínál fel szórakoztató és ötletes történetszálakat.


Értékelés: 65%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Az első évad nagy leleplezését.
  - A filmes univerzum szereplőinek cameóit, köztük természetesen a Mesterrel, Stan Lee-vel.
  - Az epizódok végén feltűnő stáblista utáni jeleneteket (hiszen mégiscsak a Marvelnél vagyunk!)
  - A számolatlan, szenzációsan előadott popkulturális utalásokat.
  - A remekül megkoreografált harci jeleneteket.
  - Az embertelenek különféle képességeit.
  - A Vázban játszódó részeket.
  - Az összes FitzSimmons-jelenetet. <3
  - Az utolsó évad nosztalgiázását.
  - A befejezést.


A S.H.I.E.L.D ügynökei /Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D/ (2013-2020)
színes, fekete-fehér, feliratos, 45 perc
Rendező: Kevin Tancharoen, Jesse Bochco, Billy Gierhart, Vincent Misiano, Garry A. Brown
Szereplők: Clark Gregg, Chloe Bennet, Ming-Na Wen, Elizabeth Henstridge, Iain De Caestecker, Henry Simmons, Natalia Cordova-Buckley, Brett Dalton, Jeff Ward, Nick Blood, Adrianne Palicki, Joel Stoffer, Luke Mitchell, Bill Paxton, Kyle MacLachlan

Nincsenek megjegyzések: