Év végi összesítés 2015

Sokáig gondolkodtam, hogy milyen formában és hány bejegyzésben foglaljam össze, hogy az év során milyen könyvekkel, filmekkel és sorozatokkal hozott össze a sors. Végül úgy döntöttem, egyetlen bejegyzésbe szedem össze a könyves és filmes élményeimet, a sorozatok pedig ezúttal kimaradnak, azokról úgyis írtam májusban, azóta nem sok változás történt azon a fronton.

Könyvek

Könyves szempontból jó évet tudhatok magam mögött. Jó pár remek könyvvel, illetve könyvsorozattal sikerült megismerkednem idén, igaz, sajnos a rossz olvasmányok sem kerültek el. Könyvtáram öt új taggal bővült (nem vagyok az őrülten könyvet vásárolgatós fajta), amelyek közül hármat egy kedves barátnőmnek köszönhetek, hiszen ő ajándékozott meg velük különböző ünnepek alkalmával (a könyvek a következők: 1. George R. R. Martin: Trónok harca; 2. Varga Balázs – Pálfi György: Final Cut; 3. Sarah Addison Allen: Sugar Queen – Édes élet) Egy könyvet születésnapomra kapott pénzből (James Dashner: Halálkúra), egyet pedig otthon kaptam meg névnapomra (James Dashner: Halálparancs).
A fentebb említett könyvsorozatok közül négy szerepel az idei összesítésben. A beavatott-sorozatot idén kezdtem és fejeztem is be (ó, Peter, úgy hiányzol!), az Útvesztőből még várhatóak új kötetek, a True Blood-sorozatnak két év után szeptemberben értem a végére (hála az égnek! kész kínszenvedés volt!), a Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiát egy könyv elolvasása után otthagytam, az előző bejegyzésből pedig tudhatjátok, hogy a Hollófiúk-sorozatban a második kötetnél tartok. Jövőre természetesen folytatom azokat, ahol még várhatóak új részek. Egyelőre még nincs betervezve újabb sorozat elkezdése, de ki tudja, mit hoz 2016? :)
Ha ki kéne emelni egyetlen könyvet 2015-ből, ami nagyon nagy hatással volt rám, akkor egyértelműen a Sugar Queent nevezném meg. Hosszabban a róla szóló bejegyzésben olvashatjátok a véleményemet, ide most csak annyit írnék, hogy ősz eleje óta folyamatosan olyan boldogtalannak és szerelemre éhesnek érzem magam, mint Josey, a könyv főszereplője, és vágyom már egy olyan szerelemre, ami neki is megadatik a történet végén, s főleg ezen dolgoknak köszönhetően szerettem meg annyira ezt a könyvet.
Ha van kedvenc, akkor olyan könyv is van, amit leginkább darabokra tépnék, mert olyan primitív, unalmas és borzasztó, hogy nem is érdemli meg, hogy könyvnek nevezzék. Nos, itt Charlaine Harris: Véres végzet című műve nyerte meg az első helyet. Ez volt a True Blood-sorozat záró kötete, és ez idegesített fel a leginkább. A blogra azért nem is tettem fel róla (és egyetlen másik Harris-könyvről sem) értékelést, mert csapnivaló fércmű, és nem vagyok hajlandó olyat itt a blogon reklámozni.
A jövő évre nincs különösebb könyves kívánságom, a várólistámon csücsül még jó pár könyv, közülük biztosan sokat elolvasok 2016-ban, és valószínűleg lesznek újak is, amiket ismerősök ajánlanak, vagy csak egyszerűen felkeltik az érdeklődésemet, szóval nem kell aggódnotok, jövőre is bőven érkeznek majd könyves értékelések a blogra! :)

Filmek
Nos, filmek terén is rendesen el voltam kényeztetve 2015-ben. Tíz alkalommal sikerült eljutnom moziba (mindegyikről született blogbejegyzés), de ezen kívül számtalan filmet néztem meg a laptopomon egyedül, vagy a legjobb barátnőmmel esti programként, vagy csak úgy a tv-ben. A mozizásaim alapvetően rendben voltak, többségében jól választottam, és jó filmre adtam ki pénzt, de volt sajnos pár mellényúlásom is. A legnagyobb csalódást Az útvesztő: Tűzpróba című film okozta, a legjobb mozizás díját azonban két film megosztva kapja: az egyik a Whiplash, amire csak próbából mentem el, mert a kedvenc mozis magazinom istenítette, és akkora élményt kaptam attól a filmtől, hogy a mai napig nem felejtettem el. A másik pedig a mostanában sokat emlegetett Saul fia, amitől olyan élményt kaptam, és olyan érzelmeket indított el bennem, amiket nehezen lehet szavakba önteni. Most amikor írok róla, újra eszembe jutnak egyes jelenetek, és már el is kezdek könnyezni. Gyönyörű, értékes film, aminek rettentően szorítok, hogy sikerüljön a Golden Globe-on és az Oscaron is minél nagyobb sikert elérnie.
A Whiplash magával hozott nekem egy új kedvenc színészt Miles Teller személyében, majd hirtelen felindulásomban szépen komótosan elkezdtem végignézni eme fiatalember eddigi filmjeit. Nem értem végig, kettő még maradt, de azokon erősen gondolkodom, hogy végignézzem-e, mert nem igazán az én világom egyik sem. Viszont van egy filmje, ami nagyon beletalált a szívembe, mégpedig Az élet habzsolva jó. Kamaszok felnőtté válási problémáiról, szerelemről és önmagunk megtalálásáról szól ez a film, és imádom. Nem kell hozzá nagy ész, egyértelműen az önmagunkkal kapcsolatos problémák és a szerelem miatt tetszett meg a film (pedig már nem mondhatnám magamra, hogy kamasz vagyok).
Több filmet nem emelnék ki külön, a bejegyzés végére kerül majd két lista a legjobb és a legrosszabb filmekről, amiket idén láttam. Fontos hozzátennem, nem mindegyik film idei, de én 2015-ben láttam őket, ezért kerülhettek fel a listára. Nem írtam mindegyikről külön bejegyzést, de alapvetően el lehet mondani róluk, hogy remekül összerakott filmek, amik jó szórakozást kínálnak, és érdemes megnézni őket! A legrosszabbakat viszont messziről kerüljétek el!
Ami 2016-ot illeti, vannak már filmek, amiket epekedve várok (Civil War, Civil War, Civil War!!!), s amikről már ti is tudhattok, ha rendszeresen olvassátok az Információmorzsák rovataimat. Akárcsak idén, jövőre sem kizárt, hogy lesznek hirtelen felindulásból elkövetett mozizásaim, de már van egy tervezetem, hogy miket szeretnék MINDENKÉPPEN moziban megtekinteni, és ehhez igyekszem is majd tartani magam.
És most következzen a két lista:

TOP 10 legjobb film 2015                             TOP 10 legrosszabb film 2015

1. Whiplash                                                   1. Jupiter felemelkedése

2. Saul fia                                                      2. A fekete ruhás nő 2 – A halál angyala

3. Bosszúállók: Ultron kora                          3. Keleti Nyugalom – A második Marigold Hotel

4. Kingsman – A titkos szolgálat                   4. Chappie

5. Éjjeli féreg                                                 5. Ómen (2006)

6. A Hangya                                                   6. Elrabolva 3.

7. X-Men: Az eljövendő múlt napjai              7. Insidious – Gonosz lélek

8. A beavatott-sorozat: A lázadó                    8. Halálos iramban 7.

9. The Babadook                                             9. Ha maradnék

10. Az élet habzsolva jó                                  10. Az útvesztő: Tűzpróba

Ez lenne hát az éves összesítésem könyves és filmes szempontból. Nem szoktam fogadalmakat tenni, de a jövőre nézve szeretnék többet és sűrűbben írni erre a blogra. Igyekszem majd megerőltetni magam, és alkalomadtán nem mozis filmnézésekről is beszámolni nektek, hiszen úgy könnyebben meg lehet majd érteni az év végi összesítő listáimat. Meg persze gyakorlásnak sem rossz, ha több kritikát írok, hiszen lehet, hogy majd egyszer, a jövőbeni munkahelyemen jól jön, hogy amatőr, bár lelkes és rutinos filmkritikusként mindenféle filmről pötyögök véleményt.
Továbbra sem tudom, olvassa-e valaki rendszeresen ezt a blogot, de remélem, hogy igen, illetve azt is, hogy néha-néha véletlenségből betéved ide valaki, és szórakozik egy jót némelyik bejegyzésemen, de azért persze informálódni is tud bizonyos dolgokkal kapcsolatosan. Nekik, vagyis nektek kedves láthatatlan olvasóim, nagyon boldog, bőségben, békességben és szeretetben gazdag új évet kívánok, és a jövő évben se feledkezzetek meg kicsit szerencsétlen, kicsit boldogtalan, de azért viszonylag jó fogalmazási képességgel megáldott blogolótokról, vagyis rólam! :)

Könyvkritika: Maggie Stiefvater - The Dream Thieves - Álomrablók

Ahogy a legutóbbi bejegyzésemben ígértem, most egy könyves kritikával jelentkezem, méghozzá a The Raven Boys – A Hollófiúk című kötet folytatásával. A karácsonyi felhajtás, illetve filmes és sorozatos elfoglaltságaim miatt csak ma értem a végére az olvasásnak, de nem csak ezek akadályoztak az olvasásban. Részletek lentebb!
A történetről röviden: Miután a Ley-vonalat felélesztették, a kis csapat folytatja a Glendowerrel kapcsolatos kutatást. Azonban mindnyájuk magánéletében is változások állnak be, s ha mindez nem lenne elég, egy titokzatos fazon tűnik fel Henriettában, aki egy nagyon értékes dolgot próbál megtalálni…
Jaj, hol is kezdjem? Annyi minden kavarog bennem ezzel a könyvvel kapcsolatban, hirtelen nem is tudom, honnan induljak el. Az elején tetszett a könyv, jobban indult, mint az első rész, viszont hamarosan itt is elhatalmasodott a sok titokzatoskodás meg rejtvényben beszélés az írónő részéről, ami engem már az előző alkalommal is rettentően zavart. Valamint most tűnt fel az, hogy a fiúk bármennyire is egy csapatot alkotnak, és segítik egymást, gondolatban bizony sokszor kritizálják a másikat. Ez az én szememben eléggé meggyengítette a barátságukat, s ezért nem is tudtam annyira szeretni őket, és összetartani velük, mint legutóbb. És ha ez még nem lenne elég, véleményem szerint ezúttal az írónő rengeteg történést akart beleszuszakolni ebbe a könyvbe, aminek meg is lett a következménye: számtalan alkalommal csak úgy a semmiből jönnek elő megoldások, fordulatok, és sok minden történik egyszerre, de maga a főszál (Glendower megtalálása) semennyit sem halad előre. Tisztában vagyok vele, hogy egy könyvsorozatban az a lényeg, hogy van egy alapsztori, ami végigvonul a sorozat összes kötetén, s csak a legvégén értünk meg mindent vele kapcsolatban, de számomra akkor is nagyon elsikkadt Glendower ebben a részben.
Most térjünk át a szereplőkre! Ahogy fentebb írtam, mindegyikük életében bekövetkeznek változások, de ez sem tesz jót minden karakternek. Ronan abszolút főszereplővé lépett elő, aminek örültem, mivel rájöttem, hogy ő a kedvencem a fiúk közül. Bonyolult, titkokkal teli lélek, akinek meg kell küzdenie a saját démonaival. Gansey barátságosabb és egyszerűbb lett, már nem lehet rajta állandóan érezni az előkelőséget, s a barátaira is jobban odafigyel, mint tette eddig. Blue-t továbbra sem tudom kedvelni, Adam pedig ellenszenvessé és érthetetlenné vált számomra. A kevés új karakterről se mondható el sok jó: Szürke (nem, nem fogok semmilyen A szürke ötven árnyalata-poént elsütni) figurája elhiteltelenedett a cselekmény végére, és Kavinsky jelenlétét se tudtam teljes mértékben értelmezni.
Jogosan tehetitek fel a kérdést: van-e egyáltalán valami, ami tetszett nekem ebben a könyvben? Nos, a válasz az, hogy van. Tetszett, hogy közelebbről is megismerhettük Ronant; a szerelemmel kapcsolatos jeleneteket még mindig képes úgy megírni az írónő, hogy belesajdul a szívem az olvasásukba, mert annyira gyönyörű a megfogalmazásuk; és sikerült pár igazán jó viccet is beletenni a sztoriba.
Összefoglalva a bennem kavargó sok érzelmet, azt kell mondanom, hogy az első rész jobban elnyerte a tetszésem, mint ez. Sok volt a huzavona, kevés új információt kaptunk, vannak dolgok, amiket még mindig nem magyaráz meg rendesen az írónő, és úgy alapvetően semmi nagy izgalmat nem tartogatott az Álomrablók számomra. Ennek ellenére a lezárás, a Glendower iránti kíváncsiságom (kösz szépen, Gansey, hogy engem is megfertőztél vele!) és Ronan további szereplése miatt maradok még a sorozat mellett, de erősen ajánlom, hogy a harmadik kötet tényleg adjon már válaszokat, mert kezdek már türelmetlen lenni!


Értékelés: 3,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Ronan álmait.
  - Blue és Noah csókját.
  - Ronan hollóját, Láncfűrészt. Néha olyan jókat lehet nevetni rajta.

Információmorzsák #5

Múlt hétvége óta Hollywood alaposan megsorozott minket olyan filmek trailereivel, amik a jövő év folyamán kerülnek mozikba. Ezen trailerek közül én most kettőt emelnék ki, és fűznék hozzájuk pár szót, valamint egy olyan filmes hírt is megosztanék veletek, ami nekünk, magyaroknak nagyon fontos.

Elsőként a múlt pénteken bemutatásra került X-Men: Apokalipszis című film előzeteséről szólnék pár szót. Az X-Men-filmeknek nem vagyok akkora rajongója, mint a Bosszúállók-filmeknek (nem is ismertem nagyon az ide vágó filmeket), de nyáron pótoltam a lemaradásaimat, és megnéztem a komplett X-Men franchise-t (na jó, kivéve az X-Men kezdetek:Farkast, mert azt korábban már láttam, és egy nézés épp elég volt belőle, mert borzasztóan rossz). Az előzményfilmek nekem jobban tetszenek, mint a 2000-es évek elején készült alkotások, sőt az X-Men: Az eljövendő múlt napjai a kedvencem az összes közül. Olvastam már az Apokalipszis szinopszisáról, a szereplőkről és izgalmasnak tűnt, ezért kíváncsian vártam a trailert is. Aminek hála, valószínűleg be fogok ülni moziba erre a filmre. Remekül összevágott trailert raktak le elénk, nem mutat túl sokat, nem lő le minden cselekményszálat, fordulatot, de pont megfeleő mennyiségű ízelítőt ad nekünk abból, mire is számíthatunk. Nekem a legjobban a fiatal mutánsok feltűnései, illetve Apokalipszis mondatai tetszettek (meglehetősen kemény főgonosznak néz ki így elsőre), és a végén a kopasz X professzor a kultikus székből ülve néz ránk... hűűűűű!!! Kb. csak ennyit lehet mondani erre a momentumra. A lényeg, hogy felettébb várós a film számomra, és van egy olyan érzésem, hogy lesz ez a film legalább annyira jó (ha nem jobb), mint az előző volt.
Alább megtekinthető a trailer:

A másik trailer a Legendás állatok és megfigyelésük című filmhez érkezett. A filmről beszéltem pár szóban az előző Információmorzsák rovatban, úgyhogy ide most csak a trailerről írnék. Várható volt, hogy sok mindent nem fognak megmutatni a tényleges cselekményből, hiszen a film csak jövő novemberben kerül a mozikba, de azért felvillantottak néhány képkockát, amikből arra következtethetünk, hogy Göthe Salmander világa is legalább annyira elvarázsol minket, ahogy Harry Potter világa tette évekkel ezelőtt. Engem konkrétan kirázott a hideg (jó értelemben) a zenétől és a feliratoktól, mert visszahozta azt az élményt, amit minden egyes Harry Potter-film bemutatójakor éreztem anno.
Itt a trailer:

A bejegyzés végére pedig egy friss hír kerül. Ma hirdették ki ugyanis a Legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára esélyes filmek rövidített listáját. A lista kilenc filmet tartalmaz, ezek közül kerül majd ki az öt végleges jelölt január 14.-én. És egyáltalán nem meglepő módon, ezen a listán ott van a Saul fia is, s ezzel a film egy újabb lépést tett az Oscar-díj felé vezető úton. Én továbbra is rendületlenül szurkolok, hogy sikerüljön eljutnia oda, ahol magyar film legutóbb 1982-ben diadalmaskodott (Szabó István: Mephistója nyert akkor). A végleges jelöltek kihirdetéséig pedig az is kiderül, vajon megkapja-e a Golden Globe-ot a film, azt a díjat ugyanis január 10.-én adják majd át.


Mára tehát ennyi lenne az Információmorzsák. Hamarosan itt a karácsony, én is lassan elkezdek készülődni az ünnepekre, de természetesen a blog így sem marad bejegyzés nélkül. Egy könyv mindenképpen tervben van, valamint filmek és sorozatok is, de utóbbiakról nem biztos, hogy fog születni vélemény. Ami viszont biztosan lesz, az egy (vagy kettő, még meglátom) év végi összesítő lista arról, milyen filmekkel, sorozatokkal és könyvekkel találkoztam 2015-ben és hogy melyikről mit gondolok, melyik volt rám nagy hatással, melyiktől vártam többet, és melyikben csalódtam. Addig is mindenkinek jó karácsonyi készülődést kívánok, és ahogy ígértem, nemsokára ismét jelentkezem! :)

Golden Globe-jelölések 2016

Ma magyar idő szerint délután negyed háromkor kihirdették a 2016-os Golden Globe-díj jelöléseit. Abban a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy neten keresztül tudtam követni az eseményt: nem volt nagy szám, leginkább csak felolvasás, de részemről érdekes élmény volt, hogy rögtön első kézből értesülhettem a jelöltekről.
Korábban is mindig voltak színészek, filmek, sorozatok, akiknek szurkoltam, de idén leginkább egyetlen dolog miatt vártam a jelöltlistát, mégpedig azért, hogy vajon beválogatják-e a Saul fia című holokausztdrámát a Legjobb idegennyelvű film kategóriába. A filmet Nemes Jeles László rendezte, Cannes-ban megkapta a zsűri nagydíját, és Magyarország az Oscarra is ezt a filmet nevezte. A cannes-i díj óta a nemzetközi sajtó is rengeteget foglalkozik vele, több amerikai filmes szakszervezet is beválogatta az éves legjobb filmeket tömörítő listájába, így egyáltalán nem meglepő, hogy a Saul fia Golden Globe-jelölt lett! Innen is gratulálok a film alkotóinak, és nagyon szurkolok a filmnek, hogy sikerüljön megnyernie a Golden Globe-ot! (Júniusban volt szerencsém megtekinteni a filmet, itt elolvasható a róla írt véleményem)
A többi kategóriára nem is nagyon tudok mit reagálni, mert jelenleg teljesen a Saul fia jelölése foglal le. Röviden annyit mondhatok, egyik-másik jelöltnél alaposan meglepődtem, és vannak jelölések, amiket nem is nagyon értek. Kicsit olyan érzésem van, hogy a Külföldi Újságírók Szakszervezete nem egészen tudta mivel feltölteni az egyes kategóriákat, és ezért berakott egy-két fura választást is. A musical/vígjátéknál több film jelöltségét sem értem, a betétdaloknál is vannak érdekes választások, és a színésznőknél sem értem, miért kellett a Carol mindkét színésznőjét főszereplőnek választani; Rooney Mara mehetett volna a mellékszereplő kategóriába is.
A díjátadó gála 2016. január 10.-én kerül megrendezésre, a show házigazdája Ricky Gervais brit humorista lesz, aki pár év kihagyás után tér vissza ismét a Golden Globe színpadára.

A jelöltek teljes listája megtalálható itt:
http://www.imdb.com/awards-central/golden-globes/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2328289082&pf_rd_r=1EBHW7P4RCR6B7P61EPF&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15061&pf_rd_i=homepage&ref_=hm_hm_ac_gg_hd&pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2328289082&pf_rd_r=1EBHW7P4RCR6B7P61EPF&pf_rd_s=center-1&pf_rd_t=15061&pf_rd_i=homepage

Könyvkritika: John Green és David Levithan - Will & Will - egy név, két sors

A mai alkalommal egy olyan könyvről fogok beszámolót írni, amivel nyáron találkoztam először a könyvesboltban nézelődve. A cím érdekes történetet ígért, valamint John Green neve is garancia volt arra, hogy egy kedves kis könyvről van szó. Nos, a várakozásaimnak igaznak bizonyultak, mert nagyon megszerettem a két Will sztoriját. Lássuk hát bővebben, miről is szól ez a szívet melengető könyv!
A kötet középpontjában két fiú áll, akik ugyanazzal a névvel büszkélkedhetnek: mindkettőjüket Will Graysonnak hívják. Eleinte külön-külön követhetjük figyelemmel mindennapjaikat, de aztán bizonyos furcsa véletleneknek köszönhetően a két fiú útja keresztezi egymást, s onnantól mindkettejük életében megváltozik valami, s ha ez nem lenne elég, még egy fergeteges gimnáziumi musical megszületésének is tanúi lehetünk...
Az már az elején nagyon tetszett, hogy a két fiú jól elkülönült a könyv lapjain, ugyanis fejezetenként váltották egymást, egyszer az egyik, másszor a másik Will gondolataiba pillanthattunk bele. Egyes számú Will visszahúzódó, hallgatag srác, egyetlen barátja, a meleg Mini Cooper, valamint bonyolult vonzalmat ápol egy lány, Jane iránt. Kettes számú Will depressziós különc, aki egy Maura nevű lánnyal lóg, és titkolja a világ elől, hogy valójában meleg. Amikor a két Will egymásba fut, akkortól mindkettejük élete elindul egy új irány felé. Csakhogy az élet nem mentes a drámáktól, így hőseink sztorija is könnyekkel, veszekedésekkel, és meg nem értésekkel van tele (elvégre mégiscsak kamaszok, és a kamaszlét ugyebár sosem könnyű), de a könyv végére szerencsére mindenki eljut a megbocsátásig és az elfogadásig. Utóbbi nagyban köszönhető Mini Cooper saját maga életén alapuló musicaljének, amiből bár mi, olvasók nem láthatunk túl sokat, a töredékek alapján valóban egy remekül sikerült musicalnek tűnik (mondom ezt úgy, hogy én alapvetően nem kedvelem a musicaleket). Ugorjunk is át a karakterekre! Mindegyikőjüket imádtam, talán választani sem tudnék közülük, hogy kit jelölhetnék meg kedvencnek, mert egyszerűen mindenkinek volt olyan tulajdonsága, megszólalása, amiért a szívembe zártam az egyes szereplőket percek alatt. Ráadásul mindegyikőjük ugyanazokkal a problémákkal küzdött, amikkel anno én is, amikor még kamasz voltam (sőt igazából némelyik problémával még most is hadilábon állok), így tökéletesen meg tudtam érteni őket.
Sok nagy erénye van a könyvnek, de én a következőket emelném ki: remekül feltárja a kamaszkori lélek összetettségét, gyönyörűen és visszafogottan ír a szerelemről, és ami szerintem a legfontosabb: meleg szereplőket is felvonultat, s ezáltal kiáll amellett, hogy a homoszexualitást nem szabad eltitkolni, hanem igenis fel kell vállalni, illetve hogy a melegek ugyanolyan emberi lények, és nem szabad őket a nemi identitásuk miatt elítélni. A bejegyzés végére még annyit, hogy bárkinek, kortól függetlenül tudom ajánlom ezt a könyvet, mert sok mindent lehet belőle tanulni az életről, a szerelemről, a szeretetről, a barátságról és az elfogadásról.


Értékelés: 4,5/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A két Will jól elkülönül egymástól - ez a fejezetek szerkesztésében is megmutatkozik.
  - A két Will találkozását.
  - A szellemes beszólásokat. Rengeteg van belőlük. :)
  - A musical fogadtatását és a könyv végét.

Könyv: Jeffery Deaver - Az illuzionista

A ma bemutatásra kerülő könyvvel évekkel ezelőtt találkoztam egy könyvesboltban. Érdekesnek tűnt az alapötlete, így kacérkodtam vele, hogy megveszem magamnak, de aztán végül nem tettem meg. Idővel el is felejtkeztem róla egészen idén tavaszig, amikor is az író egy másik könyvét meglátván a könyvesboltban, eszembe jutott ez a könyv. Így ment is a várólistámra, s mostanra sikerült is elolvasnom. Lássuk hát, jól döntöttem-e, amikor annak idején nem vásároltam meg ezt a kötetet!
A történet röviden: Egy titokzatos gyilkos tartja rettegésben Manhattan városrészét, ugyanis híres mutatványok alapján követ el gyilkosságokat. Lincoln Rhyme, a kiváló, de tolószékbe kényszerített kriminológus előtt áll a feladat, hogy megoldja a rejtélyt és időben elkapja a gyilkost...
Nos, leginkább az a része fogott meg a történetnek, hogy híres bűvészmutatványok alkották az egyes gyilkosságok alapjait. Sajnos ezekből nem kaptunk sokat, ugyanis a kezdetben jól induló cselekmény egyszercsak elakadt. Először ott kezdtem unatkozni, amikor oldalakon keresztül rostszálakat, anyagmaradványokat és ujjlenyomatokat vizsgálgattak. Aztán egyszercsak elkapták a gyilkost, holott még csak a sztori harmadánál jártunk. És innentől elindult a fordulatlavina. Nagyjából 50-80 oldalanként következtek egymás után a csavarok, amit eleinte még élveztem, de aztán teljesen érdeklődésemet vesztettem a cselekmény további kimenetelével kapcsolatban. Persze végigolvastam a könyvet, mert nem szoktam olvasmányt félbehagyni, de egy ponttól fogva csak fáradtan hümmögtem egy-egy fordulat érkeztekor. Egyszerűen túl sok volt belőle és túlságosan túlkombinálta az egész történetet. Ha jól értelmeztem, akkor igazából az író megpróbálta végrehajtani azt a bravúrt, hogy a könyvbeli bűvészhez hasonlóan ő is állandóan félrevezet, átver és meglep minket. Én azonban egyáltalán nem élveztem ezt a műsort, inkább fáradtan legyintettem. Sajnálom, Mr. Deaver, de nem jár a taps, mert ez a mutatvány most nem sikerült.
A pozitív oldalon azért ott vannak a mutatványos gyilkosságok, amik kellőképpen hűen voltak megírva, a karakterek is kidolgozottak voltak, főleg Sachsot és Karát kedveltem meg, Lincoln Rhyme-ból azonban nekem hiányzott valami, őt nem tudtam teljesen elfogadni a "különc, de zseni detektív" figurájaként.
A bejegyzés elején felvetett kérdésemet megválaszolva: nagyon örülök, hogy évekkel ezelőtt a könyvesboltban úgy döntöttem, hogy ez a könyv nem igazán illene az én könyvespolcomra és ezért inkább nem vettem meg. Most már bátran elmondhatom, csak pénzpazarlás lett volna. A műfaj rajongói között biztos vannak olyanok, akiknek elnyeri a tetszését a hasonló típusú krimi, de én maradnék a klasszikusabb és kevésbé túlragozott csavarokat tartalmazó krimiknél.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A bűvészmutatványok alapján megkoreografált gyilkosságokat, illetve a mutatványok háttértörténetét.
  - Kara bűvésztrükkjeit és magyarázatait.

Filmkritika: Az éhezők viadala: A kiválasztott - befejező rész

Végre ez a pillanat is elérkezett: a mai napon megnézhettem Az éhezők viadala-sorozat lezáró filmjét. Nagy élmény volt, úgyhogy nem is húzom az időt, vágjunk is bele a véleményezésbe!
A történetről röviden: Katniss Everdeen immáron végérvényesen a lázadás arca lett. Egyesítette a Körzeteket, és immár semmi nem állíthatja meg a kirobbanni készülő háborút. Katnissnek azonban megvan a saját terve, ami nem biztos, hogy egyezik Coin elnök elképzeléseivel...
Az elején nehezen indult el a történet, mintha a készítők nem tudták volna, hogyan is vegyék fel az elbeszélés fonalát. És ugyanezt éreztem a végénél is: a könyvet olvastam, úgyhogy tisztában vagyok vele, hogy kellett bele ez a jelenet, de valahogy annyira nem illett bele a film addigi menetébe. Talán főleg emiatt lehet, hogy nem vagyok teljesen elégedett a végeredménnyel. Nagyobb durranásra és katarzisra számítottam, hiszen mégiscsak egy sikeres széria lezáró fejezetéhez érkeztünk. A nagy durranás nem jött össze, de szerencsére így sem lett rossz a film. Az akciójelenetek ütősek, a Kapitóliumba vezető utat szegélyező csapdák ötletesre sikeredtek, az érzelmi részek sem voltak eltúlozva, hanem minden egyes jelenetbe pontosan adagolták be, sehol nem hajlott giccsbe a film. Ez persze a színészgárdának is köszönhető, akik kitűnő munkát végeztek a karaktereikkel. A teljesség igénye nélkül kiemelnék pár színészt: Jennifer Lawrence sokadjára bizonyítja, hogy milyen elképesztő színésznő, egyetlen arckifejezéséből tudtam, hogy éppen mi zajlik le Katnissben, nem volt semmi felesleges manírja; Josh Hutcherson egyszerre tudta megjeleníteni a törékeny és a pszichopata Peetát; Sam Claflint igaziból csak azért említem meg, mert ő játszotta a kedvenc szereplőmet, Finnicket (tegyük hozzá, hogy remekül hozta a figurát), és akkor még ott vannak a színészóriások: Donald Sutherland, Woody Harrelson, Philip Seymour Hoffman, Elizabeth Banks.
Nagyjából ennyit tudnék most mondani erről a filmről. Nagyon jól működik, rengeteg megrendítő vagy éppen csodálatos pillanatot tartalmaz (részletek lentebb), és bár nem vagyok vele teljes mértékben elégedett, ettől függetlenül úgy gondolom, méltó az eddigi filmekhez és magához a könyvsorozathoz is. Rajongóknak kötelező, de mindenki másnak is meleg szívvel tudom ajánlani ezt a filmet és a korábbiakat is. May the odds be ever in your favour!


Értékelés: 85%
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Jennifer Lawrence apró rezdüléseit.
  - A Kapitóliumba vezető, csapdákkal kikövezett út (ide értendő az alagutas rész is).
  - Katniss dobkíséret mellett bevonul, hogy leadja az utolsó lövést. Csak nem mindegy, hogy kire.
  - Plutarch levelét. Szép főhajtás Philip Seymour Hoffman előtt.


Az éhezők viadala: A kiválasztott - befejező rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 2)
színes, eredeti nyelvű, 137 perc
Rendező: Francis Lawrence
Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Elizabeth Banks, Julianne Moore, Philip Seymour Hoffman, Donald Sutherland, Natalie Dormer, Sam Claflin, Gwendoline Christie