2017. január 19., csütörtök

Könyvkritika: Sarah Addison Allen - A csodálatos Waverley-kert

A ma tárgyalt könyv írőnőjétől nem ez az első olvasmányom, korábban már olvastam két másik művét is, amikről itt és itt írtam hosszabban. Történeteiben közös, hogy álmos amerikai kisvárosokban játszódnak, mindig körüllengi őket valami varázslatos és misztikus hangulat, főszereplői pedig általában fiatal nők, akiknek a szerelem épp a cselekmény során kopogtat az ajtajukon - természetesen egy meglehetősen jóképű fiatalember személyében. A fentebb felsoroltak mind megjelennek ebben a könyvében, ami ellen nekem semmi kifogásom nem akad, hiszen a korábbi alkotásai is ezen összetevőik miatt tetszettek annyira. Lássuk közelebbről A csodálatos Waverley-kertet!
A történetről röviden: Bascomban minden családnak megvan a maga különleges története. A Waverleykről például az a legenda kering, hogy a kertjükben növő titokzatos almafa gyümölcse varázserővel bír, valamint ennek köszönhetően a kertben lévő ehető növények is hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Claire, családjának örökségét felhasználva rendszeresen ételeket és italokat készít a kerti növényekből, amiket később a városiak különböző rendezvényein szolgál fel. Egy nap betoppan hozzá tíz éve nem látott húga, Sydney, aki egy kislányt és súlyos titkokat hoz magával. És ha ez nem lenne elég, a szomszédjában lakó festőművész, Tyler is elkezd érdeklődést mutatni iránta...
A rövid összefoglaló persze nem teljes, mivel más történetszálak is felbukkannak, ami számomra újdonságként hatott, ugyanis eddig általában két sztorit mesélt csak el nekünk az írónő. Itt viszont megjelenik még a család egy másik leszármazottja, aki odavan a feszes férfifenekekért, egy homoszexuális bolttulajdonos, aki szerelmi problémákkal küzd, egy magányos tehenészfiú, aki még mindig az első szerelméért van oda és egy csábító és szexi feleség, aki nem biztos benne, hogy férje valóban szerelmes-e belé. A szerelem mellett kapunk egy nagy adag varázslatosságot és miszticizmust a Waverley-család tagjainak köszönhetően, akik mind valamilyen különleges képességgel vannak megáldva, illetve a város további családjairól is derülnek ki érdekes dolgok. Ezek mellett remek az atmoszférateremtés is, én személy szerint többször is eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne egy ilyen kisvárosban élni. A szereplők közül Evanelle-t és Bayt kedveltem meg a legjobban, de a két Waverley-testvér kapcsolatának alakulása is nagyon tetszett, illetve Claire és Tyler macska-egér harca is vicces és aranyos volt. Reménykedtem, hogy Sydney múltja nem tér vissza kísérteni, de végül az a dolog is szerencsésen oldódott meg.
Sarah Addison Allen könyvei általában mindig jókor találnak meg, most kifejezetten jól esett, hogy megismerkedhettem ezzel a kedves, vicces, misztikus és szerelmes történettel. Szívmelengető és szíverősítő hatása van, úgyhogy bátran ajánlom bárkinek, aki szeretne egy kicsit mosolyogni, ábrándozni és jobb kedvre derülni.


Értékelés: 4/5
Jelenetek, amiket érdemes figyelni:
  - Claire növényfelhasználásait az egyes ételekhez.
  - A Waverleyk különleges képességeit.
  - Claire és Tyler szerelmének alakulását.
  - A titokzatos almafát.

Nincsenek megjegyzések: