2014. október 2., csütörtök

Elindult a Once Upon a Time negyedik évada

Idén januárban lettem nagy rajongója a sorozatnak, hála egy kedves barátnőmnek, aki állandóan azzal nyaggatott, nézzem ezt a sorozatot, mert nagyon jó, és most már én is azt tudom javasolni azoknak, akik még nem tudják, mi fán terem a OUAT-élmény, hogy kezdjétek el nézni, megéri!
A negyedik évad vette kezdetét vasárnap, és mára jutottam el odáig, hogy sikerüljön megnéznem az első epizódot. Mivel négy évad alatt sok minden történt, nem is mennék bele a történet ecsetelésébe, mert nincs sok értelme, viszont akik nem ismerik a sorozatot, vagy a jövőben szeretnék elkezdeni, azoknak azt tanácsolom, ne olvassanak tovább, mert erősen spoileres beszámoló következik!!!
A harmadik évad azzal ért véget, hogy a Jégvarázs című meséből ismerős Elsa megérkezett Storybrooke-ba. Az évadnyitó epizód is főleg az ő történetével foglalkozott, de más cselekményszálakat is elindított, és atyaég, milyen cselekményszálakat! A sorozat középpontját alkotó mesekönyvnek van egy írója?? Én eddig mindig azt képzeltem, az átok létrejöttével íródott meg magától. És vajon hol lehet Anna, mit csinált vele Rumpelstiltskin? Csupa-csupa kérdés, semmi válasz, hogy még jobban tudj izgulni a szereplőkért. Imádom ezt a sorozatot!!!
És most térjünk át arra, milyen felemelő érzés volt újra látni kedvenc karakteremet, Hookot! Jaj, kapitány, úgy hiányzott már az a gyönyörű brit akcentusa! :) És akkor ne is beszéljünk olyan meglepetésekről, mint például Sidney, a Tükör felbukkanása. Hát én teljesen kész voltam, igaz, először azt hittem, mikor megláttam a gumiszobát, hogy talán az Őrült Kalapossal fogunk újra összefutni, de azért a Tükör újbóli megjelenésének is nagyon örültem.
Meglehetősen összevissza beszámolót írtam, de sebaj, aki nézi a sorozatot, úgyis érteni fogja, mikre gondolok. Remélem, hogy ez az évad is tartogat annyi meglepetést, mint a harmadik (ami az egyik legjobb évad volt), és nem kell színvonaleséstől tartanom. És már tűkön ülök, hogy láthassam a második részt!
#OnceIsFrozen

Nincsenek megjegyzések: