2020. szeptember 6., vasárnap

Christopher Nolan elmejátékai 4. rész - Tenet

Nagyjából fél évvel ezelőtt, a rovat első részének publikálásakor eléggé távolinak, elérhetetlennek tűnt az a film, amely miatt az egészet elkezdtem. A fokozódó járványhelyzet, a bezáró mozik, a folyamatosan csúszó premierdátumok híreitől egyre nyugtalanabb, majd idővel egyre pesszimistább lettem, s ugyan nem hagytam fel a rovat szerkesztésével, a kezdeti lelkesedésem lassan egykedvű várakozásba csapott át. Aztán végre eljött a premier napja, én azonban a biztonság kedvéért (meg hogy őszinte legyek, a kedvem visszanyeréséért) vártam egy kicsit, hogy végül múlt szombaton, 7(!!!) hónap elteltével ismét bemerészkedjek a moziba.
A történetről röviden: Főhősünk mindössze egy szó és egy kézjel birtokában vág neki országokon átívelő megbízatásának, melynek célja a világ megmentése, ám ennek érdekében nem kisebb ellenséggel kell szembeszállnia, mint az Idővel…


Még mielőtt belevágnék a filmmel kapcsolatos gondolataim, érzéseim ecsetelésébe, szeretnék tisztázni pár dolgot: 1. a spoilermentes vélemények híve vagyok, amihez ezúttal is tartom magam, szóval ha még nem láttad a filmet, ezt a bejegyzést akkor is nyugodtan elolvashatod. 2. bevallom őszintén, akadnak a történetnek bizonyos pontjai, amiket az azóta eltelt egy hét alatt sem sikerült teljesen megértenem, úgyhogy ha egy részletes és kimerítő elemzést keresel a filmről, nem én vagyok az embered. Most, hogy ezt megbeszéltük, jöhet is a véleményem, vagyis előtte hadd sztorizgassak egy kicsit arról, milyen volt ilyen hosszú kihagyás és a sajnos továbbra is jelenlévő járvány árnyékában elmenni moziba. Mint említettem, legutóbb 7 hónappal ezelőtt, január végén jártam ott, s mivel film- és moziszerető ember vagyok, a veszélyhelyzet idején nagyon nehezen szoktam hozzá a gondolathoz, hogy a tavaly decemberben megszerkesztett mozis tervezetemből semmi nem lett. A Tenet premierje körüli bizonytalanságok sem segítettek, de az egy percig nem volt kérdés, hogy ha a lehetőség megvan rá, akkor bizony moziban fogom megnézni ezt a filmet. Ez egyrészről a rendező és az ő mozizás iránti elkötelezettségének szólt (amely tevékenységnek én is nagy támogatója vagyok, a tv és a laptop sem rossz, de vannak olyan filmek és olyan jelenetek, amik moziban jönnek át igazán), a nyár folyamán ugyanis rengeteget lehetett arról olvasni, hogy Nolan mennyire ragaszkodik a szélesvásznon való bemutatóhoz, másrészről pedig hiányzott már az az utánozhatatlan érzés, amikor izgatottan várok és készülődök a mozizásra. Erre azonban rányomta bélyegét a járvány szüntelen jelenléte, megspékelve az újra növekedésnek induló esetszámokkal, úgyhogy egy csomót gondolkodtam és variáltam, de vagyok annyira lelkes, érdeklődő, néhányak szerint talán nemtörődöm, hogy a film kihagyása szóba sem jöhetett. Végül egy hétvégi, kora délelőtti, nagy termes vetítést választottam (azért egyébként jár a pont a Cinema Citynek, hogy több, mint húsz időpontban játszották a filmet az első héten, így szerintem egész jól el tudtak különülni az emberek, s nem alakulhatott ki tömeg), ahol heten gyűltünk össze, s jó dolog volt látni, hogy a kikapcsolódás ellenére mindenki igyekezett figyelni az egészségügyi biztonságra is, ami elsősorban abban mutatkozott meg, hogy alaposan szétszóródtunk a terem egymástól távol eső pontjaira.

És innentől át is térhetünk hosszas felvezetésemről a konkrét filmre! Azt mondtam, nem elemzést fogok írni, viszont van egy érdekesség, ami nekem kifejezetten tetszik a filmmel kapcsolatban, úgyhogy erről mindenképp szeretnék írni. A film címe Tenet, ami egy palindrom, vagyis visszafelé olvasva is ugyanaz, mint elölről olvasva. Ez a szó az ún. Sator-négyzetből származik, amit Pompeii és Herculaneum romjai között találtak, de egyéb korszakokból származó épületeken, helyszíneken is feltűnik. A mai napig nem sikerült teljesen megfejteni az eredetét, a háttértörténetét, ettől függetlenül számtalan izgalmas teória született róla. Én nem ezek, inkább a négyzeten található szavak miatt említem meg, amelyeket akármelyik irányból olvasod, újra és újra kiadják ugyanazokat a szavakat, ami egyértelmű utalás a film történetének központi elemére, a visszafordított, azaz inverz időre, emellett pedig ezek a szavak kisebb vagy nagyobb szerepben, de mind felbukkannak a cselekmény során.
Ugyebár a rovatom elsődleges célja az volt, hogy bemutassam a rendező azon filmjeit, amikben szerintem a legmarkánsabban van jelen egyedi stílusa, jelesül az a képessége, hogy remekül tud eljátszani az elbeszélés időszerkezetével, s ezáltal orránál fogva vezetheti nézőjét, akinek alapos agytorna árán sikerül csak összeraknia a kirakóst. Nos, ezzel a filmmel Nolan kimaxolta az idővel való játszadozást, ugyanis eljutottunk oda, hogy létezik az idő visszafordítása, pontosabban egy, az időben előrehaladó tárggyal vagy személlyel lehet megtenni azt, hogy visszafordítod az időben. A történet onnan indult, hogy inverz tárgyak bukkannak fel a jelenben, amiket a jövőből küldözget valaki, s a Főhős (akinek tényleg ennyi a neve) feladata lesz, hogy felfejtse, ki és miért küldi ezeket a tárgyakat, mi lehet az a globális katasztrófa és ki fogja azt kirobbantani, amit majd a megtudott információk birtokában neki kéne megakadályoznia. Ez egy klasszikus kémfilmes kiindulópont, melyben a titkosügynök különböző kontaktok segítségével, a világ egyik országából a másikba utazva próbálja megmenteni a világot egy gonosz embertől vagy egy gonosz szervezettől, s nagyjából a film első fele ennek tükrében telt el. Kaptunk egy rakás ütős akciójelenetet, jártunk a világ legalább négy különböző pontján, ám közben csak apró utalások érkeztek arra vonatkozóan, mi a csuda az az időinverzió és még inkább, mi az a Tenet? Ami engem illet, én Nolan filmjeiben mindig is az egyedi alapkoncepciókat és megoldásokat szerettem, a jól megkoreografált, kétségkívül látványos akciók kevésbé érdekeltek, s ez most sem volt másképp. Persze, fantasztikus volt látni a pergő izgalmú kezdő képsorokat, a betörés megtervezését, majd kivitelezését (a mai napig hihetetlen számomra, hogy a repülőgépes jelenetet valóban leforgatták, CGI használata nélkül), a Főhős és a főgonosz között körvonalazódó macska-egér harcot, egy idő után viszont elkezdtem hiányolni az információkat, illetve néha az volt az érzésem, hogy olyan jelenetekkel húzzák el az időt, amiknek nincs semmi jelentősége a későbbi történések szempontjából. Számomra itt kezdődtek a problémák, ugyanis az akciók és az egymást sűrűn követő jelenetek sokaságába olyannyira belegabalyodtam, hogy már eléggé elfáradtam, mire elértük azt a pontot, hogy részletesebben feltárult előttünk az időinverzió igazi lényege, nagypályás használata, a főgonoszról, a motivációjáról is egyre több minden derült ki, azonban ezt is olyan mennyiségű akcióval feldúsítva tálalta a rendező, hogy esélyem sem volt a dolgok normális megértésére. A film megtekintése közben nekem is eszembe jutott és az eltelt napok során látott cikkcímek is ezt a mondatot harsogják a mozi kapcsán: „Ne próbálja megérteni, csak érezze!”, én viszont az a fajta ember vagyok, aki igenis szeretne valami értelmet és konklúziót látni, felfogni a filmből, nem csupán annyit, hogy: „Hű, ez nagyon látványos és nagyon okos film volt, bár nem tudom, miért, mert egy szót sem értettem belőle!”. Azt nem vitatom el tőle, hogy a cselekmény második részét uraló inverz akciójelenetek egytől egyig kreatívak, innovatívak és teljes mértékben szemkápráztatóak voltak, ráadásul annyira a hatásuk alá vontak, hogy miután kijöttem a moziból, kellett egy tíz perc, mire visszazökkentem a való világba, és nem vártam arra, hogy az úton haladó autók között visszafelé száguldókat pillantsak meg, ettől függetlenül e jelenetek halmozása sajnos maga alá gyűrte nem csak az események magyarázatát, hanem a néző figyelmével együtt a sztori átlátását is. Nolan korai alkotásaira pont azért figyeltem fel, mert kevés akcióval, viszont annál több agytornával volt képes fenntartani a feszültséget, s ugyan ezt az énjét azóta sem felejtette el teljesen, jó pár filmjénél, de különösen ennél azt érzem, az akciójelenetek grandiózussága iránti lelkesedésével átesett a palánk másik oldalára. Ha leveszem a kémfilmes és a fizikával, filozófiával kapcsolatos rétegeket, s csak az inverzió ötletét, megvalósítását, a karakterrajzokat, az őket vezérlő motivációkat, na meg persze a rendezőtől megszokott utolsó pillanatokban felfedett, rendszerint érzelemdús fordulatokat, csavarokat nézem, akkor egy nagyon szórakoztató, nagyon okos és érzelmes mozgóképről van szó, amihez az akciójelenetek is hozzátesznek egy pluszt, nálam azonban nagyobb sikert ért volna el a film visszafogottabb használatukkal és a cselekmény érthetőbb kifejtésével.


Mint minden, a blogon tárgyalt mű esetében, itt sem mehetek el szó nélkül a szereplők mellett, pláne ha azt nézem, hogy milyen illusztris gárda gyűlt össze, és mennyire tökéletes, részletgazdag alakításoknak lehettem tanúja a vászon előtt ülve. A Főhős karaktere elsőre egy tipikus ügynöknek tűnt, aki végzi a feladatot, amivel megbízták. Csakhogy ő egy lazább, érzelmesebb főszereplő volt, én legalábbis jobban szimpatizáltam vele, mint a hasonló műfajú filmek szereplőivel, ráadásul ezt az is megkönnyítette, hogy ugyanolyan keveset tudott, mint maga a néző… egy ideig, de az útközben kiderült információk birtokában csak még inkább megkedvelhetted a Főhőst, amit nagyban elősegített John David Washington egyszerre könnyed, humoros, ugyanakkor átgondolt játéka. A segítőjét, közvetítőjét alakító Robert Pattinsonnal alkotott párosukon remekül szórakoztam, a viccesebb és komolyabb jeleneteik egyaránt szenzációsak voltak, imádtam, ahogy reagáltak egymásra és hogy tapintható volt köztük a kémia. Pattinson karakterében a visszafogott eleganciája és hűséges kitartása nagyon tetszett, a vele kapcsolatos plusz csavartól pedig csak szimplán leesett az állam. A főgonosz orosz gengszterben kétségtelenül megvoltak a szerepre jellemző klisés tulajdonságok, ellenben a háttértörténete, a motivációja iránti elkötelezettsége és a feleségéhez fűződő ellentmondásos érzelmei miatt mégis több volt egy sablonkarakternél, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy ezeket a szélsőségeket az őt alakító Kenneth Branagh képes volt úgy összehangolni, hogy abból végül egy sokrétű figura bontakozhatott ki. A rovat második és harmadik részeiben bemutatott filmek esetében felróttam Nolannek, hogy nem bánik túl jól a női karaktereivel, nem dolgozza ki őket rendesen. Nos, Kat szerepével sikerült valamennyire kiköszörülnie a csorbát: igaz, hogy eleinte egy csinos áldozatként ismertük meg, de ott volt benne egy karakán, küzdeni kész nő, aki az átélt események hatására szép lassan előbújt, s a jachton zajló jelenetben érte el teljes átalakulását. Elizabeth Debicki légies alakjával csodálatos volt minden jelenetben, ahogy egyszerre hozta a szép, de törékeny, illetve az egyre magabiztosabbá, eltökéltebbé váló nő szerepét, s olyan jó érzés volt végre egy kidolgozott és érthető, átérezhető motivációjú, erős, független női szereplőt látni egy Nolan-filmben.


Összefoglalva a fentieket: annak nagyon örülök, hogy büszkén újságolhatom a nagyvilágnak, hogy láttam a Tenetet, ráadásul moziban! Akciódús, szórakoztató és agytornáztató film, amit még biztos, hogy jó párszor meg fogok nézni (mondjuk tutira nem mostanában, kell egy kis pihenés :DDD), s ugyan nem tetszik a tény, hogy Nolan az akciót és a látványt részesítette előnyben az ötletes alapsztori kifejtése helyett, mégis egy remekül összerakott, kihagyhatatlan filmnek tartom, amit mindenképpen ajánlok, s bár azt mondtam, nem teljesen értek egyet a következő állítással, azért csak ide biggyesztem: Ne akarjátok mindenáron megérteni, inkább csak érezzétek és élvezzétek! :)


Ezzel végére ért a rendezővel foglalkozó rovatom. Hosszú, kanyargós út volt, sok küszködéssel (ne tudjátok meg, mennyi időt töltöttem el a laptopom előtt, azon rágódva, hogy mégis mit és hogyan írjak meg úgy, hogy valami értelme is legyen…), néhány kellemetlen felismeréssel, miszerint az évek alatt alaposan megváltoztak a filmjeihez fűződő érzéseim, ettől függetlenül örülök, hogy anno megszületett ez az ötlet a fejemben, és hogy belevágtam, mert végeredményben szerintem egész jó bejegyzések készültek el. Bár az újranézések miatt már kissé másként tekintek Christopher Nolanre és a filmjeire, továbbra is őt tartom a kedvenc rendezőmnek egyedi stílusával és ötleteivel együtt, s már alig várom, mit talál ki legközelebb!


Értékelés: 75%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Minden apró információt az inverzióval és a globális fenyegetéssel kapcsolatban, hogy ha csak részben is, de össze tudd rakni a képet.
  - Michael Caine remekül megírt cameóját. Köszönjük, Sir Michael! <3
  - A repülőgép hangárnak való nekivezetését. Mert hát na!!!!
  - Az inverz akciójeleneteket. Mert hát na!!!!
  - Sator háttértörténetét és motivációját.
  - A végső fordulatokat és a befejezést.


Tenet /Tenet/ (2020)
színes, magyarul beszélő, 150 perc
Rendező: Christopher Nolan
Szereplők: John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Kenneth Branagh, Dimple Kapadia, Clémence Poésy, Aaron Taylor-Johnson, Michael Caine

Nincsenek megjegyzések: