2016. február 10., szerda

Könyvkritika: Robert Louis Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete

Tavaly ősszel a Frankenstein-kritikám kapcsán már sorra került egy klasszikus irodalmi mű, ezt a sort folytatom most Stevenson kisregényével. Nem vagyok annyira nagy rajongója a klasszikus szépirodalomnak, ismerem ugyan a művek történetét, mivel mégiscsak hozzátartoznak az alapműveltséghez, de az egész művek elolvasására valahogy sose tudtam rávenni magam. A mai mű is annak köszönhetően került sorra, hogy tavaly nyáron láttam egy filmrészletet, amiben ezt a könyvet dolgozták fel, és akkor tettem fel a molyos várólistámra, hogy majd alkalomadtán elolvasom.
A történetről röviden: A középpontban a jó hírnévnek örvendő, köztiszteletben álló orvos, Dr. Henry Jekyll és a fura külsejű, ellenszenves Mr. Hyde titokzatos kapcsolata áll. Utterson, Jekyll ügyvédje és jóbarátja egy végrendelet-záradék miatt kezd el puhatolózni és nyomozni Hyde után. Végül két, korábban megírt vallomásból szembesül a megdöbbentő igazsággal...
A sztori könnyen követhető, nem hosszú, én is egy délután alatt olvastam el. Bizonyára izgalmasabb lett volna, ha nem ismerem a csattanót, mivel az elbeszélés végig úgy épül fel, hogy a végén lévő fordulatot készíti elő. Ezen kívül azonban nem szolgál sok izgalommal a könyv. A cselekményvezetésben főleg a lélektani és gondolati ívek kapnak nagyobb hangsúlyt, illetve vannak benne rejtélyesnek és félelmetesnek szánt jelenetek, de azok mára már kissé elavultak. A szereplők nincsenek túlságosan kidolgozva, és a regény rövidsége miatt időnk sincs, hogy valamelyikőjüket megkedveljük vagy elkezdjünk szimpatizálni velük. Nekem a végén lévő két vallomás tetszett leginkább, mert ott szépen, lassan vezeti fel és bontja ki a végső fordulatot.
Mást nem nagyon tudok mondani erről a könyvről. Mai szemmel és felfogással olvasva eléggé régimódinak tűnik, így én nem sok érdekességet találtam benne, de legalább elmondhatom magamról, hogy elolvastam egy újabb klasszikust. Azt viszont biztosan kijelenthetem, hogy nekem nem igazán tetszenek ezek a nagy irodalmi alapművek, úgyhogy valószínűleg nem fogok rendszert csinálni abból, hogy állandóan ilyeneket olvasok.


Értékelés: 3/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - A könyv végi vallomásokat Lanyontól és Jekylltől.

Nincsenek megjegyzések: