2017. január 25., szerda

Oscar-jelölések 2017

Tegnap, magyar idő szerint délután fél három után kihirdették az idei Oscar-jelölteket. Sikerült élő streamen keresztül követnem a bejelentést, és tetszett, hogy eltértek az eddigi szokásoktól, és a jelöltek bejelentése során egykori nyertesek, illetve jelöltek (Brie Larson, Guillermo del Toro, Jennifer Hudson, Demián Bichir) nosztalgiáztak egy kicsit arról, milyen érzés volt, amikor megtudták, hogy jelöltek lettek. A lista elég impozáns, bár (szokás szerint) akadtak meglepetések. A Kaliforniai álom rekordot döntött a 14 darab jelölésével, amikből remélem, minél többet sikerül majd díjra váltania. Engem személy szerint meglepett, hogy az Akadémia is mellőzte Martin Scorsese Némaság című filmjét, az idegennyelvű kategóriából kihagyták a Golden Globe-díjas Elle-t, de a film főszereplőnőjét jelölték Legjobb női főszereplőnek... Ebben a kategóriában egyébként voltak más "érdekességek" is: Meryl Streep behúzta a 20 (!). jelölését (amit szerintem már ő is túlzásnak érez), viszont Amy Adams sem az Érkezés, sem az Éjszakai ragadozókban nyújtott alakításáért nem kapott egyetlenegy darab jelölést sem. Ezen filmjeit nem láttam (még) ugyan, de egyrészt az előzetesek és a kritikák alapján hibátlanul teljesít mindkettőben, másrészt pedig láttam már elég filmet tőle, hogy tudjam, milyen tehetséges színésznő. Nem azt mondom, hogy Meryl Streep nem tehetséges, ellenkezőleg, manapság szerintem ő Hollywood egyik állócsillaga, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes szerepéért jelölni kell; különben is, neki már van három Oscar-díja. Aminek viszont nagyon örültem, az a Kaliforniai álom jelöléseinek többsége (főleg a rendezői, a forgatókönyvírói, a zenei és a betétdalok), illetve annak, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is lehet egy magyar jelöltnek szurkolni! Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje a Legjobb rövidfilm kategóriában kapott jelölést, és a külföldi kritikák és visszajelzések alapján nagy esélye van a díj elnyerésére. Még nem láttam a kisfilmet, de ha valamerre fellelhető, akkor az Oscarig mindenképpen meg fogom tekinteni, és valószínűleg írok is majd róla ide a blogra. A történetről annyit tudok, hogy egy gyerekkórus áll a középpontban, akik bosszút állnak a kegyetlen tanárnőjükön.
A bejegyzés végére linkelem a jelöltek teljes listáját. A díjátadó február 26.-án lesz, a műsor házigazdája a népszerű humorista és talkshow-műsorvezető, Jimmy Kimmel lesz. Egyelőre még nem olvastam róla, hogy a Duna televízió idén is közvetíti-e a showt élőben a magyar jelölt miatt, de ha élőben nem is, utólag tuti végignézem, és természetesen blogbejegyzést is írok róla. :)
A jelöltek:
http://www.imdb.com/oscars/nominations/?pf_rd_m=A2FGELUUNOQJNL&pf_rd_p=2791276602&pf_rd_r=19XMQPS5XVW9Z6CD6G3S&pf_rd_s=top-1&pf_rd_t=60601&pf_rd_i=oscars&ref_=fea_acd_nav_i3

Nincsenek megjegyzések: