A történetről röviden: Főhősünk mindössze egy szó és egy
kézjel birtokában vág neki országokon átívelő megbízatásának, melynek célja a
világ megmentése, ám ennek érdekében nem kisebb ellenséggel kell
szembeszállnia, mint az Idővel…
Még mielőtt belevágnék a filmmel kapcsolatos gondolataim,
érzéseim ecsetelésébe, szeretnék tisztázni pár dolgot: 1. a spoilermentes
vélemények híve vagyok, amihez ezúttal is tartom magam, szóval ha még nem
láttad a filmet, ezt a bejegyzést akkor is nyugodtan elolvashatod. 2. bevallom
őszintén, akadnak a történetnek bizonyos pontjai, amiket az azóta eltelt egy
hét alatt sem sikerült teljesen megértenem, úgyhogy ha egy részletes és
kimerítő elemzést keresel a filmről, nem én vagyok az embered. Most, hogy ezt
megbeszéltük, jöhet is a véleményem, vagyis előtte hadd sztorizgassak egy
kicsit arról, milyen volt ilyen hosszú kihagyás és a sajnos továbbra is
jelenlévő járvány árnyékában elmenni moziba. Mint említettem, legutóbb 7 hónappal
ezelőtt, január végén jártam ott, s mivel film- és moziszerető ember vagyok, a
veszélyhelyzet idején nagyon nehezen szoktam hozzá a gondolathoz, hogy a tavaly
decemberben megszerkesztett mozis tervezetemből semmi nem lett. A Tenet premierje körüli bizonytalanságok
sem segítettek, de az egy percig nem volt kérdés, hogy ha a lehetőség megvan
rá, akkor bizony moziban fogom megnézni ezt a filmet. Ez egyrészről a rendező
és az ő mozizás iránti elkötelezettségének szólt (amely tevékenységnek én is
nagy támogatója vagyok, a tv és a laptop sem rossz, de vannak olyan filmek és
olyan jelenetek, amik moziban jönnek át igazán), a nyár folyamán ugyanis rengeteget
lehetett arról olvasni, hogy Nolan mennyire ragaszkodik a szélesvásznon való
bemutatóhoz, másrészről pedig hiányzott már az az utánozhatatlan érzés, amikor
izgatottan várok és készülődök a mozizásra. Erre azonban rányomta bélyegét a
járvány szüntelen jelenléte, megspékelve az újra növekedésnek induló
esetszámokkal, úgyhogy egy csomót gondolkodtam és variáltam, de vagyok annyira
lelkes, érdeklődő, néhányak szerint talán nemtörődöm, hogy a film kihagyása
szóba sem jöhetett. Végül egy hétvégi, kora délelőtti, nagy termes vetítést
választottam (azért egyébként jár a pont a Cinema Citynek, hogy több, mint húsz
időpontban játszották a filmet az első héten, így szerintem egész jól el tudtak
különülni az emberek, s nem alakulhatott ki tömeg), ahol heten gyűltünk össze,
s jó dolog volt látni, hogy a kikapcsolódás ellenére mindenki igyekezett
figyelni az egészségügyi biztonságra is, ami elsősorban abban mutatkozott meg,
hogy alaposan szétszóródtunk a terem egymástól távol eső pontjaira.
És innentől át is térhetünk hosszas felvezetésemről a
konkrét filmre! Azt mondtam, nem elemzést fogok írni, viszont van egy
érdekesség, ami nekem kifejezetten tetszik a filmmel kapcsolatban, úgyhogy
erről mindenképp szeretnék írni. A film címe Tenet, ami egy palindrom, vagyis visszafelé
olvasva is ugyanaz, mint elölről olvasva. Ez a szó az ún. Sator-négyzetből
származik, amit Pompeii és Herculaneum romjai között találtak, de egyéb
korszakokból származó épületeken, helyszíneken is feltűnik. A mai napig nem
sikerült teljesen megfejteni az eredetét, a háttértörténetét, ettől függetlenül
számtalan izgalmas teória született róla. Én nem ezek, inkább a négyzeten
található szavak miatt említem meg, amelyeket akármelyik irányból olvasod, újra
és újra kiadják ugyanazokat a szavakat, ami egyértelmű utalás a film
történetének központi elemére, a visszafordított, azaz inverz időre, emellett
pedig ezek a szavak kisebb vagy nagyobb szerepben, de mind felbukkannak a
cselekmény során.
Ugyebár a rovatom elsődleges célja az volt, hogy bemutassam a
rendező azon filmjeit, amikben szerintem a legmarkánsabban van jelen egyedi
stílusa, jelesül az a képessége, hogy remekül tud eljátszani az elbeszélés
időszerkezetével, s ezáltal orránál fogva vezetheti nézőjét, akinek alapos
agytorna árán sikerül csak összeraknia a kirakóst. Nos, ezzel a filmmel Nolan
kimaxolta az idővel való játszadozást, ugyanis eljutottunk oda, hogy létezik az
idő visszafordítása, pontosabban egy, az időben előrehaladó tárggyal vagy
személlyel lehet megtenni azt, hogy visszafordítod az időben. A történet onnan
indult, hogy inverz tárgyak bukkannak fel a jelenben, amiket a jövőből
küldözget valaki, s a Főhős (akinek tényleg ennyi a neve) feladata lesz, hogy
felfejtse, ki és miért küldi ezeket a tárgyakat, mi lehet az a globális
katasztrófa és ki fogja azt kirobbantani, amit majd a megtudott információk
birtokában neki kéne megakadályoznia. Ez egy klasszikus kémfilmes kiindulópont,
melyben a titkosügynök különböző kontaktok segítségével, a világ egyik
országából a másikba utazva próbálja megmenteni a világot egy gonosz embertől
vagy egy gonosz szervezettől, s nagyjából a film első fele ennek tükrében telt
el. Kaptunk egy rakás ütős akciójelenetet, jártunk a világ legalább négy
különböző pontján, ám közben csak apró utalások érkeztek arra vonatkozóan, mi a
csuda az az időinverzió és még inkább, mi az a Tenet? Ami engem illet, én Nolan
filmjeiben mindig is az egyedi alapkoncepciókat és megoldásokat szerettem, a
jól megkoreografált, kétségkívül látványos akciók kevésbé érdekeltek, s ez most
sem volt másképp. Persze, fantasztikus volt látni a pergő izgalmú kezdő
képsorokat, a betörés megtervezését, majd kivitelezését (a mai napig hihetetlen
számomra, hogy a repülőgépes jelenetet valóban leforgatták, CGI használata
nélkül), a Főhős és a főgonosz között körvonalazódó macska-egér harcot, egy idő
után viszont elkezdtem hiányolni az információkat, illetve néha az volt az
érzésem, hogy olyan jelenetekkel húzzák el az időt, amiknek nincs semmi
jelentősége a későbbi történések szempontjából. Számomra itt kezdődtek a
problémák, ugyanis az akciók és az egymást sűrűn követő jelenetek sokaságába
olyannyira belegabalyodtam, hogy már eléggé elfáradtam, mire elértük azt a
pontot, hogy részletesebben feltárult előttünk az időinverzió igazi lényege,
nagypályás használata, a főgonoszról, a motivációjáról is egyre több minden
derült ki, azonban ezt is olyan mennyiségű akcióval feldúsítva tálalta a
rendező, hogy esélyem sem volt a dolgok normális megértésére. A film
megtekintése közben nekem is eszembe jutott és az eltelt napok során látott
cikkcímek is ezt a mondatot harsogják a mozi kapcsán: „Ne próbálja megérteni,
csak érezze!”, én viszont az a fajta ember vagyok, aki igenis szeretne valami
értelmet és konklúziót látni, felfogni a filmből, nem csupán annyit, hogy: „Hű,
ez nagyon látványos és nagyon okos film volt, bár nem tudom, miért, mert egy
szót sem értettem belőle!”. Azt nem vitatom el tőle, hogy a cselekmény második
részét uraló inverz akciójelenetek egytől egyig kreatívak, innovatívak és
teljes mértékben szemkápráztatóak voltak, ráadásul annyira a hatásuk alá vontak,
hogy miután kijöttem a moziból, kellett egy tíz perc, mire visszazökkentem a
való világba, és nem vártam arra, hogy az úton haladó autók között visszafelé
száguldókat pillantsak meg, ettől függetlenül e jelenetek halmozása sajnos maga
alá gyűrte nem csak az események magyarázatát, hanem a néző figyelmével együtt
a sztori átlátását is. Nolan korai alkotásaira pont azért figyeltem fel, mert
kevés akcióval, viszont annál több agytornával volt képes fenntartani a
feszültséget, s ugyan ezt az énjét azóta sem felejtette el teljesen, jó pár
filmjénél, de különösen ennél azt érzem, az akciójelenetek grandiózussága
iránti lelkesedésével átesett a palánk másik oldalára. Ha leveszem a kémfilmes
és a fizikával, filozófiával kapcsolatos rétegeket, s csak az inverzió ötletét,
megvalósítását, a karakterrajzokat, az őket vezérlő motivációkat, na meg persze
a rendezőtől megszokott utolsó pillanatokban felfedett, rendszerint érzelemdús
fordulatokat, csavarokat nézem, akkor egy nagyon szórakoztató, nagyon okos és
érzelmes mozgóképről van szó, amihez az akciójelenetek is hozzátesznek egy
pluszt, nálam azonban nagyobb sikert ért volna el a film visszafogottabb használatukkal
és a cselekmény érthetőbb kifejtésével.
Mint minden, a blogon tárgyalt mű esetében, itt sem mehetek
el szó nélkül a szereplők mellett, pláne ha azt nézem, hogy milyen illusztris
gárda gyűlt össze, és mennyire tökéletes, részletgazdag alakításoknak lehettem
tanúja a vászon előtt ülve. A Főhős karaktere elsőre egy tipikus ügynöknek
tűnt, aki végzi a feladatot, amivel megbízták. Csakhogy ő egy lazább,
érzelmesebb főszereplő volt, én legalábbis jobban szimpatizáltam vele, mint a
hasonló műfajú filmek szereplőivel, ráadásul ezt az is megkönnyítette, hogy ugyanolyan
keveset tudott, mint maga a néző… egy ideig, de az útközben kiderült
információk birtokában csak még inkább megkedvelhetted a Főhőst, amit nagyban
elősegített John David Washington egyszerre könnyed, humoros, ugyanakkor
átgondolt játéka. A segítőjét, közvetítőjét alakító Robert Pattinsonnal
alkotott párosukon remekül szórakoztam, a viccesebb és komolyabb jeleneteik
egyaránt szenzációsak voltak, imádtam, ahogy reagáltak egymásra és hogy
tapintható volt köztük a kémia. Pattinson karakterében a visszafogott
eleganciája és hűséges kitartása nagyon tetszett, a vele kapcsolatos plusz csavartól
pedig csak szimplán leesett az állam. A főgonosz orosz gengszterben
kétségtelenül megvoltak a szerepre jellemző klisés tulajdonságok, ellenben a
háttértörténete, a motivációja iránti elkötelezettsége és a feleségéhez fűződő
ellentmondásos érzelmei miatt mégis több volt egy sablonkarakternél, ami
leginkább annak volt köszönhető, hogy ezeket a szélsőségeket az őt alakító
Kenneth Branagh képes volt úgy összehangolni, hogy abból végül egy sokrétű
figura bontakozhatott ki. A rovat második és harmadik részeiben bemutatott
filmek esetében felróttam Nolannek, hogy nem bánik túl jól a női karaktereivel,
nem dolgozza ki őket rendesen. Nos, Kat szerepével sikerült valamennyire
kiköszörülnie a csorbát: igaz, hogy eleinte egy csinos áldozatként ismertük
meg, de ott volt benne egy karakán, küzdeni kész nő, aki az átélt események
hatására szép lassan előbújt, s a jachton zajló jelenetben érte el teljes
átalakulását. Elizabeth Debicki légies alakjával csodálatos volt minden
jelenetben, ahogy egyszerre hozta a szép, de törékeny, illetve az egyre
magabiztosabbá, eltökéltebbé váló nő szerepét, s olyan jó érzés volt végre egy kidolgozott
és érthető, átérezhető motivációjú, erős, független női szereplőt látni egy
Nolan-filmben.
Összefoglalva a fentieket: annak nagyon örülök, hogy büszkén
újságolhatom a nagyvilágnak, hogy láttam a Tenetet,
ráadásul moziban! Akciódús, szórakoztató és agytornáztató film, amit még
biztos, hogy jó párszor meg fogok nézni (mondjuk tutira nem mostanában, kell
egy kis pihenés :DDD), s ugyan nem tetszik a tény, hogy Nolan az akciót és a
látványt részesítette előnyben az ötletes alapsztori kifejtése helyett, mégis
egy remekül összerakott, kihagyhatatlan filmnek tartom, amit mindenképpen
ajánlok, s bár azt mondtam, nem teljesen értek egyet a következő állítással,
azért csak ide biggyesztem: Ne akarjátok mindenáron megérteni, inkább csak
érezzétek és élvezzétek! :)
Ezzel végére ért a rendezővel foglalkozó rovatom. Hosszú,
kanyargós út volt, sok küszködéssel (ne tudjátok meg, mennyi időt töltöttem el
a laptopom előtt, azon rágódva, hogy mégis mit és hogyan írjak meg úgy, hogy
valami értelme is legyen…), néhány kellemetlen felismeréssel, miszerint az évek
alatt alaposan megváltoztak a filmjeihez fűződő érzéseim, ettől függetlenül
örülök, hogy anno megszületett ez az ötlet a fejemben, és hogy belevágtam, mert
végeredményben szerintem egész jó bejegyzések készültek el. Bár az újranézések
miatt már kissé másként tekintek Christopher Nolanre és a filmjeire, továbbra
is őt tartom a kedvenc rendezőmnek egyedi stílusával és ötleteivel együtt, s
már alig várom, mit talál ki legközelebb!
Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
- Minden apró információt az inverzióval és a globális fenyegetéssel kapcsolatban, hogy ha csak részben is, de össze tudd rakni a képet.
- Michael Caine remekül megírt cameóját. Köszönjük, Sir Michael! <3
- A repülőgép hangárnak való nekivezetését. Mert hát na!!!!
- Az inverz akciójeleneteket. Mert hát na!!!!
- Sator háttértörténetét és motivációját.
- A végső fordulatokat és a befejezést.
Tenet /Tenet/ (2020)
színes, magyarul beszélő, 150 perc
Rendező: Christopher Nolan
Szereplők: John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Kenneth Branagh, Dimple Kapadia, Clémence Poésy, Aaron Taylor-Johnson, Michael Caine
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése